2.fejezet~3.rész

Hosszas ölelkezésünket egy ajtónyitódás zavarta meg. 
-Azt hiszem, most jobb, ha megyek, Harry. Majd jövök.-mondtam, rámosolyogtam majd kimentem az ajtón.

Harry szemszöge

Liam jött be, és eléggé megzavart minket. Imádom, mikor Emmával kettesben vagyunk, akkor úgy érzem, hogy rajtunk kívül nincs senki más a világon, és az idő múlását sem tudom érzékelni. Nem mintha nem örülnék neki, hogy Liam bejött hozzám, hiszen már régen beszéltünk, és úgy is kíváncsi lesz rá mindenki, hogy mi történt, és neki lesz ideje elmondani mindent a többieknek, de még szerettem volna kettesben lenni azzal a lánnyal, akit tiszta szívből szeretek. Közelsége annyira megnyugtat, hogy tudom, bármit képes lennék feladni érte. 
-Hazza.-üdvözölt Liam egy mosollyal, majd leült az ágyamra. 
-Hogy vagy haver?-kérdezősködött tovább. Tudtam, hogy úgy is fogja látni rajtam, ha nem mondok igazat, ezért kénytelen voltam a valóságot felvázolni. 
-Nem túl jól. A fejem majd szét hasad, olyan mintha háromszor nehezebb lenne, és alig bírom tartani, nem mellesleg az összes végtagom rettenetesen fáj. Liam arcán láttam, hogy sajnál, de nem tud segíteni. 
-Bocsi amúgy, hogy megzavartalak titeket. Nem állt szándékomban. Majd rám kacsintott. 
-Nem zavartál meg semmit, Liam. Mi csak barátok vagyunk. – mondtam, majd én is rákacsintottam. „ Jelenleg még csak barátok, akik néha csókolóznak. ”-gondoltam magamban. Hiszen ez teljesen így van. Tudom, pontosabban érzem, hogy Emma nem biztos az érzéseiben, hiszen nem ugyan olyan mély az ölelése vagy a csókja, mint régebben. Tudom, hogy még mindig nem bízik bennem. Emiatt nagyon félek. Hiszen én úgy érzem, hogy Ő életem igazi szerelme, és nekem nem kell más. Viszont ha ő nem így érez, akkor nem tudok mit csinálni, egy idő után úgyis feladnám a harcot. Mással lesz szép a jövője és ezt el kell fogadnom. De jelenleg ilyenre még csak gondolni sem merek.

-Szóval csak barátok… aha, persze, értem. 
Olyan volt Liam mintha tudna valamit és még se akarná elmondani. 
-Tényleg ez az igazság, Liam. Szálljunk le erről a témáról, rendben? 
Már kicsit ideges voltam, hogy nem képes másról beszélni, csak arról, hogy vajon mi lehet köztünk Emmával. Bólintott, és mosolyogva kisétált az ajtón.

Kicsit pihentem és megpróbáltam összeszedni magam, hogy ne lássanak, főleg ne Emma rossz állapotban. Ittam pár korty vizet, bevettem a napi gyógyszeradagot.
Körülbelül  egy óra múlva egy orvos jött be hozzám, és egy kórlapot hozott be egy mappában, amit szorosan a kezében tartott. 
-Jó napot  Styles. Hogy érzi magát? Miután neki is felsoroltam a jelentkező panaszokat, beírta a lapra, és még mondott pár szót. 
-Egy kis friss levegő nem árthat. Kimehet, de maximum egy órára, és a kórház területét se hagyja el. Amúgy nagyon szépen javul az állapota, még kérdéses, hogy mikor mehet haza. Ha minden utasítást betart, akkor talán már a jövő héten. 
Megfordult, és kiment. A jövő héten? Remek… most van kedd. Elkezdtem egy újságot olvasgatni, amibe eléggé belefáradtam, így kénytelen voltam kicsit aludni.

Emma szemszöge

Most hagyom picit pihenni Harryt, amúgy is csak most jött ki tőle az a mogorva pasas. Inkább megyek, és megnézem Zaynt.

