-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam.
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.
Emma szemszöge
Néma csend. Megszólalni sem bírtam. A gondolataim úgy kavarogtak a fejemben, mint talán soha. Mi van, ha csak blöfföl, és pont az a célja, hogy megint bedőljek neki? Vagy talán tényleg tudja az igazságot? Akkor mindenképpen meg kell tudnom...
-Blöffölsz-válaszoltam suttogva, majd elindultam a bejárati ajtó felé és kiléptem az utcára. Nem szeretném, ha bárki meghallaná a beszélgetésünket.
-Ugyan, ne nevettess már. Kitalálhattam volna más sztorit is, nem pont azt, hogy tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet. Annyira gonosz azért nem vagyok-válaszolta nevetve.
-Ha-ha. Látom nagyon vicces kedved van. De emiatt miért kell találkoznunk?-merült fel bennem a kérdés.
-Csak nem akarod, hogy telefonon keresztül mondjam el, hogy ki a szüleid gyilkosa, nem?
-Már nem mindegy?-ezt a kérdést kimondva valami belül hatalmasat ütött. Volt szívem ezt mondani? 18 éven keresztül nevelgettek... őket szerettem a világon a legjobban, és ez a szeretet teljesen kölcsönös volt! És most megelégszem annyival, hogy úgyse fogom megtudni, hogy ki ölte meg őket?
-Jaj, kislány. Ez csúnya volt. A szüleid nem lennének büszkék rád-mondta hangosan, gúnyos hanglejtésekkel.
-A szüleimet ne vedd a szádra-válaszoltam dühösen.-Találkozzunk fél óra múlva a szüleim régi háza előtt-fogtam rövidre a szót, és egy határozott mozdulattal megnyomtam a "Befejezés" gombot.
Leültem az ajtó elé, fejemet a combomra hajtottam... legszívesebben üvöltöttem volna, de a helyzet nem a legmegfelelőbb. Sírni már nem tudok. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Annyi fájdalom ért már, hogy elmondani is sok lenne.
Nem lehetek gyenge. Most nem.
Felpattantam, berohantam az ajtón, egészen felfutottam a lépcsőn, majd magamra zártam a szobám ajtaját és a szekrényemben kutatva azon gondolkodtam, hogy mit mondjak Adamnek. Vagy csak egyszerűen vágjam pofán és üvöltsek vele addig, amíg birok? Nem, ennél érettebb viselkedés az elvárt, így inkább megpróbálok higgadtan, felnőtt módjára beszélni vele.
-Emma, minden rendben?-kopogtatott az ajtón Harry, majd elkezdte rángatni a kilincset, de mivel a kulcsot elfordítottam a zárban, kizárt volt, hogy be tud jönni.
-Igen, csak... csak most el kell rohannom valamiért-válaszoltam hangosan, hiszen nem tűnhet fel neki, hogy valami baj van.
-Veled megyek.
-Nem Harry. Nem kell. Sietek vissza-megijedtem. Nem jöhet velem. Ha találkozik Adammel, annak biztosan nem lesz jó vége. Sőt, egyáltalán nem tudhat a találkozóról.
-Kérlek, Emma-suttogta.
-Mit nem értesz azon, hogy nem? Csak hagyj békén. El kell intéznem valamit, ne akadékoskodj már.
-Ahogy szeretnéd-válaszolta halkan, majd hallottam távolodó lépteit.
Miután gyorsan összekaptam magam, lerohantam az emeletről, egy puszit nyomtam Harry homlokára, aki csak kérdő tekintettel nézett rám, majd ajkán apró mosoly jelent meg.
Az idő hűvös, a levegő nyirkos. Leheletem fehér ködként tűnik fel, majd száll tovább.
-Emma, minden rendben?-kopogtatott az ajtón Harry, majd elkezdte rángatni a kilincset, de mivel a kulcsot elfordítottam a zárban, kizárt volt, hogy be tud jönni.
-Igen, csak... csak most el kell rohannom valamiért-válaszoltam hangosan, hiszen nem tűnhet fel neki, hogy valami baj van.
-Veled megyek.
-Nem Harry. Nem kell. Sietek vissza-megijedtem. Nem jöhet velem. Ha találkozik Adammel, annak biztosan nem lesz jó vége. Sőt, egyáltalán nem tudhat a találkozóról.
-Kérlek, Emma-suttogta.
-Mit nem értesz azon, hogy nem? Csak hagyj békén. El kell intéznem valamit, ne akadékoskodj már.
-Ahogy szeretnéd-válaszolta halkan, majd hallottam távolodó lépteit.
Miután gyorsan összekaptam magam, lerohantam az emeletről, egy puszit nyomtam Harry homlokára, aki csak kérdő tekintettel nézett rám, majd ajkán apró mosoly jelent meg.
