6.fejezet~6.rész

Sziasztok drágák!:) 
Rengeteg levelet, hozzászólás és kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy nagyon jó a blog, és egyáltalán lehet-e számítani következő részekre?!
A válasz nagyon egyszerű: IGEN! 
Nagyon sok szeretettel köszöntöm az új olvasókat, aki felzárkózott haladhat a többiekkel, aki még csak most kezdte elolvasni a blogot az majd idővel felzárkózik.:)
Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást!
Itt van az új novella is, olvassátok :http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/p/harmadik-novella.html
A következőkben minden részt 20+ hozzászólás után hozom!:)
Mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!:)
Remélem tetszeni fog a mostani rész is és nem okozok csalódást!:)
Puszi:Dalmii xx

Réka szemszöge
Szent este van, december 24-e.
Közös ebédelést, illetve vacsorát tervezünk a többiekkel, ezért most mindenki elfoglalta a saját kis szobáját és elkezdett készülődni.
-Réka-szólt Niall, mögém sétált és egy lágy csókot lehet a nyakamra.-Elmondjuk nekik most?-folytatta, majd magával szembe fordított.
Kezeimmel két oldalról megfogtam az állát, majd mélyen szemeibe néztem.
-Készen állsz? Illetve... készen állunk erre?
Ő csak mosolygott, mire egy apró puszit nyomott a homlokomra.
-Igen, együtt mindenre képesek vagyunk.

Tovább folytattam a készülődést.
Miután lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam, és a kedvenc bordó körömlakkommal kifestettem a körmöm, a ruháim között kezdtem el kutakodni.

-Azt hiszem ez jó lesz-fordultam a kedvenc fehér ruhámmal Niall felé, aki már majdnem elaludt a nagy várakozásba.

Réka ruhája

-Na gyorsan vedd fel, utána lemegyünk a nappaliba-kacsintott.
Gyorsan magamra kaptam a ruhát, egy rózsaszín övet felkötöttem és hozzá való rózsaszín platformos cipőt vettem fel és masnis hajpántot tettem.
-Gyönyörű vagy-suttogta Niall, megpuszilt és együtt lementünk a nappaliba.

Már mindenki ült a kanapén, az ajándékok pedig a gyönyörű karácsonyfánk alatt hevertek. Úgy látszik mindenki csak ránk várt.
Danielle egy bordó ruhát viselt, fekete magassarkúval, ami határozottan nagyon jól állt neki.
Eleanoron egy kék térdig érő selyemruha volt, fekete masnis kötővel és a ruhához illő kék cipővel.
Emma egy barna testhez simuló ruhát viselt amihez arany cipőt vett fel.
Gyönyörűek voltak mind a hárman.
A pedig fiúk öltönybe voltak, elég szokatlan így látni őket.
Ami nagyon meglepett, hogy Harry és Emma a kanapé két végén ültek, a lehető legtávolabb egymástól.
-Szóval akkor kezdem én-szólalt meg Eleanor vigyorogva, majd mindenki átadta az ajándékát egymásnak.
Senki sem bontotta ki a meglepetéseket, csak leültünk a gondosan megterített ünnepi asztalhoz, amin volt halászlé, csirke, mindenféle sült húsok, rántott húsok köretekkel.
-Emma-szólalt meg Danielle.-Most mi van veletek?
-Már nem vagyunk együtt-vágta rá Harry egy köhintés keretein belül.
Furcsa volt, hogy meg sem várta Harry Emma reakcióját, ami persze a lánynak nagyon rosszul esett, láttam, hogy könnyeit alig tudta visszatartani.
Pár perces rideg csend állt be, amit Niall szakított meg hangos csámcsogásával. 
Ekkor úgy éreztem, hogy itt az idő.
-Szeretnék... illetve szeretnénk valamit bejelenteni-mondtam, miközben a szívem majd ki ugrott a helyéről. 
-Hallgatunk-válaszolta Liam nagy mosollyal.
Felálltunk az asztaltól Niallel, a szívem egyre hevesebben vert, azt hittem, hogy mindjárt rosszul leszek.
-Szóval...-kezdtem el a nagy bejelentést, de mivel Niall látta, hogy nem vagyok egészen jól, átvette tőlem a szót.
-Szóval azt szeretnénk mondani, hogy nagy változás következik be az életünkbe, amit igazából nem terveztünk-mondta megvakarva a tarkóját és rám nézett, mire bólintottam.
-Na, mondjátok már-türelmetlenkedett Eleanor.
-Réka babát vár-nyögte ki Niall, mire mindenki ledöbbent arcokkal figyelt ránk, legalább két percig.
-De hát ez csodálatos-mondta Danielle nagy mosollyal, felugrott és megölelt mindkettőnket.
A többiek is így tettek, mindenki örömmel fogadta a hírt.
-Nem hittem volna, hogy te leszel közölünk az első-mondta nevetve Liam Niallnek, majd lepacsiztak és megveregették egymás hátát.
Láttam Niall arcán, hogy mennyire megkönnyebbült, persze én is.
A nagy hangzavar közepette Harry köhécselésére lettünk figyelmesek.
-Figyelem, emberek. Ha már így összegyűltünk, és mindenki ilyen őszinte, nem szeretnék előletek eltitkolni semmit-mosolygott, majd Emmához sétált utat törve közöttünk, letérdelt elé, és folytatta.-Emma nagyon szeretlek. Lennél a feleségem?

Csak nektek:)

6.fejezet~5.rész

Sziasztok drágák!:)
Két hete már, hogy nem hoztam új részt, amit tényleg nagyon sajnálok, de nagyon kevés időm van, vagy nagyon fáradt vagyok, remélem megértitek és elnézitek nekem. 
A szünetben, ami nálunk 21-étől lesz, próbálok igyekezni, és több részt hozni majd, azon kívül pedig hetente.
Ezenkívül egy versenybe kezdtem barátnőmmel, hogy kinek lesz meg előbb az 1000 kérdés és 500 lájk ask-on... nos nem haladok túl jól.

NAGYON-NAGYON hálás lennék, ha kérdeznétek.:) 
http://ask.fm/vargadalma

Ebben a részben is csak Emma-Harry részt hozok, hogy ez így le legyen zárva, vagyis na, értitek. Következő részben újra várhatóak más szemszögek!:) 
Jó olvasást, puszillak titeket!:)
Dalmii xx

Emma szemszöge
Csak magamat hibáztathatom... ha nem hajt a kíváncsiság, most nincs ez. A szerelmem életéért kell küzdenem, pontosabban 300.000 dollárt gyűjtenem, igen csekély idő alatt. Ötletem sincs, honnan szedjek össze ennyi pénzt.

Eszembe jutott elég sok lehetőség.
Raboljak ki egy bankot? Fosztogassak? Kéregessek? 
Aztán rájöttem, hogy igen, ezeket is megtenném, ha Harry életéről van szó.
Muszáj neki elmondanom, hiszen ha utána jön rá, hogy az életével játszottam, nem lesz belőle semmi jó.
Viszont rossz előérzetem van azzal kapcsolatban is, hogy mi lesz, ha most mondom el neki.
Két lehetőség van:
1.azt mondja, hogy együtt megoldjuk, és minden rendben lesz;
2.felkapja a vizet és úgy eltűnik, hogy többet nem látom őt.
Akkor pedig küzdhetek egy olyan emberért, akiről azt sem tudom, hogy hol van és...
Jó, jó, nyugi Emma azért még ez nem történt meg, és reményeim szerint nem is fog.
Nélküle nem lennék... nem lenne értelme az életemnek.
Nem akarom őt elveszíteni és nem akarom, hogy azt higgye, nem gondoltam bele ennek a következményeibe.
Nem lehet semmi baj, hiszen teljes szívemből szeretem őt, és a szerelmünk mindennél erősebb.

