Sziasztok drágák! :)
Hűha, mostanában elég sok dolog történt velem... Igen, elhanyagoltam a blogot, amit nagyon sajnálok, de azt hiszem, hogy ezt már nem lehet helyrehozni... Készülök az utolsó, HATALMAS FORDULATOKAT ÍGÉRŐ RÉSSZEL ! Nem igérem, hogy új blogba kezdek, de látok ra esélyt.
Amint látjátok, a napokban meglett a 300.000 látogató, aminek borzasztóan örülök ! Nagyon szépen köszönöm Nektek a támogatást, és mindent, remélem nem okoztam csalódást.
Szóval napokon belül új rész!
Puszillak titeket: Dalmi. Xx
2013. december 25., szerda
2013. november 1., péntek
7.fejezet~3.rész
Sziasztok drágák!:)
Először is... jöhetnek a lenéző és kioktató hozzászólások, a legkevésbé sem érdekel. :)
Próbáljátok meg végigélni a mindennapjaim, és ha nektek úgy fog menni, hogy minden héten hoztok egy részt, akkor gratulálok. Van életem, és sajnos nem minden nap tehetem meg, hogy a gép előtt üljek... sőt, van olyan, mikor két hétig egyáltalán nem ülök gépnél. Szóval nagyon örülnék, hogyha nem jönnétek nekem ilyen hozzászólásokkal, főleg úgy, hogy 2 hét alatt meg sem volt a 30 hozzászólás.
Azt meg főleg ne mondjátok, hogy elfelejtettelek titeket... nem akarok magyarázkodni, teljesen mindegy.
Jó olvasást, KÖVETKEZŐ RÉSZ 30 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 60 ÉRTÉKELÉS UTÁN!:)
Azt hiszem, hogy a következő rész a blog legutolsó, záró része lesz!:)
Puszi:Dalmii xx
Hilary szemszöge
Ahogy az ajtó egy hangos csattanással bezárult előttem, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól. De igen... számítanom kellett volna rá, hiszen ez is benne volt a pakliban.
Aztán felmerül bennem a kérdés, hogy most hagyjam itt őt, és menjek el valahova egy új életet kezdeni? Vagy megéri harcolni érte? Lenne egyáltalán értelme? Nem tudom...
Egy lépést sem tettem semerre... mintha legyökerezett volna a lábam. Valami az súgta legbelül, hogy itt kell maradnom.
Pillanatok múlva az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki.
-Ha ez igaz, akkor csak annyit kérek, hogy ölelj meg-suttogta Zayn, közben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
A karjaiba vetettem magam... el sem hiszem, hogy tényleg itt van velem.
-Szeretlek Zayn-szólaltam meg, miután elengedett.
-Jelenleg el sem hiszem, hogy tényleg élsz, Hilary. Nekem ez... ez...-hangja elcsuklott és egy kósza könnycsepp jelent meg a szemében.
-Menjünk be, és minden elmesélek-emeltem fel a fejét és szavaim után egy apró puszit nyomtam a homlokára.
Beléptünk a házba, ahol csak meglepődött és -talán fogalmazhatok úgy- kétségbeesett szempárokkal találkoztam.
-Bemutatom nektek a barátnőmet...-szólalt meg Zayn, miközben megfogta a kezem és ujjainkat összekulcsoltuk. Hihetetlen melegség járt át, olyan amit már nagyon régen nem éreztem. Sőt, mondhatom azt is, hogy ezt az érzést először és azóta is utoljára, csak Zaynnél éreztem.
Újra boldognak éreztem magam, a legszívesebben csak vigyorogtam volna, de az embereknek, akik előttem álltak és kérdő tekinteteket szegeztek rám, elég furcsa lett volna.
-Ez most... valami vicc?-kérdezte Liam, miközben letette az asztalra a pezsgőspoharát és egy lépést tett előre. Utána pedig megállt, mint aki meghátrál.
-Nem kell itt a lenézés és a...-kezdte el a mondandóját Zayn, de jobbnak láttam, ha átveszem az irányítást.
-Hagyd-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Nem magyarázkodni szeretnék, hanem elmondani a teljes igazságot-zártam le, majd ezután körülbelül egész órás beszámolóm következett.
Mindenki tátott szájjal figyelt rám, és mikor befejeztem az egészet, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is tisztán meg lehetett volna hallani.
Perceken keresztül csak ültek egy helyben, meg sem tudtak moccanni. Aztán az egyik pillanatban Emma felállt, közel jött hozzám és jó szorosan átölelt.
-Az életem nélküled üres volt... nem tudtam kivel megbeszélni a dolgaimat, nem tudtam kivel vásárolni menni, pletyizni... nagyon szeretlek-suttogta olyan halkan, hogy csak én hallottam meg.
-Na gyerekek, akkor van mit ünnepelnünk!-kiáltott fel Niall, majd megcsókolta Rékát. Furcsa volt őket együtt látni, én még alig találkoztam velük.
Igazából mindenki szemében láttam, hogy nem hiszik el, hogy itt vagyok. Emma boldog volt, neki volt már ideje feldolgozni. Zayn pedig... jut eszembe, Zayn hova tűnt?
Miután mindent átvizsgáltam, már csak a hátsó kert maradt... talán ott megtalálom.
Az elgondolás be is igazolódott.
-Szóval még mindig cigizel?-kérdeztem, miközben lekuporodtam mellé a lépcsőre.
-Nagyon úgy tűnik-válaszolta, miközben vett egy mély levegőt, majd kifújta a füstöt.
-Nem egészséges-mosolyogtam rá.
-Egy a sok közül-válaszolta.
-Mi a baj?-kérdeztem, majd úgy fordultam, hogy lássam az arcát.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy-sóhajtott egy nagyot, majd még egyet szívott a cigijéből.
-Pedig ideje lenne-suttogtam, és arcát megsimítottam, amire a reakciója az volt, hogy átölelt.
Érezni az illatát, hozzábújni jelenleg a világon a legjobb dolog volt.
-Szeretlek-mondta, majd tekintetemet szemeibe fúrtam, mire ő felemelte az államat és számat ajkaira helyezte.
Legalább annyira izgultam, mint az első csókunknál. Féltem, hogy már nem fogja ugyan azt érezni, mint ezelőtt.
Annyira megmagyarázhatatlan ez az érzés... mintha nem is itt lennék. Életem legboldogabb napja talán a mai. Szerelmes vagyok, szabad és élek. Hoppá, ez elég rossz vicc volt.
Emma szemszöge
Azt hiszem, minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.
Zayn és Hilary újra boldogítják egymást a favicceikkel... imádom őket együtt látni. Én és Harry ettől boldogabban nem is lehetnénk egymás mellett...
-Min gondolkozol édes?-lépett hozzám az előbb megemlített személy, majd hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra.
-Azon, hogy mennyi minden történt az elmúlt években.
-Hát végül is a nosztalgia nem rossz dolog-válaszolta, majd felvett egy sütit a pultról és ropogtatni kezdte.
-Hát nem... Hilary visszatérésével úgy érzem, hogy minden kezd visszazökkenni. Minden úgy lesz, mint régen.
-Soha nem lesz semmi olyan, mint amilyen régen volt-felelte, majd egy apró puszit nyomott a számra, és kilépett a nappaliba.
Mosolyogtam egy jót, aztán ezt a vigyort a rezgő telefonom törölte le az arcomról.
A kijelzőn Adam neve villogott.
-Mit akarsz?-vettem fel suttogva.
-Neked is szia, drága. Azt hiszem találkoznunk kell.
-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam.
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.
Először is... jöhetnek a lenéző és kioktató hozzászólások, a legkevésbé sem érdekel. :)
Próbáljátok meg végigélni a mindennapjaim, és ha nektek úgy fog menni, hogy minden héten hoztok egy részt, akkor gratulálok. Van életem, és sajnos nem minden nap tehetem meg, hogy a gép előtt üljek... sőt, van olyan, mikor két hétig egyáltalán nem ülök gépnél. Szóval nagyon örülnék, hogyha nem jönnétek nekem ilyen hozzászólásokkal, főleg úgy, hogy 2 hét alatt meg sem volt a 30 hozzászólás.
Azt meg főleg ne mondjátok, hogy elfelejtettelek titeket... nem akarok magyarázkodni, teljesen mindegy.
Jó olvasást, KÖVETKEZŐ RÉSZ 30 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 60 ÉRTÉKELÉS UTÁN!:)
Azt hiszem, hogy a következő rész a blog legutolsó, záró része lesz!:)
Puszi:Dalmii xx
Hilary szemszöge
Ahogy az ajtó egy hangos csattanással bezárult előttem, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól. De igen... számítanom kellett volna rá, hiszen ez is benne volt a pakliban.
Aztán felmerül bennem a kérdés, hogy most hagyjam itt őt, és menjek el valahova egy új életet kezdeni? Vagy megéri harcolni érte? Lenne egyáltalán értelme? Nem tudom...
Egy lépést sem tettem semerre... mintha legyökerezett volna a lábam. Valami az súgta legbelül, hogy itt kell maradnom.
Pillanatok múlva az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki.
-Ha ez igaz, akkor csak annyit kérek, hogy ölelj meg-suttogta Zayn, közben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
A karjaiba vetettem magam... el sem hiszem, hogy tényleg itt van velem.
-Szeretlek Zayn-szólaltam meg, miután elengedett.
-Jelenleg el sem hiszem, hogy tényleg élsz, Hilary. Nekem ez... ez...-hangja elcsuklott és egy kósza könnycsepp jelent meg a szemében.
-Menjünk be, és minden elmesélek-emeltem fel a fejét és szavaim után egy apró puszit nyomtam a homlokára.
Beléptünk a házba, ahol csak meglepődött és -talán fogalmazhatok úgy- kétségbeesett szempárokkal találkoztam.
-Bemutatom nektek a barátnőmet...-szólalt meg Zayn, miközben megfogta a kezem és ujjainkat összekulcsoltuk. Hihetetlen melegség járt át, olyan amit már nagyon régen nem éreztem. Sőt, mondhatom azt is, hogy ezt az érzést először és azóta is utoljára, csak Zaynnél éreztem.
Újra boldognak éreztem magam, a legszívesebben csak vigyorogtam volna, de az embereknek, akik előttem álltak és kérdő tekinteteket szegeztek rám, elég furcsa lett volna.
-Ez most... valami vicc?-kérdezte Liam, miközben letette az asztalra a pezsgőspoharát és egy lépést tett előre. Utána pedig megállt, mint aki meghátrál.
-Nem kell itt a lenézés és a...-kezdte el a mondandóját Zayn, de jobbnak láttam, ha átveszem az irányítást.
-Hagyd-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Nem magyarázkodni szeretnék, hanem elmondani a teljes igazságot-zártam le, majd ezután körülbelül egész órás beszámolóm következett.
Mindenki tátott szájjal figyelt rám, és mikor befejeztem az egészet, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is tisztán meg lehetett volna hallani.
Perceken keresztül csak ültek egy helyben, meg sem tudtak moccanni. Aztán az egyik pillanatban Emma felállt, közel jött hozzám és jó szorosan átölelt.
-Az életem nélküled üres volt... nem tudtam kivel megbeszélni a dolgaimat, nem tudtam kivel vásárolni menni, pletyizni... nagyon szeretlek-suttogta olyan halkan, hogy csak én hallottam meg.
-Na gyerekek, akkor van mit ünnepelnünk!-kiáltott fel Niall, majd megcsókolta Rékát. Furcsa volt őket együtt látni, én még alig találkoztam velük.
Igazából mindenki szemében láttam, hogy nem hiszik el, hogy itt vagyok. Emma boldog volt, neki volt már ideje feldolgozni. Zayn pedig... jut eszembe, Zayn hova tűnt?
Miután mindent átvizsgáltam, már csak a hátsó kert maradt... talán ott megtalálom.
Az elgondolás be is igazolódott.
-Szóval még mindig cigizel?-kérdeztem, miközben lekuporodtam mellé a lépcsőre.
-Nagyon úgy tűnik-válaszolta, miközben vett egy mély levegőt, majd kifújta a füstöt.
-Nem egészséges-mosolyogtam rá.
-Egy a sok közül-válaszolta.
-Mi a baj?-kérdeztem, majd úgy fordultam, hogy lássam az arcát.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy-sóhajtott egy nagyot, majd még egyet szívott a cigijéből.
-Pedig ideje lenne-suttogtam, és arcát megsimítottam, amire a reakciója az volt, hogy átölelt.
Érezni az illatát, hozzábújni jelenleg a világon a legjobb dolog volt.
-Szeretlek-mondta, majd tekintetemet szemeibe fúrtam, mire ő felemelte az államat és számat ajkaira helyezte.
Legalább annyira izgultam, mint az első csókunknál. Féltem, hogy már nem fogja ugyan azt érezni, mint ezelőtt.
Annyira megmagyarázhatatlan ez az érzés... mintha nem is itt lennék. Életem legboldogabb napja talán a mai. Szerelmes vagyok, szabad és élek. Hoppá, ez elég rossz vicc volt.
Emma szemszöge
Azt hiszem, minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.
Zayn és Hilary újra boldogítják egymást a favicceikkel... imádom őket együtt látni. Én és Harry ettől boldogabban nem is lehetnénk egymás mellett...
-Min gondolkozol édes?-lépett hozzám az előbb megemlített személy, majd hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra.
-Azon, hogy mennyi minden történt az elmúlt években.
-Hát végül is a nosztalgia nem rossz dolog-válaszolta, majd felvett egy sütit a pultról és ropogtatni kezdte.
-Hát nem... Hilary visszatérésével úgy érzem, hogy minden kezd visszazökkenni. Minden úgy lesz, mint régen.
-Soha nem lesz semmi olyan, mint amilyen régen volt-felelte, majd egy apró puszit nyomott a számra, és kilépett a nappaliba.
Mosolyogtam egy jót, aztán ezt a vigyort a rezgő telefonom törölte le az arcomról.
A kijelzőn Adam neve villogott.
-Mit akarsz?-vettem fel suttogva.
-Neked is szia, drága. Azt hiszem találkoznunk kell.
-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam.
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.
2013. október 8., kedd
7.fejezet~2.rész
Sziasztok!
Tudom, teljesen igazatok van... elhanyagoltam a blogot. Sajnálom. Pedig higgyétek el, hogy ez a blog életem egyik legjobb döntése volt, és persze azt is megértem, ha nem lesztek már olyan sokan aktív olvasók, de hulla fáradtan érek haza minden nap... tanulás, egyéb teendők mellett nehéz, gondolom tudjátok. De akik továbbra is itt vagytok mellettem, nagyon szépen köszönöm! Nagyon szeretlek titeket és köszönök mindent!:) <3
Puszi: Dalmii xx
RETTENTŐEN HIÁNYOZTOK, ÉS A BLOG IS! MEGÍGÉREM, HOGY MOSTANTÓL AKTÍVABB LESZEK!
Hilary szemszöge
Rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság... és miért? Volt értelme? A kérdéseimre a válasz egy határozott NEM!
Fogságban éltem.
