6.fejezet~12.rész

Sziasztok!:) 
Szeretnék bocsánatot kérni MINDENKITŐL, aki olvassa a blogot.
Mostanában valahogy nincs időm semmire, és ezt ti bánjátok. Megpróbálok minél hamarabb hozni részeket, ígérem!
Köszönöm a türelmet, szeretlek titeket!
Mostantól 30 hozzászólás és 40 lájk után jön a rész. :) 
Puszi: Dalmii. xx

Réka szemszöge
Ekkora felfordulás még nem láttam.
Fogalmunk sem volt, hogy mégis miért ért véget ez a tündérmesébe illő kapcsolat...
igen, Emmáról és Harryről beszélek.
-Minden rendben van?-ölelt át hátulról Niall.
-Nem, kicsit fáj a fejem-válaszoltam egy puszit nyomva az arcára.
-Hiányozni fog Harry. 
-Nem végleg megy el-fordultam felé.-Kiszellőzteti a fejét és jön is vissza-mosolyogtam.
-Igen, igazad van-folytatta.-Réka, biztosan minden rendben van? Olyan sápadtnak tűnsz. Gyere, ülj le-nézett rám aggódóan Niall, majd megfogta a karom és a kanapéig vezetett.
Valóban nem voltam jól. 

-Minden rendben lesz... csak...-befejeztem volna a mondatot, de egyszerűen nem tudtam. Olyan gyorsan magába kerített a fáradtság, a kimerültség, vagy valami ehhez hasonló dolog, hogy szemeimet automatikusan lehunytam. Niall beszédét egyre halkabban hallottam... majd hatalmába kerített a sötétség.

Emma szemszöge
-Igen?-emeltem a fülemhez a telefont. 
-Szia, Emma. Harry vagyok, bár gondolom tudod... vagy mi. Szóval... öhm... azt szeretném mondani, hogy...-hangjából zavarodottságot és félelmet szűrtem ki.
-Igen?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Én... igazából nem szeretnék elutazni. 
-Tessék?-kérdeztem hangomat felemelve.
Egyrészt nagyon örültem neki, hiszen nagyon hiányzott volna. Másrészt pedig rettegtem, hogy mégis itt marad. Hiszen mindenki tudja, hogy Adam MINDENRE képes. Nagyon féltem Harryt.
-Na, mit szólsz hozzá? Figyelj Emma, gondolkoztam. Attól, hogy te már nem szeretsz, barátok lehetünk. Pár perc múlva indul a gépem... ha gondolod...

Teljesen kétségbeestem. 
Most mit kéne mondanom neki?
Leblokkoltam.

-Nem Harry! Úgy lesz minden a legjobb, ha elmész-válaszoltam szavába vágva. Fájt legbelül... rettenetesen fájt. De tudom, hogy így lesz a legjobb.
Egy percig csak csendben volt... azt hittem letette a telefont.
Egy könnycsepp folyt le az arcomon, majd szepegni kezdtem.
-Sírsz, Emma?
-Mi? Dehogyis!-válaszoltam boldogságot színlelve.
Harry hümmögött egyet, amit egy sóhaj követett.
-Szeretlek-suttogta, majd letette a telefont.

Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, ami átjárta az egész testem.
Az életem szépen lassan darabokra hullik, és én semmit nem tudok tenni ellene.

-Minden rendben van?-kérdezte Mark, lehuppanva mellém az ágyra.
-Nem.
-Elmondod?
-El.
-Szóval?-faggatózott. De nem is bántam. Legalább foglalkozott velem valaki.
-Szeretem Harryt. Teljes szívemből. De ugyan... nekünk ez nem fog újra összejönni. Jobb, ha elfejtem.
Mark persze semmit nem tudott hozzászólni a témához. És ezt én is jól tudtam. Mégis jól esett, hogy meghallgat. 
-Elhiszed nekem, hogy minden rendben lesz?-emelte rám gyönyörű barna szemeit.
-Nem-válaszoltam mosolyogva.
-Pedig én tudom!-vigyorgott.-Figyelj csak, nem lenne kedved eljönni velem meginni valamit? Beszélgetnénk egy jót legalább-fejezte be.
-Erre nem mondhatok nemet-válaszoltam nevetve, majd kimásztam az ágyból és a szekrényben kezdtem el kutakodni.

Fél óra készülődés után kész voltam az indulásra.
-Mehetünk-jelentettem ki az ajtóban állva, majd a kabátomat felvettem, a táskámat a vállamra akasztottam és elindultunk.

Egy kicsi cukrászdában kötöttünk ki.
A falakon lámpák, virágok, a földön bézs szőnyeg, kellemes zene... egyszóval hangulatos kis helyről beszélünk. 

Rendeltünk italokat, rengeteget nevettünk, csináltunk fényképeket, és átbeszéltük az elmúlt évek eseményeit.
-Nem hiszem el, hogy Adam ezt tette...-forgatta meg a szemeit Mark.
-Hidd el, hogy én sem. Pedig megbíztam benne. Szerettem... de most ő az a személy, akit puszta kézzel meg tudnék ölni-válaszoltam.

Egymásra mosolyogtunk. 
Olyan közelinek éreztem, mintha ez a pár év ki sem esett volna.
Mintha mindig is itt lett volna mellettem, és tudta volna minden titkomat, és érezte volna azt, amit én érzek.
Csak bámultuk egymást... fogalmam sem volt miért, mégsem tartottam rossz dolognak... olyan természetesnek tűnt.
Aztán közelíteni kezdett... ajkai vészesen közelítettek az enyéim felé. 
Tudtam, hogy ha most megcsókol, onnan nincs visszaút.