6.fejezet~20.rész (fejezetzáró)

Sziasztok drágák! 
Következő rész 30 hozzászólás, 60 értékelés és 170 feliratkozott olvasó után! 
Jó olvasást!
Puszi: Dalmii xx 

Harry szemszöge
Megijedtem... 
Emma sehol, a többieket sem találom. Reménykedtem benne, hogy csak kicsit többet ittak a kelleténél és szimplán itt hagytak.  
-Emma! Emma!-kiabáltam torkom szakadtából. Az agyam azt mondta, hogy induljak el haza... a szívem azonban itt marasztalt és keresésre bírt. 
Ahogy sétálgattam London enyhén ködös utcáin, a szívem egyre hevesebben vert. Fogalmam sem volt miért, talán mert kellőképpen kifáradtam. 
Egy ismerős férfi alakot vettem észre a távolban... talán Mark az, és tud valamit Emma hollétéről. 
-Mark?-kérdeztem hunyorogva, miközben a kezeimet kivettem a kabátom zsebéből és futni kezdtem.
Ahogy közelebb értem, megláttam, hogy nincs egyedül.
-Nem csináltam semmit, esküszöm Harry... én csak elhoztam őt sétálni, hátha jót tesz neki-ordítozott.
Először fel sem fogtam, hogy mi történik, csak sírásra lettem figyelmes... és egy ücsörgő lányra... Emmára.
-Emma! Már mindenhol kerestelek!-rohantam oda hozzá, majd letérdeltem mellé és megfogtam az arcát. 
Rémisztő volt.
Csak ücsörgött, a könnyei folytak és egyfolytában egy helyre bámult.
-Szerelmem, itt vagyok, semmi baj nincs, nyugodj meg.
Szavaim üres fülekre találtak... Emma olyan volt, mint aki teljesen össze van zavarodva.
-Mit csináltál vele?-löktem arrébb mellkasánál fogva Markot.
Persze az egész szimplán hirtelen felindulásból történt. Jó, bevallom amúgy sem túl szimpatikus. 
-Harry, az életemre esküszöm, hogy semmit! Kapott egy telefont, aztán egyszer csak összeesett, nem kapott levegőt, és üvöltött... valamit tennem kellett. Segítettem neki felállni, aztán idáig eljöttünk, ő lekuporodott a földre és azóta nem mozdul. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek Harry-kiabálta Mark, miközben kezeit összekulcsolva tarkójára tette és elfordult.
-Jó, ne ordíts már, inkább találjuk ki, hogy mit csináljunk vele. Semmire nem reagál-néztem Markra ijedten.-Talán a telefonja majd választ ad mindenre-csillantak fel szemeim, de abban a pillanatban, ahogy megfordultam, szörnyű rettegés fogott el.
-Hova tűnt? 
-Ki?
-Szerinted kiről beszélek, te idióta?-üvöltöttem Markra. 
Emma sehol nem volt. Még a közelben kell lennie, ebben biztos vagyok.
-Jézusom... tudod mit? Én ebbe nem akarok belekeveredni, én nem akarok felelősséget vállalni, ha valami baja lesz. Most haza megyek inkább. Én ezt nem bírom, sajnálom-mondta, majd megfordult és futni kezdett.
Nem hittem el amit mond... végül is pont ez a barátok feladata, nem? Segíteni, bármikor.
Legszívesebben után rohantam volna és letéptem volna a fejét. De nem tehettem, hiszen meg kell találnom Emmát.

Futottam, ahogy csak bírtam. Ennyire messzire nem mehetett. 
A távolban mentő vinnyogására lettem figyelmes... aztán elöntött a félelem és a hang irányába kezdtem el futni. Mi van, ha Emma csinált valami hülyeséget? De ki szólt a mentőknek? Mi történik? 
Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne most tennem... megálltam és forogni kezdett körülöttem az egész világ. Majd a földre rogytam. NEM BÍROM! Nekem ez már túl sok. 

***

-Uram, jól van?-bökdösött meg egy idősödő, ősz hajú férfi.
Felálltam és kinyitottam a szemem. Világosodik. Az egész éjszakát itt töltöttem az utcán összekuporodva? És Emma? Feladtam! Nem kerestem meg! Ha valami baja lesz, az az én hibám! Azonnal meg kell keresnem.
-Elnézést-mondtam a férfinek, majd felálltam és szaladni kezdtem.
A sírás kerülgetett, legszívesebben feladtam volna, és egy kocsi elé ugrom.
A telefonom pittyegni kezdett. A kijelzőn Louis neve íródott ki.
-Igen?
-Szia haver. Rohadt nagy gáz van, de te hol a fenébe vagy? 
-Hosszú. Gyorsan mond, Louis. 
-Emma... szóval... menj a kórháztól két utcával arrébb és fordulj be jobbra. 
-Mi? Ez mit jelentsen Louis?-kérdeztem, de azzal a lendülettel le is tette a telefont, így választ nem kaptam a kérdésemre. 

Jenna szemszöge
Fél három múlt. Életem legrosszabb estéjén vagyok túl. Most értem haza(mivel Londonban buliztam, a régi házunkban alszom) azt hiszem kezdek józanodni. 
A lakásba belépve ledobtam a táskámat a kanapéra, majd a fürdő felé indultam lassú, kimért léptekkel. 
Ahogy megláttam magam a tükörbe, a rémület fogott el.
"Így néztem ki egész este? Nemár." 
Hideg vízzel megmostam az arcom, aztán ahogy egyre jobban belemerültem a gondolataimba, egy könnycsepp csordult végig az arcomon. 
Teljes szívemből szeretem Zaynt. 

Azt hiszem a legjobb lesz, ha most megyek és elteszem magam holnapra.
Beléptem a hálószobámba, gondosan megágyaztam, majd felvettem a pizsamámat, ami egy rövidnadrágból és egy toppból állt. 
Amikor már lefeküdtem és kényelmesen befészkeltem magam a párnák közé, kopogást hallottam az ajtómon.
Minden átfutott az agyamon.
Talán nem kéne kinyitni, lehet, hogy csináltam valamit és a rendőrség keres...
De nem lehetek ennyire nyuszi... 
A kilincset lenyomva lassan kinyitottam az ajtót. Ami fogadott, hihetetlen volt.
-Szeretlek Jenna. Csak te kellesz nekem.

Emma szemszöge
"Hölgyem, önnek látogatója érkezett."-valami suttogást hallottam és közeledő lépteket.
 Nem érdekelt. Csak egyedül akarok lenni... csak hagyjon mindenki békén. Segíteni úgysem tud senki. Jó itt nekem. Életem végéig itt akarok maradni. Már ameddig tart...

"Látogatója érkezett."