Nem csak fizikailag, a testemről beszélek. Az egész lényem... A gondolataim, a cselekedeteim mind irányítva voltak. Reggel felkeltem és minden napom ugyan olyan monoton volt. Minden nap ugyan azt csináltam, ugyan azt ettem, ugyan azt ittam és ugyanazok a gondolatok uralkodtak rajtam.
Talán érettebb lettem... és tapasztaltabb. A lehető legtöbb energiát akartam belefektetni abba, hogy kiszabaduljak a fogságból. Ezalatt az idő alatt megtanultam élni... értékelni az életben az apró örömöket.
A legjobb barátomat, a szerelmemet kellett hátrahagynom azért, hogy egy ember az ő életüket tegye tönkre. Furcsán hangzik... a lehető legfurcsábban. Hiszen csak azt akartam, hogy ne essen bajuk!
Aztán sodródtam az árral és eljutottunk arra a pontra, mikor a saját halálomat kellett eljátszanunk... Láttam azt az embert zokogni a koporsóm felett, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem telt el nap, hogy ne gondoljak rá vagy ne akarjak újra a karjai között elaludni.
Ma jött el a napja, hogy véget vetek mindennek.
Megyek és elmondom mindenkinek, hogy igen... életben vagyok!
Rettentő nehéz lesz, tudom.
Zayn vagy megbocsájt, vagy nem.
Benne van a pakliba mindkettő lehetőség.
Nagyon félek, bevallom őszintén.
Nem messze voltam tőlük, minden lépésükről tudtam... gondolom nem nehéz kitalálni, hogy kinek a fogságában éltem.
Adam volt az, aki azt mondta, hogy valójában képes megölni ha nem teszem azt, amit mond. Sokkal borzasztóbb dolgokra is képes lett volna, tudom. Elmondta, hogy akár Zaynt, Emmát vagy a többi barátomat hideg vérrel megölné.
Mit tehettem? Heteken keresztül gyötörtem magam, és rettenetesen nehéz volt, hogy nem mondhattam el senkinek, hogy "Itt vagyok, hiszen élek!".
Nos és ami Zaynt illeti... valamiért számomra lehetetlen őt a barátaim közé sorolni. Az eltelt hónapok alatt megtanultam kezelni azt, hogy mit tegyek, ha nagyon hiányzik valaki. Egyszerűen el kellett viselnem mindenki hiányát. Nem tehettem mást, pedig néha úgy éreztem beleőrülök és lassan rám omlik az egész világ.
Eljutottam a szakadék széléhez...
Nem sok kellett, hogy leugorjak és végleg itt hagyjak mindent... Ugyan, butaság, hiszen nem is lett volna mit itt hagynom.
Aztán mikor Emma arcán megláttam folyni a könnyeket, nem tudtam eldönteni, hogy örül, kétségbeesett vagy csalódott.
Mondanom sem kell, örült. Nem hitte el, teljesen abban a hitben volt, hogy ő most álmodik. Aztán leültem vele szembe, és egy kijózanító pillantást vetettem rá, miközben megfogtam a kezeit és mindent elmeséltem neki elejétől a végéig.
Gondolom ti is kíváncsiak vagytok a történetre, hogy pontosan mi is történt velem azon az estén, amikor igazából meg sem haltam.
A buliban egy korty alkoholt sem ittam... mindent percre pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Elmentünk a raktárhoz, ahol Adam tényleg rám lőtt... aztán minden pontos kis részletet elintézett, és ez lett a vége... megszervezte a temetésem, a koporsóban viszont nem én feküdtem.
Kísértetiesen hangzik, de ott voltam a saját temetésemen! Láttam szenvedni a szeretteimet, és ettől rosszabb nem kell...
Súlyos gondolataimba mélyedve észrevettem, hogy már régen pirkad. Lassan felkel a nap. Ma végre eljött az idő... megyek és meglátogatom a barátaimat... és persze Zaynt.
Felkeltem az ágyból, a napsugarak végigsimították az arcomat, majd felvettem a köntösömet, a papucsomat majd a fürdő felé indultam el.
Beálltam a zuhany alá és csak engedtem magamra a forró vizet.
A szívem már most a lehető leggyorsabban dobogott, egyszerűen nem hittem el, hogy vége van a rabságomnak és mehetek újra élni az életet. Még akkor is, ha talán máshol kell ezt megtennem... és más emberekkel.
Magam köré tekertem egy törölközőt, majd megszárítottam a hajamat és a szekrényemben kezdtem el kutakodni. Egy kötött pulcsi és egy cicanadrág mellett döntöttem, ez volt a jelenlegi legtűrhetőbb felhozatal.
A hajamat kontyba kötöttem, majd fújtam magamra a kedvenc parfümömről és a nyakamba akasztottam azt a bizonyos nyakláncot... amit a "temetésemen" Zayn a koporsóba rakott. A fél szív. Ami az igazi szerelmünket jelképezte. Sikerült megszereznem... és igazából ez a nyaklánc adott erőt nagyon sokszor.
Vettem egy mély lélegzetet, majd felvettem a cipőmet és felkaptam a táskámat, aztán kiléptem az utcára.
Pont a szemembe sütött a napfény.
Kellemes volt. A szemben lévő kis étteremben vettem magamnak egy kávét tejjel, három cukorral.
Miután megittam, elindultam Zaynék lakásához.
Megálltam a küszöbnél...mindenem remegett. Levegőt alig kaptam. A reakciótól féltem a legjobban. De valami irányította a kezemet és megnyomtam a csengőt...
Nem kellett sokat várnom, kinyitódott az ajtó... lassított felvételben érzékeltem mindent, majd megjelent előttem Zayn.
Percekig némán állt előttem, csak nézett... olyan volt mint aki azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Nem tudtam mit tegyek. A tenyerem izzadt, és bár azt hittem képtelenség, a szívem még hevesebben vert.
Zayn csak pislogott, majd felemelte a jobb kezét és végigsimította az arcomat, aztán a hajamat, végül a kezemet.
-Ez... lehetetlen-mondta, miközben egy könnycsepp csordult ki szeméből.-Ki vagy te?-kérdezte hunyorogva.
-Hilary-válaszoltam mosolyogva.
-Halott vagy-válaszolta ugyan olyan üveges tekintettel, majd becsapta az orrom előtt az ajtót.
Tudom, teljesen igazatok van... elhanyagoltam a blogot. Sajnálom. Pedig higgyétek el, hogy ez a blog életem egyik legjobb döntése volt, és persze azt is megértem, ha nem lesztek már olyan sokan aktív olvasók, de hulla fáradtan érek haza minden nap... tanulás, egyéb teendők mellett nehéz, gondolom tudjátok. De akik továbbra is itt vagytok mellettem, nagyon szépen köszönöm! Nagyon szeretlek titeket és köszönök mindent!:) <3
Puszi: Dalmii xx
RETTENTŐEN HIÁNYOZTOK, ÉS A BLOG IS! MEGÍGÉREM, HOGY MOSTANTÓL AKTÍVABB LESZEK!
Hilary szemszöge
Rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság... és miért? Volt értelme? A kérdéseimre a válasz egy határozott NEM!
Fogságban éltem.
Nem csak fizikailag, a testemről beszélek. Az egész lényem... A gondolataim, a cselekedeteim mind irányítva voltak. Reggel felkeltem és minden napom ugyan olyan monoton volt. Minden nap ugyan azt csináltam, ugyan azt ettem, ugyan azt ittam és ugyanazok a gondolatok uralkodtak rajtam.
Talán érettebb lettem... és tapasztaltabb. A lehető legtöbb energiát akartam belefektetni abba, hogy kiszabaduljak a fogságból. Ezalatt az idő alatt megtanultam élni... értékelni az életben az apró örömöket.
A legjobb barátomat, a szerelmemet kellett hátrahagynom azért, hogy egy ember az ő életüket tegye tönkre. Furcsán hangzik... a lehető legfurcsábban. Hiszen csak azt akartam, hogy ne essen bajuk!
Aztán sodródtam az árral és eljutottunk arra a pontra, mikor a saját halálomat kellett eljátszanunk... Láttam azt az embert zokogni a koporsóm felett, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem telt el nap, hogy ne gondoljak rá vagy ne akarjak újra a karjai között elaludni.
Ma jött el a napja, hogy véget vetek mindennek.
Megyek és elmondom mindenkinek, hogy igen... életben vagyok!
Rettentő nehéz lesz, tudom.
Zayn vagy megbocsájt, vagy nem.
Benne van a pakliba mindkettő lehetőség.
Nagyon félek, bevallom őszintén.
Nem messze voltam tőlük, minden lépésükről tudtam... gondolom nem nehéz kitalálni, hogy kinek a fogságában éltem.
Adam volt az, aki azt mondta, hogy valójában képes megölni ha nem teszem azt, amit mond. Sokkal borzasztóbb dolgokra is képes lett volna, tudom. Elmondta, hogy akár Zaynt, Emmát vagy a többi barátomat hideg vérrel megölné.
Mit tehettem? Heteken keresztül gyötörtem magam, és rettenetesen nehéz volt, hogy nem mondhattam el senkinek, hogy "Itt vagyok, hiszen élek!".
Nos és ami Zaynt illeti... valamiért számomra lehetetlen őt a barátaim közé sorolni. Az eltelt hónapok alatt megtanultam kezelni azt, hogy mit tegyek, ha nagyon hiányzik valaki. Egyszerűen el kellett viselnem mindenki hiányát. Nem tehettem mást, pedig néha úgy éreztem beleőrülök és lassan rám omlik az egész világ.
Eljutottam a szakadék széléhez...
Nem sok kellett, hogy leugorjak és végleg itt hagyjak mindent... Ugyan, butaság, hiszen nem is lett volna mit itt hagynom.
Aztán mikor Emma arcán megláttam folyni a könnyeket, nem tudtam eldönteni, hogy örül, kétségbeesett vagy csalódott.
Mondanom sem kell, örült. Nem hitte el, teljesen abban a hitben volt, hogy ő most álmodik. Aztán leültem vele szembe, és egy kijózanító pillantást vetettem rá, miközben megfogtam a kezeit és mindent elmeséltem neki elejétől a végéig.
Gondolom ti is kíváncsiak vagytok a történetre, hogy pontosan mi is történt velem azon az estén, amikor igazából meg sem haltam.
A buliban egy korty alkoholt sem ittam... mindent percre pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Elmentünk a raktárhoz, ahol Adam tényleg rám lőtt... aztán minden pontos kis részletet elintézett, és ez lett a vége... megszervezte a temetésem, a koporsóban viszont nem én feküdtem.
Kísértetiesen hangzik, de ott voltam a saját temetésemen! Láttam szenvedni a szeretteimet, és ettől rosszabb nem kell...
Súlyos gondolataimba mélyedve észrevettem, hogy már régen pirkad. Lassan felkel a nap. Ma végre eljött az idő... megyek és meglátogatom a barátaimat... és persze Zaynt.
Felkeltem az ágyból, a napsugarak végigsimították az arcomat, majd felvettem a köntösömet, a papucsomat majd a fürdő felé indultam el.
Beálltam a zuhany alá és csak engedtem magamra a forró vizet.
A szívem már most a lehető leggyorsabban dobogott, egyszerűen nem hittem el, hogy vége van a rabságomnak és mehetek újra élni az életet. Még akkor is, ha talán máshol kell ezt megtennem... és más emberekkel.
Magam köré tekertem egy törölközőt, majd megszárítottam a hajamat és a szekrényemben kezdtem el kutakodni. Egy kötött pulcsi és egy cicanadrág mellett döntöttem, ez volt a jelenlegi legtűrhetőbb felhozatal.
A hajamat kontyba kötöttem, majd fújtam magamra a kedvenc parfümömről és a nyakamba akasztottam azt a bizonyos nyakláncot... amit a "temetésemen" Zayn a koporsóba rakott. A fél szív. Ami az igazi szerelmünket jelképezte. Sikerült megszereznem... és igazából ez a nyaklánc adott erőt nagyon sokszor.
Vettem egy mély lélegzetet, majd felvettem a cipőmet és felkaptam a táskámat, aztán kiléptem az utcára.
Pont a szemembe sütött a napfény.
Kellemes volt. A szemben lévő kis étteremben vettem magamnak egy kávét tejjel, három cukorral.
Miután megittam, elindultam Zaynék lakásához.
Megálltam a küszöbnél...mindenem remegett. Levegőt alig kaptam. A reakciótól féltem a legjobban. De valami irányította a kezemet és megnyomtam a csengőt...
Nem kellett sokat várnom, kinyitódott az ajtó... lassított felvételben érzékeltem mindent, majd megjelent előttem Zayn.
Percekig némán állt előttem, csak nézett... olyan volt mint aki azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Nem tudtam mit tegyek. A tenyerem izzadt, és bár azt hittem képtelenség, a szívem még hevesebben vert.
Zayn csak pislogott, majd felemelte a jobb kezét és végigsimította az arcomat, aztán a hajamat, végül a kezemet.
-Ez... lehetetlen-mondta, miközben egy könnycsepp csordult ki szeméből.-Ki vagy te?-kérdezte hunyorogva.
-Hilary-válaszoltam mosolyogva.
-Halott vagy-válaszolta ugyan olyan üveges tekintettel, majd becsapta az orrom előtt az ajtót.
2013. szeptember 24., kedd
Rajtatok áll... :)
Halloooo drágák!
Az előző részhez még a 30 hozzászólás sem jött össze, ami számomra nagyon meglepő, hiszen eddig töretlen volt a siker.
Ki lenne még kíváncsi a blog folytatására?
Az előző részhez még a 30 hozzászólás sem jött össze, ami számomra nagyon meglepő, hiszen eddig töretlen volt a siker.
Ki lenne még kíváncsi a blog folytatására?
2013. szeptember 6., péntek
7.fejezet~1.rész
Sziasztok drágák!
Igen, tudom, hogy nagyon elkéstem, és tudom, hogy páran közületek mennyire várják az új részt, de pár dolog közbejött, és csak most tudom megírni.
Néhányan most azt gondoljátok, hogy "Jaj hát nyáron alig volt rész...". Igen, sajnos ez így igaz, de ennek okai is vannak. 1: az értékelések és hozzászólások csigatempóban érkeztek... 2: voltak nem tervezett utazásaim (pl.Anglia).
DE AZÉRT NEM KÉREK OLYAN HOZZÁSZÓLÁSOKAT, AMIKET ÚGY ÍRTOK, HOGY KÖZBE NEM IS TUDTOK SEMMIT! Mi az, hogy nem gondoltam rátok? Most úgy őszintén... aki ezt írta szerintem nem gondolta végig, hogy mit mond. :) Minden blogba kell egy kis szünet. És még valami! Egyáltalán nem csökkennek az olvasóim, minden nap megvan minimum 600 látogató!:)
Na de most jó olvasást kívánok az új részhez!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Btw. 250.000!
Puszi:Dalmii xx
Harry szemszöge
Két hét telt el azóta, hogy Emma bekerült az elmegyógyintézetbe. Semmi keresnivalója ott, ezt ő is tudja, pillanatnyi sokként érte őt a szülei halálának híre, de azért nem őrült. Az orvosa azt mondta, hogy bármikor hazahozhatjuk őt, ezért ma így is teszünk. Persze a meglepetés sem maradhat el, ezért egy buli keretében, barátokkal tartunk egy kis összejövetelt Emma hazatérésének tiszteletére.
