6.fejezet~17.rész

Sziasztok drágák! 
Itt vannak a várva várt szünet első napjai.
Remélem örömöt tudok okozni ezzel az új résszel.
Kellemes nyarat mindenkinek!
(Remélem az idei nyár is éppen olyan jól fog telni a blogot illetően, mint a tavalyi, hiszen a látogatás és komment statisztikák az egekben voltak.)
KÖVETKEZŐ RÉSZ 60 ÉRTÉKELÉS, (TETSZIK/NEM TETSZIK/ELMEGY) 35 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 150 FELIRATKOZÓ UTÁN.
Puszi: Dalmii xx

Emma szemszöge
Nem szabad őt elengednem, hiszen Ő életem szerelme. Most együtt is lehetnénk. Csak ezen a helyzeten kéne túl lennünk és akkor minden rendben lenne.

-Harry-üvöltöztem a lépcsőn leszaladva, mikor megláttam őt, ahogy ül egy asztal mellett.
Azonnal oda rohantam hozzá és halkan leültem mellé.
A látvány, ami fogadott, még engem is meglepett... sírt.

-Emma, kérlek ne nehezítsd meg a helyzetemet-mondta miközben lehajtotta a fejét.-Ezt akartad elérni, ugye? Hogy lásd mennyire fontos vagy?
-Harry én nem akartam semmit-húztam fel a szemöldököm, majd közelebb csúsztam hozzá.
-Kérlek! Kérlek, nagyon szépen kérlek akkor mond el, hogy mi folyik itt?! Mi történik? Legyél teljesen őszinte, az érzéseiddel kapcsolatban is és azzal kapcsolatban is, hogy mi volt ez az egész. Cserébe én is őszinte leszek. De Emma- felém fordult, letörölte könnyeit és megfogta a kezemet-félek, hogy ebbe a helyzetbe lassan bele fogok bolondulni. Mert jelenleg teljesen így érzek-ahogy rám nézett, kétségbeesést láttam szemeiben. 
-Csak menjünk el valahová-simogattam meg a hátát, majd mindketten feltápászkodtunk a hideg kőről.
Szembe kerültünk egymással és tekinteteink egyből találkoztak. Olyan érzést éreztem megint, mint régen, mikor minden rendben volt.
Tudtam, hogy most tennem kell valamit.
Megöleltem.
Váratlanul érte őt, de amint a nyakába akaszkodtam, derekamat kezeivel körbefonva ölelt meg.
-Úgy hiányoztál-suttogta, majd mélyen beszívta a parfümöm illatát.
-Te is nekem-válaszoltam, majd fejemet a mellkasára hajtottam. 

Pár percig így álltunk, majd Harry megszakította az ölelést és megbeszéltük, hogy a következő úti célunk merre vezet. 
A tengerpart mellett döntöttünk, igaz, hogy pár órát utaznunk kellett, de megérte. 
Egy kis kávézóba tértünk be először. Igazán kellemes, hangulatos hely volt.

-Szóval-szólalt meg Harry, miután leültünk és rendeltünk két csésze teát.-Meséld el pontról pontra, hogy mi történt addig, amíg nem tartózkodtam itthon...-majd kortyolt egyet a teájából-és azt is, hogy mit éreztél.
Gondolkoznom kellett. De hiszen most már mindent őszintén elmondhatok neki, nincs mit titkolnom. 
-Hát...-suttogtam, miközben megkevertem a teámat-szörnyű érzés volt. Mert abban a pár napban is rettenetesen hiányoztál, Harry-mosolyogtam rá.
-Tényleg?-mosolygott vissza.
-Persze-bólogattam.
-Akkor honnan jött az ötleted, hogy szakítsunk?-kérdezte Harry, miközben összeráncolta a szemöldökét és újra belekortyolt a csészéjébe.
-Erről nehéz beszélni...
-Én megpróbálnám a helyedbe-kacsintott.
-Rendben, legyen. Szóval-kezdtem el mondandómat, miközben vettem egy nagy levegőt.-Adam azt mondta, hogy nem esik bajod és nem is kell fizetnem neki, ha szakítunk. Pont ezért mentem el hozzá tegnap, mert felhívott. Kiengedték a börtönből. Az volt a kívánsága, hogy legyek vele egy éjszakát, és békén hagy és veled lehetek. 
-Micsoda?-kérdezte fennhangon.-Ez most nagyon meglepett... Jézusom... de sokkal boldogabb vagyok. Köszönöm, hogy elmondtad-válaszolta, majd megfogta a kezem és megszorította. 
Válaszul csak egy halvány mosolyt adtam.
-Van még valami, amit tudnom kéne?
-Azt szégyenlem. Nagyon.
Harry tátott szájjal figyelt.
-Az történt, hogy a kelleténél többet ittam... és nem is tudom hogy, vagy miért... de megvágtam magam. Nem egyszer, nem kétszer... de Harry nem mehetnénk? Kezdem elég rosszul érezni magam. Mintha mindenki engem figyelne. 
-Emma, ez... ez borzasztó. Mindezt azért...
-Igen-vágtam rá. Mielőbb abba akartam hagyni ezt a témát.
-Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. Ez... ezt el sem tudom hinni.
-Remélem több okom se lesz rá-mosolyogtam.-De ennek vége, ennyi. Most te jössz, mond el, hogy benned mi zajlott le.
Harry csak mosolygott, és mosolygott...
-Csak az, hogy mennyire szeretlek, és, hogy mikor jön el megint az az idő, amikor újra együtt lehetünk. Minden egyes pillanatban csak rád gondoltam. 