Nyeltem egy nagyot, letöröltem a kicsöppenő könnyemet, a vállamra akasztottam a táskámat és elindultam az ajtó felé, onnan pedig egyenesen a börtön kapujáig mentem. 

Elmondjam Harrynek? Akkor baja eshet...
Ne mondjam el Harrynek? A helyzet akkor is ugyan az...

Ezekkel a gondolatokkal indultam haza, de csak vonszoltam magam, ezért fogtam egy taxit. 
-Kérem vigyen a..-gondolkozni kezdtem. Hova menjek?
-Igen?
-A... öhm...-megfogtam a fejem és próbáltam nem elsírni magam.
-Hölgyem, minden rendben van?
-Persze. Kérem vigyen a főtérre.
-Rendben-mondta, majd a kormányhoz fordult, én becsuktam az ajtót és elindultunk.
Menet közben elkezdett szakadni az eső. 
Imádtam nézni, ahogy az ablakon folynak le a vízcseppek, az egész aprók és a nagyobbak is, majd együtt folytatták útjukat.

Olyan, mint egy szerelmespár története. 
Mindketten máshonnan jönnek, aztán útjuk valahogy egybefonódik, valami véletlen folytán... pont az ő kettejük útja... és együtt folytatják tovább, míg fel nem száradnak. 

Mikor megérkeztünk gyorsan kifizettem a fuvart, és kiszálltam.

Szerettem esőben sétálni. Senki nem látta, hogy sírok.
Úgy éreztem, hogy nem bírok menni, a lábaim összecsuklanak és a földön fogok pár másodpercen belül feküdni.
Nem, Emma. Te erős vagy.
Ezt a mondatot ismételgettem minden egyes lépésnél.

Felhívtam Harryt, hogy jöjjön a szokásos kávézónkba. Muszáj valakinek elmondanom.
Elég furcsán néztek rám az emberek, mikor szétázott ruhában, teljesen elfolyt sminkkel, össze-vissza álló hajjal lépkedtem végig az előkelő étterem folyosóján.
Leültem az egyik asztalhoz, és vártam.
Közben gondolataim egyre csak kínoztak és kínoztak. Azt hiszem az őrület szélén állok.
-Emma-üdvözölt Harry, majd leült velem szembe, levette kabátját és megsimította az arcom.-Hogy nézel ki? Mi volt a börtönben? Minden rendben van?
Csak bámultam őt, majd miután gondolataimat nagyjából sikeresen összeszedtem, megszólaltam.
-Minden rendben van... vagyis azért hívtalak, mert mondanom kell valamit, Harry-a sírás fojtogatott, úgy éreztem, hogy képtelen vagyok megszólalni.
-Jézusom, megrémisztesz Emma. Mond már, mi történt?
Egy könnycsepp csordult le az arcomon.
-Mindent elrontottam Harry. Nem lett volna szabad bemennem oda...
-Emma kérlek mond már-emelte tekintetét könnyektől ázott arcomra.
-Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek. És soha az életben nem kevertelek volna téged ilyen ügybe.
-Emma...
-Jó, akkor kimondom...-néztem szemeibe-miattam lettél halálosan megfenyegetve. Miattam... csakis én tehetek róla, mert bementem oda. Annyira sajnálom.

Harry csak rezdüléstelen arccal nézett rám...
Kezemmel megpróbáltam felé közelíteni, de ridegen eltávolodott tőlem.
-Ezt nem hiszem el-meredt maga elé, közben fejét rosszallóan rázta.
Egyre több könnycsepp folyt le az arcomon. Már lassan azt sem értem, hogy honnan jön belőlem ennyi víz, hiszen az elmúlt hónapokban többet sírtam, mint egész eddigi életemben. De ha jól belegondolok, magamnak okozok minden problémát. 
-Had magyarázzam meg, kérlek.
-Tudod mit? Most kurvára hagyj békén, bocs, gondolkoznom kell-válaszolta, majd felkapta a kabátját és kiviharzott az étteremből.
Nem tudtam, mit kéne cselekednem, ezért felálltam az asztaltól utána ordítottam, abban a reményben, hogy esetleg visszafordul.
-Kérlek, csak most ne hagyj itt Harry! Szükségem van rád!

6.fejezet~4.rész

Sziasztok!:)
Új külső, amint látjátok, remélem tetszik.
Ebben a részben csak Emma szemszöget raktam, mivel nem akartam röviden leírni ezt a 'kis' találkozást. 
Köszönök mindent, nagyon szeretlek titeket!
Komizzatok és értékeléseket kérek.:) 
25-30 hozzászólás után jön az új rész.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást. 
Puszi: Dalmii. xx

Emma szemszöge
Egy frissítő zuhanyzás után lassan magamra vettem a harisnyámat, majd a szoknyámat, és végül a felsőmet.
Abból a parfümből fújtam magamra, amit még Adamtől kaptam. Nem tudom miért csináltam ezt, hiszen nem akartam tőle semmit... talán még provokálni sem. Csakis azért megyek oda, hogy megtudjam az igazat, mindenről.
Persze Harry nem tartja ezt az egészet túl jó ötletnek, talán csak túlságosan félt. Nem is merek arra gondolni, hogy esetleg tud valami olyat ezzel kapcsolatban, amit én nem.
-Emma, biztos vagy benne, hogy ezt akarod?-kérdezte, miközben még mindig az ágyban fetrengett.
-Teljesen-kezdtem el mondandómat, miközben a szegecses bokacsizmámat húztam fel.-Harry muszáj megtudnom mindent. Te pedig jobban tennéd, ha felkelnél-kacsintottam rá, majd széles mosolyra húztam a számat.
-Oké, édes. Majd amúgy összerámolok én. De figyelj...-kipattant az ágyból, odajött hozzám és szorosan átölelt.-Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra és azonnal szólsz, ha valami baj van.
Bólintottam egyet, arcát két kezemmel közrefogtam és egy apró csókot nyomtam a szájára, majd táskámat megfogva kirohantam a szobából.
Úgy tűnhetett  mintha kerültem volna valami helyzetet, de egyáltalán nem erről volt szó, csupán annyi az egész, hogy már késő van, az sem biztos, hogy még beengednek a börtönbe, mivel a látogatási idő véget ért. 
Ahogy tudtam rohantam, a szívem majd ki ugrott a helyéről.

