2012. október 30., kedd

6.fejezet~2.rész

Kedveskék!
Köszönök mindent: a komikat, az értékeléseket, a szeretetet, amivel körülvesztek engem. Nagyon jól esik.:)
Oldalra kiraktam a twitteremet, két kattintás és be tudtok követni. Remélem, ha lehetőségetek van rá megteszitek. A cél 1000:)

Ask-on is jöhetne pár kérdés, örülnék neki:http://ask.fm/vargadalma .:)
Sajnálom, hogy csak most hozok részt, de a napokban sokat fájt a fejem, meg nagyon fáradt vagyok. De a szünetben próbálok aktívabb lenni... valamint egy meglepi: új novellával készülök, ami a szünetben megírásra kerül.
És éppen, hogy átléptük a 60.000-res nézettséget, hihetetlen gyorsasággal haladunk a 70.000 felé.
Jó olvasást!
Louis szemszöge
Csak ülök és bámulok magam elé... jelenleg az életem szebb nem is lehetne-persze mindez külső szemmel nézve.
A szoba falai mintha össze akarnának nyomni, és én nem kapok levegőt.
Mintha innen nem tudnék kimenni, és nem tudnék semmit helyrehozni.
Gondolom most mindenkiben felmerül a kérdés, hogy "Mégis mi a baj?".
Elsődlegesen gondolom mindenki Eleanorra gondol. Nem, kettőnkkel minden a legnagyobb rendben van, szerencsére.
Van itt egy másik gond... ami felemészt... Harry.
Igen, tudom, hogy furcsán hangzik...
Ő volt a legjobb barátom, annyi közös emlékünk van, annyi csodálatos pillanat. Több mint barátság, sokszor már a barátságon túlmutató határokat súrolta, ezért van, hogy rengetegen emlegetik, hogy máshogy viszonyulunk egymáshoz.
Igazából igen. Ő a testvérem, a lelki társam, ő az, aki mindig felvidít, aki már a nézésemből rájön, hogy mire gondolok.
Mióta Emma kijött a kórházból, konkrétan nem is beszélünk. Nagyon-nagyon hiányzik nekem. A sok nevetés, az együtt töltött percek...
Ezt a tudomására akartam hozni, ezért lementem a nappaliba, gondoltam itt van.
Pont a tv-vel szemben lévő kanapén feküdt.
-Emma?-kérdeztem, miközben leültem a karfára.
-Elment vásárolni.
-Harry beszélnünk kéne.
-Miről?-kérdezte mosolyra húzott szájjal, majd felült a kanapén én pedig mellé csusszantam.
-Arról, hogy úgy érzem elveszítem a legjobb barátomat. Alig beszélgetünk Harry és nagyon rossz. El sem tudod képzelni mennyire. 
-Lou, úgy láttam te kerülsz engem...
-Dehogy kerüllek. Azóta viselkedsz így velem, mióta Emma kijött a kórházba-hangomat kicsit feljebb emeltem, de nem akartam vele veszekedni.
-Sajnálom, ha így érzed. Louis... nekem mindig te leszel a legjobb barátom-mosolygott.-És próbáljunk több időt szentelni egymásra-folytatta és megölelt.
Megveregettem a hátát, és válaszoltam.
-Így lesz Harry... így lesz.
Remélem be tudjuk tartani mindketten ezt az ígéretet.

