Sziasztok drágák!:) Rengeteg levelet, hozzászólás és kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy nagyon jó a blog, és egyáltalán lehet-e számítani következő részekre?! A válasz nagyon egyszerű: IGEN! Nagyon sok szeretettel köszöntöm az új olvasókat, aki felzárkózott haladhat a többiekkel, aki még csak most kezdte elolvasni a blogot az majd idővel felzárkózik.:) Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást! Itt van az új novella is, olvassátok :http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/p/harmadik-novella.html A következőkben minden részt 20+ hozzászólás után hozom!:) Mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!:) Remélem tetszeni fog a mostani rész is és nem okozok csalódást!:) Puszi:Dalmii xx
Réka szemszöge Szent este van, december 24-e. Közös ebédelést, illetve vacsorát tervezünk a többiekkel, ezért most mindenki elfoglalta a saját kis szobáját és elkezdett készülődni. -Réka-szólt Niall, mögém sétált és egy lágy csókot lehet a nyakamra.-Elmondjuk nekik most?-folytatta, majd magával szembe fordított. Kezeimmel két oldalról megfogtam az állát, majd mélyen szemeibe néztem. -Készen állsz? Illetve... készen állunk erre? Ő csak mosolygott, mire egy apró puszit nyomott a homlokomra. -Igen, együtt mindenre képesek vagyunk. Tovább folytattam a készülődést. Miután lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam, és a kedvenc bordó körömlakkommal kifestettem a körmöm, a ruháim között kezdtem el kutakodni.
-Azt hiszem ez jó lesz-fordultam a kedvenc fehér ruhámmal Niall felé, aki már majdnem elaludt a nagy várakozásba.
Réka ruhája
-Na gyorsan vedd fel, utána lemegyünk a nappaliba-kacsintott. Gyorsan magamra kaptam a ruhát, egy rózsaszín övet felkötöttem és hozzá való rózsaszín platformos cipőt vettem fel és masnis hajpántot tettem. -Gyönyörű vagy-suttogta Niall, megpuszilt és együtt lementünk a nappaliba.
Már mindenki ült a kanapén, az ajándékok pedig a gyönyörű karácsonyfánk alatt hevertek. Úgy látszik mindenki csak ránk várt. Danielle egy bordó ruhát viselt, fekete magassarkúval, ami határozottan nagyon jól állt neki. Eleanoron egy kék térdig érő selyemruha volt, fekete masnis kötővel és a ruhához illő kék cipővel. Emma egy barna testhez simuló ruhát viselt amihez arany cipőt vett fel. Gyönyörűek voltak mind a hárman. A pedig fiúk öltönybe voltak, elég szokatlan így látni őket. Ami nagyon meglepett, hogy Harry és Emma a kanapé két végén ültek, a lehető legtávolabb egymástól. -Szóval akkor kezdem én-szólalt meg Eleanor vigyorogva, majd mindenki átadta az ajándékát egymásnak. Senki sem bontotta ki a meglepetéseket, csak leültünk a gondosan megterített ünnepi asztalhoz, amin volt halászlé, csirke, mindenféle sült húsok, rántott húsok köretekkel. -Emma-szólalt meg Danielle.-Most mi van veletek? -Már nem vagyunk együtt-vágta rá Harry egy köhintés keretein belül. Furcsa volt, hogy meg sem várta Harry Emma reakcióját, ami persze a lánynak nagyon rosszul esett, láttam, hogy könnyeit alig tudta visszatartani. Pár perces rideg csend állt be, amit Niall szakított meg hangos csámcsogásával. Ekkor úgy éreztem, hogy itt az idő. -Szeretnék... illetve szeretnénk valamit bejelenteni-mondtam, miközben a szívem majd ki ugrott a helyéről. -Hallgatunk-válaszolta Liam nagy mosollyal. Felálltunk az asztaltól Niallel, a szívem egyre hevesebben vert, azt hittem, hogy mindjárt rosszul leszek. -Szóval...