Össze sem szedtem még a fejemben a gondolatokat, de már a vaskaput meglökve beléptem az udvarba, ahonnan egyből a börtön várótermébe mentem.
Olyan amilyennek elképzeltem...
Rideg, hűvös, barátságtalan.
Barna csempe fedte a talpam alatt lévő teret, a falakon itt-ott leszaggatott plakátok, néhol kivésett falak és ami talán a legborzasztóbb volt, az a bűz, ami szerte áradt az egész épületben.
-Segíthetek?-kérdezte egy idősebb nő, aki öltözködéséből véve a takarítónő lehetett.
-Én csak látogatóba jöttem.
-Amint látja nincs látogatási idő, ezért is nincsen a portán senki. Jöjjön vissza később.
-De nem tudok később visszajönni.
-Megesik. Viszont látásra-mondta, majd a felmosónyelet elengedve kezével az ajtó irányába mutatott.
Nem hagyhattam ennyiben a dolgot. A nő irányába kezdtem egyre nagyobb lépésekkel közeledni.
-Ennyi elég lesz?-nyújtottam felé a zsebemből kivett pénzt, ami körülbelül 200 dollár volt.
Egy darabig csak nézett rám, majd fejével intett. Értettem mit akar, hogy kövessem őt.
Pár percet várnom kellett, míg beszélt a biztonsági őrökkel.
Feltűnően rám néztek, majd bólintottak és megnyitották előttem az ajtót.
Egy terembe vezettek, ahol csak egy asztal volt és mellette két szék.
Megijedtem. Ez nekem túl személyes Adammel. 
Idegesen doboltam a lábammal, majd pár perc várakozás után résnyire nyílt az ajtó, a szívem pedig egyre hevesebben kezdett el verni...
Mikor megpillantottam Adamet, egyszerűen nem hittem el, hogy ő az.
Mindig is olyan gyerek volt, aki kerülte a balhékat, aki váltig állította, hogy ő soha nem fog cigizni, sem drogozni és egyáltalán még csak egy korty alkoholt sem fog inni. Igazából megsajnáltam őt, ahogy láttam, hogy hova is került, hiszen mégiscsak legjobb barátok voltunk, közel 15 évig.
És most? Most hova került? Talán így jobb neki? A bűnözés, emberölés, fosztogatás, verekedések? Mindennek tetejében pedig az áll, hogy 10 év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Alig ismertem meg. Arca be van esve, jobb szeme alatt egy hatalmas lila folt virít, kezei teletetoválva...
-Adam?
-Na? Mi van? Minek jöttél ide?-kérdezte, majd lehelyezte magát a székre.
-Mik ezek a tetoválások?-húztam fel a szemöldökömet, amire ő nevetni kezdett.
-Jaj Emma... túl jól ismerlek ahhoz, hogy elhiggyem, hogy azért jöttél ide, hogy az életemről, vagy netán a tetoválásaimról kérdezz.
Nyeltem egy nagyot, majd úgy döntöttem, jobb ha belecsapok a dolgok közepébe, nem kerülgetek tovább semmit.
-Szeretném megtudni, hogy miért akartad tönkretenni az életemet? És miért ölted meg Hilaryt? Adam... legjobb barátok voltunk-ahogy ezt kimondtam, egy könnycsepp talált magának utat.
-Emma... addig voltunk a legjobb barátok, míg nem jött a csinos kis pudlifejű Harry. Ha ő nem lenne, én nem lennék itt és Hilary még élne. És azt hiszem ennek a beszélgetésnek most vége is szakad.
-Nem, nem mehetsz el. Én az igazi okot akarom tudni...
-Jaj drága ne idegesíts már a hülyeségeiddel, kérlek szépen. 
-Nem akarlak idegesíteni, de be kell látnod, hogy jogom van tudni az igazságot, és neked meg kötelességed elmondani.
-Olyan akaratos vagy. 
-Te meg undorító, hogy nem akarod elmondani nekem a teljes igazságot. Ígyis-úgyis itt rohadsz még 10 évig.
-Most azonnal befejezed, vagy ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége.
-Szóval felidegesítettelek? Oh, sajnálom. Csak nem fenyegetsz?
-Egy rohadt ribanc vagy-suttogta a szavakat egyesével, kicsi szüneteket tartva, miközben leheletét már az arcomon éreztem.
-Te meg egy hidegvérű gyilkos.
-FOGD BE A POFÁD!-üvöltötte torka szakadtából, majd a köztünk lévő kis asztalt félredobta, és fölém állt, majd a szék háttámlájára támasztotta kezeit.
-Na mi van, most talán félsz? Hm? Csak provokálni tudsz, de tudod fordítva nem lenne olyan vicces ez a helyzet-folytatta, majd egyre közelebb jött hozzám.
-Mire készülsz? Adam hagyj békén-válaszoltam, mire ő egyik kezével az államat megszorította és fejemet egyenesen tartotta úgy, hogy dühös tekintete szempárommal találkozhasson.
-Most olyan szívesen szétverném a csinos kis pofikád, de nem... akkor nem tudnálak megcsókolni-erőteljesen tartotta továbbra fejemet, én persze semmit nem tudtam tenni, ezért önakaratomon kívül megcsókolt. 
Miután elengedett, velem szembe tette a székét, önelégült vigyor ült az arcára és én csak rémültem figyeltem, hogy mi lesz a következő lépése. 
Leült, hátra dőlt, majd kezeit hasán összekulcsolta.
-Van egy ajánlatom. Szóval te is jól tudod, hogy mostanában nem vagyok az az eltűnt gyerek, aki akkor voltam, mikor veletek barátkoztam. Nos... teljesen egyszerű. Ha megszerzed nekem a váltságdíjat, ami csekély 300.000 dollár, Harrynek semmi baja nem fog esni. Viszont ha ezt a pénzt nem szerzed meg, kénytelen leszek a kapcsolatokra hagyatkozni és velük elvégeztetni a piszkos munkát.
Szavait egyszerűen nem tudtam felfogni. 300.000 dollár? Honnan szedjek én össze ennyi pénzt? Lehet, hogy csak becsap, és egyáltalán nincsenek kapcsolatai. Viszont Harry élete a tét...
-Mennyi időt adnál nekem?-kérdeztem, miközben hangom megcsuklott.
-1 hónap.
-Mégis honnan szedjek össze ennyi pénzt, Adam?
-Ha igazán szereted Harryt, akkor megoldod-mosolygott rám, azzal a gúnyos tekintettel.
-Az idő lejárt-nyitott be a biztonsági őr, Adam rám kacsintott és felállt a székről, majd kisétált a teremből.

Nekem mintha a földbegyökerezett volna mindenem, meg sem tudtam moccanni. Minden miattam van, ha nem jövök be, most nincs ez.
300.000 dollár...
Nem szólhatok Harrynek, azt hinné megbolondultam, hogy hagytam belekeverni magam ilyen helyzetbe. Teljesen kétségbeestem. Senkire nem is támaszkodhatok, mióta Hilary már nincs velem. 
Kíváncsi vagyok, hogy ki mit tenne a helyembe, de én olyan szinten megijedtem, hogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy bármi áron is, de meg kell szereznem ezt a pénzt.

Fontos!

Sziasztok drága olvasók!:)
Nagyon köszönök mindent, minden eddigi támogatást, kommentet, értékelést és biztatást.
De mostanában körülbelül a felére, sőt már majdnem a harmadára csökkent az értékelések száma. 
Nem tudom, hogy mi az oka.
Esetleg az, hogy tanulnom kell és nem tudok csak heti egy részt hozni? Vagy esetleg az, hogy nem izgalmas? Vagy nincs már értelme?
Keményen elgondolkoztam a blog jövőjét illetően...
a döntésem még nem végleges, de esélyes, hogy abbahagyom valami szép befejezéssel, a következő úgy is a 100. rész.
Na, de ti döntötök. 
MOST szeretném látni, hogy ki olvassa még, ki szeretné, ha folytatnám a blogot. 
Gyerünk-gyerünk! aki olvassa még, az kattintson a Tetszik értékelő gombra és hagyjon egy kommentet! Szeretném azt is megtudni, hogy esetleg van-e olyan olvasó, aki nem szokott értékelni?! Na mindegy, most ő is tegye meg.
Itt végülis azt szeretném felmérni, hogy hány ember igényelné még a folytatást!:)
Millió puszi nektek: Dalmii. xx

6.fejezet~3.rész

Sziasztok!
Wow, 74.000?! Jézusom... nagyon-nagyon szépen köszönöm!
Nagyon közelítünk a 100.000 felé. Van olyan, mikor egy nap akár az 1200-as látogatottságot is átlépjük. Számomra nagyon nagy dolog. Köszönöm!:)
Leírtam a gondolataimat a Directionerségről... teljesen egyéni vélemény, akinek van kedve és ideje, az olvassa el.:) http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/p/one-direction-gondolatok.html
Na de nem húzom az időt, itt az új rész.
Ja igen, majdnem elfelejtettem. Mostantól mozgóképekkel próbálom színesebbé tenni a részeket. Írjátok le, hogy ez maradjon, vagy ne.:)
Puszi:Dalmii xx

Emma szemszöge
Reggel van... egy újabb nap.
Nem mondhatnám, hogy jó idő van odakint... olyan őszies, szomorkás. Ez igazából levinné a hangulatom, de az időjárás kit izgat, mikor álmaid férfija alszik melletted, édesen szuszogva?!
Az este Harryvel egy kicsit többet ittunk a kelleténél, de számot tevő részben nagyon jól éreztük magunkat. Most veszem észre, hogy ruhában aludtunk el... ez mondjuk nem túlzottan izgat. 
Annyira imádom őt. Minden percet vele töltenék, ha lehetne.
-Jó reggelt édes-mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Neked is-válaszoltam fejemet az ő irányába döntve.
-Hogy aludtál?
-Nagyon jól. És te, Harry?-kérdeztem, majd csak mosolyogni kezdett.
-Ki az az ember, aki ha melletted alszik, ne ébredne úgy, hogy nem boldog? Imádlak-válaszolta, majd ujjaimat kezdte el piszkálni.

