16.rész

A reggelem nagyon jól indult.
Az orvosok hazaengedtek, bár pár napig pihennem kell, és nem szabad megerőltetnem magam. A mai nap programja a következő: a legközelibb barátokkal (Hilary és Adam) elmegyünk vásárolni, moziba. Majd este itt alszanak én pedig elmesélek nekik mindent. Nagyon remélem, hogy ellátnak majd jó tanácsokkal, mert igazán rám férne.

Amikor hazaértünk a kórházból, azonnal felrohantam a szobámba. Összepakoltam, majd elmentem zuhanyozni. Miután végeztem, a szekrényemben kezdtem el turkálni. Végül egy csőnadrágot választottam, egy barna rövidujjas pólóval. A kedvenc magas sarkú cipőmet vettem fel. Bepakoltam a táskámba a legfontosabb dolgokat (telefon, igazolványok, zsebkendő). Még szóltam Zaynnak, hogy ne keressen estig, mert nem leszek itthon, és ha lehet, telefonon se hívjon, ha csak valami baj nincs. Mert ezt a mai napot csak a barátokra szánom.

A találkozó helye, a régi kis kedvenc helyünk volt, egy elhagyatott buszmegálló váróterme. Miután oda siettem, már Hilary és Adam ott voltak.
-Emma!-ordították egyszerre, majd felém rohantak és átöleltek. Annyira jól esett látni őket, hogy abban a pillanatban semmi másra nem tudtam gondolni, csak éreztem, hogy teljesen biztonságban vagyok.
-Emma, hogy vagy? Hallottuk, hogy mi történt, és egyszerűen nem akartuk elhinni… szóval, hogy majdnem itt hagytál minket.-mondta Adam, majd újra jó szorosan átölelt. 
-Srácok, nyugi! Ti is tudtatok a betegségemről. Ez nekem pont olyan, mint aki például aszmás, és rohamot kap. Próbáltam megnyugtatni őket, és láttam, hogy ez a pár szó segített. Leültünk egy padra. Én ültem középen, Hilary a bal, Adam a jobb oldalamon.
-És, hogy telik a nyár, Emma?-kérdezte Hilary.
-Majd mindent szépen sorjában.-rájuk kacsintottam, és rávettem őket, hogy inkább menjünk el fagyizni. Egész nap annyit hülyéskedtünk, nevettünk, hogy elmondhatom: a nyaram egyik legjobb napja volt. Mikor már kellőképpen elfáradtunk, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk hozzánk. A fiúk éppen a kanapén ültek, és beszélgettek.
-Sziasztok!-mondtuk szinte egyszerre, mikor beléptünk az ajtón. Mindenki bemutatkozott a barátaimnak, és a fiúk elmentek vacsorázni a szokásos helyükre. Én, Adam és Hilary felmentünk a szobámba. Leültünk az ágyamra és Hilary azonnal megszólalt.
-Emma, azt hiszem, elfelejtettél mondani nekünk valamit. Majd Adamra nézett. 
-Mégis mit? Persze tudtam, hogy miről van szó, de imádtam húzni az agyukat. Miután megbeszéltük ezt a témát, még Hilary sokkban volt.
-Ez most a sokk hatása vagy jól láttam, hogy Harry nincs itt? 
Mikor ezt a mondatot kimondta, éreztem, hogy eljött az idő, hogy elmondjak nekik mindent. 
-Szóval srácok. Az a helyzet áll fenn… hogy Harry tényleg nincs itt. Elment New Yorkba Rozihoz. Fejemet lehajtottam, és éreztem, hogy mindjárt sírok. 
-Várj! Ki az a Rozi? Ugye nem a barátnője?-mondta Hilary, Adam pedig csak hallgatott. 
-Nem. Ő az unokatestvére, és kómában van. El akartam már régen mondani nektek, hogy mikor Harry és a fiúk idejöttek, rengeteg időt töltöttem Harryvel, és nagyon közel kerültünk egymáshoz. Konkrétan többször is megcsókolt. És összejüttönk. 
Ezt a kis mesét Hilary és Adam is tátott szájjal hallgatták végig. Nem akartak hinni a fülüknek, hogy Harry meg én egy pár… voltunk. És folytattam a mesémet. 
-Minden jó volt, talán már túl szép. Egyik nap jött a telefon, hogy Rozi megsérült és kómában van. Harry egy másodpercig nem gondolkodott, hogy mit tegyen. És elment. Aztán már másnap jött az újságcikk, rajta a kép, ahogy a volt barátnőjével smárol New York utcáin.
És nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Adam szorosan megölet, Hilary alig bírta felfogni a szavaimat. 
-Mi mindig itt leszünk neked!-súgta a fülembe Adam, és nagyon jól esett, hogy éreztem, szívből jönnek a szavai. Miután jól kisírtam magam, csak mosolyogtam könnyes szemekkel, és úgy tettem, mint aki belenyugodott mindenbe. 
-És ha visszajön Harry? Mi lesz akkor?-kérdezte Adam és felállt az ágyamról, elment a tükörhöz és elkezdte nézegetni magát.
-Nem tudom… csak…- csengetés zavarta meg az újabb síráshoz vezető beszélgetés kezdetét.
Lerohantam a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót.