Az idő hűvös, a levegő nyirkos. Leheletem fehér ködként tűnik fel, majd száll tovább.
A szüleim háza elé érve egy könnycsepp talált magának utat a szemem sarkából. Csak álltam és néztem a helyet, ahol felnőttem... most romokban áll.
-Szóval mégis eljöttél-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Adam hangja.
-Térjünk a lényegre-válaszoltam, majd felé fordultam. Tekintetem hűvös volt és nyers.
Adam mosolygott egyet, majd a meggyújtott cigijéből szívott egyet és kifújta a füstöt.
-Nem találtad ki eddig, hogy ki gyilkolta meg a szüleid? Fogalmad sincs róla?
Adam testtartása elárulta, hogy mennyire magabiztos.
-Te voltál?-kérdeztem tőle tágra nyitott szemekkel.
-Ne butáskodj már-nevetett fel. Ezután elindult felém és teljesen közel jött hozzám, majd a hátam mögé állt. Halálfélelem lett úrrá rajtam és nem mertem megmoccanni sem, arról nem is beszélve, hogy a levegővétel is nehéz feladattá vált. A hajamat kisöpörte a nyakamból, majd halkan a fülembe suttogott.
-Vége mindennek, Emma-majd egy pisztolyt rántott ki a zsebéből.
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem... talán fussak el? Van esélyem elmenekülni?
-Sajnálom. Tudnod kell, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek. De te soha nem viszonoztad.
-Kérlek Adam, gondold át még egyszer, hogy mit teszel.
-Már rengetegszer átfutottam minden lehetőséget. Így lesz a legjobb, hidd el nekem.
Az egész életem lepörgött előttem. A legapróbb szülinapi bulis emlékeim, az első csókom Harryvel, a betegségem, a szakítás, a lánykérés, a szüleim halála...
-Hilary-szólalt meg halkan, majd átkarolt és elsütötte a pisztolyt.
Egy súlytalan állapot uralkodott el rajtam, majd a földre csuklottam Adammel együtt.
-Emma! Emma!-Harry távoli üvöltözését hallottam.
Mégis mi történik? Hiszen az ütődés fájdalmán kívül semmilyen fájdalmat nem éreztem. Semmi kényszer, hogy elaludjak... mindent tisztán látok, és hallok.
-Szerelmem-suttogta Harry, majd megfogott és felemelt.-Jézusom, Emma, hiszen neked semmi bajod. Mutasd magad-mondta hadarva, majd megfogta a karomat és végignézett rajtam, hogy tényleg minden rendben van-e.-Annyira megijesztettél-folytatta, majd szorosan magához ölelt.
A pillanatnyi sokktól még most sem tudtam megszólalni.
-De ha nem engem lőtt le, akkor...-Harryvel egyszerre néztünk a földön fekvő testre.
Akaratlanul is sírni kezdtem. Az érzéseim össze vissza kavarogtak, a dolgokat még mindig nem sikerült felfognom. Ahogy a szüleim porrá égett házára néztem, zokogás tört ki belőlem. Az sem érdekelt, hogy talán Hilary ölte meg a szüleimet. Legbelül érzem, hogy összeszedett hazugság az egész.
Tudtam, hogy az életemben egy új, tiszta fejezet kezdődik. Egy esély, hogy jobb életet teremtsek meg magamnak, és azoknak, akiket szeretek.
De jelenleg menedéket Harry ölelő karjai jelentették.
-Ne sírj kicsim, ne sírj. Vége van.
KÉT HÉTTEL KÉSŐBB
-Szóval minek is köszönhető ez a buli? Nem azt mondom, jó ötlet, de valaki sürgősen fújja fel helyettem ezeket-rohant ki a nappaliból Niall, akinek úgy látszik nem szimpatikusak a lufik.
-Most megsértődött?-kérdezte Zayn, miközben megragadott egyet és felfújta.
-Nem bírja elviselni, ha valami nem sikerül neki-nevetett fel Réka.
-A sütik megsültek, poharak az asztalon. Minden kész van.
Sietve szaladtam fel a lépcsőn, majd a kezembe kaptam egy törölközőt és a fürdő felé vettem az irányt. Letusoltam, majd visszasiettem a szobámba és a gondosan kikészített ruháimat magamra kaptam. Egy kis parfüm, egy kis rúzs. A megjelenésem máris tökéletes.
Egy bájos mosoly kíséretében megigazítottam a hajam a tükörben, majd visszasiettem a nappaliba. Már csak rám vártak.
-Bocsánat-vágtattam le a lépcsőn nevetve. -Szóval, hagy kezdjem én-feleltem, majd felvettem egy pezsgővel teli poharat.