-Harry, Segítenél? Fel kéne fújni a maradék lufit-nyitott be a szobámba Louis.
Bólintottam, felkeltem az ágyról, majd a fiókomból kikerestem a kedvenc ingemet és a fehér pólómra kigomboltan vettem fel. Fújtam magamra a kedvenc parfümömből, majd szokásos hajtúrásom után kiléptem a folyosóra és leviharoztam a többiekhez a nappaliba.
Csodásan nézett ki minden, sütik az asztal jobb oldalán, egy üveg pezsgő középen, körülötte poharak, az asztal jobb oldalán pedig koktélok és egyéb üdítők voltak gondosan kirakva.
-Azt hiszem minden készen van-mondta Liam, miközben megveregette a vállam és utána lehuppant a kanapéra.
-Nagyon köszönöm, srácok-néztem az előttem álló társaságra egy széles mosollyal és elismerő tekintettel.
-Ugyan, ezt nem kell megköszönnöd haver-mosolygott Niall, majd átölelte Rékát.
-Na és mikor indulsz Emmáért?-kérdezte Zayn, aki egy ásványvizes palackot szorongatott. Furcsa látványt nyújtott, mostanában inkább vodkás üvegekkel haverkodott.
Ránéztem az órámra és rájöttem, hogy pár perce már úton is kéne lennem.
-Kösz, hogy szólsz. Rohanok-válaszoltam, majd felkaptam a fogasról a kabátom és kiléptem az utcára. Beültem a kocsiba, és egészen a kijelölt helyig vezettem.
A hideg is kiráz, ha ennek a helynek akár csak a környékére is jövök. De Emmáért bármit.
Kiszálltam a kocsiból, megigazítottam a kabátomat, és gyors léptekkel mentem egészen a bejáratig. Ott megálltam, becsuktam a szemeimet, majd egy mély levegővétel után kinyitottam magam előtt az ajtót és beléptem a rideg, sötétkék csempékkel padlózott aulába.
-Jó napot, egy beteget keresek, a neve Emma...-ahogy elkezdtem volna a mondandómat a portásnőnek, Emma alakja rajzolódott ki a sötétből és egyre közeledett, majd belevetette magát a nyakamba. A nagy lendülettől majdnem mindketten a földön végeztük.
-Istenem, annyira hiányoztál-suttogta a fülembe, majd egyre több és több puszit nyomott az arcomra.
-Te is nekem-válaszoltam, majd tekintetemet gyönyörű szemeibe fúrtam és egyből tudtam... Emma a régi. Önakaratomon kívül kezdtem el mosolyogni.
-Na mi az?-kérdezte, miközben a csomagjait szállító emberke is megérkezett és lepakolta mellénk az összes cuccot.
-Szeretlek-válaszoltam mosolyogva, majd egy apró puszit nyomtam a szájára.
Felkaptuk a csomagokat, majd kiléptünk az udvarra és összekulcsolt ujjakkal mentünk el a kocsiig. Igaz, hogy nem nagy útvonal, de annyira jó érzés volt őt újra közel érezni magamhoz.
Az út nagyjából arról szólt, hogy Emma elmesélte a mindennapjait még egyszer, és a hányás szagú levestől való irtózásáról is szólt pár szót.
-Megérkeztünk-mondtam, miközben kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd kiszálltam az autóból és az ajtót kinyitottam Emma előtt, aki csak percekig állt, miközben a házat nézte és belemélyedt gondolataiból való feleszmélése után könnyes szemekkel szólalt meg.
-Végre-suttogta, majd megfogta az egyik bőröndjét, amit időközben kipakoltam a csomagtartóból, és elkezdett gyors lépésekkel haladni befelé.
Az ajtó előtt állt, mikor megfogtam kezét és kinyitottam.
-Meglepetéééés!-kiabálta egyszerre az összegyűlt tömeg, majd tapsolni kezdtek. Emma szemében örömkönnyek gyülekeztek. Megható látvány volt. Párás tekintettel figyelték őt.
Mindenki öleléssel köszöntötte őt, majd miután pár szabad perce lett, leültem vele a kanapéra.
-Édes, van kedves sétálni?-kérdezte halkan, ami nem volt túl jó ötlet, hiszen az enyhén italos embereknek nem volt elég a halk zene, ezért szinte dübörgött az egész ház.
-De ez az egész miattad van! Neked csinálták a srácok-ingattam meg a fejem, majd Emmára néztem, aki elkezdett mosolyogni.
-Harry, muszáj elmennünk innen, beszélni akarok veled négyszemközt. Egy olyan dologról van szó, ami meghatározó dolog volt, és aminek köszönhetően én most itt vagyok veled-válaszolta, miközben megfogta a kezem és megszorította.
Válaszul csak egy fejingatást és egy helyeslő tekintetet kapott.
Már egész sötét volt, mikor elindultunk... az még rendben is lett volna, de a megszokott szeptemberi napokhoz képest hidegebb volt ez az este. Talán a telihold miatt.
Emmával a parkig kézen fogva sétáltunk, ott pedig leültünk a megszokott kis helyünkre és percekig csak figyeltük egymást.
Míg nem volt itthon, minden napom ugyan úgy telt. Az idő hihetetlenül lassan ment, pár óra is örökkévalóságnak tűnt. Nem tudtam magam mivel elfoglalni, minden gondolatom csak körülötte forgott. Nem tudtam enni, nem tudtam inni, nem tudtam a stúdiómunkákra figyelni, nem tudtam megtalálni a közös hangot a többiekkel... és rájöttem, hogy nélküle tényleg egy nulla vagyok.
Ha nincs velem, csak sodródom az árral.
-Harry, szóval amiről beszélni akartam veled...-törte meg a csendet Emma, miközben közelebb csúszott hozzám.
-Mond-mosolyogtam rá, majd egy gyengéd puszit nyomtam a homlokára.
-Kérlek ne nézz hülyének. Nem vagyok őrült. Nem bolondultam meg-válaszolta, majd hangos nevetésben tört ki. Megijesztett.
-Mond már-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Van egy személy, aki naponta többször meglátogatott engem... és segített feldolgozni a történteket. Miatta vagyok most itt melletted. Neki köszönhetünk mindent. Nem szabadna erről beszélnem most neked, de valakinek muszáj elmondanom...
-Tessék? Találtál magadnak valaki mást?
Nevetés és pár pillanat hallgatás következett, majd tekintetét rám emelte.
-Jaj de buta vagy. Hát tényleg nem érted? Ő a legjobb barátnőm... igen, Hilary. Hilary életben van...
Igen, tudom, hogy nagyon elkéstem, és tudom, hogy páran közületek mennyire várják az új részt, de pár dolog közbejött, és csak most tudom megírni.
Néhányan most azt gondoljátok, hogy "Jaj hát nyáron alig volt rész...". Igen, sajnos ez így igaz, de ennek okai is vannak. 1: az értékelések és hozzászólások csigatempóban érkeztek... 2: voltak nem tervezett utazásaim (pl.Anglia).
DE AZÉRT NEM KÉREK OLYAN HOZZÁSZÓLÁSOKAT, AMIKET ÚGY ÍRTOK, HOGY KÖZBE NEM IS TUDTOK SEMMIT! Mi az, hogy nem gondoltam rátok? Most úgy őszintén... aki ezt írta szerintem nem gondolta végig, hogy mit mond. :) Minden blogba kell egy kis szünet. És még valami! Egyáltalán nem csökkennek az olvasóim, minden nap megvan minimum 600 látogató!:)
Na de most jó olvasást kívánok az új részhez!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Btw. 250.000!
Puszi:Dalmii xx
Harry szemszöge
Két hét telt el azóta, hogy Emma bekerült az elmegyógyintézetbe. Semmi keresnivalója ott, ezt ő is tudja, pillanatnyi sokként érte őt a szülei halálának híre, de azért nem őrült. Az orvosa azt mondta, hogy bármikor hazahozhatjuk őt, ezért ma így is teszünk. Persze a meglepetés sem maradhat el, ezért egy buli keretében, barátokkal tartunk egy kis összejövetelt Emma hazatérésének tiszteletére.
-Harry, Segítenél? Fel kéne fújni a maradék lufit-nyitott be a szobámba Louis.
Bólintottam, felkeltem az ágyról, majd a fiókomból kikerestem a kedvenc ingemet és a fehér pólómra kigomboltan vettem fel. Fújtam magamra a kedvenc parfümömből, majd szokásos hajtúrásom után kiléptem a folyosóra és leviharoztam a többiekhez a nappaliba.
Csodásan nézett ki minden, sütik az asztal jobb oldalán, egy üveg pezsgő középen, körülötte poharak, az asztal jobb oldalán pedig koktélok és egyéb üdítők voltak gondosan kirakva.
-Azt hiszem minden készen van-mondta Liam, miközben megveregette a vállam és utána lehuppant a kanapéra.
-Nagyon köszönöm, srácok-néztem az előttem álló társaságra egy széles mosollyal és elismerő tekintettel.
-Ugyan, ezt nem kell megköszönnöd haver-mosolygott Niall, majd átölelte Rékát.
-Na és mikor indulsz Emmáért?-kérdezte Zayn, aki egy ásványvizes palackot szorongatott. Furcsa látványt nyújtott, mostanában inkább vodkás üvegekkel haverkodott.
Ránéztem az órámra és rájöttem, hogy pár perce már úton is kéne lennem.
-Kösz, hogy szólsz. Rohanok-válaszoltam, majd felkaptam a fogasról a kabátom és kiléptem az utcára. Beültem a kocsiba, és egészen a kijelölt helyig vezettem.
A hideg is kiráz, ha ennek a helynek akár csak a környékére is jövök. De Emmáért bármit.
Kiszálltam a kocsiból, megigazítottam a kabátomat, és gyors léptekkel mentem egészen a bejáratig. Ott megálltam, becsuktam a szemeimet, majd egy mély levegővétel után kinyitottam magam előtt az ajtót és beléptem a rideg, sötétkék csempékkel padlózott aulába.
-Jó napot, egy beteget keresek, a neve Emma...-ahogy elkezdtem volna a mondandómat a portásnőnek, Emma alakja rajzolódott ki a sötétből és egyre közeledett, majd belevetette magát a nyakamba. A nagy lendülettől majdnem mindketten a földön végeztük.
-Istenem, annyira hiányoztál-suttogta a fülembe, majd egyre több és több puszit nyomott az arcomra.
-Te is nekem-válaszoltam, majd tekintetemet gyönyörű szemeibe fúrtam és egyből tudtam... Emma a régi. Önakaratomon kívül kezdtem el mosolyogni.
-Na mi az?-kérdezte, miközben a csomagjait szállító emberke is megérkezett és lepakolta mellénk az összes cuccot.
-Szeretlek-válaszoltam mosolyogva, majd egy apró puszit nyomtam a szájára.
Felkaptuk a csomagokat, majd kiléptünk az udvarra és összekulcsolt ujjakkal mentünk el a kocsiig. Igaz, hogy nem nagy útvonal, de annyira jó érzés volt őt újra közel érezni magamhoz.
Az út nagyjából arról szólt, hogy Emma elmesélte a mindennapjait még egyszer, és a hányás szagú levestől való irtózásáról is szólt pár szót.
-Megérkeztünk-mondtam, miközben kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd kiszálltam az autóból és az ajtót kinyitottam Emma előtt, aki csak percekig állt, miközben a házat nézte és belemélyedt gondolataiból való feleszmélése után könnyes szemekkel szólalt meg.
-Végre-suttogta, majd megfogta az egyik bőröndjét, amit időközben kipakoltam a csomagtartóból, és elkezdett gyors lépésekkel haladni befelé.
Az ajtó előtt állt, mikor megfogtam kezét és kinyitottam.
-Meglepetéééés!-kiabálta egyszerre az összegyűlt tömeg, majd tapsolni kezdtek. Emma szemében örömkönnyek gyülekeztek. Megható látvány volt. Párás tekintettel figyelték őt.
Mindenki öleléssel köszöntötte őt, majd miután pár szabad perce lett, leültem vele a kanapéra.
-Édes, van kedves sétálni?-kérdezte halkan, ami nem volt túl jó ötlet, hiszen az enyhén italos embereknek nem volt elég a halk zene, ezért szinte dübörgött az egész ház.
-De ez az egész miattad van! Neked csinálták a srácok-ingattam meg a fejem, majd Emmára néztem, aki elkezdett mosolyogni.
-Harry, muszáj elmennünk innen, beszélni akarok veled négyszemközt. Egy olyan dologról van szó, ami meghatározó dolog volt, és aminek köszönhetően én most itt vagyok veled-válaszolta, miközben megfogta a kezem és megszorította.
Válaszul csak egy fejingatást és egy helyeslő tekintetet kapott.
Már egész sötét volt, mikor elindultunk... az még rendben is lett volna, de a megszokott szeptemberi napokhoz képest hidegebb volt ez az este. Talán a telihold miatt.
Emmával a parkig kézen fogva sétáltunk, ott pedig leültünk a megszokott kis helyünkre és percekig csak figyeltük egymást.
Míg nem volt itthon, minden napom ugyan úgy telt. Az idő hihetetlenül lassan ment, pár óra is örökkévalóságnak tűnt. Nem tudtam magam mivel elfoglalni, minden gondolatom csak körülötte forgott. Nem tudtam enni, nem tudtam inni, nem tudtam a stúdiómunkákra figyelni, nem tudtam megtalálni a közös hangot a többiekkel... és rájöttem, hogy nélküle tényleg egy nulla vagyok.
Ha nincs velem, csak sodródom az árral.
-Harry, szóval amiről beszélni akartam veled...-törte meg a csendet Emma, miközben közelebb csúszott hozzám.
-Mond-mosolyogtam rá, majd egy gyengéd puszit nyomtam a homlokára.
-Kérlek ne nézz hülyének. Nem vagyok őrült. Nem bolondultam meg-válaszolta, majd hangos nevetésben tört ki. Megijesztett.
-Mond már-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Van egy személy, aki naponta többször meglátogatott engem... és segített feldolgozni a történteket. Miatta vagyok most itt melletted. Neki köszönhetünk mindent. Nem szabadna erről beszélnem most neked, de valakinek muszáj elmondanom...
-Tessék? Találtál magadnak valaki mást?
Nevetés és pár pillanat hallgatás következett, majd tekintetét rám emelte.
-Jaj de buta vagy. Hát tényleg nem érted? Ő a legjobb barátnőm... igen, Hilary. Hilary életben van...
2013. augusztus 5., hétfő
6.fejezet~20.rész (fejezetzáró)
Sziasztok drágák!
Következő rész 30 hozzászólás, 60 értékelés és 170 feliratkozott olvasó után!
Jó olvasást!
Puszi: Dalmii xx
Harry szemszöge
Megijedtem...
Emma sehol, a többieket sem találom. Reménykedtem benne, hogy csak kicsit többet ittak a kelleténél és szimplán itt hagytak.