Nem tudtam erre mit válaszolni. Ilyenkor pontosan rádöbbentem, hogy mennyire szeretem őt. Talán jobban, mint valaha. 

Csak mosolyogtunk egymásra, majd miután Harry fizetett, kiléptünk az utcára és lesétáltunk a tengerpartra.

-Gyere-mondta nevetve, majd megfogta a kezemet és elkezdtünk a víz felé szaladni.
-Ne, várj, Harry-kiabáltam, miközben megpróbáltam egész testemmel ellen állni ennek a műveletnek.
Mégis jól éreztem magam. Felhőtlenül nevettem újra. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy itt vagyok vele és éreztem, hogy nekem nem kell más.
Bementünk egy darabig a vízbe de nem éreztem biztonságosnak, így szóltam Harrynek, hogy inkább menjünk ki. Ehelyett teljesen mást kaptam. Megfogott és felemelt a kezeivel.

Annyira jó volt őt újra nevetni látni.
-Szeretlek Emma!-kiabálta.-Érted? Szeretlek! Életem szerelme te vagy!
-Annyira hülye vagy-nevettem.-Amúgy... én is szeretlek-suttogtam neki, majd két gyönyörű szemébe néztem... 
-Olyan érzésem van, mint régen-mosolygott.
-Mint régen?-kérdeztem.-Az milyen?-billentettem oldalra a fejem.
-Mintha a mennyekben lennék. Minden veled töltött pillanat olyan.
-Hiányoztál, édes-mondtam, mire megpuszilta a homlokom, az orrom, mindkét arcfelemet, majd megcsókolt.

Miután elengedett, felemelt a magasba, majd bedobott a vízbe. 
-Na nemár-jöttem fel a víz alól, majd elkezdtem őt lefröcskölni. 
Harry elkezdett rohanni, ahogy csak tudott. 
-Na szép vagy-ordítottam utána nevetve, majd én is kifutottam a partra. 

Ölelkezve mentünk ki az országútra, ahol persze elég érdekesen néztek ránk a jelenlegi vizes kinézetünk miatt.
-Na és hol alszunk?-kérdeztem, miközben kézen fogva sétáltunk az egyre sötétedő utcákon.
-Egy szállodában-felelte, majd karjával átölelt, adott egy puszit a nyakamra és így mentünk tovább.
-Te akarsz valamit-néztem rá rosszalló tekintettel.
-Mégis mit akarnék, ha enyém a világ legszebb barátnője? Akivel tökéletesen boldog vagyok újra?-nevetett.
-Úgy értem tőlem akarsz valamit, te kis sunyi.
-Jaj, hát majd azt este megdumáljuk-legyintett, miközben újra mosolyra húzta száját, ahol megjelentek arcán a gödröcskéi. Annyira hiányzott ez... látnom, hogy önfeledten nevet. Azt hittem már soha nem jön el ez a pillanat. De mégis... volt olyan része a napnak, mikor nem tudtam eldönteni, hogy álmodok-e, vagy sem. 
Furcsa volt újra boldognak lenni.

Miután beértünk egy elegáns szállodába, béreltünk egy szobát, felszaladtunk a lépcsőn, és a szobába érve bedőltünk az ágyba.

-El sem hiszem, hogy újra az illatodat érezve aludhatok el-suttogta a fülembe.-Köszönöm, hogy vagy nekem, édes!