-Nagyon sok mindent meg szeretnék köszönni nektek. Azt, hogy évekig támogattatok, akár rossz történt velem, akár jó. Mindig mellettem voltatok és végignéztétek, ahogy felnövök. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy az életem egy szakasza lezárul. Most elkezdődik egy új. Szeretném, ha ennek még nagyon sokáig résztvevői lennétek ti is. Hiszen ti vagytok a családom-mivel újra a sírás kerülgetett, de tudtam, hogy erősnek kell maradnom, megköszörültem a torkom és tovább folytattam.-Zayn és Hilary. Mindig is úgy tekintettem rátok, mint egy igazi álompár. Rengeteg rossz dolog történt veletek, de az igaz szerelem mindent kibír. Niall és Réka... kívánok nektek minden jót az életben. Legyetek mindig ilyen boldogok, csodálatos pár vagytok és biztos vagyok benne, hogy az élet rejteget még számotokra meglepetést. Louis és Liam, ti mindig úgy viselkedtetek velem, mint ahogy Zayn. Tulajdonképpen már rátok is úgy tekintek, mintha a bátyáim lennétek. Köszönök nektek mindent. Minden ölelést, minden szót, amit kimondtatok, mikor tudtátok, hogy akár az az egy szó is segíthet. És végül Harry... nem kétséges, te vagy életem szerelme. Nálad jobb emberrel életemben nem találkoztam. Nagyon szeretlek. Életem legszebb két évét neked köszönhetem-Harryre mosolyogtam, majd bólintottam egyet.- Hát gyerekek, azt hiszem elég lesz a dumából. Ezennel megnyitom szerény kis bulimat.
-Bocsánat, Emma. Én még szeretnék mondani valamit-vette át a szót Harry, majd helyet cseréltünk.-Nem akarom húzni az időt, de kérlek hallgassatok meg. Emlékszem, mikor egy meleg nyári napon úgy döntöttünk, hogy Zayn szüleinél töltjük a szabadidőnket. Akkor még nem gondoltam, hogy ott kezdek el élni. Fogalmam sem volt, hogy lesz egy ilyen csodálatos barátnőm és ilyen csodálatos barátaim, akiket mára már a családomnak nevezek. Igen, tényleg rengeteg dolgot éltünk át együtt. Emma...-suttogta a nevem Harry, majd felém közeledett, miközben a zsebében kutatott. Egy dobozt vett ki a tenyerébe és pár lépés után letérdelt elém.-Nem akarok nélküled élni. Hozzám jössz feleségül?
Tapsvihar, sikolyok, csörrenő poharak.
A válasz senki számára nem volt kétséges.
Egy bólintás után Harry ölelő karjaiba vetettem magam, majd a fülébe suttogtam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.
-Szóval mégis eljöttél-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Adam hangja.
-Térjünk a lényegre-válaszoltam, majd felé fordultam. Tekintetem hűvös volt és nyers.
Adam mosolygott egyet, majd a meggyújtott cigijéből szívott egyet és kifújta a füstöt.
-Nem találtad ki eddig, hogy ki gyilkolta meg a szüleid? Fogalmad sincs róla?
Adam testtartása elárulta, hogy mennyire magabiztos.
-Te voltál?-kérdeztem tőle tágra nyitott szemekkel.
-Ne butáskodj már-nevetett fel. Ezután elindult felém és teljesen közel jött hozzám, majd a hátam mögé állt. Halálfélelem lett úrrá rajtam és nem mertem megmoccanni sem, arról nem is beszélve, hogy a levegővétel is nehéz feladattá vált. A hajamat kisöpörte a nyakamból, majd halkan a fülembe suttogott.
-Vége mindennek, Emma-majd egy pisztolyt rántott ki a zsebéből.
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem... talán fussak el? Van esélyem elmenekülni?
-Sajnálom. Tudnod kell, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek. De te soha nem viszonoztad.
-Kérlek Adam, gondold át még egyszer, hogy mit teszel.
-Már rengetegszer átfutottam minden lehetőséget. Így lesz a legjobb, hidd el nekem.
Az egész életem lepörgött előttem. A legapróbb szülinapi bulis emlékeim, az első csókom Harryvel, a betegségem, a szakítás, a lánykérés, a szüleim halála...
-Hilary-szólalt meg halkan, majd átkarolt és elsütötte a pisztolyt.
Egy súlytalan állapot uralkodott el rajtam, majd a földre csuklottam Adammel együtt.
-Emma! Emma!-Harry távoli üvöltözését hallottam.
Mégis mi történik? Hiszen az ütődés fájdalmán kívül semmilyen fájdalmat nem éreztem. Semmi kényszer, hogy elaludjak... mindent tisztán látok, és hallok.
-Szerelmem-suttogta Harry, majd megfogott és felemelt.-Jézusom, Emma, hiszen neked semmi bajod. Mutasd magad-mondta hadarva, majd megfogta a karomat és végignézett rajtam, hogy tényleg minden rendben van-e.-Annyira megijesztettél-folytatta, majd szorosan magához ölelt.