-Emma! Emma!-kiabáltam torkom szakadtából. Az agyam azt mondta, hogy induljak el haza... a szívem azonban itt marasztalt és keresésre bírt.
Ahogy sétálgattam London enyhén ködös utcáin, a szívem egyre hevesebben vert. Fogalmam sem volt miért, talán mert kellőképpen kifáradtam.
Egy ismerős férfi alakot vettem észre a távolban... talán Mark az, és tud valamit Emma hollétéről.
-Mark?-kérdeztem hunyorogva, miközben a kezeimet kivettem a kabátom zsebéből és futni kezdtem.
Ahogy közelebb értem, megláttam, hogy nincs egyedül.
-Nem csináltam semmit, esküszöm Harry... én csak elhoztam őt sétálni, hátha jót tesz neki-ordítozott.
Először fel sem fogtam, hogy mi történik, csak sírásra lettem figyelmes... és egy ücsörgő lányra... Emmára.
-Emma! Már mindenhol kerestelek!-rohantam oda hozzá, majd letérdeltem mellé és megfogtam az arcát.
Rémisztő volt.
Csak ücsörgött, a könnyei folytak és egyfolytában egy helyre bámult.
-Szerelmem, itt vagyok, semmi baj nincs, nyugodj meg.
Szavaim üres fülekre találtak... Emma olyan volt, mint aki teljesen össze van zavarodva.
-Mit csináltál vele?-löktem arrébb mellkasánál fogva Markot.
Persze az egész szimplán hirtelen felindulásból történt. Jó, bevallom amúgy sem túl szimpatikus.
-Harry, az életemre esküszöm, hogy semmit! Kapott egy telefont, aztán egyszer csak összeesett, nem kapott levegőt, és üvöltött... valamit tennem kellett. Segítettem neki felállni, aztán idáig eljöttünk, ő lekuporodott a földre és azóta nem mozdul. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek Harry-kiabálta Mark, miközben kezeit összekulcsolva tarkójára tette és elfordult.
-Jó, ne ordíts már, inkább találjuk ki, hogy mit csináljunk vele. Semmire nem reagál-néztem Markra ijedten.-Talán a telefonja majd választ ad mindenre-csillantak fel szemeim, de abban a pillanatban, ahogy megfordultam, szörnyű rettegés fogott el.
-Hova tűnt?
-Ki?
-Szerinted kiről beszélek, te idióta?-üvöltöttem Markra.
Emma sehol nem volt. Még a közelben kell lennie, ebben biztos vagyok.
-Jézusom... tudod mit? Én ebbe nem akarok belekeveredni, én nem akarok felelősséget vállalni, ha valami baja lesz. Most haza megyek inkább. Én ezt nem bírom, sajnálom-mondta, majd megfordult és futni kezdett.
Nem hittem el amit mond... végül is pont ez a barátok feladata, nem? Segíteni, bármikor.
Legszívesebben után rohantam volna és letéptem volna a fejét. De nem tehettem, hiszen meg kell találnom Emmát.
Futottam, ahogy csak bírtam. Ennyire messzire nem mehetett.
A távolban mentő vinnyogására lettem figyelmes... aztán elöntött a félelem és a hang irányába kezdtem el futni. Mi van, ha Emma csinált valami hülyeséget? De ki szólt a mentőknek? Mi történik?
Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne most tennem... megálltam és forogni kezdett körülöttem az egész világ. Majd a földre rogytam. NEM BÍROM! Nekem ez már túl sok.
***
-Uram, jól van?-bökdösött meg egy idősödő, ősz hajú férfi.
Felálltam és kinyitottam a szemem. Világosodik. Az egész éjszakát itt töltöttem az utcán összekuporodva? És Emma? Feladtam! Nem kerestem meg! Ha valami baja lesz, az az én hibám! Azonnal meg kell keresnem.
-Elnézést-mondtam a férfinek, majd felálltam és szaladni kezdtem.
A sírás kerülgetett, legszívesebben feladtam volna, és egy kocsi elé ugrom.
A telefonom pittyegni kezdett. A kijelzőn Louis neve íródott ki.
-Igen?
-Szia haver. Rohadt nagy gáz van, de te hol a fenébe vagy?
-Hosszú. Gyorsan mond, Louis.
-Emma... szóval... menj a kórháztól két utcával arrébb és fordulj be jobbra.
-Mi? Ez mit jelentsen Louis?-kérdeztem, de azzal a lendülettel le is tette a telefont, így választ nem kaptam a kérdésemre.
Jenna szemszöge
Fél három múlt. Életem legrosszabb estéjén vagyok túl. Most értem haza(mivel Londonban buliztam, a régi házunkban alszom) azt hiszem kezdek józanodni.
A lakásba belépve ledobtam a táskámat a kanapéra, majd a fürdő felé indultam lassú, kimért léptekkel.
Ahogy megláttam magam a tükörbe, a rémület fogott el.
"Így néztem ki egész este? Nemár."
Hideg vízzel megmostam az arcom, aztán ahogy egyre jobban belemerültem a gondolataimba, egy könnycsepp csordult végig az arcomon.
Teljes szívemből szeretem Zaynt.
Azt hiszem a legjobb lesz, ha most megyek és elteszem magam holnapra.
Beléptem a hálószobámba, gondosan megágyaztam, majd felvettem a pizsamámat, ami egy rövidnadrágból és egy toppból állt.
Amikor már lefeküdtem és kényelmesen befészkeltem magam a párnák közé, kopogást hallottam az ajtómon.
Minden átfutott az agyamon.
Talán nem kéne kinyitni, lehet, hogy csináltam valamit és a rendőrség keres...
De nem lehetek ennyire nyuszi...
A kilincset lenyomva lassan kinyitottam az ajtót. Ami fogadott, hihetetlen volt.
-Szeretlek Jenna. Csak te kellesz nekem.
Emma szemszöge
"Hölgyem, önnek látogatója érkezett."-valami suttogást hallottam és közeledő lépteket.
Nem érdekelt. Csak egyedül akarok lenni... csak hagyjon mindenki békén. Segíteni úgysem tud senki. Jó itt nekem. Életem végéig itt akarok maradni. Már ameddig tart...
Következő rész 30 hozzászólás, 60 értékelés és 170 feliratkozott olvasó után!
Jó olvasást!
Puszi: Dalmii xx
Harry szemszöge
Megijedtem...
Emma sehol, a többieket sem találom. Reménykedtem benne, hogy csak kicsit többet ittak a kelleténél és szimplán itt hagytak.
-Emma! Emma!-kiabáltam torkom szakadtából. Az agyam azt mondta, hogy induljak el haza... a szívem azonban itt marasztalt és keresésre bírt.
Ahogy sétálgattam London enyhén ködös utcáin, a szívem egyre hevesebben vert. Fogalmam sem volt miért, talán mert kellőképpen kifáradtam.
Egy ismerős férfi alakot vettem észre a távolban... talán Mark az, és tud valamit Emma hollétéről.
-Mark?-kérdeztem hunyorogva, miközben a kezeimet kivettem a kabátom zsebéből és futni kezdtem.
Ahogy közelebb értem, megláttam, hogy nincs egyedül.
-Nem csináltam semmit, esküszöm Harry... én csak elhoztam őt sétálni, hátha jót tesz neki-ordítozott.
Először fel sem fogtam, hogy mi történik, csak sírásra lettem figyelmes... és egy ücsörgő lányra... Emmára.
-Emma! Már mindenhol kerestelek!-rohantam oda hozzá, majd letérdeltem mellé és megfogtam az arcát.
Rémisztő volt.
Csak ücsörgött, a könnyei folytak és egyfolytában egy helyre bámult.
-Szerelmem, itt vagyok, semmi baj nincs, nyugodj meg.
Szavaim üres fülekre találtak... Emma olyan volt, mint aki teljesen össze van zavarodva.
-Mit csináltál vele?-löktem arrébb mellkasánál fogva Markot.
Persze az egész szimplán hirtelen felindulásból történt. Jó, bevallom amúgy sem túl szimpatikus.
-Harry, az életemre esküszöm, hogy semmit! Kapott egy telefont, aztán egyszer csak összeesett, nem kapott levegőt, és üvöltött... valamit tennem kellett. Segítettem neki felállni, aztán idáig eljöttünk, ő lekuporodott a földre és azóta nem mozdul. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek Harry-kiabálta Mark, miközben kezeit összekulcsolva tarkójára tette és elfordult.
-Jó, ne ordíts már, inkább találjuk ki, hogy mit csináljunk vele. Semmire nem reagál-néztem Markra ijedten.-Talán a telefonja majd választ ad mindenre-csillantak fel szemeim, de abban a pillanatban, ahogy megfordultam, szörnyű rettegés fogott el.
-Hova tűnt?
-Ki?
-Szerinted kiről beszélek, te idióta?-üvöltöttem Markra.
Emma sehol nem volt. Még a közelben kell lennie, ebben biztos vagyok.
-Jézusom... tudod mit? Én ebbe nem akarok belekeveredni, én nem akarok felelősséget vállalni, ha valami baja lesz. Most haza megyek inkább. Én ezt nem bírom, sajnálom-mondta, majd megfordult és futni kezdett.
Nem hittem el amit mond... végül is pont ez a barátok feladata, nem? Segíteni, bármikor.
Legszívesebben után rohantam volna és letéptem volna a fejét. De nem tehettem, hiszen meg kell találnom Emmát.
Futottam, ahogy csak bírtam. Ennyire messzire nem mehetett.
A távolban mentő vinnyogására lettem figyelmes... aztán elöntött a félelem és a hang irányába kezdtem el futni. Mi van, ha Emma csinált valami hülyeséget? De ki szólt a mentőknek? Mi történik?
Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne most tennem... megálltam és forogni kezdett körülöttem az egész világ. Majd a földre rogytam. NEM BÍROM! Nekem ez már túl sok.
***
-Uram, jól van?-bökdösött meg egy idősödő, ősz hajú férfi.
Felálltam és kinyitottam a szemem. Világosodik. Az egész éjszakát itt töltöttem az utcán összekuporodva? És Emma? Feladtam! Nem kerestem meg! Ha valami baja lesz, az az én hibám! Azonnal meg kell keresnem.
-Elnézést-mondtam a férfinek, majd felálltam és szaladni kezdtem.
A sírás kerülgetett, legszívesebben feladtam volna, és egy kocsi elé ugrom.
A telefonom pittyegni kezdett. A kijelzőn Louis neve íródott ki.
-Igen?
-Szia haver. Rohadt nagy gáz van, de te hol a fenébe vagy?
-Hosszú. Gyorsan mond, Louis.
-Emma... szóval... menj a kórháztól két utcával arrébb és fordulj be jobbra.
-Mi? Ez mit jelentsen Louis?-kérdeztem, de azzal a lendülettel le is tette a telefont, így választ nem kaptam a kérdésemre.
Jenna szemszöge
Fél három múlt. Életem legrosszabb estéjén vagyok túl. Most értem haza(mivel Londonban buliztam, a régi házunkban alszom) azt hiszem kezdek józanodni.
A lakásba belépve ledobtam a táskámat a kanapéra, majd a fürdő felé indultam lassú, kimért léptekkel.
Ahogy megláttam magam a tükörbe, a rémület fogott el.
"Így néztem ki egész este? Nemár."
Hideg vízzel megmostam az arcom, aztán ahogy egyre jobban belemerültem a gondolataimba, egy könnycsepp csordult végig az arcomon.
Teljes szívemből szeretem Zaynt.
Azt hiszem a legjobb lesz, ha most megyek és elteszem magam holnapra.
Beléptem a hálószobámba, gondosan megágyaztam, majd felvettem a pizsamámat, ami egy rövidnadrágból és egy toppból állt.
Amikor már lefeküdtem és kényelmesen befészkeltem magam a párnák közé, kopogást hallottam az ajtómon.
Minden átfutott az agyamon.
Talán nem kéne kinyitni, lehet, hogy csináltam valamit és a rendőrség keres...
De nem lehetek ennyire nyuszi...
A kilincset lenyomva lassan kinyitottam az ajtót. Ami fogadott, hihetetlen volt.
-Szeretlek Jenna. Csak te kellesz nekem.
Emma szemszöge
"Hölgyem, önnek látogatója érkezett."-valami suttogást hallottam és közeledő lépteket.
Nem érdekelt. Csak egyedül akarok lenni... csak hagyjon mindenki békén. Segíteni úgysem tud senki. Jó itt nekem. Életem végéig itt akarok maradni. Már ameddig tart...
 |
| "Látogatója érkezett." |
2013. július 14., vasárnap
6.fejezet~19.rész
Sziasztok drágák!:)
Azt hiszem nem is kell semmit mondanom, a legtöbben már tudjátok, hogy valóra vállt az egyik álmom! Reggel utazom Angliába! Komolyan, ti se adjátok fel, egyszer el fogtok jutni! Emlékeztek, mikor tavaly írtam, hogy valóra fogom váltani és elmegyek oda? Nos igen... sikerült!
Mivel egy hétig nem leszek, úgy gondoltam hozok egy új részt! Tudom, hogy nem lett túl hosszú, de nagyon elcsúsztam az időmmel és ma 0:54 van pontosan... lassan aludnom kéne, hiszen reggel korán kelek.
Vigyázzatok magatokra, legyetek jók! Nagyon örülnék, ha sok-sok hosszászólás és értékelés összejönne... és persze még több feliratkozó!
Puszi xx
(Szóval, aki nem emlékezne rá... Jenna Crusader. http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/2012/08/5fejezet9resz.html Emlékeztetőként olvassátok el!:) )
Zayn szemszöge
Emma bocsánatot kérve elhúzgálta Markot, egyből lecsaptam a lehetőségre és intettem a fejemmel Jennának, jelezve, hogy menjünk ki az utcára. Láttam rajta, hogy meglepődött, de vette az adást. Gondolom nem ezt a reakciót várta.
-Szóval...-szóltam hozzá, miközben sétálni kezdtünk. A hevesen fújó széllel nem is igazán foglalkoztunk.
A lényeg, hogy itt van velem.
-Sajnálom. Kétségbe voltam esve. Zayn...
-Nem kell bocsánatot kérned, mert összejöttél valakivel. Mi nem voltunk együtt-mosolyogtam rá.
A fájdalomtól persze üvölteni tudtam volna.
-Be kell vallanom, hogy csak azért jöttem össze Markkal, mert tudtam, hogy el kell felejtenem téged.
-Jenna, ne mondj ilyeneket, részeg vagy-válaszoltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy csak szívat, vagy ennyire részeg... talán tényleg az igazat mondja. De határozottan meglepődtem. Elkezdett a fejemben motoszkálni, hogy van esély arra, hogy még érez valamit!? Talán nem csak én szenvedtem, hanem az érzés kölcsönös volt?
Csak álltunk egymással szemben... sosem láttam így Őt. Teljesen részeg volt. A szemei csillogtak... gyönyörű volt.
Rám mosolygott, majd megigazította a haját. Egyre közelebb jött... éreztem kellemes parfümének az illatát. Majd kezével megsimogatta arcomat, mire lehunytam a szemeimet.
