2.fejezet~7.rész

Helló mindenki:]
Először is egy nagyon jó hír, átléptük a bloggal a 4000 látogatót 4 hét után. Hihetetlenek vagytok. Emellett átléptük a 200 hozzászólást is. Nagyon köszönök mindent!
A másik pedig, hogy a részek alján megtalálható mostantól a "Tetszik" illetve "Nem tetszik" gomb. Ajánlom figyelmetekbe.
Még mindig tartom magam ahhoz, hogy 5 komi után írom a következő részt. Szóval kérek mindenkit, akit olvassa, hogy egy kis hozzászólást dobjon majd.
Ezután a következő jó hír: a napokban megkaptam az első "2012 legjobb fanfiction" díjat. Még egyszer nagyon szépen köszönöm.
Na szóval ezekről akartam beszámolni nektek, most pedig jöjjön a következő rész, amit már annyira vártatok. Tudom, hogy tegnapra ígértem, de elég rosszul éreztem magam. Sajnálom. Remélem nincs harag. Peace, csookszi nektek! (K)
U.I.:ez most csak egy kis rövid rész lesz, hiszen újult erővel akarok majd nekivágni a dolgoknak. Remélem nem haragszotok, de erőm és időm sincs nagyon. Viszont megígérem, hogy lesz meglepinap, amikor két részt hozok, csak nektek! (L)


Mikor hazaértünk, leültünk a kanapéra és teljes sötétségben, csendben ültünk. Harry az egyik kezével átkarolt. Nagyon jól esett hozzábújni, és érezni, hogy még itt van mellettem. Ki kell élveznem minden pillanatot. 
Reggel lett. Az utolsó nap. Pontosabban az a nap, amikor vége mindennek. Mostanáig nem hittem el. Igazából még most sem. Egyszerűen nem akarom, hogy vége legyen. Érezni akarom még Harry érintését, hallani hangját. És nem akarom kimondani, hogy 'vége'.
-Emma! Nem sokára indulnunk kell. Gondoltam szólok.-ébresztett fel Harry, rám mosolygott, beletúrt hajába és éreztem, hogy hangja csukladozik. Felálltam a kanapéról és elindultam a konyhába, hogy igyak pár korty vizet. Nagyon rosszul éreztem magam. Tényleg vége van mindennek. És talán soha többet nem találkozunk, maximum át futólag fél órát. Ez a tudat felülkerekedett rajtam.
Odarohantam Harryhez, és amilyen szorosan csak tudtam, megöleltem. Éreztem szíve dobogását, ami annyira hevesen vert, mintha ki akarna törni. 
-Szeretlek! Mindig is szeretni foglak, és soha nem felejtelek el!-suttogta Harry, miközben kezét az arcomhoz emelte. Még egyszer belenéztem csodaszép szemeibe, megnéztem gyönyörű arcát, tökéletes bőrét, haját és ajkait. 
-Én is szeretni foglak mindig Harry. És soha nem foglak elfelejteni.- a pillanat úgy kívánta, hogy ezt mondjam. Pedig legszivesebben ordítottam volna, hogy "HARRY KÉRLEK NE MENJ EL! SZÜKSÉGEM VAN RÁD!" De csak elengedtem és segítettem kipakolni a csomagokat a ház előtt álló taxiba.
-Emma nagyon szeretlek!-mondta Zayn és egy puszit nyomott a homlokomra majd átölelt.
-Anyuék üzenik, hogy egy hét és itthon vannak.-folytatta- Itt a lakáskulcs, Hilary és Adam délután jönnek, beszéltem velük. Vigyázz magadra!-majd még egyszer jó szorosan megölelt. Az össze fiú ugyanígy tett, átöleltek és mindenkinek volt pár aranyos mondata hozzám.
Harry volt az utolsó, akitől el kellett búcsúznom. Odajött hozzám, és megölelt. Semmit nem mondott, de már értem, hogy hogyan értik azt, hogy egy-egy tett, többet érhet bármely szónál. 
Beszálltak a kocsiba, odamentem a taxihoz, majd Harry az ablaküvegre tette a kezét. Odaillesztettem a tenyerem az övéhez, és szinte éreztem az érintését.
Majd a kocsi elhajtott.
Még 10 perc múlva is csak álltam az utcán, és bámultam a távolba, majd pár könnycsepp csorgott le a bőrömön.

Harry szemszöge
Elhajtottunk a ház előtt. Szívem ürességgel volt tele, agyam még nem fogta fel a történteket.
-Annyira szeretem.-suttogtam halkan és csak bámultam a bőrülés huzatát. 
-Mondtál valamit Harry?-kérdezte Louis.
-Nem, semmi, jól vagyok!-mosolyogtam, pedig úgy éreztem magam, mint akit 1000 késsel szurkálnak. 
Mikor kiértünk a reptérre, és a csomagjainkat a gépbe elkezdték bepakolni, még egyszer szétnéztem. 
-Szeretlek London!-mondtam, majd a fiúkkal felszálltunk a gépre.