Egy mosollyal viszonoztam a gesztust, majd gondolatok törtek ki belőlem.
-Harry gondolkoztam... nagyon hiányzik Hilary-suttogtam, majd az ágy szélére ültem.
-Nekem is hiányzik... és hidd el, nem csak mi vagyunk így vele. De nem tudunk mit csinálni-válaszolta, majd átölelt.
-Valamit tennem kell.
-Mégis mit? Kiásod a sírját?
-Harry... ez nem volt jó poén-válaszoltam, majd elkezdtem a szekrényemben turkálni.-Muszáj megtudnom...
-Mégis mit?-érdeklődött Harry.
-Azt, hogy Adam miért ölte meg őt...
-Úgy érted...?
-Igen. Bemegyek a börtönbe, és szembe nézek a félelmemmel. Beszélni fogok Adammel.

Zayn szemszöge
Csak gyötörtem egész éjszaka magamat. Beszélnem kell Jennával. Muszáj tisztáznunk mindent.
Igazából megrettentem, hogy úgy néz ki, elveszíthetem.
Próbáltam őt hívogatni egész reggel, sms-ek ezreivel bombáztam.
De semmi válasz. 

Egy jelentéktelen reggeli után a kanapén múlattam az időt, tévénézéssel, mikor megcsörrent a telefonom.
Lassan utána nyúltam és felvettem.
Mikor meghallottam Jenna hangját, felugrottam és izgalmamban azt sem tudtam mit csináljak.
-Jenna?
-Zayn csak annyit akarok mondani, hogy egy napra visszamegyek Londonba, a maradék cuccaimért. Szeretnék neked adni valamit. Légy olyan szíves és fél 3-ra gyere a gettó déli részére a harmadik sikátor lépcsős részéhez. Szia-mondta, majd letette a telefont.
Időt sem adott, hogy megszólaljak, csak beszélt és beszélt.
Mégis annyira jó volt hallani a hangját... kíváncsi vagyok mit akarhat adni.
Amint az órára pillantottam, elkerekedtek szemeim. Már 2 óra van.
Gyorsan felrohantam az emeletre, majd 5 perc alatt lezuhanyoztam és magamra tekertem a törölközőm, amint kiléptem a zuhany alól.
A szobába érve felöltöztem. Egy kék kockás inget vettem fel, alá sima fekete pólót és farmert. Fújtam egyet a kedvenc parfümömből magamra, majd hajamat egyszerű mozdulatokkal megcsináltam.
A nappaliba érve felkaptam a bakancsomat és a bőrdzsekit, majd kilépve az ajtón szinte rohanni kezdtem.
Nagyon hideg volt, én pedig csak futottam és futottam.
Elértem a keleti gettó déli szélét, majd az órára pillantottam. Teljesen oké, még van 5 percem.
Aztán kikerestem a helyet. Ez az, amiről beszélt.
-Késtél, Malik-szólt, majd a fal mellett csusszanva bementem lépcsőkhöz.
A falnak háttal álltam, ő velem szemben.
-Jó látni-mondtam, majd mélyen a szemébe néztem.
-Téged is-hajtotta le a fejét.-Ami azt illeti... szóval hiányoztál nagyon.
-Te is nekem, Jenna.
-Csak tudod... nem is tudom mi ütött belém. Soha nem voltam az a lány, aki fut a pasik után. Egyszerűen ha hagynak engem elmenni, akkor igazából inkább gyötröm magam, minthogy én alázkodjak meg. De nálad valamiért mást érzek. Ne kérdezd, nem tudom miért.
Csak néztem azt a gyönyörű csillogó szemeit, majd eszembe jutott az egész találka lényege.
-Nem úgy volt, hogy adni akarsz valamit?
-De, igen. Viszont el kell előtte mondanom valamit. Zayn mi soha többet nem fogunk találkozni. Maximum, ha valami nagyon őrült ötletet ki nem találunk, amit erősen kétlek. Kérlek... kérlek ne haragudj... megadom, amit szeretettem volna-válaszolta, majd egy hirtelen mozdulattal ajkait az én ajkaimra nyomta.

Nem tudtam hirtelen mit kellett volna tennem.
Másodpercek, percek, órák, napok... azt sem tudom, hogy menni idő telt el, csak éltem a pillanatnak.
Éreztem, ahogy könnycsepp folyik le az arcán.
-Sajnálom Zayn, mennem kell-nézett fel rám könnyes szemekkel.
-Kérlek, ne hagyj el-válaszoltam, majd kezeimmel megfogtam arca két oldalát, és nagyujjaimmal letöröltem könnycseppjeit.
Jó néhány másodperc eltelt, majd erősen hunyorgatni kezdett, minek eredményeképpen egyre több könny talált magának utat.
-Sajnálom-válaszolta, majd kezeimet levette arcáról, és elkezdett futni.
Próbáltam utána rohanni... de nem ment. Mikor meglátta, hogy követem, kezeit felemelve egy szívet mutatott a levegőbe.
Aztán visszafordult és csak futott és futott. Távolban körülrajzolódó alakját egyre halványabban láttam már.
Nem akarom őt elveszíteni... nekem tényleg szükségem van rá.

6.fejezet~2.rész

Kedveskék!
Köszönök mindent: a komikat, az értékeléseket, a szeretetet, amivel körülvesztek engem. Nagyon jól esik.:)
Oldalra kiraktam a twitteremet, két kattintás és be tudtok követni. Remélem, ha lehetőségetek van rá megteszitek. A cél 1000:)
Ask-on is jöhetne pár kérdés, örülnék neki:http://ask.fm/vargadalma .:)
Sajnálom, hogy csak most hozok részt, de a napokban sokat fájt a fejem, meg nagyon fáradt vagyok. De a szünetben próbálok aktívabb lenni... valamint egy meglepi: új novellával készülök, ami a szünetben megírásra kerül.
És éppen, hogy átléptük a 60.000-res nézettséget, hihetetlen gyorsasággal haladunk a 70.000 felé.
Jó olvasást!