-kezdtem el a nagy bejelentést, de mivel Niall látta, hogy nem vagyok egészen jól, átvette tőlem a szót. -Szóval azt szeretnénk mondani, hogy nagy változás következik be az életünkbe, amit igazából nem terveztünk-mondta megvakarva a tarkóját és rám nézett, mire bólintottam. -Na, mondjátok már-türelmetlenkedett Eleanor. -Réka babát vár-nyögte ki Niall, mire mindenki ledöbbent arcokkal figyelt ránk, legalább két percig. -De hát ez csodálatos-mondta Danielle nagy mosollyal, felugrott és megölelt mindkettőnket. A többiek is így tettek, mindenki örömmel fogadta a hírt. -Nem hittem volna, hogy te leszel közölünk az első-mondta nevetve Liam Niallnek, majd lepacsiztak és megveregették egymás hátát. Láttam Niall arcán, hogy mennyire megkönnyebbült, persze én is. A nagy hangzavar közepette Harry köhécselésére lettünk figyelmesek. -Figyelem, emberek. Ha már így összegyűltünk, és mindenki ilyen őszinte, nem szeretnék előletek eltitkolni semmit-mosolygott, majd Emmához sétált utat törve közöttünk, letérdelt elé, és folytatta.-Emma nagyon szeretlek. Lennél a feleségem?
Sziasztok drágák!:) Két hete már, hogy nem hoztam új részt, amit tényleg nagyon sajnálok, de nagyon kevés időm van, vagy nagyon fáradt vagyok, remélem megértitek és elnézitek nekem. A szünetben, ami nálunk 21-étől lesz, próbálok igyekezni, és több részt hozni majd, azon kívül pedig hetente. Ezenkívül egy versenybe kezdtem barátnőmmel, hogy kinek lesz meg előbb az 1000 kérdés és 500 lájk ask-on... nos nem haladok túl jól.
NAGYON-NAGYON hálás lennék, ha kérdeznétek.:) http://ask.fm/vargadalma
Ebben a részben is csak Emma-Harry részt hozok, hogy ez így le legyen zárva, vagyis na, értitek. Következő részben újra várhatóak más szemszögek!:) Jó olvasást, puszillak titeket!:) Dalmii xx
Emma szemszöge Csak magamat hibáztathatom... ha nem hajt a kíváncsiság, most nincs ez. A szerelmem életéért kell küzdenem, pontosabban 300.000 dollárt gyűjtenem, igen csekély idő alatt. Ötletem sincs, honnan szedjek össze ennyi pénzt. Eszembe jutott elég sok lehetőség. Raboljak ki egy bankot? Fosztogassak? Kéregessek? Aztán rájöttem, hogy igen, ezeket is megtenném, ha Harry életéről van szó. Muszáj neki elmondanom, hiszen ha utána jön rá, hogy az életével játszottam, nem lesz belőle semmi jó. Viszont rossz előérzetem van azzal kapcsolatban is, hogy mi lesz, ha most mondom el neki. Két lehetőség van: 1.azt mondja, hogy együtt megoldjuk, és minden rendben lesz; 2.felkapja a vizet és úgy eltűnik, hogy többet nem látom őt. Akkor pedig küzdhetek egy olyan emberért, akiről azt sem tudom, hogy hol van és... Jó, jó, nyugi Emma azért még ez nem történt meg, és reményeim szerint nem is fog. Nélküle nem lennék... nem lenne értelme az életemnek. Nem akarom őt elveszíteni és nem akarom, hogy azt higgye, nem gondoltam bele ennek a következményeibe. Nem lehet semmi baj, hiszen teljes szívemből szeretem őt, és a szerelmünk mindennél erősebb. Nyeltem egy nagyot, letöröltem a kicsöppenő könnyemet, a vállamra akasztottam a táskámat és elindultam az ajtó felé, onnan pedig egyenesen a börtön kapujáig mentem. Elmondjam Harrynek? Akkor baja eshet... Ne mondjam el Harrynek? A helyzet akkor is ugyan az... Ezekkel a gondolatokkal indultam haza, de csak vonszoltam magam, ezért fogtam egy taxit. -Kérem vigyen a..-gondolkozni kezdtem. Hova menjek? -Igen? -A... öhm...-megfogtam a fejem és próbáltam nem elsírni magam. -Hölgyem, minden rendben van? -Persze. Kérem vigyen a főtérre. -Rendben-mondta, majd a kormányhoz fordult, én becsuktam az ajtót és elindultunk. Menet közben elkezdett szakadni az eső. Imádtam nézni, ahogy az ablakon folynak le a vízcseppek, az egész aprók és a nagyobbak is, majd együtt folytatták útjukat. Olyan, mint egy szerelmespár története. Mindketten máshonnan jönnek, aztán útjuk valahogy egybefonódik, valami véletlen folytán... pont az ő kettejük útja... és együtt folytatják tovább, míg fel nem száradnak.
