6.fejezet~10.rész

Sziasztok!

Tudom, hogy mennyire várjátok már a részt, ezért nem is szeretnék sok mindent mondani, csak megemlíteni a facebookos csoportot. http://www.facebook.com/groups/556358791041763/

Próbálom életben tartani, de eszembe jut sokszor, hogy minek is lett létre hozva?!

És tudjátok miért? Mert szeretlek titeket, és meg akarok ismerni közületek egytől egyig MINDENKIT!

Kérlek titeket, ha ott van, ne hagyjátok már figyelmen kívül a posztokat!

Jó olvasást!

Btw. bocsánat, hogy ilyen rövidke kis rész, de nem vagyok teljesen jól. 

Puszi: Dalmii xx

Emma szemszöge

Több mint két hónap telt el a szakításunk óta. 

Azóta egyetlen egy ujjal sem értünk egymáshoz. Mindig, mikor a fél méteres közelemben volt, legszívesebben megcsókoltam volna, de türtőztetnem kellett magam... hiszen én szakítottam vele.

A legfájóbb az egészben, hogy ez alatt a két hónap alatt egyre csak fontosabb és fontosabb lesz. 

Nem volt igaz az, amit mondtam... tudjátok, hogy már nem szeretem. Nagyon szeretem őt!

Elmondom a teljes igazságot:

Gondolom sejtitek, hogy Adam áll a dolgok hátterében. Azt mondta figyeltet, és ha nem tudnám kifizetni a megbeszélt összeget, akkor csak annyi a dolgom, hogy szakítok Harryvel, így nem eshet semmi baja. Viszont, ha továbbra is együtt maradunk úgy, hogy nem fizetek neki, akkor megöli őt.

Ugyan mit tehettem? 

-Emma, beszélhetnénk?-zökkentett ki Harry a kérdésével gondolatmenetemből. Felpattantam a kanapéról, és követve őt az udvarra mentünk.

-Igen?-néztem rá tágra nyitott szemekkel.

Két kezével megfogta vállaimat. Már azt hittem, hogy készül valamire... khm pontosan arra, hogy megcsókoljon, vagy valami. Mindennél jobban vágytam rá.

Csalódnom kellett.

-Kapaszkodj meg, Emma.

-Na, mond már-néztem rá aggódó tekintettel.

Harry szemében mintha könnyek jelentek volna meg. 

Rettenetesen megijedtem. 

-Harry?!-vontam meg vállamat, és tekintetemet az ő tekintetébe fúrtam.

-Emma úgy néz ki, hogy elköltözök. Még pedig Amerikába. És a turnéig haza sem jövök. A fiúkkal már mindent megbeszéltem. Ma este indul a gépem. Tudom, hogy előbb szólnom kellett volna, de...

-Tessék?-néztem rá könnyes szemekkel és olyan erősen belekapaszkodtam a karjába, hogy szinte már nekem fájt.

-Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Főleg neked-válaszolta kacsintva.

-Miről beszélsz?-kérdeztem tágra nyitott szemekkel.

-Nem szeretsz már... vagy valamit tévesen tudok?-kérdezte. Láttam a bizakodást a szemében.

Aztán gondolkozni kezdtem. Ha én most azt felelem neki, hogy szeretem, valószínűleg összejövünk megint. És Adam bármire képes.

Viszont ha most hazudok egy nagyot, és azt mondom, hogy már nem szeretem, akkor erről a környékről elutazik és biztosan nem esik baja.

-Nem, tényleg nem szeretlek már-suttogtam a földet bámulva.

Mikor kimondtam ezt a pár szót, láttam Harry szemében, hogy legszívesebben elsírná magát, de tartotta érzései kimutatkozását. Mindig is nagyon jól titkolt mindent. Kár, hogy túl jól ismerem, és minden mozzanatából vagy akár a nézéséből le tudom következtetni, hogy mire gondol vagy éppen mit érez. 

-Segíthetek összepakolni?-kérdeztem mosolyogva.

-Csak ha szeretnél, haver-kacsintott.

Haver. Szóval még csak nem is barát. Haver... ennyit ér 2 év együtt töltött idő. Nem tudok ehhez a megszólításhoz hozzászokni.

-Persze, akkor nem ajánlottam volna fel-ütöttem vállba, majd beléptünk az ajtón és felrohantunk a szobába.

Egész idő alatt úgy éreztem, hogy képtelen vagyok rá. Én nem tudom őt elengedni. 

-És a srácok ilyen könnyen elengedtek? Csak úgy? És a próbákkal mi lesz? 