-Csókolj meg!-parancsolta, majd ajkaival letámadott.
Megcsókolni őt jelenleg a világon bárminél jobb érzés volt.
-Nem, nem... Jenna... míg van valakid... én ezt így nem bírom csinálni. Ne haragudj-válaszoltam, miközben eltaszítottam őt magamtól és elkezdtem rohanni, ahogy csak tudtam.
Egyszerre éreztem magam nagyon boldognak... és rettenetesen szerencsétlennek.
Miért pont most?
Miért pont így?
Miért pont vele?
Annyi kérdés motoszkált a fejemben...
Nem bírom! Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy a lábaim lassan összecsuklanak... levetettem magam az útpadkára, majd kezeimmel hajamba túrtam... sírni nem akartam. Igazából nem is tudtam volna.
"Menj vissza Zayn! Tiéd a lány! Szeret téged!"-súgta valami legbelül... aztán megszólalt egy másik kis hang. "Eddig nem keresett... csak részeg. Reggel nem kellenél már neki."
Nem tudom mit kéne tennem... fogalmam sincs. Talán menjek vissza, és tisztázzuk a helyzetet? Újra van esély arra, hogy boldog legyek?
-Hilary! Adj valami jelet! Segíts! Könyörgöm, szerelmem-kiabáltam az égre nézve... majd megindult egy könnycsepp az arcomon... amiről jelenleg azt hittem lehetetlen.
Suttogni kezdtem. Halkabban mint valaha.
-Hilary. Annyira hiányzol. Nem bírom nélküled. Nálad jobban soha, senkit nem fogok szeretni. De kérlek, segíts... add meg a lehetőséget, hogy újra boldog lehessek.
Emma szemszöge
-Ha megbocsájtotok-mondtam szemeimet forgatva, majd Mark csuklóját megfogva kivezettem őt az udvarra.
-Ezt mégis hogy képzeled?-kiabáltam rá.
-Mi történt?-nézett rám rögtönzött kiskutya szempárral.
-Az, hogy egyik nap még engem csókoltál meg... most pedig barátnőd van?!
-Féltékeny vagy?-kacsintott, majd a hátam mögé sétált, a hajamat jobb vállamról a bal vállamra rakta, majd a nyakamat kezdte puszilgatni.
-Mégis mi a fenét képzelsz? Csak egy játék neked Jenna?
-Ugyan...-sétált vissza a helyére, miközben rosszallóan ingatta a fejét.-Tudom, hogy nem engem szeret. Valaki mást... velem azért jött össze, hogy elfelejtse. Akkor? Miért kéne hűségesnek lennem hozzá? Ő gondolatban nem az... én tettekben.
-Miért nem szakítasz vele?-fordult meg fejemben a gondolat, ami rögtön el is hagyta a számat.
-Tehetséges, okos, szép lány... szerinted?-kacsintott, majd elővett egy cigis dobozt.
-Na nem, nem, nem. Te nem ez vagy. Te nem ilyen vagy. Te nem cigizel! Te vagy az, aki lelket önt belém! Aki segít bármiben. Hahó, még csak pár napja vagy itt és már most ilyen vagy? Vagy ez az igazi éned? Mást mutattál eddig? Mi történik?-kérdeztem tőle szinte már-már ordítva, szemeimből könny indult meg. Összezavarodtam. Nem hiszem el, hogy mindenkit félre kell ismernem, aztán persze jön a jól megszokott csalódás.
-Nem. Nem cigizem-válaszolta, majd kinyitotta a dobozt. Üres volt.
-Bocs. De akkor mi az igazság? Kérlek... tisztázd magad.
-Emma...-suttogta, megfogta a kezem és leültünk a padra.-A barátod vagyok... soha nem akarnék se neked, se a barátaidnak, ismerőseidnek vagy akárkinek rosszat. Higgy nekem.
-Rendben... megpróbálok. Jenna tud róla, hogy mi... szóval, hogy megcsókoltál?
-Persze, tudja. Mint ahogy én is pontosan tudom, hogy karácsonykor valaki mással csókolózott. Pedig akkor is együtt voltunk már.
-Kivel?-néztem rá kérdően.
-Fogalmam sincs. Nem is nagyon érdekel. Ma eljött az ideje annak, hogy lezárjam az életem hazugságokkal teli korszakát és megnyissak egy újat. Szakítok Jennával.
-Nem ezt mondtam... ha boldog vagy vele, azt csinálsz amit akarsz.
-Te nem figyelsz rám...
Az eléggé elmélyült beszélgetésünket egy telefonhívás zavarta meg.
Ismeretlen.
-Haló?
-Emma Rose Malikot keresem.
-Én vagyok... miben segíthetek?-kérdeztem, miközben felálltam a padról és arrébb sétáltam pár méterrel. Soha nem szerettem, ha valaki a közvetlen közelemben van, mikor telefonálok. Kíváncsi voltam, hogy mi ilyen fontos... furcsa dolog egy hajnali 2-kor bejövő hívás.
-Dr. Ganz vagyok. Elnézést a késői zavarásért. A szüleiről van szó-szólt vissza.
-Tessék?-kérdeztem felemelve a hangom.
-Sajnálatos dolog történt. A szülei háza az éjszakai órákban felgyulladt. Az egyik szomszéd értesítette a tűzoltókat, akik azonnal kimentek a helyszínre. Még élve kihozták a szüleit...
-Tessék? Jól vannak? Merre találom őket?-idegességemben össze-vissza kezdtem el járkálni.
-A kórházba érkezés után minden tőlünk telhetőt megtettünk. De a szülei füstmérgezés következtében elhunytak. Őszinte részvétem.
Azt hiszem nem is kell semmit mondanom, a legtöbben már tudjátok, hogy valóra vállt az egyik álmom! Reggel utazom Angliába! Komolyan, ti se adjátok fel, egyszer el fogtok jutni! Emlékeztek, mikor tavaly írtam, hogy valóra fogom váltani és elmegyek oda? Nos igen... sikerült!
Mivel egy hétig nem leszek, úgy gondoltam hozok egy új részt! Tudom, hogy nem lett túl hosszú, de nagyon elcsúsztam az időmmel és ma 0:54 van pontosan... lassan aludnom kéne, hiszen reggel korán kelek.
Vigyázzatok magatokra, legyetek jók! Nagyon örülnék, ha sok-sok hosszászólás és értékelés összejönne... és persze még több feliratkozó!
Puszi xx
(Szóval, aki nem emlékezne rá... Jenna Crusader. http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/2012/08/5fejezet9resz.html Emlékeztetőként olvassátok el!:) )
Zayn szemszöge
Emma bocsánatot kérve elhúzgálta Markot, egyből lecsaptam a lehetőségre és intettem a fejemmel Jennának, jelezve, hogy menjünk ki az utcára. Láttam rajta, hogy meglepődött, de vette az adást. Gondolom nem ezt a reakciót várta.
-Szóval...-szóltam hozzá, miközben sétálni kezdtünk. A hevesen fújó széllel nem is igazán foglalkoztunk.
A lényeg, hogy itt van velem.
-Sajnálom. Kétségbe voltam esve. Zayn...
-Nem kell bocsánatot kérned, mert összejöttél valakivel. Mi nem voltunk együtt-mosolyogtam rá.
A fájdalomtól persze üvölteni tudtam volna.
-Be kell vallanom, hogy csak azért jöttem össze Markkal, mert tudtam, hogy el kell felejtenem téged.
-Jenna, ne mondj ilyeneket, részeg vagy-válaszoltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy csak szívat, vagy ennyire részeg... talán tényleg az igazat mondja. De határozottan meglepődtem. Elkezdett a fejemben motoszkálni, hogy van esély arra, hogy még érez valamit!? Talán nem csak én szenvedtem, hanem az érzés kölcsönös volt?
Csak álltunk egymással szemben... sosem láttam így Őt. Teljesen részeg volt. A szemei csillogtak... gyönyörű volt.
Rám mosolygott, majd megigazította a haját. Egyre közelebb jött... éreztem kellemes parfümének az illatát. Majd kezével megsimogatta arcomat, mire lehunytam a szemeimet.
-Csókolj meg!-parancsolta, majd ajkaival letámadott.
Megcsókolni őt jelenleg a világon bárminél jobb érzés volt.
-Nem, nem... Jenna... míg van valakid... én ezt így nem bírom csinálni. Ne haragudj-válaszoltam, miközben eltaszítottam őt magamtól és elkezdtem rohanni, ahogy csak tudtam.
Egyszerre éreztem magam nagyon boldognak... és rettenetesen szerencsétlennek.
Miért pont most?
Miért pont így?
Miért pont vele?
Annyi kérdés motoszkált a fejemben...
Nem bírom! Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy a lábaim lassan összecsuklanak... levetettem magam az útpadkára, majd kezeimmel hajamba túrtam... sírni nem akartam. Igazából nem is tudtam volna.
"Menj vissza Zayn! Tiéd a lány! Szeret téged!"-súgta valami legbelül... aztán megszólalt egy másik kis hang. "Eddig nem keresett... csak részeg. Reggel nem kellenél már neki."
Nem tudom mit kéne tennem... fogalmam sincs. Talán menjek vissza, és tisztázzuk a helyzetet? Újra van esély arra, hogy boldog legyek?
-Hilary! Adj valami jelet! Segíts! Könyörgöm, szerelmem-kiabáltam az égre nézve... majd megindult egy könnycsepp az arcomon... amiről jelenleg azt hittem lehetetlen.
Suttogni kezdtem. Halkabban mint valaha.
-Hilary. Annyira hiányzol. Nem bírom nélküled. Nálad jobban soha, senkit nem fogok szeretni. De kérlek, segíts... add meg a lehetőséget, hogy újra boldog lehessek.
Emma szemszöge
-Ha megbocsájtotok-mondtam szemeimet forgatva, majd Mark csuklóját megfogva kivezettem őt az udvarra.
-Ezt mégis hogy képzeled?-kiabáltam rá.
-Mi történt?-nézett rám rögtönzött kiskutya szempárral.
-Az, hogy egyik nap még engem csókoltál meg... most pedig barátnőd van?!
-Féltékeny vagy?-kacsintott, majd a hátam mögé sétált, a hajamat jobb vállamról a bal vállamra rakta, majd a nyakamat kezdte puszilgatni.
-Mégis mi a fenét képzelsz? Csak egy játék neked Jenna?
-Ugyan...-sétált vissza a helyére, miközben rosszallóan ingatta a fejét.-Tudom, hogy nem engem szeret. Valaki mást... velem azért jött össze, hogy elfelejtse. Akkor? Miért kéne hűségesnek lennem hozzá? Ő gondolatban nem az... én tettekben.
-Miért nem szakítasz vele?-fordult meg fejemben a gondolat, ami rögtön el is hagyta a számat.
-Tehetséges, okos, szép lány... szerinted?-kacsintott, majd elővett egy cigis dobozt.
-Na nem, nem, nem. Te nem ez vagy. Te nem ilyen vagy. Te nem cigizel! Te vagy az, aki lelket önt belém! Aki segít bármiben. Hahó, még csak pár napja vagy itt és már most ilyen vagy? Vagy ez az igazi éned? Mást mutattál eddig? Mi történik?-kérdeztem tőle szinte már-már ordítva, szemeimből könny indult meg. Összezavarodtam. Nem hiszem el, hogy mindenkit félre kell ismernem, aztán persze jön a jól megszokott csalódás.
-Nem. Nem cigizem-válaszolta, majd kinyitotta a dobozt. Üres volt.
-Bocs. De akkor mi az igazság? Kérlek... tisztázd magad.
-Emma...-suttogta, megfogta a kezem és leültünk a padra.-A barátod vagyok... soha nem akarnék se neked, se a barátaidnak, ismerőseidnek vagy akárkinek rosszat. Higgy nekem.
-Rendben... megpróbálok. Jenna tud róla, hogy mi... szóval, hogy megcsókoltál?
-Persze, tudja. Mint ahogy én is pontosan tudom, hogy karácsonykor valaki mással csókolózott. Pedig akkor is együtt voltunk már.
-Kivel?-néztem rá kérdően.
-Fogalmam sincs. Nem is nagyon érdekel. Ma eljött az ideje annak, hogy lezárjam az életem hazugságokkal teli korszakát és megnyissak egy újat. Szakítok Jennával.
-Nem ezt mondtam... ha boldog vagy vele, azt csinálsz amit akarsz.
-Te nem figyelsz rám...
Az eléggé elmélyült beszélgetésünket egy telefonhívás zavarta meg.
Ismeretlen.
-Haló?
-Emma Rose Malikot keresem.
-Én vagyok... miben segíthetek?-kérdeztem, miközben felálltam a padról és arrébb sétáltam pár méterrel. Soha nem szerettem, ha valaki a közvetlen közelemben van, mikor telefonálok. Kíváncsi voltam, hogy mi ilyen fontos... furcsa dolog egy hajnali 2-kor bejövő hívás.
-Dr. Ganz vagyok. Elnézést a késői zavarásért. A szüleiről van szó-szólt vissza.
-Tessék?-kérdeztem felemelve a hangom.
-Sajnálatos dolog történt. A szülei háza az éjszakai órákban felgyulladt. Az egyik szomszéd értesítette a tűzoltókat, akik azonnal kimentek a helyszínre. Még élve kihozták a szüleit...
-Tessék? Jól vannak? Merre találom őket?-idegességemben össze-vissza kezdtem el járkálni.
-A kórházba érkezés után minden tőlünk telhetőt megtettünk. De a szülei füstmérgezés következtében elhunytak. Őszinte részvétem.
2013. július 10., szerda
Könyv!
Sziasztok drágák!:)
Most jutottam oda, hogy ezen gondolkodjak... na jó, nem húzom az időt, elmondom miről is van szó.
Szeretném megjelentetni a blogot KÖNYV FORMÁJÁBAN.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyien lennétek vevők, ha összejönne ez.
LÁJKOLJ ÉS ÍRJ MEGJEGYZÉST, HA MEGVENNÉD.
Ha elegen jeleztek, akkor megjelentetném.
Puszillak titeket!<3
Most jutottam oda, hogy ezen gondolkodjak... na jó, nem húzom az időt, elmondom miről is van szó.
Szeretném megjelentetni a blogot KÖNYV FORMÁJÁBAN.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyien lennétek vevők, ha összejönne ez.
LÁJKOLJ ÉS ÍRJ MEGJEGYZÉST, HA MEGVENNÉD.
Ha elegen jeleztek, akkor megjelentetném.
Puszillak titeket!<3
2013. június 28., péntek
6.fejezet~18.rész
ÚJ RÉSZ 60 ÉRTÉKELÉS, 40 KOMMENT UTÁN! Hajrá. ♥
Emma szemszöge
Reggel a napfény cirógató fényére keltem fel, ahogy besütött a redők között. Szétnéztem a szobában.
Harry sehol.
Kimásztam a puha takaró alól, vettem egy frissítő zuhanyt és felöltöztem, majd a hajamat megfésültem és felfogtam copfba.
Harry még mindig sehol.