Mikor megérkeztünk gyorsan kifizettem a fuvart, és kiszálltam. Szerettem esőben sétálni. Senki nem látta, hogy sírok. Úgy éreztem, hogy nem bírok menni, a lábaim összecsuklanak és a földön fogok pár másodpercen belül feküdni. Nem, Emma. Te erős vagy. Ezt a mondatot ismételgettem minden egyes lépésnél. Felhívtam Harryt, hogy jöjjön a szokásos kávézónkba. Muszáj valakinek elmondanom. Elég furcsán néztek rám az emberek, mikor szétázott ruhában, teljesen elfolyt sminkkel, össze-vissza álló hajjal lépkedtem végig az előkelő étterem folyosóján. Leültem az egyik asztalhoz, és vártam. Közben gondolataim egyre csak kínoztak és kínoztak. Azt hiszem az őrület szélén állok. -Emma-üdvözölt Harry, majd leült velem szembe, levette kabátját és megsimította az arcom.-Hogy nézel ki? Mi volt a börtönben? Minden rendben van? Csak bámultam őt, majd miután gondolataimat nagyjából sikeresen összeszedtem, megszólaltam. -Minden rendben van... vagyis azért hívtalak, mert mondanom kell valamit, Harry-a sírás fojtogatott, úgy éreztem, hogy képtelen vagyok megszólalni. -Jézusom, megrémisztesz Emma. Mond már, mi történt? Egy könnycsepp csordult le az arcomon. -Mindent elrontottam Harry. Nem lett volna szabad bemennem oda... -Emma kérlek mond már-emelte tekintetét könnyektől ázott arcomra. -Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek. És soha az életben nem kevertelek volna téged ilyen ügybe. -Emma... -Jó, akkor kimondom...-néztem szemeibe-miattam lettél halálosan megfenyegetve. Miattam... csakis én tehetek róla, mert bementem oda. Annyira sajnálom. Harry csak rezdüléstelen arccal nézett rám... Kezemmel megpróbáltam felé közelíteni, de ridegen eltávolodott tőlem. -Ezt nem hiszem el-meredt maga elé, közben fejét rosszallóan rázta. Egyre több könnycsepp folyt le az arcomon. Már lassan azt sem értem, hogy honnan jön belőlem ennyi víz, hiszen az elmúlt hónapokban többet sírtam, mint egész eddigi életemben. De ha jól belegondolok, magamnak okozok minden problémát. -Had magyarázzam meg, kérlek. -Tudod mit? Most kurvára hagyj békén, bocs, gondolkoznom kell-válaszolta, majd felkapta a kabátját és kiviharzott az étteremből. Nem tudtam, mit kéne cselekednem, ezért felálltam az asztaltól utána ordítottam, abban a reményben, hogy esetleg visszafordul. -Kérlek, csak most ne hagyj itt Harry! Szükségem van rád!