Harry állt előttem. Azt hittem, hogy mindjárt rosszul leszek. Újra éreztem az illatát és láthattam. Nekem ettől nem kellett több. Köszönt, majd behozta a csomagjait. Gyorsan küldtem egy SMS-t Hilarynak, hogy maradjanak a szobában, Harry jött meg, és beszélni szeretnék vele. Azt hiszem, lesz miről. Leültünk a kanapéra és Harry meg akarta fogni a kezem, de nem engedtem neki.
-Mi a helyzet?-kérdezte félve.
-Hogy mi a helyzet? Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Elmész három napra és már csak azt látni, hogy más lánnyal vagy. Hát lehet, hogy én értettem félre valamit, de úgy tudtam, hogy együttvagyunk. És, hogy ennél jobb a kapcsolatunk, hogy csak úgy szó nélkül mással legyél.- láttam Harryn, hogy alig bírja felfogni azt, amit mondok.
-De Emma én téged szeretlek. És nem szeretném, ha ennek a félreértésnek köszönhetően szakítanánk.-rám mosolygott. Mégis milyen félreértésről beszél?
-Harry, azt hiszem, hogy jobb, ha csak nagyon jó barátok leszünk.
Legszívesebben megcsókoltam volna, de csak ennyi jött ki a számon. Megfogtam a kezét, és adtam az arcára egy puszit.
-Nem szeretném, ha a kapcsolatunk emiatt rossz lenne. Szeretnék veled nagyon sok időt tölteni, mert fontos vagy. De be kell látnod, hogy hatalmasat csalódtam benned. És egy ideig biztos nem tudok benned megbízni úgy, mint régen.
Felálltam és felmentem a szobámba. Láttam, hogy Harry a kezébe temeti az arcát, de nem fordultam vissza.

Zayn szemszöge

Mikor hazaértünk a srácokkal, Harryt a kanapén találtuk. Gondoltuk majd meglepjük, így mind a négyen a nyakába ugrottunk. Később láttuk csak, hogy nem volt jó az ötlet, hiszen Harry sírt. Mindkét szeme teljesen piros volt. Nagyon megsajnáltuk és egyből kérdezősködni kezdtünk.
-Harry, de mi a baj?-mondta Liam majd Harry felállt a kanapéról.
-Szakított velem, csak ennyi. Mosolyra húzta a száját-De barátok maradunk. 
Most végleg összeomlott. Fejét lehajtotta, és csak sírt. A fiúkkal körbeöleltük, majd megfogta a cuccait, és felment a szobájába.

Harry szemszöge

Rozi ajánlotta, hogy jöjjek haza. De feleslegesen. Annyira szeretem ezt a lányt. Ha mellette vagyok, nem bírom ki, hogy ne öleljem meg. De már ő nem érez semmit. Ezért csak Rea a hibás. Ha nem hagyom, hogy megcsókoljon, most boldogok vagyunk teljesen és minden jóra fordult volna.

Nem bírtam nem sírni, hisz minden pillanatban Emmára gondolok.

Halk kopogtatást hallottam éjfél felé a szobám ajtaján.
-Bejöhetek?-kérdezte Emma. Beengedtem, próbáltam kicsit összeszedni magam. 
-Harry én sajnálom.-mondta, majd magához ölelt-De már nem tudok benned bízni. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi legyen velünk. Tény, hogy te bármit mondhatsz nekem, és az más, hogy mi történt köztetek.
Nem bírtam ki, hiszen nem én vagyok a hibás. Jó, talán egy nagyon kicsit, mert hagytam, hogy Rea magához húzzon.
-Emma, kérlek, menj ki! Nagyon rosszul érzem magam, és nem akarom, hogy így láss, majd holnap megbeszéljük ezt az egészet.
 Emma bólintott, megbánóan rám nézett, kiment és becsukta maga után az ajtót. Hátradőltem az ágyamon, és nem hittem el, hogy végleg elveszítettem.