3.fejezet~1.rész

Sziasztok emberkék!

Végre újra írhatok. Nagyom vártam már, hogy itt lehessek megint, és újabb izgalmas részeket írhassak nektek.

Az osztálykirándulás szerencsére nagyon jól sikeredett, szívesen visszamennék még Sopronba, gyönyörű hely, meg olyan osztálytársakkal mint ami nekem van...

Amúgy most léptük át a 7000 látogatót, és több mint 200 hozzászólást kaptam tőletek.

Nagyon köszönök mindent.

Ezt a fejezetet most több részesre tervezem, és lent KOMIBA írjátok meg, hogy mit várnátok.

Részben én Emma fel vagy le épülésével folytatnám, de további ötletem a jövőre nézve nincs, szóval tényleg nagyon hálás lennék, ha lent kommentelnétek, hogy mit várnátok el.(Persze azon kívül, hogy Emma ne haljon meg.)

Na szóval még egyszer nagyon szépen köszönök mindent!

És köszönöm a rendszeres kommentelést, olvasást.

Úgy látszik, hogy nem jött össze a 20 komi, helyette csak 17-et kaptam a fejezetzáróhoz, persze ennek is nagyon örültem, de már nem bírtam, hogy ne írjak. Remélem nem baj.

Ezért inkább tegyük vissza a határt a 10 komihoz, és 15 "Tetszik" gombhoz.

Most, hogy jön majd az év vége, lehet, hogy kevesebbet tudok majd írni. 

Ha nem is minden nap, de minden második nap lesz rész.

Tömören:

Alul ötleteket várok a blog jövőjére nézve, komizzatok, és "Tetszik"-eljetek.

Köszönöm! (K)

A többiekkel összeszedtük a cuccunkat, és haza mentünk.

A kocsiba senki nem szólt egy szót sem. Még egy biztató 'Úgy is minden rendben lesz! ' mondatot sem kaptam, pedig igazán örültem volna neki.

Bár nem túlzottan hiszek a felépülésemben. Érzem, hogy egyre kevesebb az erőm.

Mintha alig élnék.

Lépteim halványak, szavaim üresek, semmit mondóak.

De én nem akarok meghalni. Élni akarom az életem. Harryvel.

Nagyon félek a műtéttől.

Amúgy beszéltünk az orvossal. 

A műtét időpontját pont mához egy hétre tűzték ki. Addig egy kis erőt kéne gyűjtenem. Csak nem tudom, hogy honnan.

Mikor haza értünk, kiszálltunk a kocsiból. Harry átkarolt, belépve a ház ajtaján leültünk a kanapéra.

Elmondtuk a történteket Liamnek és Niallnek. Nem hittek a fülüknek. Egy 'Nagyon sajnálom.'-ot kaptam válaszként.

De igaz is. Mit mondhatnának ebben a helyzetben?

Harryvel úgy döntöttünk, hogy inkább felmegyünk a szobánkba.

Elköszöntünk a többiektől, és halk léptekkel elmentünk a nappaliból.

Hallottam, hogy valamit suttogtak a hátam mögött. Nagyon zavar. Zavar a folytonos sajnálatuk. Elég annyi, ha megölelnek és próbálnak erőt adni.

Felértünk, lepakoltuk a cuccainkat, majd Harryvel leültünk az ágyra.

Törökülésben ültem, Harry szorosan mellettem. Alig volt köztünk pár centi.

-Minden rendbe fog jönni. Majd meglátod. Úgy sem engedlek el magam mellől. Soha. Örökre szeretni foglak téged, és mindig együtt leszünk. Együtt lesz szép a jövőnk. És nem most lesz vége a mi kis sztoriknak. Hanem majd 70 év múlva-suttogta halkan Harry. Szavai megnyugtattak, de mégsem hittem neki. 
-Nem, Harry. 30% esélyem van, hogy túl éljem. Nagyon kevés. Érzem, hogy nincs erőm. És nem is akarok harcolni. Ha meg kell, hogy haljak, úgy is meg fogok halni. Ennyi az egész. Én is pont ugyan úgy képzeltem el a jövőmet. Csak veled. Mint egy idős házaspár. Úgy fogunk meghalni. De nem, Harry. Fel kell készülnöd, hogy jövőhéten alig van esélyem túlélni a műtétet. Ha majd nem ébrednék fel-hangom csukladozni kezdett, pár könnycsepp folyt le az arcomon.-Akkor is folytatnod kell az életed. Akár merre mész, megismernek. TE vagy az, akinek nem szabad feladnia akkor sem, ha padlóra kerül. Majd úgy is találsz mást. 