Niall szemszöge
Mikor ezt kimondta, tudatosult bennem, hogy ez a miénk, ami örökre összeköt és okot ad, hogy mindig szeressük egymást.
Rájöttem, hogy pont ez az, amire vágyok... és akarom.
-Most mi lesz?-rogyott le mellém Réka kétségbeesett tekintettel.
-Fogalmam sincs...-bámultam magam elé, majd tekintetemet az ő tekintetébe fúrtam.-Te mit szeretnél?
-Niall... lehet, hogy fiatalok vagyunk és nem kéne ezt vállalni. Viszont ő mégis csak a miénk. És lehet, hogy később megbánnánk... Niall, nem tudom, tényleg-válaszolta, majd elkezdett sírni.
Karomat köré fontam és átöleltem.
-Ne sírj Réka, kérlek. Minden rendben lesz.
-De Niall... 17 éves vagyok. Mikor kicsi voltam, mindig úgy terveztem, hogy a férjemmel és a gyerekeimmel fogok egy nyugodt életet élni... De-folytatta, majd elengedett, és újra kialakult a szemkontaktusunk-nem egy sztárral képzeltem el azt az életet. Mármint... csak annyi a gond, hogy rengeteg a rajongód, nyugodt életünk soha nem lenne. És gyerekeket meg körülbelül akkorra terveztem, mikor dupla ennyi idő leszek... én erre nem tudom, hogy készen állok-e.
-De mégis gondolj már bele, milyen érzés tudni, hogy megöltél valakit, csak azért, hogy te boldog lehess...
-Most nem tudom mi ez a beszélgetés... talán igaz. Akkor mi legyen?
-Ha már így alakult-kezdtem, majd nyeltem egy nagyot.-Én szeretném-mosolyogtam rá.
Réka egy percig néma csendben bámult maga elé, majd megszólalt bólogatva.
-Tudod mit, Niall? Szeretném. Akarom ezt a gyereket, akár mennyi lemondással jár és energiába fog belekerülni.
-Tényleg?-húztam széles mosolyra a számat.
-Igen-mosolygott vissza majd eldöntöttem őt és karjait nyakamba kulcsolva megcsókoltam.
Zayn szemszöge
Este, fél 12 van.
Bellával feljöttünk a szobámba, amihez igazából ő ragaszkodott.
Nem tudom, hogy milyen céljai vannak, meg mit akar, de nem akarok vele bunkó lenni.
-Kéne mennem... már nagyon késő van.
-Rendben.
-Holnap is átjöhetek?
-Ha szeretnél, gyere, persze.
-Olyan távolságtartó vagy velem...-válaszolta, majd elkezdte összepakolni a cuccait.
-Ne haragudj, csak fáradt vagyok.
-Nem haragszok, jól tudod-mosolygott.
-Akkor oké-mosolyogtam vissza.
Rendesen összeszedte a holmijait, majd lekísértem őt a nappaliba, és kinyitottam előtte az ajtót.
-Akkor... jó éjt, Zayn.
Próbált közelíteni felém... konkrétan szemeit becsukva közeledett felém és megpróbált megcsókolni. Ajkaink már súrolták egymást, de éreztem, hogy ez nem helyes így.
-Sajnálom Bella... nekem... ez... nem megy.
-Nem... én sajnálom... csak. Fuu én nem is tudom...-hebegett, majd egy puszit nyomott az arcomra és elfutott.
Lassan becsuktam az ajtót, majd jobbnak láttam, ha felmegyek a szobámba.
Ledőltem az ágyra és kétségbeesetten a plafont néztem, majd a telefonomra pillantottam.
23:42.
Lehet, hogy jobb lenne, ha aludnék egyet, vagy elmennék sétálni, vagy akármi...
vagy esetleg felhívhatnám Jennát. Igen, ez egy nagyon jó ötlet.
Párat kicsöng a telefon, és leteszi. De miért? Régen mindig éjfélkor beszélgettünk telefonon. Régen, mikor még minden rendben volt.
Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom sms-t jelző hangjára lettem figyelmes.
Mikor megláttam a kijelzőn, hogy Jennától jött az üzenet, a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.
Jenna üzenete:"Ha már nem szóltál, hogy foglalt vagy, és ne keresselek, legalább ne zaklass."
Az eszem megáll. Honnan vesz ilyeneket? Gyorsan kezdtem el nyomkodni a telefonom, és elküldtem egy sms-t. Amilyen gyorsan válaszoltam, olyan gyors volt az ő reakciója is.
Te:"Miről beszélsz?"
Jenna:"Tudod te jól... Bella, vagy ki. Ő mondta, nem én találtam ki. Zayn, kérlek hagyj... felejts el és kész."
Ezt nem hiszem el... hogy volt ilyenre képes Bella?
Tévedtem... nem változott meg. Sőt talán rosszabb mint volt... én pedig nem fogom ezt annyiban hagyni. Harcolni fogok Jennáért.

2012. október 22., hétfő

6.fejezet~1.rész

Kedves olvasók!
A minap újra kaptam egy kritikát, amiben megint azt kaptam, hogy az oldal sivár, nem mindennek van értelme... magyarul rossz.
Hát ez van, nem tudom ti hogy gondoljátok, de én próbálok mindig 100%-ot nyújtani.
Pár kérdést muszáj feltennem, amibe belekötöttek, komiban majd ezt is hagyjátok meg, hogy tényleg így gondoljátok-e, és változtassak-e valamin.
-Zavaró, hogy egy részbe több szemszöget írok le?
-Zavaró, hogy nem link van a részek elején, hanem csak el kell indítani a zenét?
Előre is köszönöm annak, aki válaszol.
Valamint köszönöm a több mint 61.000 oldalmegtekintést, hatalmasak vagytok! 
Feltettem az oldalra egy chatet, jól esne, ha oda is írnátok... azért tettem fel, hogy tudjam tartani a kapcsolatot veletek. Bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésetekre. De nyugodtan írhattok ask.fm-en, twitteren vagy akár facebookon is!:)
Na de jó olvasást!:)
Puszi:Dalmii xx