Leültem az ágy szélére, a telefonomat a kezemben tartottam egész végig. Hátha hívni fog. Hiszen ez nem rá vall. Nem szokott csak úgy lelépni szó nélkül.
-Bocsi édes, lementem kajáért-jött be nagy mosollyal és két zacskóval a kezében Harry.
-Azt hittem már leléptél, mint a tipikus amerikai filmekben szokás-válaszoltam nevetve, majd odaléptem hozzá, kivettem a kezéből a két kajával teli zacskót és nyakába csimpaszkodva megcsókoltam.
Megingatta a fejét, majd leültünk az asztalhoz , és miután elfogyasztottuk a reggelinket, úgy döntöttünk, hogy kiterveljük a mai programunkat.
-Elmehetnénk vidámparkba-érkezett az ötlet Harry szájából.
-Nem... vagyis nem szeretnék. Igazából én arra gondoltam, hogy haza kéne mennünk és a többiekkel eltölthetnénk egy kis időt-vontam meg a vállam, miközben megfogtam a kezét.
-Teljesen jó ötlet. Na akkor mire várunk? Pakoljunk össze és irány haza-válaszolt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Zayn szemszöge
Tegnap óta semmi hír Emmáról. Kezdek aggódni érte.
Különös gondolataim közbe úgy döntöttem, hogy nem őrlöm fel magam ezzel, inkább lemegyek a konyhába és iszom egy kávét.
-Jó reggelt-köszönt rám az asztalnál ülő (és látszólag mély beszélgetésben lévő párocska) Niall és Réka.
-Sziasztok-válaszoltam, majd kitöltöttem egy csészébe kávét, amit a pultnak dőlve kezdtem el iszogatni.
-Elég nyúzottnak tűnsz haver. Minden oké?-kérdezte Niall.-Nekünk elmondhatod.
-Rendben van minden. Csak... aggódom Emmáért.
-Miért? Mi történt?-tudakozott Réka, miközben felállt az asztaltól és a két üres csészét a mosogatóba tette.
-Csak nem jött haza a tegnap előtti megemlékezés után.
-Biztosan csak valaki másnál aludt. Nyugodj meg Zayn-ütögette meg a vállamat Réka.
Egy fél mosollyal válaszoltam, majd leültem én is az asztalhoz.
Ilyenkor lépett be Louis és Liam a konyhába.
-Jóóóóóreggelt emberek-üvöltözött Louis.- Na mi újság?-kérdezte, miközben ők is leültek közénk.
-Semmi nincs-mosolygott rá Réka.
-Hmm-bólogattam.
-Zayn?-nézett rám értetlen tekintettel Liam.
-Semmi csak...
Éppen mikor mondani akartam újra a sztorit, Emma s Harry kézen fogva rontottak be az ajtón.
-Sajnálom, sajnálom, sajnálom-mondta Emma, miközben ledobta a táskáját, a cipőit és bejött a konyhába Harry kíséretében.
-Végre-rohantam oda hozzá, majd megöleltem.-Nagyon aggódtam érted.
-Tudom és tényleg, nagyon sajnálom.
-Bocsánatkérés elfogadva-válaszoltam nevetve, miközben megszakítottam az ölelésünket.
-Srácok... van egy jó hírünk-kezdte Harry, majd Emma odaállt mellé.
-Újra együtt vagyunk-mosolyogtak, majd megcsókolták egymást.
-Ez gyors volt-nevetett Louis.
Mindenki gratulált, ölelgették egymást... boldog voltam, mert a húgom is az. Legalábbis így kell mutatnom.
-Hé, minden rendben van?-kérdezte halkan Emma.
-Rendben-bólogattam.
Egy puszit nyomott az arcomra, majd megszólalt.
-Ma egy medencés buli?
-Ezt az ötletet csak támogatni tudom-helyeselt Niall mosolyogva.
-Ezzel lesz egy kis gond. Nem jó a medence fűtés. Körülbelül 10 fokos a víz-rázta meg a fejét Liam.
-Akkor... akkor csak menjünk el bulizni a városba-vetette fel az ötletet Réka.
Mivel ez a lehetőség mindenkinek tetszett, úgy döntöttünk, hogy a nagy közös ebéd után beiktatunk egy kanapés, pihenős filmezést, aztán pedig összeszedjük magunkat és szétnézünk a városba.
Azt hiszem miután mindenki kész lett, elmondhatom, hogy Emma elég kihívó ruhadarabot választott magának, ami szemmel láthatóan Harrynek annál inkább tetszett.
-Indulhatunk?-kérdezte Liam, miközben egyesével kiléptünk az utcára... ez volt a válasz.
Fél órán keresztül csak barangoltunk, míg találtunk egy helyet, ahova bementünk.
Tetszett. Zsúfolt, velünk egykorú emberekkel telt klub, ahol a többség már teljesen részeg.
Próbáltunk egyben maradni, így a sarokban lévő piros kanapéra leültünk, majd rendeltünk italokat... többségében alkoholt.
-Drágám, az ott nem Mark, vagy kicsoda?-ordította Harry Emma fülébe, de olyan hangosan, hogy a társaság összes tagja hallotta.
-De...-bólogatott, majd elkezdett integetni, mikor Mark és egy eddig beazonosítatlan személy elkezdett felénk közeledni. Egész vicces látvány volt, ahogy átpréselik magukat az embereken.
-Helló-üdvözöltek minket.
-Bemutatnád... a...?-kérdezte Emma.
-Ó, persze-mosolygott Mark, majd a lány felénk fordult.
Még a vér is megfagyott bennem. Ezt nem hiszem el.
-Srácok, ő itt a barátnőm... Jenna.
Emma szemszöge
Reggel a napfény cirógató fényére keltem fel, ahogy besütött a redők között. Szétnéztem a szobában.
Harry sehol.
Kimásztam a puha takaró alól, vettem egy frissítő zuhanyt és felöltöztem, majd a hajamat megfésültem és felfogtam copfba.
Harry még mindig sehol.
Leültem az ágy szélére, a telefonomat a kezemben tartottam egész végig. Hátha hívni fog. Hiszen ez nem rá vall. Nem szokott csak úgy lelépni szó nélkül.
-Bocsi édes, lementem kajáért-jött be nagy mosollyal és két zacskóval a kezében Harry.
-Azt hittem már leléptél, mint a tipikus amerikai filmekben szokás-válaszoltam nevetve, majd odaléptem hozzá, kivettem a kezéből a két kajával teli zacskót és nyakába csimpaszkodva megcsókoltam.
Megingatta a fejét, majd leültünk az asztalhoz , és miután elfogyasztottuk a reggelinket, úgy döntöttünk, hogy kiterveljük a mai programunkat.
-Elmehetnénk vidámparkba-érkezett az ötlet Harry szájából.
-Nem... vagyis nem szeretnék. Igazából én arra gondoltam, hogy haza kéne mennünk és a többiekkel eltölthetnénk egy kis időt-vontam meg a vállam, miközben megfogtam a kezét.
-Teljesen jó ötlet. Na akkor mire várunk? Pakoljunk össze és irány haza-válaszolt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Zayn szemszöge
Tegnap óta semmi hír Emmáról. Kezdek aggódni érte.
Különös gondolataim közbe úgy döntöttem, hogy nem őrlöm fel magam ezzel, inkább lemegyek a konyhába és iszom egy kávét.
-Jó reggelt-köszönt rám az asztalnál ülő (és látszólag mély beszélgetésben lévő párocska) Niall és Réka.
-Sziasztok-válaszoltam, majd kitöltöttem egy csészébe kávét, amit a pultnak dőlve kezdtem el iszogatni.
-Elég nyúzottnak tűnsz haver. Minden oké?-kérdezte Niall.-Nekünk elmondhatod.
-Rendben van minden. Csak... aggódom Emmáért.
-Miért? Mi történt?-tudakozott Réka, miközben felállt az asztaltól és a két üres csészét a mosogatóba tette.
-Csak nem jött haza a tegnap előtti megemlékezés után.
-Biztosan csak valaki másnál aludt. Nyugodj meg Zayn-ütögette meg a vállamat Réka.
Egy fél mosollyal válaszoltam, majd leültem én is az asztalhoz.
Ilyenkor lépett be Louis és Liam a konyhába.
-Jóóóóóreggelt emberek-üvöltözött Louis.- Na mi újság?-kérdezte, miközben ők is leültek közénk.
-Semmi nincs-mosolygott rá Réka.
-Hmm-bólogattam.
-Zayn?-nézett rám értetlen tekintettel Liam.
-Semmi csak...
Éppen mikor mondani akartam újra a sztorit, Emma s Harry kézen fogva rontottak be az ajtón.
-Sajnálom, sajnálom, sajnálom-mondta Emma, miközben ledobta a táskáját, a cipőit és bejött a konyhába Harry kíséretében.
-Végre-rohantam oda hozzá, majd megöleltem.-Nagyon aggódtam érted.
-Tudom és tényleg, nagyon sajnálom.
-Bocsánatkérés elfogadva-válaszoltam nevetve, miközben megszakítottam az ölelésünket.
-Srácok... van egy jó hírünk-kezdte Harry, majd Emma odaállt mellé.
-Újra együtt vagyunk-mosolyogtak, majd megcsókolták egymást.
-Ez gyors volt-nevetett Louis.
Mindenki gratulált, ölelgették egymást... boldog voltam, mert a húgom is az. Legalábbis így kell mutatnom.
-Hé, minden rendben van?-kérdezte halkan Emma.
-Rendben-bólogattam.
Egy puszit nyomott az arcomra, majd megszólalt.
-Ma egy medencés buli?
-Ezt az ötletet csak támogatni tudom-helyeselt Niall mosolyogva.
-Ezzel lesz egy kis gond. Nem jó a medence fűtés. Körülbelül 10 fokos a víz-rázta meg a fejét Liam.
-Akkor... akkor csak menjünk el bulizni a városba-vetette fel az ötletet Réka.
Mivel ez a lehetőség mindenkinek tetszett, úgy döntöttünk, hogy a nagy közös ebéd után beiktatunk egy kanapés, pihenős filmezést, aztán pedig összeszedjük magunkat és szétnézünk a városba.
Azt hiszem miután mindenki kész lett, elmondhatom, hogy Emma elég kihívó ruhadarabot választott magának, ami szemmel láthatóan Harrynek annál inkább tetszett.
-Indulhatunk?-kérdezte Liam, miközben egyesével kiléptünk az utcára... ez volt a válasz.
Fél órán keresztül csak barangoltunk, míg találtunk egy helyet, ahova bementünk.
Tetszett. Zsúfolt, velünk egykorú emberekkel telt klub, ahol a többség már teljesen részeg.
Próbáltunk egyben maradni, így a sarokban lévő piros kanapéra leültünk, majd rendeltünk italokat... többségében alkoholt.
-Drágám, az ott nem Mark, vagy kicsoda?-ordította Harry Emma fülébe, de olyan hangosan, hogy a társaság összes tagja hallotta.
-De...-bólogatott, majd elkezdett integetni, mikor Mark és egy eddig beazonosítatlan személy elkezdett felénk közeledni. Egész vicces látvány volt, ahogy átpréselik magukat az embereken.
-Helló-üdvözöltek minket.
-Bemutatnád... a...?-kérdezte Emma.
-Ó, persze-mosolygott Mark, majd a lány felénk fordult.
Még a vér is megfagyott bennem. Ezt nem hiszem el.
-Srácok, ő itt a barátnőm... Jenna.
2013. június 19., szerda
6.fejezet~17.rész
Sziasztok drágák!
Itt vannak a várva várt szünet első napjai.
Remélem örömöt tudok okozni ezzel az új résszel.
Kellemes nyarat mindenkinek!
(Remélem az idei nyár is éppen olyan jól fog telni a blogot illetően, mint a tavalyi, hiszen a látogatás és komment statisztikák az egekben voltak.)
KÖVETKEZŐ RÉSZ 60 ÉRTÉKELÉS, (TETSZIK/NEM TETSZIK/ELMEGY) 35 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 150 FELIRATKOZÓ UTÁN.
Puszi: Dalmii xx
Emma szemszöge
Nem szabad őt elengednem, hiszen Ő életem szerelme. Most együtt is lehetnénk. Csak ezen a helyzeten kéne túl lennünk és akkor minden rendben lenne.
-Harry-üvöltöztem a lépcsőn leszaladva, mikor megláttam őt, ahogy ül egy asztal mellett.
Azonnal oda rohantam hozzá és halkan leültem mellé.
A látvány, ami fogadott, még engem is meglepett... sírt.
-Emma, kérlek ne nehezítsd meg a helyzetemet-mondta miközben lehajtotta a fejét.-Ezt akartad elérni, ugye? Hogy lásd mennyire fontos vagy?
-Harry én nem akartam semmit-húztam fel a szemöldököm, majd közelebb csúsztam hozzá.
-Kérlek! Kérlek, nagyon szépen kérlek akkor mond el, hogy mi folyik itt?! Mi történik? Legyél teljesen őszinte, az érzéseiddel kapcsolatban is és azzal kapcsolatban is, hogy mi volt ez az egész. Cserébe én is őszinte leszek. De Emma- felém fordult, letörölte könnyeit és megfogta a kezemet-félek, hogy ebbe a helyzetbe lassan bele fogok bolondulni. Mert jelenleg teljesen így érzek-ahogy rám nézett, kétségbeesést láttam szemeiben.
-Csak menjünk el valahová-simogattam meg a hátát, majd mindketten feltápászkodtunk a hideg kőről.
Szembe kerültünk egymással és tekinteteink egyből találkoztak. Olyan érzést éreztem megint, mint régen, mikor minden rendben volt.
Tudtam, hogy most tennem kell valamit.
Megöleltem.
Váratlanul érte őt, de amint a nyakába akaszkodtam, derekamat kezeivel körbefonva ölelt meg.
-Úgy hiányoztál-suttogta, majd mélyen beszívta a parfümöm illatát.
-Te is nekem-válaszoltam, majd fejemet a mellkasára hajtottam.
Pár percig így álltunk, majd Harry megszakította az ölelést és megbeszéltük, hogy a következő úti célunk merre vezet.
A tengerpart mellett döntöttünk, igaz, hogy pár órát utaznunk kellett, de megérte.
Egy kis kávézóba tértünk be először. Igazán kellemes, hangulatos hely volt.
-Szóval-szólalt meg Harry, miután leültünk és rendeltünk két csésze teát.-Meséld el pontról pontra, hogy mi történt addig, amíg nem tartózkodtam itthon...-majd kortyolt egyet a teájából-és azt is, hogy mit éreztél.
Gondolkoznom kellett. De hiszen most már mindent őszintén elmondhatok neki, nincs mit titkolnom.
-Hát...-suttogtam, miközben megkevertem a teámat-szörnyű érzés volt. Mert abban a pár napban is rettenetesen hiányoztál, Harry-mosolyogtam rá.
-Tényleg?-mosolygott vissza.
-Persze-bólogattam.
-Akkor honnan jött az ötleted, hogy szakítsunk?-kérdezte Harry, miközben összeráncolta a szemöldökét és újra belekortyolt a csészéjébe.
