6.fejezet~15.rész

Sziasztok! ♥
Köszönöm mindenkinek a türelmes várakozást, hiszen mostanában nem voltam túl aktív. Ez betudható az év végi vizsgáknak, dolgozatoknak, edzéseknek.
Ma írtam meg a magyar vizsgát, jól sikerült, ezért gondoltam írok nektek egy részt. 
Mostantól megpróbálok több részt hozni egy hónapban, nyáron (persze ha ti is aktívan lesztek) előfordulhat, hogy újra heti kész résszel fogok előállni. 
Most pedig élvezzétek a részt. Remélem tetszeni fog és még nem unjátok az írásaimat. 
Szeretlek titeket és nagyon szépen köszönök MINDENT! (beleértve azt is, hogy a napokban elértük a 200.000 látogatót) 
Jó olvasást! 
Puszi:Dalmii xx

-Harry, megmagyarázom!-toltam félre egy határozott mozdulattal Mark karjait, amik még mindig szorosan öleltek.
Harry azonban csak mosolygott, megingatta miközben lehajtotta fejét és kezeit zsebre tette. 
Teljesen közel mentem hozzá.
Annyi kérdést feltettem volna most neki. Pár napja ment el, de az őrületbe kergetett azzal, hogy nem volt itt mellettem. Megkérdeztem volna, hogy miért jött most vissza, és, hogy még szeret-e. Azonban nem tehetem, azzal elárulnám saját magam.

-Emma... nem kell semmit megmagyaráznod. Független ember vagy. Nem vagyunk együtt. Azt csinálsz, amit akarsz-kacsintott, majd gyilkos tekintetét mélyen a szemeimbe fúrta.-Most pedig, ha megbocsájtasz...-folytatta, majd megfogta vállaimat és arrébb tolt, éppen annyira, hogy elférjen mellettem, majd besétált az ajtón.

-Nem hiszem el-ültem le a lépcsőre, kezemmel homlokomat támasztottam. Azt vettem észre, hogy lecseppen egy könnycsepp a lábamra, aztán követi őt a következő. 
Mark meleg ölelését éreztem a vállamon, majd a hátamra terítette kabátját.
-Gyere be. Mindjárt esni fog az eső-suttogta, majd megpróbált felsegíteni, azonban kezét levettem karomról.
-Rendben, menj csak előre, mindjárt megyek én is-válaszoltam és megigazítottam a kabátot.
Azonban eszem ágában nem volt bemenni. 
Imádtam az esőben ülni, sétálni, vagy csak úgy lenni...mondjuk elég az is, ha komor az idő.
Főleg akkor szerettem ezt az állapotot, ha az időjárás illeszkedett a lelkemhez. Akkor úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

Percek, órák telhettek el, nem tudom.
Csak ültem.
A zokogást már rég abbahagytam. Nem hozzám méltó. Ráadásul annyit sírtam az elmúlt időben, hogy minden napi dologgá vált, így kiszáradtak a könnycsatornáim. 

-Nem fázol?
Ahogy hátrafordultam Harryt láttam meg. Egy cigi lógott ki a szájából. Most játssza a nagyfiút. Mit is mondjak... nem áll jól neki.
-Úgy tudtam nem cigizel-álltam fel a lépcsőről, megigazítottam a ruhám és oda mentem hozzá.
-Nem. Ez csak pillanatnyilag jól esik.
-Feszültséglevezetés?
-Mondhatjuk. Kérsz?-nyújtotta felém a füstölgő szálat, de automatikusan visszautasítottam. 
-Na és mi a helyzet?-kérdezte egyszerű nyugodtsággal.
-Semmi-vágtam oda dühösen. Leginkább leköptem volna. 
Nem hiszem, hogy ez a megfelelő módja annak, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Lazán nekidőlve egy oszlopnak, bagózás közben tudakozik arról, hogy mi történt velem ebben a pár napban. 
A legszívesebben közöltem volna vele, hogy majdnem öngyilkos lettem(bár nem is emlékszem rá) amikor felvágtam az ereimet.
Mennyi szenvedtem miatta.
A nap 24 órájából 23 és fél órán keresztül csak rá gondoltam.
Kezdek kételkedni... kételkedni abban, hogy szeret.
Ismerem Harryt, nem így viselkedne. Vagy csak felszínes és nagyon jó színész. Bár ezt az oldalát akkor még nem sikerült megismernem. 
Mi van, ha gyűlöletté formálódott a szerelme, mikor szakítottam vele? 

-Akkor oké-válaszolta.
Mérhetetlenül felidegesített.
Ez a túlzott nyugalom nem az ő stílusa. 
Egy lenéző pillantást vetettem rá, miközben végigmértem. 
Elindultam a bejárat felé, jobbnak láttam ha itt hagyom őt, és lenyugszom mert ennek nem lesz jó vége.
Erős kezével karomat megfogta és magához húzott.
Milliméterekre voltam tőle.
Rám fújta a füstöt, majd félredobta a csikket.

-Emma... most figyelj rám szépen- nézett rám. Levegőt sem mertem venni és megfagyott a vér az ereimben.-Tudom, hogy mit érzel. Ne tegyél úgy, mintha te nem tudnád, hogy én mit érzek. Te azt pontosan tudod. Csak magadnak sem akarod bevallani. Mert félsz. Fogalmam sincs, hogy neked most ez hogy jött, hogy nekünk szakítanunk kell. De harcolni fogok érted. Pontosan tudom, hogy mennyire megcsókolnál most... és, hogy mennyire kívánsz. Pont ahogy én téged. Hidd el nekem, hogy újra az enyém leszel. Csak idő kérdése kislány-suttogta, majd rám kacsintott. 
Ajkait vészesen közelítette felém. Nem is lepődtem meg. De tetszett ez a határozott stílusa.
Igaza volt... lehetetlen, hogy ellenálljak neki. 
-Fogd be... és csak csókolj meg-válaszoltam. 

-Látod, megmondtam-mosolygott közben megjelentek apró gödröcskéi. Mégsem csókolt meg. Kínosan éreztem magam.-Csak egyetlen egy szavamba kerülne. Ezt pedig most jól elhitted. Csak megnéztem, hogy milyen szinten vagyunk most. Egyszerűen a kíváncsiság hajtott. De jó tudni, hogy még itt tartunk.
-Ne hidd azt, hogy én újra összejönnék veled. Ez csak egy megingás volt-vontam meg a fejem. 
Harry kuncogott egyet, majd a bejárat felé indult. 
-Ha, ha. Hitelesebben kéne előadnod magad és akkor talán még el is hinném ezt a szép kis mesét. 

Nagyon kínosan éreztem magam. 
Olyan ideges voltam mint máskor soha.
Egy hatalmasat a falba ütöttem, majd a földre csúsztam és gondolkozni kezdtem. Most akkor mi történik körülöttem? Szeret vagy nem? Akar még engem vagy már nem? 
Időm se volt gondolkozni, Mark szaladt ki a teremből. 
-Csörög a telefonod-mondta, majd átnyújtotta a készüléket. 

A kijelzőn Adam neve villogott.