Niall szemszöge
Rékával leültünk az ágyra és egy hosszas, higgadt beszélgetés vette kezdetét.
-Szóval, megcsináljam most a tesztet?
-Igen... tudnunk kell-válaszoltam egy puszit nyomva a homlokára.
-De Niall én nagyon félek.
-Ne félj. Minden úgy fog alakulni, ahogy alakulnia kell.
Réka felállt mellőlem, vett egy mély levegőt, majd bement a fürdőbe és magára zárta az ajtót.
Hátradőltem az ágyon, fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni.
Egy részről nagyon félek... 
itt a karrierem, a banda, a rajongók, nem mellesleg nagyon fiatal vagyok még apának.
Más részről viszont...
nem, sajnos nincs más rész. Ez van, ezt érzem. Nem vagyok felkészülve, ezt bárki megértheti, és nem kell egyből azzal jönni, hogy milyen bunkó is vagyok.
Miközben gondolkoztam, a szívem a torkomban dobogott. 
Rengeteg dolgon kattogott az agyam...
Ha esetleg a teszt pozitív lenne, a fiúk sem fogadnák örömmel a hírt. Legalábbis biztosan azt szemléltetnék, hogy örülnek, de én tudom, hogy nem lenne az a mosoly olyan őszinte. 
A végén még azt hinnék, hogy beterezett gyerek... na és akkor lenne nekem végem.
Nem, nem, nem. Erősnek kell maradnom, nem szabad ilyenekre gondolnom.
Minden úgy lesz, ahogy az meg van írva. 
Hiszen minden okkal történik.
Pár percig még a fehér plafont bámultam majd arra lettem figyelmes, hogy  Réka belépett a szobába, kezében a teszttel.
Ijedten ültem fel az ágyon, ujjaimat kezdtem el ropogtatni, közben úgy éreztem, hogy perceken belül rosszul leszek, ha Réka továbbra is ilyen rezdüléstelen arccal fog bámulni.
-Na?-kérdeztem szemöldökömet felhúzva, majd nyeltem egy nagyot.-Mi az eredmény?-folytattam egy nagy levegőt véve.
Réka összeráncolta a szemöldökét, és elkezdett suttogni.
-Pozitív...

Liam szemszöge
Egy hónap...
Egy hónap rettenetesen sok idő. Főleg akkor, mikor nem beszélsz vele. Azzal a személlyel, akit még ilyen hosszú idő után is szeretsz.
Úgy döntöttem, hogy ma a szomorkodás és kínlódás helyett inkább elmegyek szórakozni. Azt a helyet, ahol legutóbb olyan brutális módon berúgtam, inkább hanyagolom. Ezért egy közelebbi, nyugodt helyet választottam.
Tudom, hogy most, hogy szakítottunk Daniellel, lányok tízezrei lennének a helyébe, de én még ilyenre nem állok készen. 
Számomra még mindig Ő az, akivel szívesen leélném az életem.

Fél órás készülődés után kész vagyok arra, hogy belevessem magam egy szingli pasinak kijáró éjszakába.
Egy kék inget vettem fel, egyszerű farmerral, és mivel levágattam a hajamat, azzal nincs sok gondom.
A házban nem láttam senkit...-gondoltam alszanak már, vagy elvonultak a saját kis helyükre, tekintve, hogy már 10 óra-szó nélkül elmentem.
Felvettem a kabátom, majd elindultam.
Nem mentem túl gyorsan, szerettem kényelmesen sétálni, közben nézelődni és megfigyelni a körülöttem lévő történéseket.
Megláttam a kis táblát, ami a helyet jelezte, ahova készültem, majd befordultam, és lenyomva a kilincset, beléptem a terembe.
Kellemes volt, semmi nagy hangazavar, teljesen nyugodt környezet, és kedvesnek tűnő emberek... de mint tudjuk, a látszat néha csal.
Leültem egy asztalhoz, majd rendeltem egy koktélt.
Egyedül iszogattam körülbelül fél órán keresztül, majd egy ismerős lányt pillantottam meg a tömegben... talán Danielle, vagy csak az alkohol miatt látok rosszul?
Ő is egyedül volt, gondoltam csatlakozhatnék hozzá.
-Szia-mondtam kezemet vállára téve.
-Liam-lepődött meg, majd velem szembe fordult.-Hát te mit keresel itt?
-Gondoltam kimozdulok kicsit.
-Ó, értem.
-És te mit keresel itt, Danielle?
-Öhm... randim van.
Mikor ezt kimondta, egyszerűen lefagytam. Ő máris túllépett rajtam. Én már nem kellek neki. 
-És kivel?
-Hát úgy sem ismered-mosolygott.
-De azért a nevét megmondhatod.
-Szerintem nincs semmi közöd hozzá, Liam.
-Úgy tudtam, hogy barátok maradtunk. A barátok pedig mindent elmondanak egymásnak.
-Szerintem nem maradtunk barátok, csak valami gyenge haverok. Egy hónap alatt nem vagy képes egyszer sem felhívni, tudod akkor nincs miről beszélnünk-válaszolta, majd visszafordult a bárpult felé.
-Danielle-próbáltam őt beszédre bírni, de mintha nem is érdekelné.
-Hagyj már békén Liam-mondta, felállt és elindult a lépcsőn felfelé.