-Erről nehéz beszélni...
-Én megpróbálnám a helyedbe-kacsintott.
-Rendben, legyen. Szóval-kezdtem el mondandómat, miközben vettem egy nagy levegőt.-Adam azt mondta, hogy nem esik bajod és nem is kell fizetnem neki, ha szakítunk. Pont ezért mentem el hozzá tegnap, mert felhívott. Kiengedték a börtönből. Az volt a kívánsága, hogy legyek vele egy éjszakát, és békén hagy és veled lehetek.
-Micsoda?-kérdezte fennhangon.-Ez most nagyon meglepett... Jézusom... de sokkal boldogabb vagyok. Köszönöm, hogy elmondtad-válaszolta, majd megfogta a kezem és megszorította.
Válaszul csak egy halvány mosolyt adtam.
-Van még valami, amit tudnom kéne?
-Azt szégyenlem. Nagyon.
Harry tátott szájjal figyelt.
-Az történt, hogy a kelleténél többet ittam... és nem is tudom hogy, vagy miért... de megvágtam magam. Nem egyszer, nem kétszer... de Harry nem mehetnénk? Kezdem elég rosszul érezni magam. Mintha mindenki engem figyelne.
-Emma, ez... ez borzasztó. Mindezt azért...
-Igen-vágtam rá. Mielőbb abba akartam hagyni ezt a témát.
-Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. Ez... ezt el sem tudom hinni.
-Remélem több okom se lesz rá-mosolyogtam.-De ennek vége, ennyi. Most te jössz, mond el, hogy benned mi zajlott le.
Harry csak mosolygott, és mosolygott...
-Csak az, hogy mennyire szeretlek, és, hogy mikor jön el megint az az idő, amikor újra együtt lehetünk. Minden egyes pillanatban csak rád gondoltam.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ilyenkor pontosan rádöbbentem, hogy mennyire szeretem őt. Talán jobban, mint valaha.
Csak mosolyogtunk egymásra, majd miután Harry fizetett, kiléptünk az utcára és lesétáltunk a tengerpartra.
-Gyere-mondta nevetve, majd megfogta a kezemet és elkezdtünk a víz felé szaladni.
-Ne, várj, Harry-kiabáltam, miközben megpróbáltam egész testemmel ellen állni ennek a műveletnek.
Mégis jól éreztem magam. Felhőtlenül nevettem újra. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy itt vagyok vele és éreztem, hogy nekem nem kell más.
Bementünk egy darabig a vízbe de nem éreztem biztonságosnak, így szóltam Harrynek, hogy inkább menjünk ki. Ehelyett teljesen mást kaptam. Megfogott és felemelt a kezeivel.
Annyira jó volt őt újra nevetni látni.
-Szeretlek Emma!-kiabálta.-Érted? Szeretlek! Életem szerelme te vagy!
-Annyira hülye vagy-nevettem.-Amúgy... én is szeretlek-suttogtam neki, majd két gyönyörű szemébe néztem...
-Olyan érzésem van, mint régen-mosolygott.
-Mint régen?-kérdeztem.-Az milyen?-billentettem oldalra a fejem.
-Mintha a mennyekben lennék. Minden veled töltött pillanat olyan.
-Hiányoztál, édes-mondtam, mire megpuszilta a homlokom, az orrom, mindkét arcfelemet, majd megcsókolt.
Miután elengedett, felemelt a magasba, majd bedobott a vízbe.
-Na nemár-jöttem fel a víz alól, majd elkezdtem őt lefröcskölni.
Harry elkezdett rohanni, ahogy csak tudott.
-Na szép vagy-ordítottam utána nevetve, majd én is kifutottam a partra.
Ölelkezve mentünk ki az országútra, ahol persze elég érdekesen néztek ránk a jelenlegi vizes kinézetünk miatt.
-Na és hol alszunk?-kérdeztem, miközben kézen fogva sétáltunk az egyre sötétedő utcákon.
-Egy szállodában-felelte, majd karjával átölelt, adott egy puszit a nyakamra és így mentünk tovább.
-Te akarsz valamit-néztem rá rosszalló tekintettel.
-Mégis mit akarnék, ha enyém a világ legszebb barátnője? Akivel tökéletesen boldog vagyok újra?-nevetett.
-Úgy értem tőlem akarsz valamit, te kis sunyi.
-Jaj, hát majd azt este megdumáljuk-legyintett, miközben újra mosolyra húzta száját, ahol megjelentek arcán a gödröcskéi. Annyira hiányzott ez... látnom, hogy önfeledten nevet. Azt hittem már soha nem jön el ez a pillanat. De mégis... volt olyan része a napnak, mikor nem tudtam eldönteni, hogy álmodok-e, vagy sem.
Furcsa volt újra boldognak lenni.
Miután beértünk egy elegáns szállodába, béreltünk egy szobát, felszaladtunk a lépcsőn, és a szobába érve bedőltünk az ágyba.
-El sem hiszem, hogy újra az illatodat érezve aludhatok el-suttogta a fülembe.-Köszönöm, hogy vagy nekem, édes!
Itt vannak a várva várt szünet első napjai.
Remélem örömöt tudok okozni ezzel az új résszel.
Kellemes nyarat mindenkinek!
(Remélem az idei nyár is éppen olyan jól fog telni a blogot illetően, mint a tavalyi, hiszen a látogatás és komment statisztikák az egekben voltak.)
KÖVETKEZŐ RÉSZ 60 ÉRTÉKELÉS, (TETSZIK/NEM TETSZIK/ELMEGY) 35 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 150 FELIRATKOZÓ UTÁN.
Puszi: Dalmii xx
Emma szemszöge
Nem szabad őt elengednem, hiszen Ő életem szerelme. Most együtt is lehetnénk. Csak ezen a helyzeten kéne túl lennünk és akkor minden rendben lenne.
-Harry-üvöltöztem a lépcsőn leszaladva, mikor megláttam őt, ahogy ül egy asztal mellett.
Azonnal oda rohantam hozzá és halkan leültem mellé.
A látvány, ami fogadott, még engem is meglepett... sírt.
-Emma, kérlek ne nehezítsd meg a helyzetemet-mondta miközben lehajtotta a fejét.-Ezt akartad elérni, ugye? Hogy lásd mennyire fontos vagy?
-Harry én nem akartam semmit-húztam fel a szemöldököm, majd közelebb csúsztam hozzá.
-Kérlek! Kérlek, nagyon szépen kérlek akkor mond el, hogy mi folyik itt?! Mi történik? Legyél teljesen őszinte, az érzéseiddel kapcsolatban is és azzal kapcsolatban is, hogy mi volt ez az egész. Cserébe én is őszinte leszek. De Emma- felém fordult, letörölte könnyeit és megfogta a kezemet-félek, hogy ebbe a helyzetbe lassan bele fogok bolondulni. Mert jelenleg teljesen így érzek-ahogy rám nézett, kétségbeesést láttam szemeiben.
-Csak menjünk el valahová-simogattam meg a hátát, majd mindketten feltápászkodtunk a hideg kőről.
Szembe kerültünk egymással és tekinteteink egyből találkoztak. Olyan érzést éreztem megint, mint régen, mikor minden rendben volt.
Tudtam, hogy most tennem kell valamit.
Megöleltem.
Váratlanul érte őt, de amint a nyakába akaszkodtam, derekamat kezeivel körbefonva ölelt meg.
-Úgy hiányoztál-suttogta, majd mélyen beszívta a parfümöm illatát.
-Te is nekem-válaszoltam, majd fejemet a mellkasára hajtottam.
Pár percig így álltunk, majd Harry megszakította az ölelést és megbeszéltük, hogy a következő úti célunk merre vezet.
A tengerpart mellett döntöttünk, igaz, hogy pár órát utaznunk kellett, de megérte.
Egy kis kávézóba tértünk be először. Igazán kellemes, hangulatos hely volt.
-Szóval-szólalt meg Harry, miután leültünk és rendeltünk két csésze teát.-Meséld el pontról pontra, hogy mi történt addig, amíg nem tartózkodtam itthon...-majd kortyolt egyet a teájából-és azt is, hogy mit éreztél.
Gondolkoznom kellett. De hiszen most már mindent őszintén elmondhatok neki, nincs mit titkolnom.
-Hát...-suttogtam, miközben megkevertem a teámat-szörnyű érzés volt. Mert abban a pár napban is rettenetesen hiányoztál, Harry-mosolyogtam rá.
-Tényleg?-mosolygott vissza.
-Persze-bólogattam.
-Akkor honnan jött az ötleted, hogy szakítsunk?-kérdezte Harry, miközben összeráncolta a szemöldökét és újra belekortyolt a csészéjébe.
-Erről nehéz beszélni...
-Én megpróbálnám a helyedbe-kacsintott.
-Rendben, legyen. Szóval-kezdtem el mondandómat, miközben vettem egy nagy levegőt.-Adam azt mondta, hogy nem esik bajod és nem is kell fizetnem neki, ha szakítunk. Pont ezért mentem el hozzá tegnap, mert felhívott. Kiengedték a börtönből. Az volt a kívánsága, hogy legyek vele egy éjszakát, és békén hagy és veled lehetek.
-Micsoda?-kérdezte fennhangon.-Ez most nagyon meglepett... Jézusom... de sokkal boldogabb vagyok. Köszönöm, hogy elmondtad-válaszolta, majd megfogta a kezem és megszorította.
Válaszul csak egy halvány mosolyt adtam.
-Van még valami, amit tudnom kéne?
-Azt szégyenlem. Nagyon.
Harry tátott szájjal figyelt.
-Az történt, hogy a kelleténél többet ittam... és nem is tudom hogy, vagy miért... de megvágtam magam. Nem egyszer, nem kétszer... de Harry nem mehetnénk? Kezdem elég rosszul érezni magam. Mintha mindenki engem figyelne.
-Emma, ez... ez borzasztó. Mindezt azért...
-Igen-vágtam rá. Mielőbb abba akartam hagyni ezt a témát.
-Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. Ez... ezt el sem tudom hinni.
-Remélem több okom se lesz rá-mosolyogtam.-De ennek vége, ennyi. Most te jössz, mond el, hogy benned mi zajlott le.
Harry csak mosolygott, és mosolygott...
-Csak az, hogy mennyire szeretlek, és, hogy mikor jön el megint az az idő, amikor újra együtt lehetünk. Minden egyes pillanatban csak rád gondoltam.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ilyenkor pontosan rádöbbentem, hogy mennyire szeretem őt. Talán jobban, mint valaha.
Csak mosolyogtunk egymásra, majd miután Harry fizetett, kiléptünk az utcára és lesétáltunk a tengerpartra.
-Gyere-mondta nevetve, majd megfogta a kezemet és elkezdtünk a víz felé szaladni.
-Ne, várj, Harry-kiabáltam, miközben megpróbáltam egész testemmel ellen állni ennek a műveletnek.
Mégis jól éreztem magam. Felhőtlenül nevettem újra. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy itt vagyok vele és éreztem, hogy nekem nem kell más.
Bementünk egy darabig a vízbe de nem éreztem biztonságosnak, így szóltam Harrynek, hogy inkább menjünk ki. Ehelyett teljesen mást kaptam. Megfogott és felemelt a kezeivel.
Annyira jó volt őt újra nevetni látni.
-Szeretlek Emma!-kiabálta.-Érted? Szeretlek! Életem szerelme te vagy!
-Annyira hülye vagy-nevettem.-Amúgy... én is szeretlek-suttogtam neki, majd két gyönyörű szemébe néztem...
-Olyan érzésem van, mint régen-mosolygott.
-Mint régen?-kérdeztem.-Az milyen?-billentettem oldalra a fejem.
-Mintha a mennyekben lennék. Minden veled töltött pillanat olyan.
-Hiányoztál, édes-mondtam, mire megpuszilta a homlokom, az orrom, mindkét arcfelemet, majd megcsókolt.
Miután elengedett, felemelt a magasba, majd bedobott a vízbe.
-Na nemár-jöttem fel a víz alól, majd elkezdtem őt lefröcskölni.
Harry elkezdett rohanni, ahogy csak tudott.
-Na szép vagy-ordítottam utána nevetve, majd én is kifutottam a partra.
Ölelkezve mentünk ki az országútra, ahol persze elég érdekesen néztek ránk a jelenlegi vizes kinézetünk miatt.
-Na és hol alszunk?-kérdeztem, miközben kézen fogva sétáltunk az egyre sötétedő utcákon.
-Egy szállodában-felelte, majd karjával átölelt, adott egy puszit a nyakamra és így mentünk tovább.
-Te akarsz valamit-néztem rá rosszalló tekintettel.
-Mégis mit akarnék, ha enyém a világ legszebb barátnője? Akivel tökéletesen boldog vagyok újra?-nevetett.
-Úgy értem tőlem akarsz valamit, te kis sunyi.
-Jaj, hát majd azt este megdumáljuk-legyintett, miközben újra mosolyra húzta száját, ahol megjelentek arcán a gödröcskéi. Annyira hiányzott ez... látnom, hogy önfeledten nevet. Azt hittem már soha nem jön el ez a pillanat. De mégis... volt olyan része a napnak, mikor nem tudtam eldönteni, hogy álmodok-e, vagy sem.
Furcsa volt újra boldognak lenni.
Miután beértünk egy elegáns szállodába, béreltünk egy szobát, felszaladtunk a lépcsőn, és a szobába érve bedőltünk az ágyba.
-El sem hiszem, hogy újra az illatodat érezve aludhatok el-suttogta a fülembe.-Köszönöm, hogy vagy nekem, édes!
2013. június 8., szombat
6.fejezet~16.rész
Sziasztok drágák!:)
A múltkori rész után kaptam hideget, meleget... őszintén megmondom, hogy először elég rosszul érintett, aztán elgondolkoztam, és rájöttem, hogy igazatok van. Ezért most újra itt a nyár, újra itt a jó idő, megpróbálom a régi feelinget visszaadni. :)
Nagyon köszönöm nektek, hogy olvassátok a blogot!<3
Viszont!!! Változnak a játékszabályok is.
MEGKÉREK MINDENKIT, HOGY AKI ELOLVASSA A RÉSZT, HAGYJON LEGALÁBB ALUL EGY ÉRTÉKELÉS A TETSZIK/NEM TETSZIK/ELMEGY GOMBOKNÁL!
Ugyanis mikor egy részre 200-300 ember kattint egy hét alatt, és abból csak 30 értékelés születik, az rossz érzés.
Megláttam azt is, hogy ha hónapokat várok, akkor persze összegyűlik akár 900-1000 kattintás, közel 50 komment és persze akár 80-on felüli értékelés. Nem szeretnék erre annyi sokat várni.
Na de nem húzom tovább a szót, jó olvasást. <3
Adam szemszöge
Nincs is édesebb a szabadságnál.
Felfüggesztetett kaptam, jó magatartásra hivatkozva.
Áthívtam Emmát.
Igaz nem vette fel a telefont... de még annak idején, hogy meglátogatott a börtönben, mondtam neki, hogy legközelebb akkor fogom hívni, ha kint leszek. Tudja, hogy hova kell jönnie.
