6.fejezet~11.rész

Sziasztok! 
Köszönök minden lányok, tényleg nagyon megszerettelek titeket. :)

Szeretnélek megkérni titeket egy apróságra:
http://www.facebook.com/czinaalma/app_378784288884458
Itt szavazzatok Barby Varga képére, és küldjétek el pár ismerősötöknek. :)
Nagyon örülnék neki, ha meglenne a 200 szavazat, ugyanis most több mint 100 szavazattal vagyunk lemaradva az első helyről. 
Továbbra is itt a csoport, lehet jönni, sok szeretettel várunk mindenkit. :)
http://www.facebook.com/groups/556358791041763/
És még egy dolog... UTÓLAG IS NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SZARVAS FANNI, nagyon szeretlek!:) 

Legyetek nagyon jók, vigyázzatok magatokra, és élvezzétek az új részt. :)
Puszi: Dalmii xx

Emma szemszöge
Elment... itt hagyott teljes kétségek között. 
Förtelmes érzések kavarogtak bennem. 
Talán meg kéne halom, és itt hagyni mindent? 
Jelenleg ez az egy megoldás látszott jónak a sok közül.

Felrohantam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Azt sem tudtam, hogy mit is csináljak majd egy könnycsepp csöppent le az arcomról...
Talán ha nem így cselekszem... talán ha nem vagyok ennyire meggondolatlan... Harry itt feküdne mellettem.
Már most nagyon hiányzik. Maga a tudat, hogy nincs itt, rettentő nagy űrt varázsolt a szívembe.
-Emma, minden oké?-kérdezte Zayn az ajtóm elől, majd dörömbölni kezdett.
-Igen, jól vagyok-kiáltottam ki minden erőmet összeszedve, majd amikor léptei távolodni kezdtek, fejemet a párnára hajtva kezdtem el hangosan zokogni.
Azt hiszem ilyen mélyponton még életemben nem voltam... 

***

Picit sikerült elaludnom... hajnali fél kettő van. 
Levonszoltam magam a konyhába, és megállapítottam, hogy mindenki alszik. 
A sötétben lassan kitapogattam a villanykapcsolót, de amilyen gyorsan felkapcsoltam, olyan gyorsan vissza is csináltam mindent az eredeti állapotba, mivel az erős fény nagyon zavarta a szememet.
Kotorászva megtaláltam pár tárgyat... pont amire szükségem van...

Felvonszoltam magam a szobába, és lepakoltam minden felhozott cuccot.

Tényleg ezt akarom magammal csinálni? Tényleg meg akarom tenni? 
"Nem, Emma... nem, nem, nem és nem!"-súgta egy hang legbelül.
"Semmire nem vagy jó Emma... Senkinek nem kellesz. Harry itt hagyott és új életet kezd. Mindent elrontottál. Ez a TE hibád. Szerencsétlen vagy!"-üvöltötte bennem egy másik hang mire egy könnycsepp cseppent a combomra.

Pár korty vodka után teljesen másnak tűnik minden... 
Olyan felszabadult érzésekkel vagy megtelve, érzed, hogy minden gondodat el tudod felejteni. Ez az érzés hatalmába kerít és még többet iszol... nem érdekel, hogy mi fog történni...

***

-Emma! Emma, kérlek ébredj fel-veregette meg a vállamat egy kéz.
Ahogy kinyitottam a szememet, a fejem rettenetesen elkezdett fájni. 
-Te meg ki vagy?-néztem az idegen alakra hunyorogva. 
-Valószínűleg nem emlékszel rám-mosolygott.-De én nagyon is emlékszem rád Emma. Legjobb barátok voltunk-nézett rám.
Emlékeimbe kutatva próbáltam az arcát azonosítani, majd suttogni kezdtem.
-Mark? Mark tényleg te vagy az?-kérdeztem, mire ő bólintott egyet. 
Nos igen... Mark. Hol is kezdjem? 
Ovis korunktól egészen az általános iskola végéig legjobb barátok voltunk. 
Ő is a mi kis hármas csoportunkhoz tartozott. 
Elválaszthatatlan barátok voltunk, Hilary, Adam, Mark és én. 
Mintha testvérek lennénk, mindent tudtunk egymásról...
Aztán egy napon minden megváltozott... 