Louis szemszöge
Csak ülök és bámulok magam elé... jelenleg az életem szebb nem is lehetne-persze mindez külső szemmel nézve.
A szoba falai mintha össze akarnának nyomni, és én nem kapok levegőt.
Mintha innen nem tudnék kimenni, és nem tudnék semmit helyrehozni.
Gondolom most mindenkiben felmerül a kérdés, hogy "Mégis mi a baj?".
Elsődlegesen gondolom mindenki Eleanorra gondol. Nem, kettőnkkel minden a legnagyobb rendben van, szerencsére.
Van itt egy másik gond... ami felemészt... Harry.
Igen, tudom, hogy furcsán hangzik...
Ő volt a legjobb barátom, annyi közös emlékünk van, annyi csodálatos pillanat. Több mint barátság, sokszor már a barátságon túlmutató határokat súrolta, ezért van, hogy rengetegen emlegetik, hogy máshogy viszonyulunk egymáshoz.
Igazából igen. Ő a testvérem, a lelki társam, ő az, aki mindig felvidít, aki már a nézésemből rájön, hogy mire gondolok.
Mióta Emma kijött a kórházból, konkrétan nem is beszélünk. Nagyon-nagyon hiányzik nekem. A sok nevetés, az együtt töltött percek...
Ezt a tudomására akartam hozni, ezért lementem a nappaliba, gondoltam itt van.
Pont a tv-vel szemben lévő kanapén feküdt.
-Emma?-kérdeztem, miközben leültem a karfára.
-Elment vásárolni.
-Harry beszélnünk kéne.
-Miről?-kérdezte mosolyra húzott szájjal, majd felült a kanapén én pedig mellé csusszantam.
-Arról, hogy úgy érzem elveszítem a legjobb barátomat. Alig beszélgetünk Harry és nagyon rossz. El sem tudod képzelni mennyire. 
-Lou, úgy láttam te kerülsz engem...
-Dehogy kerüllek. Azóta viselkedsz így velem, mióta Emma kijött a kórházba-hangomat kicsit feljebb emeltem, de nem akartam vele veszekedni.
-Sajnálom, ha így érzed. Louis... nekem mindig te leszel a legjobb barátom-mosolygott.-És próbáljunk több időt szentelni egymásra-folytatta és megölelt.
Megveregettem a hátát, és válaszoltam.
-Így lesz Harry... így lesz.
Remélem be tudjuk tartani mindketten ezt az ígéretet.

Niall szemszöge
Mikor ezt kimondta, tudatosult bennem, hogy ez a miénk, ami örökre összeköt és okot ad, hogy mindig szeressük egymást.
Rájöttem, hogy pont ez az, amire vágyok... és akarom.
-Most mi lesz?-rogyott le mellém Réka kétségbeesett tekintettel.
-Fogalmam sincs...-bámultam magam elé, majd tekintetemet az ő tekintetébe fúrtam.-Te mit szeretnél?
-Niall... lehet, hogy fiatalok vagyunk és nem kéne ezt vállalni. Viszont ő mégis csak a miénk. És lehet, hogy később megbánnánk... Niall, nem tudom, tényleg-válaszolta, majd elkezdett sírni.
Karomat köré fontam és átöleltem.
-Ne sírj Réka, kérlek. Minden rendben lesz.
-De Niall... 17 éves vagyok. Mikor kicsi voltam, mindig úgy terveztem, hogy a férjemmel és a gyerekeimmel fogok egy nyugodt életet élni... De-folytatta, majd elengedett, és újra kialakult a szemkontaktusunk-nem egy sztárral képzeltem el azt az életet. Mármint... csak annyi a gond, hogy rengeteg a rajongód, nyugodt életünk soha nem lenne. És gyerekeket meg körülbelül akkorra terveztem, mikor dupla ennyi idő leszek... én erre nem tudom, hogy készen állok-e.
-De mégis gondolj már bele, milyen érzés tudni, hogy megöltél valakit, csak azért, hogy te boldog lehess...
-Most nem tudom mi ez a beszélgetés... talán igaz. Akkor mi legyen?
-Ha már így alakult-kezdtem, majd nyeltem egy nagyot.-Én szeretném-mosolyogtam rá.
Réka egy percig néma csendben bámult maga elé, majd megszólalt bólogatva.
-Tudod mit, Niall? Szeretném. Akarom ezt a gyereket, akár mennyi lemondással jár és energiába fog belekerülni.
-Tényleg?-húztam széles mosolyra a számat.
-Igen-mosolygott vissza majd eldöntöttem őt és karjait nyakamba kulcsolva megcsókoltam.

Zayn szemszöge
Este, fél 12 van.
Bellával feljöttünk a szobámba, amihez igazából ő ragaszkodott.
Nem tudom, hogy milyen céljai vannak, meg mit akar, de nem akarok vele bunkó lenni.
-Kéne mennem... már nagyon késő van.
-Rendben.
-Holnap is átjöhetek?
-Ha szeretnél, gyere, persze.
-Olyan távolságtartó vagy velem...-válaszolta, majd elkezdte összepakolni a cuccait.
-Ne haragudj, csak fáradt vagyok.
-Nem haragszok, jól tudod-mosolygott.
-Akkor oké-mosolyogtam vissza.
Rendesen összeszedte a holmijait, majd lekísértem őt a nappaliba, és kinyitottam előtte az ajtót.
-Akkor... jó éjt, Zayn.
Próbált közelíteni felém... konkrétan szemeit becsukva közeledett felém és megpróbált megcsókolni. Ajkaink már súrolták egymást, de éreztem, hogy ez nem helyes így.
-Sajnálom Bella... nekem... ez... nem megy.
-Nem... én sajnálom... csak. Fuu én nem is tudom...-hebegett, majd egy puszit nyomott az arcomra és elfutott.
Lassan becsuktam az ajtót, majd jobbnak láttam, ha felmegyek a szobámba.
Ledőltem az ágyra és kétségbeesetten a plafont néztem, majd a telefonomra pillantottam.
23:42.
Lehet, hogy jobb lenne, ha aludnék egyet, vagy elmennék sétálni, vagy akármi...
vagy esetleg felhívhatnám Jennát. Igen, ez egy nagyon jó ötlet.
Párat kicsöng a telefon, és leteszi. De miért? Régen mindig éjfélkor beszélgettünk telefonon. Régen, mikor még minden rendben volt.
Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom sms-t jelző hangjára lettem figyelmes.
Mikor megláttam a kijelzőn, hogy Jennától jött az üzenet, a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.
Jenna üzenete:"Ha már nem szóltál, hogy foglalt vagy, és ne keresselek, legalább ne zaklass."
Az eszem megáll. Honnan vesz ilyeneket? Gyorsan kezdtem el nyomkodni a telefonom, és elküldtem egy sms-t. Amilyen gyorsan válaszoltam, olyan gyors volt az ő reakciója is.
Te:"Miről beszélsz?"
Jenna:"Tudod te jól... Bella, vagy ki. Ő mondta, nem én találtam ki. Zayn, kérlek hagyj... felejts el és kész."
Ezt nem hiszem el... hogy volt ilyenre képes Bella?
Tévedtem... nem változott meg. Sőt talán rosszabb mint volt... én pedig nem fogom ezt annyiban hagyni. Harcolni fogok Jennáért.

6.fejezet~1.rész

Kedves olvasók!
A minap újra kaptam egy kritikát, amiben megint azt kaptam, hogy az oldal sivár, nem mindennek van értelme... magyarul rossz.
Hát ez van, nem tudom ti hogy gondoljátok, de én próbálok mindig 100%-ot nyújtani.
Pár kérdést muszáj feltennem, amibe belekötöttek, komiban majd ezt is hagyjátok meg, hogy tényleg így gondoljátok-e, és változtassak-e valamin.
-Zavaró, hogy egy részbe több szemszöget írok le?
-Zavaró, hogy nem link van a részek elején, hanem csak el kell indítani a zenét?
Előre is köszönöm annak, aki válaszol.
Valamint köszönöm a több mint 61.000 oldalmegtekintést, hatalmasak vagytok! 
Feltettem az oldalra egy chatet, jól esne, ha oda is írnátok... azért tettem fel, hogy tudjam tartani a kapcsolatot veletek. Bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésetekre. De nyugodtan írhattok ask.fm-en, twitteren vagy akár facebookon is!:)
Na de jó olvasást!:)
Puszi:Dalmii xx

