2.fejezet~9.rész

-Adam... fogalmam sincs, hogy mit mondjak. 
Arcom tiszta vörös volt, és rettegés fogott el. Ha ez a fiú tényleg szeret engem, akkor ő is bármit megtenne értem, pont úgy mint én Harryért. De ő a múlté. Ideje lenne már felfognom, hogy elment, és nincs tovább. Talán pont Adam lenne az, aki elfeledtetné velem Harryt és azt a sok fájdalmat, amit okoz ez nekem. Értetlenül álltam előtte, a fejemben 1000 gondolat össze-vissza kavargott. 
-Adj egy kis időt, kérlek.-mondtam majd a szobámba rohantam. 
Hangos léptekkel felrohantam, majd becsaptam magam után az ajtót. Ledőltem az ágyamra és hangos sírásban törtem ki.
Igazából mikor még nem ismertem Harryt, nem egyszer átfutott az agyamon, hogy több lehetne köztünk Adammel mint barátság. Hiszen kedves, aranyos nem mellesleg nagyon jó pasi.
A tükrömhöz szaladtam, és levettem azt a cetlit, amit még Harrytől kaptam régebben. Magamhoz szorítottam a macimmal együtt. 
-Harry, én mindig is szeretni foglak. De tudom, hogy nem szabad rád várnom.
Letettem az éjjeliszekrényemre a kis papírdarabot és felültem az ágyamba. El is felejtettem, de Harry üzenetére kell válaszolnom. "Az üzenetet továbbítottuk".
-Remélem megértesz.-letöröltem könnycseppjeimet, és visszamentem Adamhez a nappaliba. Még mindig ugyan ott ült. Lehet, hogy elhamarkodott döntés. Beleejtettem magam az ölébe és megcsókoltam.

Harry szemszöge
Már délután elkezdtünk készülődni a srácokkal a koncertre, sminkesek és stylistok hada vett minket körül. Most tudtuk meg, hogy a koncert utáni dedikálás sem maradhat el, így körülbelül öt órán át jól kell kinéznünk. 
-Mikor leszel már kész Liam?-kérdezte Louis. 
-Hiszen úgy beszéltük meg, hogy még egyszer elpróbáljuk a WMYB-t.-vágta rá Niall.
-Felesleges. Milliószor csináltuk már.-mondtam, és a fiúkkal felmentünk szétnézni a színpadon. Hatalmas volt, csodás díszítés, és nagyon nagy férőhely. 
-Ez igen.-mondta Zayn és elkezdett Liam hátára ugrosni. 
Még van egy óránk a koncertig, felesleges volt ilyen hamar elkészülnünk. De most már tényleg mindegy. 
-Nem megyünk el egy kis város nézésre?-kérdezősködött izgatott arccal Niall. 
-Tőlem mehetünk.-válaszolt Louis és az ajtó felé indultunk.
Igazából eléggé félelmetes volt, hogy mindenki felismert az utcán, és ujjal mutogattak, míg a bátrabbak odajöttek hozzánk egy-egy képért, autogrammért. 
A városnézés után már alig maradt időnk, így is rohantunk vissza a stadionhoz. A koncert megkezdése előtt gyorsan megnéztem a telefonom. "Új üzenete érkezett". gyorsan ráböktem a megnyitásra, és a feladó Emma volt. Reméltem, hogy valami biztató jelet ad, hogy még ő is úgy érez, ahogy régebben. Azonban csalódnom kellett. Megnyitottam az üzenetet, amiben ez állt: ":)". Ennél azért többre számítottam.
-Harry, gyere, kezdünk!-mondta Louis.
Csalódottan felálltam a székemből, letettem a telefonom az asztalra és a színpad felé futottam.
Elkezdődött a koncert. A nyitószám, mint általában mindig a WMYB volt. Hatalmas sikerrel. Pár szám eléneklése után következett a Moments. Kikívánkozott belőlem, és muszáj volt megszólalnom, mielőtt még elkezdtük volna. 
-Ezt a számot egyetlen egy lánynak küldöm... én még mindig szeretlek. 
A fiúk elég furcsán néztek rám, és az első sorban tomboló lányok között is megfagyott a levegő. A szám közben könnycseppek csorogtak le az arcomon, és próbáltam eltakarni őket. 
A koncert végén kaptunk 10 perc pihenőt.
Leültem az öltözőben a sarokban levő kis kanapéra. Fejemet lehajtottam, és kezembe vettem a telefonomat. Felnéztem twitterre.
Gondolom én, a kijelentésem miatt de közel 12.000 rajongót vesztettem el. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, Emmát szeretem.
-Na mi az haver? Nagyon kivagy látom rajtad.-jött be az öltözőbe Lou és leült mellém.
-Minden rendben van, legalábbis azt hiszem.-vontam meg a vállamat. 
-Az a kijelentés... Emma?-majd vállba bökött a kezével, és a szemöldökét kezdte el ráncolgatni. 
-Nem tudom, hogy miért mondtam. De igen, Emma. Nagyon szeretem.
Louis egy öleléssel válaszolt, majd kimentünk, hiszen kezdődött a dedikálás. Leültünk, és lányok ezreinek a sikoltozásával kezdett megküzdenem még ilyen állapotban is, és végig mosolyogni, hiszen jókedvűnek kellett tűnnöm. Szinte lehetetlen, de megpróbáltam.
Rengeteg sok csodaszép lánnyal találkoztunk, akik puszit kértek, ölelést, vagy éppen azt, hogy vegyem őket feleségül.
A dedikálásnak éjfél előtt 28 perccel lett vége. 
Hulla fáradtan zuhantam be a szállodai ágyamra. Ránéztem a telefonomra, pontosan éjfél volt. 
"Kívántam. Azt, hogy legyen minden ugyan úgy mint régen, mikor még boldogok voltunk Emmával. Nagyon szeretem, és bármit megtennék érte. És ezt már mindenki tudja. Nincs több titkolózás. És az, hogy ő már nem így érez. Felemészt. Több SMS-t feleslegesen küldök neki, minden hiába."
Ezek a gondolatok nem hagytak nyugodtan, de hajnali fél 5kor elnyomott az álom.