Ott a társalgók vannak, nagyon hangulatos hely. Valamiért úgy éreztem, hogy utána kell mennem.
Mikor felértem, sehol nem találtam őt. 
-Danielle-suttogtam.-Danielle merre vagy? Kérlek beszéljünk.
Hiába kerestem őt, sehol nem volt. Úgy döntöttem, jobb ha feladom. Aztán eszembe jutott, hogy egyetlen egy hely van, ahol el tud bújni előlem.
A női wc.
Elég furcsa szempárok szegeződtek rám, mikor az ajtóba álltam, majd résnyire nyitottam. 
-Danielle kérlek szólalj meg, ha itt vagy. Muszáj beszélnünk. Érted? Muszáj.
Halk zokogást hallottam. Jól tudtam, hogy ő az, de nem akart válaszolni, ezért lassan benyitottam, és beléptem.
Szerencsémre nem volt itt senki... csak Danielle kuporgott a sarokban.
Odamentem hozzá, majd leültem mellé és megpróbáltam átölelni, ő azonban eltaszított magától.


Letörölte kicseppenő könnyét, majd megszólalt.
-Liam, kérlek ne tégy úgy, mintha minden rendben volna és jó lenne a viszonyunk. Mert lásd be... már nem ugyan az, sőt még csak hasonló sem, mint régen.
-Csak próbáljuk meg megbeszélni... kérlek.
-Rendben. Küldök egy SMS-t Georg-nak, hogy nem találkozunk ma. Liam inkább kísérj haza... nem vagyok túl jól.
Kezemet felé nyújtottam, majd felsegítettem őt, és kiléptünk London éjjeli fényekben pompázó utcájára.
Egy darabig csendben mentünk...
-Liam nem úgy volt, hogy meg akarsz velem beszélni valamit? Csak mert eddig meg sem szólaltál. És már hazaértünk. Emlékszel? Itt lakom...
-De... figyelj, mondanom kell valamit.
-Hallgatlak... csak mond.
-Danielle én még mindig...-teljesen megbabonázott két gyönyörű szép szeme, majd egyik kezemet derekára raktam, másikkal egyenesre vasalt hajába túrtam és szememet becsukva megcsókoltam őt.-Még mindig szeretlek-válaszoltam csókunkat megszakítva.
-Nem Liam, nem szabad-válaszolta, majd két kezét mellkasomra rakta, mélyen belenézett szemembe. Tekintetében szomorúságot, düht, csalódottságot láttam. 
Ahogy megláttam kicseppenő könnyét, én is majdnem elsírtam magam. 
-Danielle... kérlek... csak...
-Sajnálom-válaszolta, letörölte arcát, kezeit mellkasomról egészen hasamig végighúzta, majd még egyszer rám nézett... felszaladt a lépcsőn, és becsapta maga után az ajtót.

2012. október 13., szombat

5.fejezet~20.rész(fejezetzáró)

Drága olvasók!:)
Elérkezett az 5.fejezet záró epizódja!:)
Ami hosszabb részt jelent(nem sokkal, de igyekeztem, miattatok:)), remélem örültök neki. Aki még nem tudná ez természetesen nem a blog végét jelenti, hanem jön a következő, 6.fejezet.
Raktam fel chatet, várom az ötleteket és kérdéseket.:)
Amúgy nemsokára átlépjük a következő mérföldkövet, a 60.000 látogatót, ami nagyon nagy dolog. Komolyan soha nem gondoltam volna... köszönöm!
A napokban is kaptam díjakat, majd megpróbálom összeszedni az összeset és kirakni.
Nagyon sokat foglalkozok a bloggal, hamarosan új külsővel állok elő, amiben kapok egy kis-na jó nem kicsi-segítséget is, az egyik legjobb barátnőmtől. Szeretném, ha benéznétek a blogjába, és elolvasnátok az első részét, aztán hagynátok egy-két véleményt!:)  / http://thesmokeofdeath.blogspot.hu/2012/10/1-resz.html /
Én pedig szeretném, hogyha már 55 feliratkozó van az oldalon, akkor rendesen jönnének a komik és a Tetszik/Nem tetszik értékelések!:)
Na de itt a következő rész, jó olvasást!:)

puszi:Dalmii xx

*1 hónap múlva*
Zayn szemszöge
1 hónap... rengeteg idő.
Egy hívást, egy sms-t, egy reakciót sem kaptam Jennától.
Azt sem tudom, hogy merre van, hogy egyáltalán jól van-e. 
Igazából nem túlzottam érzem a hiányát, hiszen annyira sok időt nem töltöttünk együtt. Én nem szerettem őt, csak valami többet éreztem, és pontosan jól tudom, hogy ő is. És én talán még most is...
Bella egész kedves lány lett, mintha kicserélték volna őt.
Elmondta, hogy mennyire szégyellte magát, mikor hazudott, hogy terhes.
Csak nem akart elveszíteni, mert különleges vagyok. Aranyos volt tőle.

Amúgy egy borongós októberi nap van, ezért úgy döntöttünk, hogy átjön megnézni egy filmet. Nagyon sokat beszélgettünk az elmúlt hetekben, egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Sokat vagyunk együtt, nevetünk, szórakozunk.
De ha választanom kéne, még mindig Jennát választanám kettőjük közül.

Az időre való tekintettel befűtöttem a kandallóba, majd két pokrócot is elhelyeztem a nagy beszélgetéshez.