Niall szemszöge
Rékával leültünk az ágyra és egy hosszas, higgadt beszélgetés vette kezdetét.
-Szóval, megcsináljam most a tesztet?
-Igen... tudnunk kell-válaszoltam egy puszit nyomva a homlokára.
-De Niall én nagyon félek.
-Ne félj. Minden úgy fog alakulni, ahogy alakulnia kell.
Réka felállt mellőlem, vett egy mély levegőt, majd bement a fürdőbe és magára zárta az ajtót.
Hátradőltem az ágyon, fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni.
Egy részről nagyon félek... 
itt a karrierem, a banda, a rajongók, nem mellesleg nagyon fiatal vagyok még apának.
Más részről viszont...
nem, sajnos nincs más rész. Ez van, ezt érzem. Nem vagyok felkészülve, ezt bárki megértheti, és nem kell egyből azzal jönni, hogy milyen bunkó is vagyok.
Miközben gondolkoztam, a szívem a torkomban dobogott. 
Rengeteg dolgon kattogott az agyam...
Ha esetleg a teszt pozitív lenne, a fiúk sem fogadnák örömmel a hírt. Legalábbis biztosan azt szemléltetnék, hogy örülnek, de én tudom, hogy nem lenne az a mosoly olyan őszinte. 
A végén még azt hinnék, hogy beterezett gyerek... na és akkor lenne nekem végem.
Nem, nem, nem. Erősnek kell maradnom, nem szabad ilyenekre gondolnom.
Minden úgy lesz, ahogy az meg van írva. 
Hiszen minden okkal történik.
Pár percig még a fehér plafont bámultam majd arra lettem figyelmes, hogy  Réka belépett a szobába, kezében a teszttel.
Ijedten ültem fel az ágyon, ujjaimat kezdtem el ropogtatni, közben úgy éreztem, hogy perceken belül rosszul leszek, ha Réka továbbra is ilyen rezdüléstelen arccal fog bámulni.
-Na?-kérdeztem szemöldökömet felhúzva, majd nyeltem egy nagyot.-Mi az eredmény?-folytattam egy nagy levegőt véve.
Réka összeráncolta a szemöldökét, és elkezdett suttogni.
-Pozitív...

Liam szemszöge
Egy hónap...
Egy hónap rettenetesen sok idő. Főleg akkor, mikor nem beszélsz vele. Azzal a személlyel, akit még ilyen hosszú idő után is szeretsz.
Úgy döntöttem, hogy ma a szomorkodás és kínlódás helyett inkább elmegyek szórakozni. Azt a helyet, ahol legutóbb olyan brutális módon berúgtam, inkább hanyagolom. Ezért egy közelebbi, nyugodt helyet választottam.
Tudom, hogy most, hogy szakítottunk Daniellel, lányok tízezrei lennének a helyébe, de én még ilyenre nem állok készen. 
Számomra még mindig Ő az, akivel szívesen leélném az életem.

Fél órás készülődés után kész vagyok arra, hogy belevessem magam egy szingli pasinak kijáró éjszakába.
Egy kék inget vettem fel, egyszerű farmerral, és mivel levágattam a hajamat, azzal nincs sok gondom.
A házban nem láttam senkit...-gondoltam alszanak már, vagy elvonultak a saját kis helyükre, tekintve, hogy már 10 óra-szó nélkül elmentem.
Felvettem a kabátom, majd elindultam.
Nem mentem túl gyorsan, szerettem kényelmesen sétálni, közben nézelődni és megfigyelni a körülöttem lévő történéseket.
Megláttam a kis táblát, ami a helyet jelezte, ahova készültem, majd befordultam, és lenyomva a kilincset, beléptem a terembe.
Kellemes volt, semmi nagy hangazavar, teljesen nyugodt környezet, és kedvesnek tűnő emberek... de mint tudjuk, a látszat néha csal.
Leültem egy asztalhoz, majd rendeltem egy koktélt.
Egyedül iszogattam körülbelül fél órán keresztül, majd egy ismerős lányt pillantottam meg a tömegben... talán Danielle, vagy csak az alkohol miatt látok rosszul?
Ő is egyedül volt, gondoltam csatlakozhatnék hozzá.
-Szia-mondtam kezemet vállára téve.
-Liam-lepődött meg, majd velem szembe fordult.-Hát te mit keresel itt?
-Gondoltam kimozdulok kicsit.
-Ó, értem.
-És te mit keresel itt, Danielle?
-Öhm... randim van.
Mikor ezt kimondta, egyszerűen lefagytam. Ő máris túllépett rajtam. Én már nem kellek neki. 
-És kivel?
-Hát úgy sem ismered-mosolygott.
-De azért a nevét megmondhatod.
-Szerintem nincs semmi közöd hozzá, Liam.
-Úgy tudtam, hogy barátok maradtunk. A barátok pedig mindent elmondanak egymásnak.
-Szerintem nem maradtunk barátok, csak valami gyenge haverok. Egy hónap alatt nem vagy képes egyszer sem felhívni, tudod akkor nincs miről beszélnünk-válaszolta, majd visszafordult a bárpult felé.
-Danielle-próbáltam őt beszédre bírni, de mintha nem is érdekelné.
-Hagyj már békén Liam-mondta, felállt és elindult a lépcsőn felfelé.

Ott a társalgók vannak, nagyon hangulatos hely. Valamiért úgy éreztem, hogy utána kell mennem.
Mikor felértem, sehol nem találtam őt. 
-Danielle-suttogtam.-Danielle merre vagy? Kérlek beszéljünk.
Hiába kerestem őt, sehol nem volt. Úgy döntöttem, jobb ha feladom. Aztán eszembe jutott, hogy egyetlen egy hely van, ahol el tud bújni előlem.
A női wc.

Elég furcsa szempárok szegeződtek rám, mikor az ajtóba álltam, majd résnyire nyitottam. 
-Danielle kérlek szólalj meg, ha itt vagy. Muszáj beszélnünk. Érted? Muszáj.
Halk zokogást hallottam. Jól tudtam, hogy ő az, de nem akart válaszolni, ezért lassan benyitottam, és beléptem.
Szerencsémre nem volt itt senki... csak Danielle kuporgott a sarokban.
Odamentem hozzá, majd leültem mellé és megpróbáltam átölelni, ő azonban eltaszított magától.

Letörölte kicseppenő könnyét, majd megszólalt.
-Liam, kérlek ne tégy úgy, mintha minden rendben volna és jó lenne a viszonyunk. Mert lásd be... már nem ugyan az, sőt még csak hasonló sem, mint régen.
-Csak próbáljuk meg megbeszélni... kérlek.
-Rendben. Küldök egy SMS-t Georg-nak, hogy nem találkozunk ma. Liam inkább kísérj haza... nem vagyok túl jól.
Kezemet felé nyújtottam, majd felsegítettem őt, és kiléptünk London éjjeli fényekben pompázó utcájára.
Egy darabig csendben mentünk...
-Liam nem úgy volt, hogy meg akarsz velem beszélni valamit? Csak mert eddig meg sem szólaltál. És már hazaértünk. Emlékszel? Itt lakom...
-De... figyelj, mondanom kell valamit.
-Hallgatlak... csak mond.
-Danielle én még mindig...-teljesen megbabonázott két gyönyörű szép szeme, majd egyik kezemet derekára raktam, másikkal egyenesre vasalt hajába túrtam és szememet becsukva megcsókoltam őt.-Még mindig szeretlek-válaszoltam csókunkat megszakítva.
-Nem Liam, nem szabad-válaszolta, majd két kezét mellkasomra rakta, mélyen belenézett szemembe. Tekintetében szomorúságot, düht, csalódottságot láttam. 
Ahogy megláttam kicseppenő könnyét, én is majdnem elsírtam magam. 
-Danielle... kérlek... csak...
-Sajnálom-válaszolta, letörölte arcát, kezeit mellkasomról egészen hasamig végighúzta, majd még egyszer rám nézett... felszaladt a lépcsőn, és becsapta maga után az ajtót.