Persze azóta rengeteg idő eltelt és azt sem tudtam, hogy még Londonban él.
-Te meg mit keresel itt?-csodálkoztam.
-Zayn hívott fel tegnap. Ne kérdezd, hogy honnan tudja a számom, egyszerűen felkeresett, hogy jöjjek át, és beszéljek veled. Elmondott elég sok mindent rólad... meg a magánéletedről. És segíteni szeretnék-mosolygott.
-De aranyos vagy-válaszoltam, majd megpróbáltam felülni, de a fájdalmon, amit ilyenkor éreztem, egyből visszalökött az ágyba.
-Emma, mi a baj?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
Kezemmel arrébb löktem a takarót magamról.
-Jézusom, Emma-üvöltötte Mark.-Mi a szart csináltál?
-Én... én... én...
-Emma ez mi a szarért kellett?
-Én... nem emlékszem...-válaszoltam sápadtan, mire a rémület már teljesen magába szorított.
Pár percig csak rosszalló tekintettel nézett rám, mire egyre jobban sírni kezdtem. 
Csak vért láttam... mindenhol.
-Mire jó, ha az ereidet vagdosod Emma? 
-Tudom, Mark. Nem emlékszem. Kérlek ne haragudj-mondtam sírva, majd leült mellém és szorosan magához húzott.
-Barátok vagyunk még mindig, nem?-mosolygott.-Nem tudok rád ilyenért haragudni. Egyszerűen csak megijedtem, hiszen féltelek. Sajnálom, hogy kiabáltam. De most szedjük össze magunkat, és menjünk be a kórházba.
-Ne, kérlek-suttogtam.
-Rendben-válaszolta, felállt és kisétált a szobából. 
Azt hittem elmegy... visszadőltem az ágyba, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mennyire egyedül maradtam. 

-Akkor ezt most szépen bekötözzük...-jött be egy orvosi csomaggal a kezébe Mark, majd leült mellém az ágyra.-Fuu ez igen Emma, te aztán jó másnapos lehetsz. Látom a szemeiden. Nagyon fáj a fejed?-kérdezte, miközben elkezdte bekötözni a kezem.
Bólintottam egyet mosolyogva, igazából beszélni sincs kedvem.
-Ezzel készen is vagyunk-mosolygott.-Ezt pedig szépen megeszed,-rakott elém egy tálat-és utána alszol egy nagyot.

-Köszönöm-suttogtam mosolyogva.
-Szívesen-válaszolta.-Nyugi, én itt leszek melletted.
-Örülök, hogy ennyi év után is számíthatok rád-válaszoltam széles mosolyra húzva a szám.
-Minden rendben lesz, csak ne legyél ilyen búskomor és főleg ne vagdosd fel még egyszer a kezed.
-Megígérem-válaszoltam, majd letettem a tányért az éjjeliszekrényemre és leraktam a párnára a fejem. 
-Aludj jól-mosolygott Mark.
-Köszönöm-bólintottam. 
Nem voltam fáradt, de a szemeim automatikusan lecsukódtak...
Nyugalmam nem tartott sokáig.
A telefonom kezdett el rezegni, a kijelzőn pedig Harry neve villogott...

6.fejezet~10.rész

Sziasztok!

Tudom, hogy mennyire várjátok már a részt, ezért nem is szeretnék sok mindent mondani, csak megemlíteni a facebookos csoportot. http://www.facebook.com/groups/556358791041763/

Próbálom életben tartani, de eszembe jut sokszor, hogy minek is lett létre hozva?!

És tudjátok miért? Mert szeretlek titeket, és meg akarok ismerni közületek egytől egyig MINDENKIT!

Kérlek titeket, ha ott van, ne hagyjátok már figyelmen kívül a posztokat!

Jó olvasást!

Btw. bocsánat, hogy ilyen rövidke kis rész, de nem vagyok teljesen jól. 

Puszi: Dalmii xx

Emma szemszöge

Több mint két hónap telt el a szakításunk óta. 

Azóta egyetlen egy ujjal sem értünk egymáshoz. Mindig, mikor a fél méteres közelemben volt, legszívesebben megcsókoltam volna, de türtőztetnem kellett magam... hiszen én szakítottam vele.

A legfájóbb az egészben, hogy ez alatt a két hónap alatt egyre csak fontosabb és fontosabb lesz. 

Nem volt igaz az, amit mondtam... tudjátok, hogy már nem szeretem. Nagyon szeretem őt!

Elmondom a teljes igazságot:

Gondolom sejtitek, hogy Adam áll a dolgok hátterében. Azt mondta figyeltet, és ha nem tudnám kifizetni a megbeszélt összeget, akkor csak annyi a dolgom, hogy szakítok Harryvel, így nem eshet semmi baja. Viszont, ha továbbra is együtt maradunk úgy, hogy nem fizetek neki, akkor megöli őt.

Ugyan mit tehettem? 