A pillanatnyi sokktól még most sem tudtam megszólalni.
-De ha nem engem lőtt le, akkor...-Harryvel egyszerre néztünk a földön fekvő testre.
Akaratlanul is sírni kezdtem. Az érzéseim össze vissza kavarogtak, a dolgokat még mindig nem sikerült felfognom. Ahogy a szüleim porrá égett házára néztem, zokogás tört ki belőlem. Az sem érdekelt, hogy talán Hilary ölte meg a szüleimet. Legbelül érzem, hogy összeszedett hazugság az egész.
Tudtam, hogy az életemben egy új, tiszta fejezet kezdődik. Egy esély, hogy jobb életet teremtsek meg magamnak, és azoknak, akiket szeretek.
De jelenleg menedéket Harry ölelő karjai jelentették.
-Ne sírj kicsim, ne sírj. Vége van.
KÉT HÉTTEL KÉSŐBB
-Szóval minek is köszönhető ez a buli? Nem azt mondom, jó ötlet, de valaki sürgősen fújja fel helyettem ezeket-rohant ki a nappaliból Niall, akinek úgy látszik nem szimpatikusak a lufik.
-Most megsértődött?-kérdezte Zayn, miközben megragadott egyet és felfújta.
-Nem bírja elviselni, ha valami nem sikerül neki-nevetett fel Réka.
-A sütik megsültek, poharak az asztalon. Minden kész van.
Sietve szaladtam fel a lépcsőn, majd a kezembe kaptam egy törölközőt és a fürdő felé vettem az irányt. Letusoltam, majd visszasiettem a szobámba és a gondosan kikészített ruháimat magamra kaptam. Egy kis parfüm, egy kis rúzs. A megjelenésem máris tökéletes.
Egy bájos mosoly kíséretében megigazítottam a hajam a tükörben, majd visszasiettem a nappaliba. Már csak rám vártak.
-Bocsánat-vágtattam le a lépcsőn nevetve. -Szóval, hagy kezdjem én-feleltem, majd felvettem egy pezsgővel teli poharat.
-Nagyon sok mindent meg szeretnék köszönni nektek. Azt, hogy évekig támogattatok, akár rossz történt velem, akár jó. Mindig mellettem voltatok és végignéztétek, ahogy felnövök. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy az életem egy szakasza lezárul. Most elkezdődik egy új. Szeretném, ha ennek még nagyon sokáig résztvevői lennétek ti is. Hiszen ti vagytok a családom-mivel újra a sírás kerülgetett, de tudtam, hogy erősnek kell maradnom, megköszörültem a torkom és tovább folytattam.-Zayn és Hilary. Mindig is úgy tekintettem rátok, mint egy igazi álompár. Rengeteg rossz dolog történt veletek, de az igaz szerelem mindent kibír. Niall és Réka... kívánok nektek minden jót az életben. Legyetek mindig ilyen boldogok, csodálatos pár vagytok és biztos vagyok benne, hogy az élet rejteget még számotokra meglepetést. Louis és Liam, ti mindig úgy viselkedtetek velem, mint ahogy Zayn. Tulajdonképpen már rátok is úgy tekintek, mintha a bátyáim lennétek. Köszönök nektek mindent. Minden ölelést, minden szót, amit kimondtatok, mikor tudtátok, hogy akár az az egy szó is segíthet. És végül Harry... nem kétséges, te vagy életem szerelme. Nálad jobb emberrel életemben nem találkoztam. Nagyon szeretlek. Életem legszebb két évét neked köszönhetem-Harryre mosolyogtam, majd bólintottam egyet.- Hát gyerekek, azt hiszem elég lesz a dumából. Ezennel megnyitom szerény kis bulimat.
-Bocsánat, Emma. Én még szeretnék mondani valamit-vette át a szót Harry, majd helyet cseréltünk.-Nem akarom húzni az időt, de kérlek hallgassatok meg. Emlékszem, mikor egy meleg nyári napon úgy döntöttünk, hogy Zayn szüleinél töltjük a szabadidőnket. Akkor még nem gondoltam, hogy ott kezdek el élni. Fogalmam sem volt, hogy lesz egy ilyen csodálatos barátnőm és ilyen csodálatos barátaim, akiket mára már a családomnak nevezek. Igen, tényleg rengeteg dolgot éltünk át együtt. Emma...-suttogta a nevem Harry, majd felém közeledett, miközben a zsebében kutatott. Egy dobozt vett ki a tenyerébe és pár lépés után letérdelt elém.-Nem akarok nélküled élni. Hozzám jössz feleségül?
Tapsvihar, sikolyok, csörrenő poharak.
A válasz senki számára nem volt kétséges.
Egy bólintás után Harry ölelő karjaiba vetettem magam, majd a fülébe suttogtam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.