Már javában kezdtem álmosodni, és beletörődni, hogy nem jön el, mikor ajtókopogásra lettem figyelmes. Jól tudtam, hogy ő az.
-Szia-nyitottam ki az ajtót, majd Bella teljesen átfagyott karjaival átölelt.
-Bocsi, hogy késtem, odakint nagyon rossz az idő-mondta, majd levette kabátját és besétált a nappaliba.
-Semmi baj, gyere ülj le.
-Milyen kellemes itt-válaszolta, majd törökülésbe helyezkedett a kanapén, én pedig rátettem a pokrócot.
-Kérsz valamit?-kérdeztem, majd a konyha bejáratára mutattam.
-Hát valami meleg ital jól esne-mondta, majd megfordultam és kimentem a konyhába.

Bella szemszöge
Elég későn lettem kész, tudtam jól, hogy Zayn azt hiszi, már nem is jövök, de csalódnia kellett. 
Egész jó lett a viszonyunk, szeretném újra elcsavarni a fejét... azt kell, hogy mondjam: jó úton járok.
Miközben a forrócsokit kezdte el készíteni, elkezdett csörögni a telefonja.
Ránéztem, a kijelzőn pedig Jenna neve villogott.
Szóval ő az a lány, akiről mesélt.
-Haló?-szóltam bele a telefonba.
-Szia. Zayn?
-Szia, nem. De te ki vagy?-próbáltam halkan beszélni, hogy Zayn még csak véletlenül se hallja meg.
-Jenna vagyok. Egy régi barát. Vagyis nem régi, meg nem is igazán barát. De kivel beszélek amúgy?
-Én... öhm a barátnője vagyok, Bella.
-A kicsodája?
-A barátnője. Szóljak neki, hogy kerested?
-Öhm, nem. Nem kell, köszi.
-Jó, akkor szia. Minden jót-mondtam, majd letettem a telefont.
Ez elintézve. Sokkal könnyebb volt mint azt gondoltam. Többet biztos nem fog róla álmodozni, Jenna meg soha többet nem fogja őt keresni.
A telefonjába a naplófájlokba mentem, majd kikerestem a mai dátumokat.
-Öhm.papapapapa. Jenna. Törlés.
Oké, ez is elintézve. Még csak sejteni sem fogja, hogy kereste őt.
-Nem csörgött a telefonom?-jött be Zayn két bögrével a kezébe, közben én eldobtam a kanapé másik végébe a telefont.
-Nem-mosolyogtam.
-Akkor biztosan rosszul hallottam-válaszolta, majd leült mellém, kezembe adta az egyik bögrét és kezdetét vette egy hosszú... túl hosszú este.

Harry szemszöge
Talán a legszebb heteket éljük Emmával.
Mióta kijött a kórházból, el sem szakadunk egymástól és jobban vigyázok rá mint valaha.
Megijedtem, hogy elveszítem őt, azóta tudatosult bennem, hogy mennyire is fontos.
A napunkat azzal töltöttük, hogy elmentünk vásárolni, aztán beültünk moziba, és a nap zárásaként elmentünk vacsorázni.
Aztán egy romantikus kis séta vette kezdetét, London utcáit bebarangolva.
-Annyira szeretlek-suttogta a fülembe Emma, miközben leültünk egy padra.
-Én is szeretlek, Emma. Nagyon-mosolyogtam.-Csukd be a szemed.
-Miért?-kérdezte huncut mosollyal, majd kezét combomra rakta.
-Meglepetés-kacsintottam.
-Remélem nem akarsz semmivel leönteni meg ilyenek...-nevetett.
-Dehogyis. Na de csukd már be a szemed.
A kabátzsebembe nyúltam, és a kezemre helyeztem egy medált.



-Oké, kinyithatod.
Emma csak bámulta a medált, kezét szája elé kapva, de nem szólt semmit. Aztán tekintetét az én tekintetembe fúrta, és egy könnycsepp csordult ki szeméből.
-Ez gyönyörű. Váó Harry, ez az aranynyaklánc ezzel a medállal egy vagyon lehetett.
-Neked mindent. A szív másik fele pedig nálam van. És tudnod kell, hogy örökre viselni szeretném. És azt szeretném, ha örökre nálad lenne a másik fele, és te is hordanád.
-Örökre, Harry-válaszolta, majd megcsókoltam és ölelkezve elindultunk hazafelé.

