6.fejezet~4.rész

Sziasztok!:)
Új külső, amint látjátok, remélem tetszik.
Ebben a részben csak Emma szemszöget raktam, mivel nem akartam röviden leírni ezt a 'kis' találkozást. 
Köszönök mindent, nagyon szeretlek titeket!
Komizzatok és értékeléseket kérek.:) 
25-30 hozzászólás után jön az új rész.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást. 
Puszi: Dalmii. xx

Emma szemszöge
Egy frissítő zuhanyzás után lassan magamra vettem a harisnyámat, majd a szoknyámat, és végül a felsőmet.
Abból a parfümből fújtam magamra, amit még Adamtől kaptam. Nem tudom miért csináltam ezt, hiszen nem akartam tőle semmit... talán még provokálni sem. Csakis azért megyek oda, hogy megtudjam az igazat, mindenről.
Persze Harry nem tartja ezt az egészet túl jó ötletnek, talán csak túlságosan félt. Nem is merek arra gondolni, hogy esetleg tud valami olyat ezzel kapcsolatban, amit én nem.
-Emma, biztos vagy benne, hogy ezt akarod?-kérdezte, miközben még mindig az ágyban fetrengett.
-Teljesen-kezdtem el mondandómat, miközben a szegecses bokacsizmámat húztam fel.-Harry muszáj megtudnom mindent. Te pedig jobban tennéd, ha felkelnél-kacsintottam rá, majd széles mosolyra húztam a számat.
-Oké, édes. Majd amúgy összerámolok én. De figyelj...-kipattant az ágyból, odajött hozzám és szorosan átölelt.-Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra és azonnal szólsz, ha valami baj van.
Bólintottam egyet, arcát két kezemmel közrefogtam és egy apró csókot nyomtam a szájára, majd táskámat megfogva kirohantam a szobából.
Úgy tűnhetett  mintha kerültem volna valami helyzetet, de egyáltalán nem erről volt szó, csupán annyi az egész, hogy már késő van, az sem biztos, hogy még beengednek a börtönbe, mivel a látogatási idő véget ért. 
Ahogy tudtam rohantam, a szívem majd ki ugrott a helyéről.

