5.fejezet~18.rész

Először is:
http://kokemenyigazsag.blogspot.hu/2012/10/httponedirectionforever-dalmii.html
Megkaptam életem első blogkritikáját, ha szeretnétek olvassátok el. Nem tudom, hogy ti is így vélitek-e. Hozzászólásba-itt a blogon-hagyhatjátok erről a véleményeteket!:)
puszi:Dalmii xx

Liam szemszöge
Danielle-el csak forgolódtunk az ágyban. Ha átkaroltam őt, akkor eltolt magától, többszöri próbálkozás után inkább hagytam az egészet.
-Kicsim, valami baj van?
-Miért lenne baj?-kérdezte Dan, miközben felkapcsolta az éjjeliszekrényén levő lámpát és felültünk.
-Annyira furcsa vagy.
-Mostanában sok a teher rajtunk. Ne csodálkozz, ha kivagyok teljesen.
Tudtam, hogy ilyenkor hagyni kell őt, mivel hanglejtése a legkevésbé sem volt kedves. Sőt...
-Hát jó.
Éppen feküdtem volna vissza, mikor megfogta a karom.
-Liam... mégis van valami. Nem tudok vele várni, el kell mondanom. 
-Hát mond-mosolyogtam rá,ő mégse nézett a szemembe. Került minden érintkezést, szemkontaktust, majd vett egy mély levegőt...
-Szakítani akarok.

Harry szemszöge
Mikor Zayn ijedt szempárával találkoztam, eszembe jutott, hogy nem tűnik tisztának a helyzet.
Egyből tudtam, hogy arra gondol, hogy esetleg Emma meghalt. 
Hál' Istennek erről szó sincs.
-Átszállították egy másik kórházba-válaszoltam, majd elővettem egy papírzsepit és kifújtam az orromat.
Láttam Zayn arcán a megkönnyebbülést, majd leült mellém és fejét a hátunk mögött lévő csempének támasztotta.
-Akkor te mért ülsz itt?
-Mert a mentővel nem mehettem át. Azt mondták, hogy holnap menjünk hozzá majd, ha szeretnénk. Szóval most jobb, ha hazamegyünk.
Még pár percig némán ültünk egymás mellett, majd felálltam és elkezdtem igazgatni magamat.
Zayn vette az adást, így elindultunk a kijárat felé, majd fogtunk egy taxit és hazafurikáztunk.
Azt hittük mindenki alszik már, de mikor halk léptekkel közeledtünk a nappali felé, megláttuk, hogy Réka, Eleanor, Louis és Niall a kanapén ülnek egy-egy tea társaságában.
-Végre-pattant fel Réka, majd a nyakamba vetette magát.-Annyira sajnálom Harry, de hidd el minden rendben lesz-majd Zaynhez lépett és őt is átölelte.
-Köszönöm-mosolyogtam.-Mi is kaphatunk teát?-folytattam, a hangulat oldása érdekében, majd helyet foglaltunk mi is.
Két csészébe teát töltöttem és az egyiket Zayn elé raktam.
-Srácok voltunk a rendőrségen-nézett Niall rám és Zaynre felváltva, majd folytatta-és kiderült, hogy minden dolog hátterébe Adam áll.
-Meg sem lepődök-tettem le a csészét, majd kezeimet összekulcsolva hasamra helyeztem és hátradőltem a kanapén.
-És mi van Emmával?-kérdezte El, miközben kortyintott a teájából.

-Fogalmam sincs. Átszállították a másik kórházba, holnap mehetünk be hozzá-próbáltam higgadtságot mutatni, miközben legszívesebben sírtam volna, mint egy 5 éves kisgyerek.
-Haver tényleg nagyon sajnálom a történteket. De hidd el, minden rendben lesz-mosolygott Louis, majd az ölembe vetette magát.-Addig itt vagyok neked én-folytatta, szemöldökét kezdte el húzogatni, és megpuszilta a homlokom.
Hangosan felnevettem, és megöleltem őt.
-Jézusom-nevetett Eleanor szemét forgatva.
Kiszállt Lou az ölemből, majd jobbnak láttam, ha aludni megyek.
Túl sok volt a mai napból.
Elköszöntem a többiektől egyenként, majd felbaktattam a szobába és ledőltem az ágyra.
Összekavarodva futkostak az agyamba a közös emlékek, később gondolataimba fulladva aludtam el... remélve, hogy a holnapi nap sokkal jobb lesz.

Zayn szemszöge
Inkább feljöttem a szobámba, jelenleg jobb a magány.
Jennán és Emmán felváltva járt az eszem.
Persze Emma jelenleg jóval fontosabb, de Jennát mégiscsak cserbenhagytam.
Kiültem az erkélyre, majd újra rágyújtottam.
Tudtam, hogy ez így már sok, de késztetést éreztem arra, hogy a füstöt beszívhassam.
Egy alak jelent meg az úton, hunyorgatva néztem, majd mikor tudatosult bennem, hogy kiről van szó, egyből lemásztam, és rohanni kezdtem felé... pontosabban Jenna felé.
-Jenna! Jenna! Te vagy az?
-Zayn-suttogta, miközben megölelt.-Azt hittem már el sem tudok búcsúzni. És ne, fel ne tedd a kérdést, mert tudod jól, hogy nem haragszom. Reméltem, hogy észreveszel-mondta, majd elkezdtünk sétálni.
-Elbúcsúzni?-húztam fel a szemöldököm, majd megálltunk.-Várj, te reszketsz. Tessék, itt a felsőm-mondtam, majd ráterítettem a kapucnis felsőmet.
-Jaj édes vagy, köszönöm. Amúgy igen. Elköltözünk.
-Miattam ugye? Kérlek ne menj el-magam felé fordítottam és megfogtam a csuklóját.
-Az apámék...-válaszolta, közben sajnálkozó tekintettel nézett rám-muszáj elmennem.
-Mond, hogy te nem érzel semmit, és akkor elmehetsz. Akkor elfelejtelek.
Lesütötte szemeit, majd egy könnycsepp cseppent az összekulcsolt kézfejünkre.
-Ne sírj. Gyere ide-majd megöleltem. 
Zokogott.
-Sajnálom. Mindent tönkreteszek.
-Jenna. Most mi lesz?
-Nem tudom.
Csak álltunk percekig, lehet, hogy több volt mint pár perc, de fel sem tűnt.
Hajára emeltem kezemet, majd ő vállamba kapaszkodott, és becsukta szemeit.
Ajkaink súrolták egymást, csókunkat pedig Jenna telefonjának csöngése zavarta meg. 
-Bocsi. Az anyám. Mennem kell-válaszolta, majd egy puszit nyomott az arcomra, én a homlokára, adott egy ölelést, és elment.
Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz... 
Nem hittem volna, hogy ez a lány ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem.
Nem hittem volna, hogy Hilary után jön majd más.
Fogalmam sincs, hogy most mi lesz, de az elválás érzését soha többet nem akarom átélni...