Niall szemszöge
Rékával volt egy kis vitánk... pontosabban nem kicsi.
A szakítás szélén állunk.
Már külön alszunk két napja, ami számomra kínzás, hiszen egy ujjal sem érhetek hozzá.
-Bocsi,-jött be a szobába, megzavarva gondolataimat-csak itt hagytam a táskám.
-Hová készülsz?-ültem fel, majd ránéztem.
-Mintha annyi közöd lenne hozzá.
-Mi a bajod Réka? Vagy nagyon jó kedved van és majd kicsattansz az örömtől, és van mikor utálsz mindenkit és flegmázol. Mond el... mond el, hogy mi a baj és akkor alkalmazkodhatok a hangulatváltozásaidhoz. 
-Semmi nincs Niall-mondta, majd nyelt egyet és üveges tekintettel rám nézett.
-Márpedig addig nem engedlek el, míg el nem mondod, hogy mi a baj-válaszoltam, és próbáltam megfogni a kezét, aminek az eredménye annyi lett, hogy kiömlött a táskája.
-Nem hiszem el, köszi Niall-húzogatta szemöldökét, majd lehajolt, hogy felszedje a dolgait.
-Segítek.
-Nem kell, hagyd.
Miközben próbálta megakadályozni, hogy pár dolgot felszedjek, a kezembe akadt egy doboz.
Pontosabban megnéztem, és azt hittem helyben rosszul leszek.
-Réka... mi... ez?-kérdeztem a szavakat tagolva.
-Öhm...-hunyorgatott, de szemeivel csak a padlót bámulta, száját kinyitotta, de semmi hang nem jött ki rajta.
-Réka ez egy terhességi teszt?! Csak nem...?
-Nem tudom Niall...

2012. október 7., vasárnap

5.fejezet~19.rész

Kedves olvasók!:)
A hétvégén javítgattam a blogot, és így olvasgattam is.
Annál a résznél voltam, mikor Zayn és Hilary elmentek éjszaka sétálni, és elcsattant az első csók. Komolyan mondom, majdnem elsírtam magam. Feltört bennem az érzés, hogy hiányzik Hilary, mint szereplő. De sajnos már nem tudom őt visszahozni, bármennyire is szeretném/szeretnénk.
Ja, és a következő rész a fejezetzáró.
És még egy meglepi: mostantól próbálok hosszabb részeket hozni!:)
Na de csak ennyit szerettem volna mondani, illetve írni.:)
Jó olvasást, puszi:Dalmii xx.





Liam szemszöge
-Tessék? Danielle ugye ezt most nem gondoltad komolyan?-kérdeztem meglepődve, közben megfogtam a kezét.
-De, Liam teljesen komolyan gondoltam. Egyszerűen nincs időnk egymásra. Nézd-folytatta, majd teljesen felém fordult.-Te is elfoglalt vagy, én is elfoglalt vagyok. Sokkal könnyebb lenne, ha olyan barátnőd lenne, aki kevésbé híres. És nekem sokkal jobb lenne egy olyan barát akinek van rám ideje. Rég óta hiányzol Liam. Hiányoznak a közös ebédek, vacsorák, beszélgetések. A sok nevetés és minden. És ha elmész, azt már nem fogja túlélni a kapcsolatunk. Így még mindig könnyebb, mintha úgy szakítanánk, hogy az egyikőnk megcsalja a másikat.
Miközben beszélt, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A kapcsolatunk teljesen kihűlt, unalmas. Életemben mindig valami különlegesre vágytam. Úgy éreztem ez a kapcsolat több, mint különleges. Talán pont ez a baj.
-Biztosan ezt akarod?-kérdeztem, majd másik kezét is megfogtam.
-Igen-mosolygott.
-Danielle, Figyelj. Én attól szeretném veled tartani a kapcsolatot, és szeretném, ha barátok lennénk-mosolyogtam rá.
-Én is szeretném Liam-válaszolta, majd megölelt.-Holnap összeszedem a cuccaimat és visszaköltözök a saját lakásomba.
Mikor ezeket a szavakat kimondta, tudatosult bennem, hogy mindennek vége. És én még csak nem is küzdöttem érte, még csak egy új esélyt sem kértem tőle. Semmit. Semmit nem mondtam, hogy változtatni tudjak ezen a helyzeten.
Igen, szeretem még őt, de magamnak sem vallottam be eddig, hogy kevesebbet érzek, mint a legelején.
Talán jobb lesz így.
-Rendben-mosolyogtam.-Majd segítek.
-Köszönöm-válaszolta, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Ennyire könnyen elengedne? Ennyire nem számítok már neki? Ennyire kiszeretett belőlem?
Hiszen ezt eddig képtelenségnek tartottam... de mégsem az.

*másnap*

-Jó reggelt-köszöntem Daniellenek, ahogy a nap első sugarai cirógatták arcomat, mire én felkeltem. Dan ilyenkor már készen állt előttem, éppen a bőröndjén húzta be a cipzárt. Majdnem mellé csúszott egy 'édes' kifejezés is, de eszembe jutott az éjszakai beszélgetésünk.
-Szia. Öltözz fel gyorsan és akkor jöhetsz velem-nevetett, mintha minden a legnagyobb rendben volna.
-Oké-válaszoltam, majd felkaptam egy melegítőt, egy egyszerű szürke pólóval majd gyorsan beágyaztam.
-Akkor mehetünk?
-Igen-mondta fejét lehajtva.
Felvettem az egyik bőröndjét, a másikat ő hozta. Lementünk a lépcsőn, reméltük, hogy még senki nincs fel. Nem akartam, hogy Danielle is itt legyen, mikor elmondom a többieknek a döntésünket. 
Beültünk a kocsiba, majd fél óra néma csendben telt utazás után megérkeztünk.
-Szóval itt lennénk...
-Még segítek bepakolni-vágtam a szavába.
-Oké-mosolygott, majd kiszedtük a csomagokat és bepakoltuk a lakásba.
-Majd egyedül kipakolok. Nyugodtan menj haza, a többiek már biztosan aggódnak miattad-mondta, majd kezét végighúzta arcomon.
-Rendben-mondtam, majd szorosan magamhoz húztam őt.
Tudtam, hogy vége. Vége van mindennek. Fél nap leforgása alatt elveszítettem azt az embert, akivel már a jövőnket tervezgettük.
Ahogy beszívtam édes illatát, egy könnycsepp csordult ki a szememből.
Majd a szipogására lettem figyelmes.
-Menned kéne-mondta 5 perc után, majd eltaszított és letörölte az arcát.
Olyan volt, mintha szégyellné könnyeit előttem.
-Szia-mondtam, majd intettem egyet kezemmel és kiléptem az ajtón.
Teljesen távolinak éreztem őt.
Úgy megcsókoltam volna és tudattam volna vele, hogy mennyire szeretem. 
Mért engedtem?
És én hagytam elmenni. Hagytam, hogy mindennek vége legyen, mikor legbelül érzem, hogy helyre lehetett volna hozni.
Elrontottam. Végleg.