Láttam Harry arcán, hogy nagyon ijedt. Főleg, hogy én így állok a dolgokhoz. De tényleg így érzem. Pedig még annyi dolgom lenne itt.

-Emma, kérlek! Az Isten szerelmére. Neked meg kell gyógyulnod.-mondta sírva.-Neked is dolgod van még, és nem tudom, hogy te mért akarnád feladni. Csak egy mély pont. Ki kell belőle másznod. 
Könnyei patakként folytak le arcán, egész teste remegett.
-Csak egy mély pont?-kérdeztem vissza szinte szavanként.-Szerintem az agydaganat több, mint egy mély pont. És az orvosok mondták, hogy 30% esélyem van a túlélésre.
Nem akartam vele veszekedni, de tény, hogy a kelleténél hangosabban beszéltem hozzá. 

A reakciója csak annyi volt, hogy felemelte a fejemet, letörölte a könnycseppjeimet, szorosan magához ölelt, majd hosszasan megcsókolt.

Nagyon jól esett, hogy magam mellett érezhetem. Tudom, hogy ő mindig mellettem van. Kár kételkednem. 

Ledőltünk az ágyra. Pár percig csak figyeltük egymás szemét, majd elnyomott minket az álom.

Zayn szemszöge

El sem hiszem, ami történik. 

Számomra ez fel nem dolgozható történés. De érzem, hogy minden rendben lesz. 

Tudom, hogy Emma azt hiszi, hogy nem érdekel a dolog, mert alig mondtam neki valamit. De nagyon téved. Rettenetesen szeretem. És nem akarom, hogy a sajnálatot lássa rajtam, mert tudom, hogy nem szereti.

Anyuék teljesen összeomoltak, mikor megtudták a hírt.

De itt van Hilary is. Szegény nagyon össze van zuhanva. Mégis csak a legjobb barátnőjéről van szó. Akivel közel 20 éve szeretik egymást és elválaszthatatlanok.

-Nincs kedved beszélgetni egyet?-jött oda hozzám kérdezősködve Hilary, és leült mellém a kanapéra.-Mindenki alszik már, de én nem tudok. Csak Emmán gondolkozok, hogy mi történik majd... szóval, remélem minden jól fog alakulni-mondta.
-Nyugalom Hilary, érzem, hogy minden jó lesz. Nem megyünk el sétálni?-kérdeztem izgatottam, egy hirtelen ötlettől felkapva. 
-De. Ez egy nagyon jó ötlet. 

Hilary felvett egy kabátot, és kiléptünk az utcára. 

Rengeteget beszélgettünk, és sétáltunk. Egy parkban kötöttünk ki, csodaszép volt. Kivilágítva, szökőkút a közepén, és csodálatos holdfény.

Leültünk egy padra, és így folytattuk a beszélgetést. 

-Olyan szép mint egy álom-mondta Hilary, és egyre közelebb jött hozzám. Végre ő lép.

Karomat a vállaira tettem. Válaszul fejét rám hajtotta. 

Egy ki idő múlva már fél 12 volt, így kénytelenek voltunk hazafelé venni az irányt. 

Felkeltünk a padról, és megálltunk egymás előtt. 

-Csodálatos vagy!-suttogtam halkan a fülébe, mire ő gyengéd mosolyra húzta a száját, és fejét lehajtotta. 

Éreztem, hogy most tényleg lépnem kell.

Arcát megfogva fejét feljebb emeltem, belenéztem csodaszép szemeibe, majd egyre közelebb húztam magamhoz. Éreztem kellemes illatát, érintését. Szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Becsuktam a szemem, és ajkaimat gyengéden az övéire tettem. 

Karjait a nyakam kőré tette, én a derekánál átkaroltam őt. 

Csak élveztük egymás csókjait, és alig bírtuk elengedni a másikat. 

Annyira jól csókol. Hihetetlen ez a lány. Őszintén bevallom: kezdek beleszeretni. 

Végül a nagy óratorony 'éjfélt ütése' zavart meg minket.
Számat levettem az övéről, és rámosolyogtam. 

Megfogtuk egymás kezét, és boldogan hazafelé indultunk.