-Emma, beszélhetnénk?-zökkentett ki Harry a kérdésével gondolatmenetemből. Felpattantam a kanapéról, és követve őt az udvarra mentünk.

-Igen?-néztem rá tágra nyitott szemekkel.

Két kezével megfogta vállaimat. Már azt hittem, hogy készül valamire... khm pontosan arra, hogy megcsókoljon, vagy valami. Mindennél jobban vágytam rá.

Csalódnom kellett.

-Kapaszkodj meg, Emma.

-Na, mond már-néztem rá aggódó tekintettel.

Harry szemében mintha könnyek jelentek volna meg. 

Rettenetesen megijedtem. 

-Harry?!-vontam meg vállamat, és tekintetemet az ő tekintetébe fúrtam.

-Emma úgy néz ki, hogy elköltözök. Még pedig Amerikába. És a turnéig haza sem jövök. A fiúkkal már mindent megbeszéltem. Ma este indul a gépem. Tudom, hogy előbb szólnom kellett volna, de...

-Tessék?-néztem rá könnyes szemekkel és olyan erősen belekapaszkodtam a karjába, hogy szinte már nekem fájt.

-Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Főleg neked-válaszolta kacsintva.

-Miről beszélsz?-kérdeztem tágra nyitott szemekkel.

-Nem szeretsz már... vagy valamit tévesen tudok?-kérdezte. Láttam a bizakodást a szemében.

Aztán gondolkozni kezdtem. Ha én most azt felelem neki, hogy szeretem, valószínűleg összejövünk megint. És Adam bármire képes.

Viszont ha most hazudok egy nagyot, és azt mondom, hogy már nem szeretem, akkor erről a környékről elutazik és biztosan nem esik baja.

-Nem, tényleg nem szeretlek már-suttogtam a földet bámulva.

Mikor kimondtam ezt a pár szót, láttam Harry szemében, hogy legszívesebben elsírná magát, de tartotta érzései kimutatkozását. Mindig is nagyon jól titkolt mindent. Kár, hogy túl jól ismerem, és minden mozzanatából vagy akár a nézéséből le tudom következtetni, hogy mire gondol vagy éppen mit érez. 

-Segíthetek összepakolni?-kérdeztem mosolyogva.

-Csak ha szeretnél, haver-kacsintott.

Haver. Szóval még csak nem is barát. Haver... ennyit ér 2 év együtt töltött idő. Nem tudok ehhez a megszólításhoz hozzászokni.

-Persze, akkor nem ajánlottam volna fel-ütöttem vállba, majd beléptünk az ajtón és felrohantunk a szobába.

Egész idő alatt úgy éreztem, hogy képtelen vagyok rá. Én nem tudom őt elengedni. 

-És a srácok ilyen könnyen elengedtek? Csak úgy? És a próbákkal mi lesz? 

-Igen, mondtam nekik, hogy szükségem van erre a kicsi egyedüllétre. Megértették-válaszolta, majd berakta a következő élére simított ingét a bőröndbe és elmosolyodott. Imádtam, amikor lehajtott fejjel mosolygott  Láttam a gödröcskéit. Annyira szerettem nézegetni. Majd pár másodperc után felhajtotta a fejét és folytatta.-Egy vérpofi meg ki tud állni úgy a színpadra, hogy nem próbál. 

-Harry kérdezhetek valamit?-fordultam felé.

A legszívesebben most elordítottam volna magam, hogy mennyire szeretem. Most csak rám figyel. Most csak arra kíváncsi, hogy én mit fogok mondani. Talán tényleg be kéne neki vallanom, hogy mi is történik valójában? Vagy hagyjam elmenni? 

-Persze, mond csak-válaszolta.

Kifújtam a levegőt, behunytam a szememet...

-Fogok hiányozni?-megtettem. Megkérdeztem. Most pedig rettegek a válasz miatt. 

Gondolkozott.

És megint előkerült az, hogy túl jól ismerem. 

Jelenleg két lehetőség áll fenn:

1.Nem fogok neki hiányozni.

2.Nagyon fogok neki hiányozni, de mivel azt hiszi, hogy én nem szeretem... ezért azt akarja mutatni, hogy már nem vagyok fontos.

Mikor szóra nyitotta ajkait, nagyon féltem... remegett mindenem.

-De-bólogatott.-Nagyon fogsz hiányozni-válaszolta és könnyeivel küszködve elkezdett pakolászni.

-Harry?!

Basszus, ezt meg miért mondtam? A torkomban dobogott a szívem. "NEM AKAROM, HOGY ELMENJ! HISZEN SZERETLEK!"