Zayn szemszöge
Az éjszaka nagyon sokat gondolkoztam. Csak úgy mindenen.
Jennán, Emmán, a bandán, a rajongókon, magán az életen.
Sok kérdésre kerestem a 'miért?'-eket, kevés sikerrel.
Mikor rápillantottam az órára, pontosan 6:25 volt.
Jobbnak láttam, ha felkelek, azért kimásztam az ágyból, felöltöztem és megágyaztam.
A konyhába érve összeöntöztem egy tálba kevés kukoricapelyhet tejjel.
Levágódtam a tv elé, majd bekapcsoltam.
Miután semmi-számomra-érdekeset nem találtam a csatornák között válogatva,  beraktam a mosogatóba a tányérom és egy kabátot felvéve-tekintve a hideg ősz időre-kiléptem London kissé zajos utcáira.
Mindenkiben Jennát láttam, mindenhol őt kerestem.
Bennem volt az az érzés, hogy mi van, ha nem ment el? Mi van ha még itt van csak játszik velem?
Nem, ő ilyet nem tehet.
Nagyon elgondolkoztam, pontosabban észre sem vettem, mikor nekimentem egy idegennek, aki a földre rogyott és minden kihullott a kezéből.
-Annyira sajnálom. Hagy segítsek-mentegetőztem.
-Semmi gond-válaszolta, majd kezemet megfogva felállt.
Ijedtemben majdnem összeestem.
-Bella te meg mit keresel itt?
Tudtam, hogy ebből a véletlen összefutásból csak a bajok és a további kalamajkák lesznek... mégsem tudtam őt csak úgy otthagyni. Eszembe jutott minden régi emlék, és együtt töltött idő.
Ő is csak fapofával bámult rám, majd szemöldökét felhúzta, száját szélesre nyújtotta.
Mosolygott, de olyan gúnyosan tette, mintha meg akarna ölni. Fogalmam sem volt, hogy most mi lesz, csak annyit tudtam, hogy semmi jó.

2012. október 3., szerda

5.fejezet~18.rész

Először is:
http://kokemenyigazsag.blogspot.hu/2012/10/httponedirectionforever-dalmii.html
Megkaptam életem első blogkritikáját, ha szeretnétek olvassátok el. Nem tudom, hogy ti is így vélitek-e. Hozzászólásba-itt a blogon-hagyhatjátok erről a véleményeteket!:)
puszi:Dalmii xx




Liam szemszöge
Danielle-el csak forgolódtunk az ágyban. Ha átkaroltam őt, akkor eltolt magától, többszöri próbálkozás után inkább hagytam az egészet.
-Kicsim, valami baj van?
-Miért lenne baj?-kérdezte Dan, miközben felkapcsolta az éjjeliszekrényén levő lámpát és felültünk.
-Annyira furcsa vagy.
-Mostanában sok a teher rajtunk. Ne csodálkozz, ha kivagyok teljesen.
Tudtam, hogy ilyenkor hagyni kell őt, mivel hanglejtése a legkevésbé sem volt kedves. Sőt...
-Hát jó.
Éppen feküdtem volna vissza, mikor megfogta a karom.
-Liam... mégis van valami. Nem tudok vele várni, el kell mondanom. 
-Hát mond-mosolyogtam rá,ő mégse nézett a szemembe. Került minden érintkezést, szemkontaktust, majd vett egy mély levegőt...
-Szakítani akarok.