Igazából szeretném neki elmondani, hogy mennyire fontos nekem, és hogy még mindig ugyan azt érzem mint egy éve.
Szeretem.
Nem is tudom mit akartam elérni azzal, hogy távol tartom Harrytől. Talán mert azt hittem, hogy majd az enyém lehet újra... de tudom, hogy nem. Ezért ma megmondom neki, hogy szabad. Azt csinál amit akar, nem fogom eltiltani szíve választottjától.
Azonban ehhez feltételek tartoznak...
Emma szemszöge
A szakadó esőben azonnal fogtam egy taxit és Adam háza felé vettem az irányt.
Már most remegek a gondolattól is, hogy mivel fog előállni.
Régen elválaszthatatlan barátok voltunk. Most félek tőle. Idáig jutottunk. Furcsa, hogy az emberi kapcsolatok így megromolhatnak.
-Kérem, itt álljon meg-mondtam a taxisnak, majd fizettem és visszafojtott lélegzettel léptem ki a kocsiból, onnan pedig Adam házába.
Tisztaság volt mindenhol, a napfény csíkokba sütött be a redőzött ablakokon. A nappaliban két kávéval teli bögre volt az asztalra készítve és mellé süti.
-Örülök, hogy itt vagy. Már vártalak-lépett elő a konyhából egy csokor virággal Adam.
-Ez meg mi?-kérdeztem meglepődve, miközben eltoltam magamtól. Ugyanis kedves gesztussal puszit akart adni.
-Neked vettem-válaszolta mosolyogva. Furcsa, hogy ilyen laza és közvetlen.
-Nem kellett volna. Inkább mond, hogy miért hívtál-nem akartam vele gorombáskodni, de tudtam, hogy most jó kedve van.
Leültünk az asztalhoz, belerakta egy vázába a virágokat és belekezdett a mondandójába.
Mindent elmesélt, az elejétől kezdve a végéig.
-Na és miért vagy ilyen boldog?-kérdeztem, miközben belekortyoltam a kávémba.
-Csak. Szabad vagyok, mint a madár-mosolygott vissza.-Amúgy azért hívtalak...-kezdett bele a mondandójába.-Szóval közölni szeretném, hogy szabad vagy. Tőlem azzal vagy, akivel akarsz-kacsintott felém.
-Ezt úgy érted, hogy... ?-ugrottam fel csillogó szemekkel.
-Igen-vonta meg vállát.
Örömömben a nyakába vetettem magam. Ezt talán nem kellett volna.
-Én... sajnálom, csak tudod...-szabadkoztam, de Adam a szavamba vágott.
-Azért ennek ára van-kuncogott, majd harapott egyet az egyik sütiből.
-Tessék?-húztam fel a szemöldökömet, majd visszahuppantam a fotelbe.
-Jól hallottad. Szabad vagy, és Harryvel sem csinálok semmit... a feltétel az, hogy ma azt teszed, amit mondok.
Leesett az állam. Fogalmam sem volt, hogy mit akar... de sejtésem igen.
-Mond-válaszoltam. Próbáltam úgy tenni, mintha semmit nem gondolnék bele a helyzetbe.
-Első feladatod az lesz, hogy állj ide elém-nézett rám.
Rebegő szempillákkal néztem vissza és megtettem amit kért. Odasétáltam elé.
Felállt a fotelből és elém állt, majd csókolgatni kezdte a nyakamat.
-Te meg mit csinálsz?-toltam el magamtól. Ettől féltem.
-Csak ennyit kérek. Egy éjszaka. Semmi több.
-Te rohadék-válaszoltam, majd megpróbáltam felvenni a belépéskor levetett kabátom, de ő csak húzott vissza.
-Emma. Ennyiről lenne szó és békében élhetnél tovább.
-De mi a francért nem szállsz le rólam enélkül? Nem tettem ellened semmi rosszat, egyszer csak kitaláltad, hogy üldözni fogsz-üvöltöttem.
-Kérlek, nyugodj le-válaszolta, majd visszaültetett a fotelba. Nem tudtam ellenkezni.
Sírni kezdtem.
Kiment a konyhába és egy vizespohárral tért vissza.
-Nem akarok neked semmi rosszat. Akkor csak maradj itt-suttogta, miközben leguggolt elém és megsimogatta a térdem.-Ezt pedig idd meg-nyomta a kezembe a vizes poharat.
Behúztam egyszerre az egészet.
Lélegzetem lassulni kezdett, a dolgok képe megnyúlt, szédülni kezdtem, mégis nyugodtsággal voltam eltelve. Megmoccanni se bírtam, de nem is akartam. Szemeim automatikusan lecsukódtak, de még a szavakat hallottam.
-Most már minden jó lesz-éreztem, hogy vigyorog... megmondtam, hogy ma az enyém leszel.
***
-Emma te meg mi a szart csinálsz?
Erre a mondatra pattantak ki a szemeim.
Mikor szétnéztem Adam mellettem feküdt, előttem Harry állt.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem hunyorogva, majd magamra húztam a takarót.
-Te SMS-eztél körülbelül fél órája. Csak tudnám minek. Azért, hogy ezt lássam?-mutatta felém telefonját.
-Hogy Adammel henteregsz? Ide kellett jönnöm, hogy a saját szememmel lássam ezt az egészet, mert nem hittem el. A különbség csak annyi, hogy a képen legalább ruha van rajtad. Itt vagy... azzal az emberrel, aki meg akart engem ölni? Emma ne haragudj, de undorító vagy. Nem láttad rajtam tegnap, hogy odáig vagyok érted? Bármit megtettem volna, ha velem lehetsz. Ha egy kicsit láttam volna rajtad, hogy tényleg engem akarsz. De most... már tudom ki is vagy igazán-ordította.
Elkapott a sírás, de nem tehettem meg, hogy gyengének mutatom magam előtte.
-Fogalmam sincs, hogy mi történt-válaszoltam.
-Hát persze, hogy nem. Bűzlik minden a piaszagtól.
-Nem ittam semmit, Harry. Kérlek hallgass meg, megmagyarázok mindent. Már amit tudok. Tényleg nem tudom mi történt-a mondandóm végét suttogva mondtam el.
-Nem érdekelsz. A szememben te egy senki vagy már. Soha többet nem is fogsz látni. Gondoskodom erről-válaszolta, és kirohant az ajtón.
-Mi folyik itt?-kelt fel Adam, majd felült az ágyba.
-Te mit csináltál velem? Mit adtál inni?-kérdeztem feldühödve.
-Túl sokat ittál az este, édes-mondta mosolyogva és szájon puszilt.
-Elég! Elég lesz. Folyton hülyének nézel-válaszoltam, majd elkezdtem magamra kapkodni a ruhákat.
-Igazi vadmacskaként viselkedtél az este.
-Ha megtudom, hogy mit tettél velem...
-Akkor? Akkor mi lesz? Nem tudsz semmit tenni-nevetett.
-Dögölnél meg!-vágtam a fejéhez gúnyosan.-De megkaptad, amit akartál, hagyj békén örökre!- mondtam, majd azzal a lendülettel kiviharoztam a szobából.
Legalább a becsületemet kell visszaszereznem. Meg kell neki magyaráznom, hogy nem tudom mi történt. Meg kell őt találnom...
A múltkori rész után kaptam hideget, meleget... őszintén megmondom, hogy először elég rosszul érintett, aztán elgondolkoztam, és rájöttem, hogy igazatok van. Ezért most újra itt a nyár, újra itt a jó idő, megpróbálom a régi feelinget visszaadni. :)
Nagyon köszönöm nektek, hogy olvassátok a blogot!<3
Viszont!!! Változnak a játékszabályok is.
MEGKÉREK MINDENKIT, HOGY AKI ELOLVASSA A RÉSZT, HAGYJON LEGALÁBB ALUL EGY ÉRTÉKELÉS A TETSZIK/NEM TETSZIK/ELMEGY GOMBOKNÁL!
Ugyanis mikor egy részre 200-300 ember kattint egy hét alatt, és abból csak 30 értékelés születik, az rossz érzés.
Megláttam azt is, hogy ha hónapokat várok, akkor persze összegyűlik akár 900-1000 kattintás, közel 50 komment és persze akár 80-on felüli értékelés. Nem szeretnék erre annyi sokat várni.
Na de nem húzom tovább a szót, jó olvasást. <3
Nincs is édesebb a szabadságnál.
Felfüggesztetett kaptam, jó magatartásra hivatkozva.
Áthívtam Emmát.
Igaz nem vette fel a telefont... de még annak idején, hogy meglátogatott a börtönben, mondtam neki, hogy legközelebb akkor fogom hívni, ha kint leszek. Tudja, hogy hova kell jönnie.
Igazából szeretném neki elmondani, hogy mennyire fontos nekem, és hogy még mindig ugyan azt érzem mint egy éve.
Szeretem.
Nem is tudom mit akartam elérni azzal, hogy távol tartom Harrytől. Talán mert azt hittem, hogy majd az enyém lehet újra... de tudom, hogy nem. Ezért ma megmondom neki, hogy szabad. Azt csinál amit akar, nem fogom eltiltani szíve választottjától.
Azonban ehhez feltételek tartoznak...
Emma szemszöge
A szakadó esőben azonnal fogtam egy taxit és Adam háza felé vettem az irányt.
Már most remegek a gondolattól is, hogy mivel fog előállni.
Régen elválaszthatatlan barátok voltunk. Most félek tőle. Idáig jutottunk. Furcsa, hogy az emberi kapcsolatok így megromolhatnak.
-Kérem, itt álljon meg-mondtam a taxisnak, majd fizettem és visszafojtott lélegzettel léptem ki a kocsiból, onnan pedig Adam házába.
Tisztaság volt mindenhol, a napfény csíkokba sütött be a redőzött ablakokon. A nappaliban két kávéval teli bögre volt az asztalra készítve és mellé süti.
-Örülök, hogy itt vagy. Már vártalak-lépett elő a konyhából egy csokor virággal Adam.
-Ez meg mi?-kérdeztem meglepődve, miközben eltoltam magamtól. Ugyanis kedves gesztussal puszit akart adni.
-Neked vettem-válaszolta mosolyogva. Furcsa, hogy ilyen laza és közvetlen.
-Nem kellett volna. Inkább mond, hogy miért hívtál-nem akartam vele gorombáskodni, de tudtam, hogy most jó kedve van.
Leültünk az asztalhoz, belerakta egy vázába a virágokat és belekezdett a mondandójába.
-Na és miért vagy ilyen boldog?-kérdeztem, miközben belekortyoltam a kávémba.
-Csak. Szabad vagyok, mint a madár-mosolygott vissza.-Amúgy azért hívtalak...-kezdett bele a mondandójába.-Szóval közölni szeretném, hogy szabad vagy. Tőlem azzal vagy, akivel akarsz-kacsintott felém.
-Ezt úgy érted, hogy... ?-ugrottam fel csillogó szemekkel.
-Igen-vonta meg vállát.
Örömömben a nyakába vetettem magam. Ezt talán nem kellett volna.
-Én... sajnálom, csak tudod...-szabadkoztam, de Adam a szavamba vágott.
-Azért ennek ára van-kuncogott, majd harapott egyet az egyik sütiből.
-Tessék?-húztam fel a szemöldökömet, majd visszahuppantam a fotelbe.
-Jól hallottad. Szabad vagy, és Harryvel sem csinálok semmit... a feltétel az, hogy ma azt teszed, amit mondok.
Leesett az állam. Fogalmam sem volt, hogy mit akar... de sejtésem igen.
-Mond-válaszoltam. Próbáltam úgy tenni, mintha semmit nem gondolnék bele a helyzetbe.
-Első feladatod az lesz, hogy állj ide elém-nézett rám.
Rebegő szempillákkal néztem vissza és megtettem amit kért. Odasétáltam elé.
Felállt a fotelből és elém állt, majd csókolgatni kezdte a nyakamat.
-Te meg mit csinálsz?-toltam el magamtól. Ettől féltem.
-Csak ennyit kérek. Egy éjszaka. Semmi több.
-Te rohadék-válaszoltam, majd megpróbáltam felvenni a belépéskor levetett kabátom, de ő csak húzott vissza.
-Emma. Ennyiről lenne szó és békében élhetnél tovább.
-De mi a francért nem szállsz le rólam enélkül? Nem tettem ellened semmi rosszat, egyszer csak kitaláltad, hogy üldözni fogsz-üvöltöttem.
-Kérlek, nyugodj le-válaszolta, majd visszaültetett a fotelba. Nem tudtam ellenkezni.
Sírni kezdtem.
Kiment a konyhába és egy vizespohárral tért vissza.
-Nem akarok neked semmi rosszat. Akkor csak maradj itt-suttogta, miközben leguggolt elém és megsimogatta a térdem.-Ezt pedig idd meg-nyomta a kezembe a vizes poharat.
Behúztam egyszerre az egészet.
Lélegzetem lassulni kezdett, a dolgok képe megnyúlt, szédülni kezdtem, mégis nyugodtsággal voltam eltelve. Megmoccanni se bírtam, de nem is akartam. Szemeim automatikusan lecsukódtak, de még a szavakat hallottam.
-Most már minden jó lesz-éreztem, hogy vigyorog... megmondtam, hogy ma az enyém leszel.
***
-Emma te meg mi a szart csinálsz?
Erre a mondatra pattantak ki a szemeim.
Mikor szétnéztem Adam mellettem feküdt, előttem Harry állt.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem hunyorogva, majd magamra húztam a takarót.
-Te SMS-eztél körülbelül fél órája. Csak tudnám minek. Azért, hogy ezt lássam?-mutatta felém telefonját.
Elkapott a sírás, de nem tehettem meg, hogy gyengének mutatom magam előtte.
-Fogalmam sincs, hogy mi történt-válaszoltam.
-Hát persze, hogy nem. Bűzlik minden a piaszagtól.
-Nem ittam semmit, Harry. Kérlek hallgass meg, megmagyarázok mindent. Már amit tudok. Tényleg nem tudom mi történt-a mondandóm végét suttogva mondtam el.
-Nem érdekelsz. A szememben te egy senki vagy már. Soha többet nem is fogsz látni. Gondoskodom erről-válaszolta, és kirohant az ajtón.
-Mi folyik itt?-kelt fel Adam, majd felült az ágyba.
-Te mit csináltál velem? Mit adtál inni?-kérdeztem feldühödve.
-Túl sokat ittál az este, édes-mondta mosolyogva és szájon puszilt.
-Elég! Elég lesz. Folyton hülyének nézel-válaszoltam, majd elkezdtem magamra kapkodni a ruhákat.
-Igazi vadmacskaként viselkedtél az este.
-Ha megtudom, hogy mit tettél velem...
-Akkor? Akkor mi lesz? Nem tudsz semmit tenni-nevetett.
-Dögölnél meg!-vágtam a fejéhez gúnyosan.-De megkaptad, amit akartál, hagyj békén örökre!- mondtam, majd azzal a lendülettel kiviharoztam a szobából.
Legalább a becsületemet kell visszaszereznem. Meg kell neki magyaráznom, hogy nem tudom mi történt. Meg kell őt találnom...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)