5.fejezet~20.rész(fejezetzáró)

Drága olvasók!:)
Elérkezett az 5.fejezet záró epizódja!:)
Ami hosszabb részt jelent(nem sokkal, de igyekeztem, miattatok:)), remélem örültök neki. Aki még nem tudná ez természetesen nem a blog végét jelenti, hanem jön a következő, 6.fejezet.
Raktam fel chatet, várom az ötleteket és kérdéseket.:)
Amúgy nemsokára átlépjük a következő mérföldkövet, a 60.000 látogatót, ami nagyon nagy dolog. Komolyan soha nem gondoltam volna... köszönöm!
A napokban is kaptam díjakat, majd megpróbálom összeszedni az összeset és kirakni.
Nagyon sokat foglalkozok a bloggal, hamarosan új külsővel állok elő, amiben kapok egy kis-na jó nem kicsi-segítséget is, az egyik legjobb barátnőmtől. Szeretném, ha benéznétek a blogjába, és elolvasnátok az első részét, aztán hagynátok egy-két véleményt!:)  / http://thesmokeofdeath.blogspot.hu/2012/10/1-resz.html /
Én pedig szeretném, hogyha már 55 feliratkozó van az oldalon, akkor rendesen jönnének a komik és a Tetszik/Nem tetszik értékelések!:)
Na de itt a következő rész, jó olvasást!:)
puszi:Dalmii xx

*1 hónap múlva*
Zayn szemszöge
1 hónap... rengeteg idő.
Egy hívást, egy sms-t, egy reakciót sem kaptam Jennától.
Azt sem tudom, hogy merre van, hogy egyáltalán jól van-e. 
Igazából nem túlzottam érzem a hiányát, hiszen annyira sok időt nem töltöttünk együtt. Én nem szerettem őt, csak valami többet éreztem, és pontosan jól tudom, hogy ő is. És én talán még most is...
Bella egész kedves lány lett, mintha kicserélték volna őt.
Elmondta, hogy mennyire szégyellte magát, mikor hazudott, hogy terhes.
Csak nem akart elveszíteni, mert különleges vagyok. Aranyos volt tőle.

Amúgy egy borongós októberi nap van, ezért úgy döntöttünk, hogy átjön megnézni egy filmet. Nagyon sokat beszélgettünk az elmúlt hetekben, egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Sokat vagyunk együtt, nevetünk, szórakozunk.
De ha választanom kéne, még mindig Jennát választanám kettőjük közül.

Az időre való tekintettel befűtöttem a kandallóba, majd két pokrócot is elhelyeztem a nagy beszélgetéshez.

Már javában kezdtem álmosodni, és beletörődni, hogy nem jön el, mikor ajtókopogásra lettem figyelmes. Jól tudtam, hogy ő az.
-Szia-nyitottam ki az ajtót, majd Bella teljesen átfagyott karjaival átölelt.
-Bocsi, hogy késtem, odakint nagyon rossz az idő-mondta, majd levette kabátját és besétált a nappaliba.
-Semmi baj, gyere ülj le.
-Milyen kellemes itt-válaszolta, majd törökülésbe helyezkedett a kanapén, én pedig rátettem a pokrócot.
-Kérsz valamit?-kérdeztem, majd a konyha bejáratára mutattam.
-Hát valami meleg ital jól esne-mondta, majd megfordultam és kimentem a konyhába.

Bella szemszöge
Elég későn lettem kész, tudtam jól, hogy Zayn azt hiszi, már nem is jövök, de csalódnia kellett. 
Egész jó lett a viszonyunk, szeretném újra elcsavarni a fejét... azt kell, hogy mondjam: jó úton járok.
Miközben a forrócsokit kezdte el készíteni, elkezdett csörögni a telefonja.
Ránéztem, a kijelzőn pedig Jenna neve villogott.
Szóval ő az a lány, akiről mesélt.
-Haló?-szóltam bele a telefonba.
-Szia. Zayn?
-Szia, nem. De te ki vagy?-próbáltam halkan beszélni, hogy Zayn még csak véletlenül se hallja meg.
-Jenna vagyok. Egy régi barát. Vagyis nem régi, meg nem is igazán barát. De kivel beszélek amúgy?
-Én... öhm a barátnője vagyok, Bella.
-A kicsodája?
-A barátnője. Szóljak neki, hogy kerested?
-Öhm, nem. Nem kell, köszi.
-Jó, akkor szia. Minden jót-mondtam, majd letettem a telefont.
Ez elintézve. Sokkal könnyebb volt mint azt gondoltam. Többet biztos nem fog róla álmodozni, Jenna meg soha többet nem fogja őt keresni.
A telefonjába a naplófájlokba mentem, majd kikerestem a mai dátumokat.
-Öhm.papapapapa. Jenna. Törlés.
Oké, ez is elintézve. Még csak sejteni sem fogja, hogy kereste őt.
-Nem csörgött a telefonom?-jött be Zayn két bögrével a kezébe, közben én eldobtam a kanapé másik végébe a telefont.
-Nem-mosolyogtam.
-Akkor biztosan rosszul hallottam-válaszolta, majd leült mellém, kezembe adta az egyik bögrét és kezdetét vette egy hosszú... túl hosszú este.

Harry szemszöge
Talán a legszebb heteket éljük Emmával.
Mióta kijött a kórházból, el sem szakadunk egymástól és jobban vigyázok rá mint valaha.
Megijedtem, hogy elveszítem őt, azóta tudatosult bennem, hogy mennyire is fontos.
A napunkat azzal töltöttük, hogy elmentünk vásárolni, aztán beültünk moziba, és a nap zárásaként elmentünk vacsorázni.
Aztán egy romantikus kis séta vette kezdetét, London utcáit bebarangolva.
-Annyira szeretlek-suttogta a fülembe Emma, miközben leültünk egy padra.
-Én is szeretlek, Emma. Nagyon-mosolyogtam.-Csukd be a szemed.
-Miért?-kérdezte huncut mosollyal, majd kezét combomra rakta.
-Meglepetés-kacsintottam.
-Remélem nem akarsz semmivel leönteni meg ilyenek...-nevetett.
-Dehogyis. Na de csukd már be a szemed.
A kabátzsebembe nyúltam, és a kezemre helyeztem egy medált.

-Oké, kinyithatod.
Emma csak bámulta a medált, kezét szája elé kapva, de nem szólt semmit. Aztán tekintetét az én tekintetembe fúrta, és egy könnycsepp csordult ki szeméből.
-Ez gyönyörű. Váó Harry, ez az aranynyaklánc ezzel a medállal egy vagyon lehetett.
-Neked mindent. A szív másik fele pedig nálam van. És tudnod kell, hogy örökre viselni szeretném. És azt szeretném, ha örökre nálad lenne a másik fele, és te is hordanád.
-Örökre, Harry-válaszolta, majd megcsókoltam és ölelkezve elindultunk hazafelé.

Niall szemszöge
Rékával volt egy kis vitánk... pontosabban nem kicsi.
A szakítás szélén állunk.
Már külön alszunk két napja, ami számomra kínzás, hiszen egy ujjal sem érhetek hozzá.
-Bocsi,-jött be a szobába, megzavarva gondolataimat-csak itt hagytam a táskám.
-Hová készülsz?-ültem fel, majd ránéztem.
-Mintha annyi közöd lenne hozzá.
-Mi a bajod Réka? Vagy nagyon jó kedved van és majd kicsattansz az örömtől, és van mikor utálsz mindenkit és flegmázol. Mond el... mond el, hogy mi a baj és akkor alkalmazkodhatok a hangulatváltozásaidhoz. 
-Semmi nincs Niall-mondta, majd nyelt egyet és üveges tekintettel rám nézett.
-Márpedig addig nem engedlek el, míg el nem mondod, hogy mi a baj-válaszoltam, és próbáltam megfogni a kezét, aminek az eredménye annyi lett, hogy kiömlött a táskája.
-Nem hiszem el, köszi Niall-húzogatta szemöldökét, majd lehajolt, hogy felszedje a dolgait.
-Segítek.
-Nem kell, hagyd.
Miközben próbálta megakadályozni, hogy pár dolgot felszedjek, a kezembe akadt egy doboz.
Pontosabban megnéztem, és azt hittem helyben rosszul leszek.
-Réka... mi... ez?-kérdeztem a szavakat tagolva.
-Öhm...-hunyorgatott, de szemeivel csak a padlót bámulta, száját kinyitotta, de semmi hang nem jött ki rajta.
-Réka ez egy terhességi teszt?! Csak nem...?
-Nem tudom Niall...

