17.rész

Az éjszaka semmit nem aludtam. Egyfolytában a kapcsolatunkon gondolkoztam. Emma két hét alatt rettenetesen a szívembe véste a nevét.
Egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan fogom őt elfelejteni. Lehet, hogy nem is tudom majd, és örökké ő lesz életem nagy, és egyetlen igazi szerelme.
Sajgó fejfájással, és borzasztó közérzettel ébredni nem túl jó.
Ezért úgy döntöttem, hogy először tisztázom Emmával a közöttünk levő viszonyt. Rendbe szedtem magam, és próbáltam úgy tenni, mint akivel minden rendben van. És közbe a legeslegmélyebb ponton voltam, ahol csak lehet lenni.

Kiléptem az ajtómon és bekopogtam Emma szobájába.
-Gyere be!-mondta. Éppen pakolászott. Arcára rásütött a napsugár, rövid farmernadrágba volt, egy pántos sárga felsővel. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, és megcsókoltam volna. De csak óvatosan becsuktam magam után az ajtót és leültem az ágyára. Leült mellém, és körülbelül tíz percig csak némán ültünk egymás mellett.
-Szóval… Harry már sokszor elmondtam, hogy ugyanolyan fontos vagy mint eddig. De véget ért bennem valaminek és ezt érzem. És talán ez a bizalom. Szóval lehet, hogy nem tudnék benned megbízni ugyanúgy. Ezért mondtam azt, hogy inkább legyünk csak barátok… mert Harry én nem akarok újra csalódni. És tudom, vagyis már beláttam, hogy egy nyári kaland voltam számodra. Kérlek szépen, hogy ne mond azt, hogy nem így van. 
Rám mosolygott, de éreztem azt, hogy nem volt igaz, hogy még mindig ugyanúgy érez irántam.
-Rendben Emma, ahogy akarod. Igazából ez csak rajtad múlt.
Emma eddig lehajtott fejjel ült, és szinte sírt. Viszont mikor kimondtam ezt a mondatot felkapta a fejét és szinte ordítva vágott közbe a mondandómnak.
-Harry ezt te sem gondoltad komolyan ugye? Rajtam múlik? Mért, ha visszajössz és tárt karokkal várlak, akkor minden rendben? SEMMI NINCS RENDBEN HARRY! Kérlek, vedd már észre. És most, hogy ez lett a vége visszamehetsz Reához?! Harry én nem akarok ordítozni. Megpróbálok higgadt lenni, de annyira nehéz. Mert tudom, hogy köztünk már semmi nem lesz olyan, mint régen.
És elsírta magát. Annyira megsajnáltam, és nem tudtam mást csinálni… átöleltem. Próbáltam megnyugtatni, és akkora szemétnek éreztem magam. Hiszen ha az ő szemszögéből nézem a dolgokat, olyan mintha mindegy, hogy ki, csak legyen valaki mellettem. De nekem csak Emma kell. ÉS HARCOLNI FOGOK ÉRTE. 
-Emma nem megyünk el sétálni?-kérdeztem, majd elengedtem és gyengéden rám mosolygott.
-Az jó lenne.-letöröltem könnyeit és újra magamhoz öleltem, de ő hátralökött.
-Harry kérlek ne. Nem szabad. Kérlek, hogy ne ölelj meg többször. Az már olyan mintha minden rendben lenne. De közbe semmi nincs jól. Úgyhogy kérlek, nagyon, hogy ne ölelj meg… mert így nekem még nehezebb.

Emma szemszöge

Annyira szeretem… hogy szavakkal nem tudom elmondani, de nem is akarom. Mert már nem bízom meg benne.

Mikor Harry kiment a szobámból, délelőtt elolvastam egy könyvet, összekaptam magam, és elindultunk sétálni. Az uticél a közeli tó volt. Imádtam szomorú pillanatokban kijárni oda.
-Szóval Emma! Mit csináltál addig, amíg nem voltam Londonban?-kérdezte és leltünk az egyik stégre. Nem tudtam, hogy vissza vágjak-e neki azzal, hogy elmondom, Liam megcsókolt. De rájöttem, én nem vagyok ilyen. 
-Hát egyszer rosszul lettem. Semmi komoly… tényleg.-és most jött el az a pont, hogy elmondjam.-Csak majdnem meghaltam.-rá mosolyogtam és lehajtottam a fejemet. Harry annyira megijedt, hogy nem tudott mit mondani.
-Emma, ha csak ez minden, akkor megnyugodtam. Kérsz valamit enni? Ez számomra nem volt kérdés. Nagyon éhes voltam.
Elmentünk a legközelebbi büféhez és vettünk két nagy hamburgert. Visszasétáltunk a stéghez, és a nádak között még besütött a lenyugvó nap.
-Tiszta mustár az arcod!-nevetett Harry. Neked meg kechupos az orrod!-rákacsintottam majd az arcára kentem egy nagy adag kechupot.
-Na, elég!-nevetett, felálltunk és elkezdtünk szaladni. Hazáig csak üvöltözve kergettük egymást. Mikor beértünk, felmentünk a szobámba. Talán még újra lehet köztünk valami, ha így folytatódik a kapcsolatunk. Hiszen ez a mai nap… istenien éreztem magam, vele. Ezt a gondolatot Harry mondata zavarta meg.
-Emma teljesen igazad van. Sokkal jobb, ha csak barátok vagyunk.-rámmosolygott, hátradőltünk az ágyamon és elaludtunk.