Nem tudtam, hogy most az eszemre, vagy az agyamra hallgassak.

-Igen?-csillantak fel szemei.

-Ezt itt hagytad-nyújtottam át neki az utolsó ingét. Csalódottság ült ki az arcára.

Magammal ekkora harcot még nem játszottam. De az agyam nyert. És jól cselekedtem... az más, hogy meg fogom bánni.

-Köszi-válaszolta, majd besimította a bőröndbe és behúzta a cipzárt.

19:04.

Harry gépe 20:00-kor indul. 

A nappaliban volt mindenki. Láttam rajtuk, hogy tudják mi a jó Harrynek és meg sem próbálják visszatartani. Talán valamit tudnak, amit én nem. 

Egyesével mindenki elbúcsúzott tőle.

-Várunk vissza -mondta Louis legjobb barátja nyakába borulva, majd fél perces ölelkezés után Harry felvette a kabátját és az ajtó felé indult.

-Azt hiszem valamit elfelejtettél-kiáltott utána Zayn, és rám mutatott.

-Nem felejtettem el-mosolygott.

Odaléptem hozzá, a kezemet kinyújtva. De ő csak bámult engem, majd suttogni kezdett. Úgy, hogy még én is alig hallottam valamit.

-Te egy nagyon különleges lány vagy, Emma. Ha én nem kellettem neked, akkor remélem, hogy találsz olyan fiút, aki nálam is boldogabbá tesz, és nálam is jobban fog szeretni. De tudod mit mondok neked? Hogy ez lehetetlen. Sajnálom, hogy eldobtál magadtól-folytatta. Ezek a szavak hallatán elkezdtek potyogni a könnyein, és belül egy hang ordítozott bennem. "DE HISZEN SZERETLEK, HARRY! TISZTA SZÍVEMBŐL SZERETLEK!". Aztán folytatta-De látod? Elárulod magad, te buta. Tudom, hogy még mindig szeretsz engem. Különben nem sírnál. Na gyere ide-folytatta és megölelt. Annyira jól esett, hogy azt kívántam örökké tartson ez a pillanat. Miután elengedett, megszűnt közöttünk a távolság. Csak bámultuk egymást. Mélyen belenéztem zöld szemeibe... egyre csak közelebb jött hozzám, leheletét már ajkaimon éreztem... aztán megcsókolt. Csak csókolt és csókolt... Nem kívántam semmi mást, csak hogy maradjon itt velem. De az életével játszok. Nem tehetem!

-Harry, menned kell-löktem el magamtól.

Láttam, hogy sír.

Felkapta bőröndjeit, majd utoljára szétnézett a házban, rám nézett... lelépegetett a lépcsőn... még visszafordult, hogy az egész házat jól szemügyre vehesse újra... aztán beült a kocsiba, és egy utolsó reményvesztett pillantást hátra hagyva végleg elment.

Eszméletlen nagy hiány, kétségbeesés, magányosság tört magának utat a szívemben.

Nem tudtam, hogyan tovább... Harry nélkül én egy senki vagyok...

6.fejezet~9.rész

Sziasztok drágák! 
Úgy döntöttem, hogy létrehozok egy csoportot, a blog első csoportját!
http://www.facebook.com/groups/556358791041763/ (ha nem jó a link, másoljátok simán, vagy írjatok rám facebookon.:))
Itt a link, kérlek titeket, hogy MINDENKI CSATLAKOZZON, aki legalább egy picit is szereti a blogot. :)
Szeretném, ha ti is közzétennétek, amit csak szeretnétek, nem szeretném, ha kihalt lenne a csoport.
VISZONT!:
-Blogot majd egy külön létrehozott dokumentumban lehet berakni, hirdetni, ha új rész van ne rakjátok ki, mivel ez is egy blogos csoport. :D
Remélem jól fogjátok ott érezni magatokat, és kérlek titeket, hogy legyetek aktív felhasználók. :)
Puszi:Dalmii xx
Itt az új rész, élvezzétek, jó olvasást!:

Harry szemszöge
Fejemben a gondolatok össze-vissza kavarogtak.
-Tessék?-nyeltem egy nagyot, majd visszaestem az ágyra. A földön találtam egy pontot és szüntelenül csak azt néztem.
Ettől az egyetlen egy szótól féltem egész idő alatt, amióta Emmával együtt vagyunk. Ettől az egyetlen egy szótól!
-Jól hallottad. Nem szeretlek-válaszolta, könnyei szüntelenül folytak le arcán.
-De-bólogattam.-Tudom, hogy szeretsz, Emma. Érted? Érzem-válaszoltam, majd közel csúsztam hozzá és megfogtam mindkét kezét.
Arcáról letöröltem a könnycseppeket, majd mélyen szemébe néztem. 
-Mond a szemembe, hogy már nem szeretsz. Akkor elhiszem-suttogtam.
-Harry... én...
-Jó próbálkozás Emma. Tudom, hogy szeretsz. 
Percekig csak bámultuk egymást, majd két kezemet gyengéden arcára csúsztattam, és szemeimet becsukva próbáltam közelíteni felé... aztán megcsókoltam.
Az elmúlt két év történései jutottak eszembe, és az, hogy mennyire szerettük egymást. Az első csóktól az utolsóig minden együtt töltött pillanatra pontosan emlékeztem. 
MINDENRE!
A tetoválás a csuklómon, az átbeszélgetett éjszakák, az emlékezetkiesés...
-Harry... kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom-mondta megszakítva csókunkat. 
-Miért nehezítem meg? Szeretsz, nem? 
-Harry menj már el. Nem szeretlek, nem érted meg?
-Nem fogok elmenni-válaszoltam és megpróbáltam megölelni őt.
-Akkor majd én elmegyek! Értsd már meg, hogy vége! Ennyi volt-fejezte be, majd könnyezve kirohant az ajtón, ami hatalmas zajjal csapódott be.
Hátradőltem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy vajon hol rontottam el...

Louis szemszöge
Ejha, ez aztán a családi perpatvar. 
Elég durva itthon a helyzet, inkább máshol ünneplünk most és próbáljuk elfelejteni ezeket a dolgokat. 
-Jól van gyerekek, készen vagytok?-kiáltottam el magam a nappali közepén.
-Persze-válaszolta Liam, miközben átkarolta Danielle-t és egy puszit nyomott a homlokára. 
Elindultunk, és pont mikor az ajtóban álltam, eszembe jutott, hogy az igazolványaimat az emeleten hagytam. 
-Egy pillanat srácok, még felugrok valamiért-mondtam, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felrohantam.

Elég durva látvány fogadott.
Emma zokogva rohant ki a szobájukból, és a földre csúszott az ajtónak támaszkodva.

-Emma, minden rendben van?-futottam oda hozzá, és segítettem neki felállni.
-Persze, minden a legnagyobb rendben-válaszolta, próbálta magát hirtelen rendbe szedni és úgy tenni mintha tényleg jól lenne.
-Biztos? Ne maradjunk itthon veled?
-Ugyan, Louis ne viccelj már, tényleg minden oké-válaszolta.-Csak ölelj meg-folytatta suttogva.
-Na gyere ide-mondtam, majd a karjaim közé húztam. Egész teste remegett, miközben egyfolytában sírt. 
Pár perc múlva eltolt, és bólintott egyet.
-Köszönöm-mosolygott.-De most már siess a többiekkel-folytatta.
Egy puszit nyomtam könnyekkel teli arcára, majd lefutottam a lépcsőn, és végre elindulhattunk. 

Niall szemszöge
Miután ezt a váratlan bejelentést megtettük és Emmáéknál lezajlott ez a zavaros beszélgetés, jobbnak látták a többiek, ha nem itthon folytatják az ünnepet. 

Rékával szépen lassan összepakolásztunk, elmosogattunk, átöltöztünk és egy nagy tál fagyival és popcornnal befeküdtünk a kanapéra majd valami ismeretterjesztő filmet kezdtünk el nézni a halak evési szokásairól. 
-Niall, kérdezhetek valamit?-ült fel Réka aggódó tekintettel a kanapén, majd felém fordult.
-Persze, édes-válaszoltam, majd megsimítottam az arcát.
-Biztos jó öltet ez a gyerek? Tényleg szeretnéd? Még nem késő változtatni ezen, Niall.
Csak néztem őt, artikulált beszédét, hatalmas szempilláit, apró gödröcskéit, és gyönyörű, mellig érő göndör haját.
-Életem legjobb döntése-válaszoltam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Ha te ezt szeretnéd édes, akkor én is-mosolygott.-Viszont picit fázok, nem hoznál le nekem egy takarót?
-De, persze-bólintottam, majd felszaladtam a lépcsőn és benyitottam a szobánkba.
Felvettem az ágyról Réka kedvenc, lila takaróját, és mikor indultam volna lefelé, a fürdő felé pillantva megláttam, hogy résnyire van nyitva az ajtó és Emma a földön ülve telefonál.
Mikor közelebb mentem, pár szót sikerült elcsípnem abból, amit beszélt.
-Megtettem. Állítsd le a merényletet, Adam.