Harry szemszöge

Mikor Zayn ijedt szempárával találkoztam, eszembe jutott, hogy nem tűnik tisztának a helyzet.
Egyből tudtam, hogy arra gondol, hogy esetleg Emma meghalt. 
Hál' Istennek erről szó sincs.
-Átszállították egy másik kórházba-válaszoltam, majd elővettem egy papírzsepit és kifújtam az orromat.
Láttam Zayn arcán a megkönnyebbülést, majd leült mellém és fejét a hátunk mögött lévő csempének támasztotta.
-Akkor te mért ülsz itt?
-Mert a mentővel nem mehettem át. Azt mondták, hogy holnap menjünk hozzá majd, ha szeretnénk. Szóval most jobb, ha hazamegyünk.
Még pár percig némán ültünk egymás mellett, majd felálltam és elkezdtem igazgatni magamat.
Zayn vette az adást, így elindultunk a kijárat felé, majd fogtunk egy taxit és hazafurikáztunk.
Azt hittük mindenki alszik már, de mikor halk léptekkel közeledtünk a nappali felé, megláttuk, hogy Réka, Eleanor, Louis és Niall a kanapén ülnek egy-egy tea társaságában.
-Végre-pattant fel Réka, majd a nyakamba vetette magát.-Annyira sajnálom Harry, de hidd el minden rendben lesz-majd Zaynhez lépett és őt is átölelte.
-Köszönöm-mosolyogtam.-Mi is kaphatunk teát?-folytattam, a hangulat oldása érdekében, majd helyet foglaltunk mi is.
Két csészébe teát töltöttem és az egyiket Zayn elé raktam.
-Srácok voltunk a rendőrségen-nézett Niall rám és Zaynre felváltva, majd folytatta-és kiderült, hogy minden dolog hátterébe Adam áll.
-Meg sem lepődök-tettem le a csészét, majd kezeimet összekulcsolva hasamra helyeztem és hátradőltem a kanapén.
-És mi van Emmával?-kérdezte El, miközben kortyintott a teájából.
-Fogalmam sincs. Átszállították a másik kórházba, holnap mehetünk be hozzá-próbáltam higgadtságot mutatni, miközben legszívesebben sírtam volna, mint egy 5 éves kisgyerek.
-Haver tényleg nagyon sajnálom a történteket. De hidd el, minden rendben lesz-mosolygott Louis, majd az ölembe vetette magát.-Addig itt vagyok neked én-folytatta, szemöldökét kezdte el húzogatni, és megpuszilta a homlokom.
Hangosan felnevettem, és megöleltem őt.
-Jézusom-nevetett Eleanor szemét forgatva.
Kiszállt Lou az ölemből, majd jobbnak láttam, ha aludni megyek.
Túl sok volt a mai napból.
Elköszöntem a többiektől egyenként, majd felbaktattam a szobába és ledőltem az ágyra.
Összekavarodva futkostak az agyamba a közös emlékek, később gondolataimba fulladva aludtam el... remélve, hogy a holnapi nap sokkal jobb lesz.

Zayn szemszöge
Inkább feljöttem a szobámba, jelenleg jobb a magány.
Jennán és Emmán felváltva járt az eszem.
Persze Emma jelenleg jóval fontosabb, de Jennát mégiscsak cserbenhagytam.
Kiültem az erkélyre, majd újra rágyújtottam.
Tudtam, hogy ez így már sok, de késztetést éreztem arra, hogy a füstöt beszívhassam.
Egy alak jelent meg az úton, hunyorgatva néztem, majd mikor tudatosult bennem, hogy kiről van szó, egyből lemásztam, és rohanni kezdtem felé... pontosabban Jenna felé.
-Jenna! Jenna! Te vagy az?
-Zayn-suttogta, miközben megölelt.-Azt hittem már el sem tudok búcsúzni. És ne, fel ne tedd a kérdést, mert tudod jól, hogy nem haragszom. Reméltem, hogy észreveszel-mondta, majd elkezdtünk sétálni.
-Elbúcsúzni?-húztam fel a szemöldököm, majd megálltunk.-Várj, te reszketsz. Tessék, itt a felsőm-mondtam, majd ráterítettem a kapucnis felsőmet.
-Jaj édes vagy, köszönöm. Amúgy igen. Elköltözünk.
-Miattam ugye? Kérlek ne menj el-magam felé fordítottam és megfogtam a csuklóját.
-Az apámék...-válaszolta, közben sajnálkozó tekintettel nézett rám-muszáj elmennem.
-Mond, hogy te nem érzel semmit, és akkor elmehetsz. Akkor elfelejtelek.
Lesütötte szemeit, majd egy könnycsepp cseppent az összekulcsolt kézfejünkre.
-Ne sírj. Gyere ide-majd megöleltem. 
Zokogott.
-Sajnálom. Mindent tönkreteszek.
-Jenna. Most mi lesz?
-Nem tudom.
Csak álltunk percekig, lehet, hogy több volt mint pár perc, de fel sem tűnt.
Hajára emeltem kezemet, majd ő vállamba kapaszkodott, és becsukta szemeit.
Ajkaink súrolták egymást, csókunkat pedig Jenna telefonjának csöngése zavarta meg. 
-Bocsi. Az anyám. Mennem kell-válaszolta, majd egy puszit nyomott az arcomra, én a homlokára, adott egy ölelést, és elment.
Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz... 
Nem hittem volna, hogy ez a lány ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem.
Nem hittem volna, hogy Hilary után jön majd más.
Fogalmam sincs, hogy most mi lesz, de az elválás érzését soha többet nem akarom átélni...