6.fejezet~1.rész

Kedves olvasók!
A minap újra kaptam egy kritikát, amiben megint azt kaptam, hogy az oldal sivár, nem mindennek van értelme... magyarul rossz.
Hát ez van, nem tudom ti hogy gondoljátok, de én próbálok mindig 100%-ot nyújtani.
Pár kérdést muszáj feltennem, amibe belekötöttek, komiban majd ezt is hagyjátok meg, hogy tényleg így gondoljátok-e, és változtassak-e valamin.
-Zavaró, hogy egy részbe több szemszöget írok le?
-Zavaró, hogy nem link van a részek elején, hanem csak el kell indítani a zenét?
Előre is köszönöm annak, aki válaszol.
Valamint köszönöm a több mint 61.000 oldalmegtekintést, hatalmasak vagytok! 
Feltettem az oldalra egy chatet, jól esne, ha oda is írnátok... azért tettem fel, hogy tudjam tartani a kapcsolatot veletek. Bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésetekre. De nyugodtan írhattok ask.fm-en, twitteren vagy akár facebookon is!:)
Na de jó olvasást!:)
Puszi:Dalmii xx

Niall szemszöge
Rékával leültünk az ágyra és egy hosszas, higgadt beszélgetés vette kezdetét.
-Szóval, megcsináljam most a tesztet?
-Igen... tudnunk kell-válaszoltam egy puszit nyomva a homlokára.
-De Niall én nagyon félek.
-Ne félj. Minden úgy fog alakulni, ahogy alakulnia kell.
Réka felállt mellőlem, vett egy mély levegőt, majd bement a fürdőbe és magára zárta az ajtót.
Hátradőltem az ágyon, fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni.
Egy részről nagyon félek... 
itt a karrierem, a banda, a rajongók, nem mellesleg nagyon fiatal vagyok még apának.
Más részről viszont...
nem, sajnos nincs más rész. Ez van, ezt érzem. Nem vagyok felkészülve, ezt bárki megértheti, és nem kell egyből azzal jönni, hogy milyen bunkó is vagyok.
Miközben gondolkoztam, a szívem a torkomban dobogott. 
Rengeteg dolgon kattogott az agyam...
Ha esetleg a teszt pozitív lenne, a fiúk sem fogadnák örömmel a hírt. Legalábbis biztosan azt szemléltetnék, hogy örülnek, de én tudom, hogy nem lenne az a mosoly olyan őszinte. 
A végén még azt hinnék, hogy beterezett gyerek... na és akkor lenne nekem végem.
Nem, nem, nem. Erősnek kell maradnom, nem szabad ilyenekre gondolnom.
Minden úgy lesz, ahogy az meg van írva. 
Hiszen minden okkal történik.
Pár percig még a fehér plafont bámultam majd arra lettem figyelmes, hogy  Réka belépett a szobába, kezében a teszttel.
Ijedten ültem fel az ágyon, ujjaimat kezdtem el ropogtatni, közben úgy éreztem, hogy perceken belül rosszul leszek, ha Réka továbbra is ilyen rezdüléstelen arccal fog bámulni.
-Na?-kérdeztem szemöldökömet felhúzva, majd nyeltem egy nagyot.-Mi az eredmény?-folytattam egy nagy levegőt véve.
Réka összeráncolta a szemöldökét, és elkezdett suttogni.
-Pozitív...

Liam szemszöge
Egy hónap...
Egy hónap rettenetesen sok idő. Főleg akkor, mikor nem beszélsz vele. Azzal a személlyel, akit még ilyen hosszú idő után is szeretsz.
Úgy döntöttem, hogy ma a szomorkodás és kínlódás helyett inkább elmegyek szórakozni. Azt a helyet, ahol legutóbb olyan brutális módon berúgtam, inkább hanyagolom. Ezért egy közelebbi, nyugodt helyet választottam.
Tudom, hogy most, hogy szakítottunk Daniellel, lányok tízezrei lennének a helyébe, de én még ilyenre nem állok készen. 
Számomra még mindig Ő az, akivel szívesen leélném az életem.