5.fejezet~19.rész

Kedves olvasók!:)

A hétvégén javítgattam a blogot, és így olvasgattam is.

Annál a résznél voltam, mikor Zayn és Hilary elmentek éjszaka sétálni, és elcsattant az első csók. Komolyan mondom, majdnem elsírtam magam. Feltört bennem az érzés, hogy hiányzik Hilary, mint szereplő. De sajnos már nem tudom őt visszahozni, bármennyire is szeretném/szeretnénk.

Ja, és a következő rész a fejezetzáró.
És még egy meglepi: mostantól próbálok hosszabb részeket hozni!:)

Na de csak ennyit szerettem volna mondani, illetve írni.:)

Jó olvasást, puszi:Dalmii xx.

Liam szemszöge

-Tessék? Danielle ugye ezt most nem gondoltad komolyan?-kérdeztem meglepődve, közben megfogtam a kezét.

-De, Liam teljesen komolyan gondoltam. Egyszerűen nincs időnk egymásra. Nézd-folytatta, majd teljesen felém fordult.-Te is elfoglalt vagy, én is elfoglalt vagyok. Sokkal könnyebb lenne, ha olyan barátnőd lenne, aki kevésbé híres. És nekem sokkal jobb lenne egy olyan barát akinek van rám ideje. Rég óta hiányzol Liam. Hiányoznak a közös ebédek, vacsorák, beszélgetések. A sok nevetés és minden. És ha elmész, azt már nem fogja túlélni a kapcsolatunk. Így még mindig könnyebb, mintha úgy szakítanánk, hogy az egyikőnk megcsalja a másikat.

Miközben beszélt, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A kapcsolatunk teljesen kihűlt, unalmas. Életemben mindig valami különlegesre vágytam. Úgy éreztem ez a kapcsolat több, mint különleges. Talán pont ez a baj.

-Biztosan ezt akarod?-kérdeztem, majd másik kezét is megfogtam.

-Igen-mosolygott.

-Danielle, Figyelj. Én attól szeretném veled tartani a kapcsolatot, és szeretném, ha barátok lennénk-mosolyogtam rá.

-Én is szeretném Liam-válaszolta, majd megölelt.-Holnap összeszedem a cuccaimat és visszaköltözök a saját lakásomba.

Mikor ezeket a szavakat kimondta, tudatosult bennem, hogy mindennek vége. És én még csak nem is küzdöttem érte, még csak egy új esélyt sem kértem tőle. Semmit. Semmit nem mondtam, hogy változtatni tudjak ezen a helyzeten.

Igen, szeretem még őt, de magamnak sem vallottam be eddig, hogy kevesebbet érzek, mint a legelején.

Talán jobb lesz így.

-Rendben-mosolyogtam.-Majd segítek.

-Köszönöm-válaszolta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Ennyire könnyen elengedne? Ennyire nem számítok már neki? Ennyire kiszeretett belőlem?

Hiszen ezt eddig képtelenségnek tartottam... de mégsem az.

*másnap*

-Jó reggelt-köszöntem Daniellenek, ahogy a nap első sugarai cirógatták arcomat, mire én felkeltem. Dan ilyenkor már készen állt előttem, éppen a bőröndjén húzta be a cipzárt. Majdnem mellé csúszott egy 'édes' kifejezés is, de eszembe jutott az éjszakai beszélgetésünk.

-Szia. Öltözz fel gyorsan és akkor jöhetsz velem-nevetett, mintha minden a legnagyobb rendben volna.

-Oké-válaszoltam, majd felkaptam egy melegítőt, egy egyszerű szürke pólóval majd gyorsan beágyaztam.

-Akkor mehetünk?

-Igen-mondta fejét lehajtva.

Felvettem az egyik bőröndjét, a másikat ő hozta. Lementünk a lépcsőn, reméltük, hogy még senki nincs fel. Nem akartam, hogy Danielle is itt legyen, mikor elmondom a többieknek a döntésünket. 

Beültünk a kocsiba, majd fél óra néma csendben telt utazás után megérkeztünk.

-Szóval itt lennénk...

-Még segítek bepakolni-vágtam a szavába.

-Oké-mosolygott, majd kiszedtük a csomagokat és bepakoltuk a lakásba.

-Majd egyedül kipakolok. Nyugodtan menj haza, a többiek már biztosan aggódnak miattad-mondta, majd kezét végighúzta arcomon.

-Rendben-mondtam, majd szorosan magamhoz húztam őt.

Tudtam, hogy vége. Vége van mindennek. Fél nap leforgása alatt elveszítettem azt az embert, akivel már a jövőnket tervezgettük.

Ahogy beszívtam édes illatát, egy könnycsepp csordult ki a szememből.

Majd a szipogására lettem figyelmes.

-Menned kéne-mondta 5 perc után, majd eltaszított és letörölte az arcát.

Olyan volt, mintha szégyellné könnyeit előttem.

-Szia-mondtam, majd intettem egyet kezemmel és kiléptem az ajtón.

Teljesen távolinak éreztem őt.
Úgy megcsókoltam volna és tudattam volna vele, hogy mennyire szeretem. 
Mért engedtem?

És én hagytam elmenni. Hagytam, hogy mindennek vége legyen, mikor legbelül érzem, hogy helyre lehetett volna hozni.
Elrontottam. Végleg.

Zayn szemszöge
Az éjszaka nagyon sokat gondolkoztam. Csak úgy mindenen.
Jennán, Emmán, a bandán, a rajongókon, magán az életen.
Sok kérdésre kerestem a 'miért?'-eket, kevés sikerrel.
Mikor rápillantottam az órára, pontosan 6:25 volt.
Jobbnak láttam, ha felkelek, azért kimásztam az ágyból, felöltöztem és megágyaztam.
A konyhába érve összeöntöztem egy tálba kevés kukoricapelyhet tejjel.
Levágódtam a tv elé, majd bekapcsoltam.
Miután semmi-számomra-érdekeset nem találtam a csatornák között válogatva,  beraktam a mosogatóba a tányérom és egy kabátot felvéve-tekintve a hideg ősz időre-kiléptem London kissé zajos utcáira.
Mindenkiben Jennát láttam, mindenhol őt kerestem.
Bennem volt az az érzés, hogy mi van, ha nem ment el? Mi van ha még itt van csak játszik velem?
Nem, ő ilyet nem tehet.
Nagyon elgondolkoztam, pontosabban észre sem vettem, mikor nekimentem egy idegennek, aki a földre rogyott és minden kihullott a kezéből.
-Annyira sajnálom. Hagy segítsek-mentegetőztem.
-Semmi gond-válaszolta, majd kezemet megfogva felállt.
Ijedtemben majdnem összeestem.
-Bella te meg mit keresel itt?
Tudtam, hogy ebből a véletlen összefutásból csak a bajok és a további kalamajkák lesznek... mégsem tudtam őt csak úgy otthagyni. Eszembe jutott minden régi emlék, és együtt töltött idő.
Ő is csak fapofával bámult rám, majd szemöldökét felhúzta, száját szélesre nyújtotta.
Mosolygott, de olyan gúnyosan tette, mintha meg akarna ölni. Fogalmam sem volt, hogy most mi lesz, csak annyit tudtam, hogy semmi jó.