Össze sem szedtem még a fejemben a gondolatokat, de már a vaskaput meglökve beléptem az udvarba, ahonnan egyből a börtön várótermébe mentem.
Olyan amilyennek elképzeltem...
Rideg, hűvös, barátságtalan.
Barna csempe fedte a talpam alatt lévő teret, a falakon itt-ott leszaggatott plakátok, néhol kivésett falak és ami talán a legborzasztóbb volt, az a bűz, ami szerte áradt az egész épületben.
-Segíthetek?-kérdezte egy idősebb nő, aki öltözködéséből véve a takarítónő lehetett.
-Én csak látogatóba jöttem.
-Amint látja nincs látogatási idő, ezért is nincsen a portán senki. Jöjjön vissza később.
-De nem tudok később visszajönni.
-Megesik. Viszont látásra-mondta, majd a felmosónyelet elengedve kezével az ajtó irányába mutatott.
Nem hagyhattam ennyiben a dolgot. A nő irányába kezdtem egyre nagyobb lépésekkel közeledni.
-Ennyi elég lesz?-nyújtottam felé a zsebemből kivett pénzt, ami körülbelül 200 dollár volt.
Egy darabig csak nézett rám, majd fejével intett. Értettem mit akar, hogy kövessem őt.
Pár percet várnom kellett, míg beszélt a biztonsági őrökkel.
Feltűnően rám néztek, majd bólintottak és megnyitották előttem az ajtót.
Egy terembe vezettek, ahol csak egy asztal volt és mellette két szék.
Megijedtem. Ez nekem túl személyes Adammel. 
Idegesen doboltam a lábammal, majd pár perc várakozás után résnyire nyílt az ajtó, a szívem pedig egyre hevesebben kezdett el verni...
Mikor megpillantottam Adamet, egyszerűen nem hittem el, hogy ő az.
Mindig is olyan gyerek volt, aki kerülte a balhékat, aki váltig állította, hogy ő soha nem fog cigizni, sem drogozni és egyáltalán még csak egy korty alkoholt sem fog inni. Igazából megsajnáltam őt, ahogy láttam, hogy hova is került, hiszen mégiscsak legjobb barátok voltunk, közel 15 évig.
És most? Most hova került? Talán így jobb neki? A bűnözés, emberölés, fosztogatás, verekedések? Mindennek tetejében pedig az áll, hogy 10 év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Alig ismertem meg. Arca be van esve, jobb szeme alatt egy hatalmas lila folt virít, kezei teletetoválva...
-Adam?
-Na? Mi van? Minek jöttél ide?-kérdezte, majd lehelyezte magát a székre.
-Mik ezek a tetoválások?-húztam fel a szemöldökömet, amire ő nevetni kezdett.
-Jaj Emma... túl jól ismerlek ahhoz, hogy elhiggyem, hogy azért jöttél ide, hogy az életemről, vagy netán a tetoválásaimról kérdezz.
Nyeltem egy nagyot, majd úgy döntöttem, jobb ha belecsapok a dolgok közepébe, nem kerülgetek tovább semmit.
-Szeretném megtudni, hogy miért akartad tönkretenni az életemet? És miért ölted meg Hilaryt? Adam... legjobb barátok voltunk-ahogy ezt kimondtam, egy könnycsepp talált magának utat.
-Emma... addig voltunk a legjobb barátok, míg nem jött a csinos kis pudlifejű Harry. Ha ő nem lenne, én nem lennék itt és Hilary még élne. És azt hiszem ennek a beszélgetésnek most vége is szakad.
-Nem, nem mehetsz el. Én az igazi okot akarom tudni...
-Jaj drága ne idegesíts már a hülyeségeiddel, kérlek szépen. 
-Nem akarlak idegesíteni, de be kell látnod, hogy jogom van tudni az igazságot, és neked meg kötelességed elmondani.
-Olyan akaratos vagy. 
-Te meg undorító, hogy nem akarod elmondani nekem a teljes igazságot. Ígyis-úgyis itt rohadsz még 10 évig.
-Most azonnal befejezed, vagy ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége.
-Szóval felidegesítettelek? Oh, sajnálom. Csak nem fenyegetsz?
-Egy rohadt ribanc vagy-suttogta a szavakat egyesével, kicsi szüneteket tartva, miközben leheletét már az arcomon éreztem.
-Te meg egy hidegvérű gyilkos.
-FOGD BE A POFÁD!-üvöltötte torka szakadtából, majd a köztünk lévő kis asztalt félredobta, és fölém állt, majd a szék háttámlájára támasztotta kezeit.
-Na mi van, most talán félsz? Hm? Csak provokálni tudsz, de tudod fordítva nem lenne olyan vicces ez a helyzet-folytatta, majd egyre közelebb jött hozzám.
-Mire készülsz? Adam hagyj békén-válaszoltam, mire ő egyik kezével az államat megszorította és fejemet egyenesen tartotta úgy, hogy dühös tekintete szempárommal találkozhasson.
-Most olyan szívesen szétverném a csinos kis pofikád, de nem... akkor nem tudnálak megcsókolni-erőteljesen tartotta továbbra fejemet, én persze semmit nem tudtam tenni, ezért önakaratomon kívül megcsókolt. 
Miután elengedett, velem szembe tette a székét, önelégült vigyor ült az arcára és én csak rémültem figyeltem, hogy mi lesz a következő lépése. 
Leült, hátra dőlt, majd kezeit hasán összekulcsolta.
-Van egy ajánlatom. Szóval te is jól tudod, hogy mostanában nem vagyok az az eltűnt gyerek, aki akkor voltam, mikor veletek barátkoztam. Nos... teljesen egyszerű. Ha megszerzed nekem a váltságdíjat, ami csekély 300.000 dollár, Harrynek semmi baja nem fog esni. Viszont ha ezt a pénzt nem szerzed meg, kénytelen leszek a kapcsolatokra hagyatkozni és velük elvégeztetni a piszkos munkát.
Szavait egyszerűen nem tudtam felfogni. 300.000 dollár? Honnan szedjek én össze ennyi pénzt? Lehet, hogy csak becsap, és egyáltalán nincsenek kapcsolatai. Viszont Harry élete a tét...
-Mennyi időt adnál nekem?-kérdeztem, miközben hangom megcsuklott.
-1 hónap.
-Mégis honnan szedjek össze ennyi pénzt, Adam?
-Ha igazán szereted Harryt, akkor megoldod-mosolygott rám, azzal a gúnyos tekintettel.
-Az idő lejárt-nyitott be a biztonsági őr, Adam rám kacsintott és felállt a székről, majd kisétált a teremből.

Nekem mintha a földbegyökerezett volna mindenem, meg sem tudtam moccanni. Minden miattam van, ha nem jövök be, most nincs ez.
300.000 dollár...
Nem szólhatok Harrynek, azt hinné megbolondultam, hogy hagytam belekeverni magam ilyen helyzetbe. Teljesen kétségbeestem. Senkire nem is támaszkodhatok, mióta Hilary már nincs velem. 
Kíváncsi vagyok, hogy ki mit tenne a helyembe, de én olyan szinten megijedtem, hogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy bármi áron is, de meg kell szereznem ezt a pénzt.