Fél órás készülődés után kész vagyok arra, hogy belevessem magam egy szingli pasinak kijáró éjszakába.
Egy kék inget vettem fel, egyszerű farmerral, és mivel levágattam a hajamat, azzal nincs sok gondom.
A házban nem láttam senkit...-gondoltam alszanak már, vagy elvonultak a saját kis helyükre, tekintve, hogy már 10 óra-szó nélkül elmentem.
Felvettem a kabátom, majd elindultam.
Nem mentem túl gyorsan, szerettem kényelmesen sétálni, közben nézelődni és megfigyelni a körülöttem lévő történéseket.
Megláttam a kis táblát, ami a helyet jelezte, ahova készültem, majd befordultam, és lenyomva a kilincset, beléptem a terembe.
Kellemes volt, semmi nagy hangazavar, teljesen nyugodt környezet, és kedvesnek tűnő emberek... de mint tudjuk, a látszat néha csal.
Leültem egy asztalhoz, majd rendeltem egy koktélt.
Egyedül iszogattam körülbelül fél órán keresztül, majd egy ismerős lányt pillantottam meg a tömegben... talán Danielle, vagy csak az alkohol miatt látok rosszul?
Ő is egyedül volt, gondoltam csatlakozhatnék hozzá.
-Szia-mondtam kezemet vállára téve.
-Liam-lepődött meg, majd velem szembe fordult.-Hát te mit keresel itt?
-Gondoltam kimozdulok kicsit.
-Ó, értem.
-És te mit keresel itt, Danielle?
-Öhm... randim van.
Mikor ezt kimondta, egyszerűen lefagytam. Ő máris túllépett rajtam. Én már nem kellek neki. 
-És kivel?
-Hát úgy sem ismered-mosolygott.
-De azért a nevét megmondhatod.
-Szerintem nincs semmi közöd hozzá, Liam.
-Úgy tudtam, hogy barátok maradtunk. A barátok pedig mindent elmondanak egymásnak.
-Szerintem nem maradtunk barátok, csak valami gyenge haverok. Egy hónap alatt nem vagy képes egyszer sem felhívni, tudod akkor nincs miről beszélnünk-válaszolta, majd visszafordult a bárpult felé.
-Danielle-próbáltam őt beszédre bírni, de mintha nem is érdekelné.
-Hagyj már békén Liam-mondta, felállt és elindult a lépcsőn felfelé.

Ott a társalgók vannak, nagyon hangulatos hely. Valamiért úgy éreztem, hogy utána kell mennem.
Mikor felértem, sehol nem találtam őt. 
-Danielle-suttogtam.-Danielle merre vagy? Kérlek beszéljünk.
Hiába kerestem őt, sehol nem volt. Úgy döntöttem, jobb ha feladom. Aztán eszembe jutott, hogy egyetlen egy hely van, ahol el tud bújni előlem.
A női wc.

Elég furcsa szempárok szegeződtek rám, mikor az ajtóba álltam, majd résnyire nyitottam. 
-Danielle kérlek szólalj meg, ha itt vagy. Muszáj beszélnünk. Érted? Muszáj.
Halk zokogást hallottam. Jól tudtam, hogy ő az, de nem akart válaszolni, ezért lassan benyitottam, és beléptem.
Szerencsémre nem volt itt senki... csak Danielle kuporgott a sarokban.
Odamentem hozzá, majd leültem mellé és megpróbáltam átölelni, ő azonban eltaszított magától.

Letörölte kicseppenő könnyét, majd megszólalt.
-Liam, kérlek ne tégy úgy, mintha minden rendben volna és jó lenne a viszonyunk. Mert lásd be... már nem ugyan az, sőt még csak hasonló sem, mint régen.
-Csak próbáljuk meg megbeszélni... kérlek.
-Rendben. Küldök egy SMS-t Georg-nak, hogy nem találkozunk ma. Liam inkább kísérj haza... nem vagyok túl jól.
Kezemet felé nyújtottam, majd felsegítettem őt, és kiléptünk London éjjeli fényekben pompázó utcájára.
Egy darabig csendben mentünk...
-Liam nem úgy volt, hogy meg akarsz velem beszélni valamit? Csak mert eddig meg sem szólaltál. És már hazaértünk. Emlékszel? Itt lakom...
-De... figyelj, mondanom kell valamit.
-Hallgatlak... csak mond.
-Danielle én még mindig...-teljesen megbabonázott két gyönyörű szép szeme, majd egyik kezemet derekára raktam, másikkal egyenesre vasalt hajába túrtam és szememet becsukva megcsókoltam őt.-Még mindig szeretlek-válaszoltam csókunkat megszakítva.
-Nem Liam, nem szabad-válaszolta, majd két kezét mellkasomra rakta, mélyen belenézett szemembe. Tekintetében szomorúságot, düht, csalódottságot láttam. 
Ahogy megláttam kicseppenő könnyét, én is majdnem elsírtam magam. 
-Danielle... kérlek... csak...
-Sajnálom-válaszolta, letörölte arcát, kezeit mellkasomról egészen hasamig végighúzta, majd még egyszer rám nézett... felszaladt a lépcsőn, és becsapta maga után az ajtót.