6.fejezet~11.rész

Sziasztok! 
Köszönök minden lányok, tényleg nagyon megszerettelek titeket. :)

Szeretnélek megkérni titeket egy apróságra:
http://www.facebook.com/czinaalma/app_378784288884458
Itt szavazzatok Barby Varga képére, és küldjétek el pár ismerősötöknek. :)
Nagyon örülnék neki, ha meglenne a 200 szavazat, ugyanis most több mint 100 szavazattal vagyunk lemaradva az első helyről. 
Továbbra is itt a csoport, lehet jönni, sok szeretettel várunk mindenkit. :)
http://www.facebook.com/groups/556358791041763/
És még egy dolog... UTÓLAG IS NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SZARVAS FANNI, nagyon szeretlek!:) 

Legyetek nagyon jók, vigyázzatok magatokra, és élvezzétek az új részt. :)
Puszi: Dalmii xx

Emma szemszöge
Elment... itt hagyott teljes kétségek között. 
Förtelmes érzések kavarogtak bennem. 
Talán meg kéne halom, és itt hagyni mindent? 
Jelenleg ez az egy megoldás látszott jónak a sok közül.

Felrohantam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Azt sem tudtam, hogy mit is csináljak majd egy könnycsepp csöppent le az arcomról...
Talán ha nem így cselekszem... talán ha nem vagyok ennyire meggondolatlan... Harry itt feküdne mellettem.
Már most nagyon hiányzik. Maga a tudat, hogy nincs itt, rettentő nagy űrt varázsolt a szívembe.
-Emma, minden oké?-kérdezte Zayn az ajtóm elől, majd dörömbölni kezdett.
-Igen, jól vagyok-kiáltottam ki minden erőmet összeszedve, majd amikor léptei távolodni kezdtek, fejemet a párnára hajtva kezdtem el hangosan zokogni.
Azt hiszem ilyen mélyponton még életemben nem voltam... 

***

Picit sikerült elaludnom... hajnali fél kettő van. 
Levonszoltam magam a konyhába, és megállapítottam, hogy mindenki alszik. 
A sötétben lassan kitapogattam a villanykapcsolót, de amilyen gyorsan felkapcsoltam, olyan gyorsan vissza is csináltam mindent az eredeti állapotba, mivel az erős fény nagyon zavarta a szememet.
Kotorászva megtaláltam pár tárgyat... pont amire szükségem van...

Felvonszoltam magam a szobába, és lepakoltam minden felhozott cuccot.

Tényleg ezt akarom magammal csinálni? Tényleg meg akarom tenni? 
"Nem, Emma... nem, nem, nem és nem!"-súgta egy hang legbelül.
"Semmire nem vagy jó Emma... Senkinek nem kellesz. Harry itt hagyott és új életet kezd. Mindent elrontottál. Ez a TE hibád. Szerencsétlen vagy!"-üvöltötte bennem egy másik hang mire egy könnycsepp cseppent a combomra.

Pár korty vodka után teljesen másnak tűnik minden... 
Olyan felszabadult érzésekkel vagy megtelve, érzed, hogy minden gondodat el tudod felejteni. Ez az érzés hatalmába kerít és még többet iszol... nem érdekel, hogy mi fog történni...

***

-Emma! Emma, kérlek ébredj fel-veregette meg a vállamat egy kéz.
Ahogy kinyitottam a szememet, a fejem rettenetesen elkezdett fájni. 
-Te meg ki vagy?-néztem az idegen alakra hunyorogva. 
-Valószínűleg nem emlékszel rám-mosolygott.-De én nagyon is emlékszem rád Emma. Legjobb barátok voltunk-nézett rám.
Emlékeimbe kutatva próbáltam az arcát azonosítani, majd suttogni kezdtem.
-Mark? Mark tényleg te vagy az?-kérdeztem, mire ő bólintott egyet. 
Nos igen... Mark. Hol is kezdjem? 
Ovis korunktól egészen az általános iskola végéig legjobb barátok voltunk. 
Ő is a mi kis hármas csoportunkhoz tartozott. 
Elválaszthatatlan barátok voltunk, Hilary, Adam, Mark és én. 
Mintha testvérek lennénk, mindent tudtunk egymásról...
Aztán egy napon minden megváltozott... 

Persze azóta rengeteg idő eltelt és azt sem tudtam, hogy még Londonban él.
-Te meg mit keresel itt?-csodálkoztam.
-Zayn hívott fel tegnap. Ne kérdezd, hogy honnan tudja a számom, egyszerűen felkeresett, hogy jöjjek át, és beszéljek veled. Elmondott elég sok mindent rólad... meg a magánéletedről. És segíteni szeretnék-mosolygott.
-De aranyos vagy-válaszoltam, majd megpróbáltam felülni, de a fájdalmon, amit ilyenkor éreztem, egyből visszalökött az ágyba.
-Emma, mi a baj?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
Kezemmel arrébb löktem a takarót magamról.
-Jézusom, Emma-üvöltötte Mark.-Mi a szart csináltál?
-Én... én... én...
-Emma ez mi a szarért kellett?
-Én... nem emlékszem...-válaszoltam sápadtan, mire a rémület már teljesen magába szorított.
Pár percig csak rosszalló tekintettel nézett rám, mire egyre jobban sírni kezdtem. 
Csak vért láttam... mindenhol.
-Mire jó, ha az ereidet vagdosod Emma? 
-Tudom, Mark. Nem emlékszem. Kérlek ne haragudj-mondtam sírva, majd leült mellém és szorosan magához húzott.
-Barátok vagyunk még mindig, nem?-mosolygott.-Nem tudok rád ilyenért haragudni. Egyszerűen csak megijedtem, hiszen féltelek. Sajnálom, hogy kiabáltam. De most szedjük össze magunkat, és menjünk be a kórházba.
-Ne, kérlek-suttogtam.
-Rendben-válaszolta, felállt és kisétált a szobából. 
Azt hittem elmegy... visszadőltem az ágyba, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mennyire egyedül maradtam. 

-Akkor ezt most szépen bekötözzük...-jött be egy orvosi csomaggal a kezébe Mark, majd leült mellém az ágyra.-Fuu ez igen Emma, te aztán jó másnapos lehetsz. Látom a szemeiden. Nagyon fáj a fejed?-kérdezte, miközben elkezdte bekötözni a kezem.
Bólintottam egyet mosolyogva, igazából beszélni sincs kedvem.
-Ezzel készen is vagyunk-mosolygott.-Ezt pedig szépen megeszed,-rakott elém egy tálat-és utána alszol egy nagyot.

-Köszönöm-suttogtam mosolyogva.
-Szívesen-válaszolta.-Nyugi, én itt leszek melletted.
-Örülök, hogy ennyi év után is számíthatok rád-válaszoltam széles mosolyra húzva a szám.
-Minden rendben lesz, csak ne legyél ilyen búskomor és főleg ne vagdosd fel még egyszer a kezed.
-Megígérem-válaszoltam, majd letettem a tányért az éjjeliszekrényemre és leraktam a párnára a fejem. 
-Aludj jól-mosolygott Mark.
-Köszönöm-bólintottam. 
Nem voltam fáradt, de a szemeim automatikusan lecsukódtak...
Nyugalmam nem tartott sokáig.
A telefonom kezdett el rezegni, a kijelzőn pedig Harry neve villogott...