-Igen, mondtam nekik, hogy szükségem van erre a kicsi egyedüllétre. Megértették-válaszolta, majd berakta a következő élére simított ingét a bőröndbe és elmosolyodott. Imádtam, amikor lehajtott fejjel mosolygott  Láttam a gödröcskéit. Annyira szerettem nézegetni. Majd pár másodperc után felhajtotta a fejét és folytatta.-Egy vérpofi meg ki tud állni úgy a színpadra, hogy nem próbál. 

-Harry kérdezhetek valamit?-fordultam felé.

A legszívesebben most elordítottam volna magam, hogy mennyire szeretem. Most csak rám figyel. Most csak arra kíváncsi, hogy én mit fogok mondani. Talán tényleg be kéne neki vallanom, hogy mi is történik valójában? Vagy hagyjam elmenni? 

-Persze, mond csak-válaszolta.

Kifújtam a levegőt, behunytam a szememet...

-Fogok hiányozni?-megtettem. Megkérdeztem. Most pedig rettegek a válasz miatt. 

Gondolkozott.

És megint előkerült az, hogy túl jól ismerem. 

Jelenleg két lehetőség áll fenn:

1.Nem fogok neki hiányozni.

2.Nagyon fogok neki hiányozni, de mivel azt hiszi, hogy én nem szeretem... ezért azt akarja mutatni, hogy már nem vagyok fontos.

Mikor szóra nyitotta ajkait, nagyon féltem... remegett mindenem.

-De-bólogatott.-Nagyon fogsz hiányozni-válaszolta és könnyeivel küszködve elkezdett pakolászni.

-Harry?!

Basszus, ezt meg miért mondtam? A torkomban dobogott a szívem. "NEM AKAROM, HOGY ELMENJ! HISZEN SZERETLEK!"

Nem tudtam, hogy most az eszemre, vagy az agyamra hallgassak.

-Igen?-csillantak fel szemei.

-Ezt itt hagytad-nyújtottam át neki az utolsó ingét. Csalódottság ült ki az arcára.

Magammal ekkora harcot még nem játszottam. De az agyam nyert. És jól cselekedtem... az más, hogy meg fogom bánni.

-Köszi-válaszolta, majd besimította a bőröndbe és behúzta a cipzárt.

19:04.

Harry gépe 20:00-kor indul. 

A nappaliban volt mindenki. Láttam rajtuk, hogy tudják mi a jó Harrynek és meg sem próbálják visszatartani. Talán valamit tudnak, amit én nem. 

Egyesével mindenki elbúcsúzott tőle.

-Várunk vissza -mondta Louis legjobb barátja nyakába borulva, majd fél perces ölelkezés után Harry felvette a kabátját és az ajtó felé indult.

-Azt hiszem valamit elfelejtettél-kiáltott utána Zayn, és rám mutatott.

-Nem felejtettem el-mosolygott.

Odaléptem hozzá, a kezemet kinyújtva. De ő csak bámult engem, majd suttogni kezdett. Úgy, hogy még én is alig hallottam valamit.

-Te egy nagyon különleges lány vagy, Emma. Ha én nem kellettem neked, akkor remélem, hogy találsz olyan fiút, aki nálam is boldogabbá tesz, és nálam is jobban fog szeretni. De tudod mit mondok neked? Hogy ez lehetetlen. Sajnálom, hogy eldobtál magadtól-folytatta. Ezek a szavak hallatán elkezdtek potyogni a könnyein, és belül egy hang ordítozott bennem. "DE HISZEN SZERETLEK, HARRY! TISZTA SZÍVEMBŐL SZERETLEK!". Aztán folytatta-De látod? Elárulod magad, te buta. Tudom, hogy még mindig szeretsz engem. Különben nem sírnál. Na gyere ide-folytatta és megölelt. Annyira jól esett, hogy azt kívántam örökké tartson ez a pillanat. Miután elengedett, megszűnt közöttünk a távolság. Csak bámultuk egymást. Mélyen belenéztem zöld szemeibe... egyre csak közelebb jött hozzám, leheletét már ajkaimon éreztem... aztán megcsókolt. Csak csókolt és csókolt... Nem kívántam semmi mást, csak hogy maradjon itt velem. De az életével játszok. Nem tehetem!

-Harry, menned kell-löktem el magamtól.

Láttam, hogy sír.

Felkapta bőröndjeit, majd utoljára szétnézett a házban, rám nézett... lelépegetett a lépcsőn... még visszafordult, hogy az egész házat jól szemügyre vehesse újra... aztán beült a kocsiba, és egy utolsó reményvesztett pillantást hátra hagyva végleg elment.

Eszméletlen nagy hiány, kétségbeesés, magányosság tört magának utat a szívemben.

Nem tudtam, hogyan tovább... Harry nélkül én egy senki vagyok...