Mikor a kórterme elé léptem, lassan megfogtam a kilincset, és lenyomtam. Beléptem. Zayn pakolászott. Az összes holmija az ágyán volt egy nagy bőröndbe pakolva. 
-Emma!-odarohant hozzám, karjait széttárta és jó szorosan megölelt. Erre vártam már nagyon régen. 
-Zayn, te mit csinálsz? – legbelül reméltem, hogy azt mondja, vége, és jöhet haza.
-Minden rendben Emma, a vizsgálatok is kimutatták hogy makk egészséges vagyok. Mehetek haza. És egy év múlva kontroll. 
Nem hittem a fülemnek. Végre minden kezd újra összeállni és a régi kerékvágásba visszafordulni. Imádom, ha Zayn is otthon van, akkor mindig biztonságban érzem magam. És most se Zayn se Harry nem volt,néha már teljes volt a kétségbeesés. Nem mintha nem bíznék Louisban, Liamben és Niallben, de mégis más.

Miután segítettem Zaynnek összepakolni a cuccait, úgy döntöttem, hogy közlöm Harryvel is a jó hírt. Kimentem a terem ajtaján, és elkezdtem visszasétálni a hosszú folyosón. Már este volt, kilenc óra felé, és nem túl szívesen járkáltam egyedül ezen a furcsa helyen. Talán túl sok filmet nézek.

Mikor odaértem Harry szobájához, láttam, hogy Niall éppen akkor jön ki. Rám kacsintott, de ment is tovább. Odamentem az ajtóhoz, majd benyitottam. 
.Emma! Már alig vártam, hogy gyere.- üdvözölt Harry egy kedves mosollyal. Odamentem hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára. 
-Emma, kérlek, menjünk ki sétálni. Nagyon meglepődtem a kérésén, de miután elmondta, hogy kimehet, felöltözött, és kisétáltunk az udvarra.

Meleg nyári este volt, a hold bevilágította az egész kórház kertet. Harryvel leültünk egy padra, majd én kényelmesen elhelyezkedtem. Harry lábaira ráfeküdtem, és még így, hogy az egész felső testét alulról láttam, még így is nagyon aranyos volt. Lábaimat a padra tettem. Harry elkezdte simogatni a hajamat. Annyira jó volt így, hogy legszívesebben soha nem keltem volna fel.
-Emma, meg kéne beszélnünk egy-két dolgot.-vágott gondolataim közbe Harry. Elég komoly volt a hangja, ezért inkább felültem a padra, majd Harry megfogta a kezem. 
-Emma, te érzel még valamit irántam? Vagy csak barátságot, és mást nem? Ledöbbentem. Nem értettem semmit. 
-Harry ez most komoly?
Mélyen belenéztem szemeibe, de ő hirtelen elkapta a fejét.
-Lehet, hogy nem lenne értelme folytatnunk.  Könnyek szöktek a szemembe, majd Harry folytatta. 
-Szóval érzem. Azt, hogy nem ugyan olyan az ölelésed és a csókod. Pedig én kimondhatatlanul szeretlek… és én már nem tudok semmit. 
Nem értettem mit is akar ezzel mondani pontosan, csak elmondtam azt, amit érzek, és gondolok. 
-Harry figyelj, én nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. Nem úgy csókolok? Talán mert csalódnom kellett… de ennek ellenére nem bírom ki, hogyha mellettem vagy ne fogjam  meg a kezed, vagy éppen ne ölelgesselek. És nem hagyjuk ezt az egészet, mert úgy érzem, nekem te az egyetlen… és az igazi.
Harry lassan átölelt. Láttam rajta, hogy még mondana valamit. 
-Mondd el, ha te érzel máshogy, Harry. Kérlek. Felém fordult, belenézett a szemembe, és pár perc csend után megszólalt. 
-Szóval azt mondod, hogy bármi történjen, és bármerre vessen a sors, vagy a karrier, te mellettem leszel?
Fogalmam sem volt, hogy hova akar kilyukadni. Félénken bólintottam, de már nagyon kíváncsi voltam, és egy kicsit mérgesen néztem rá, hogy érezze, ideje lenne velem tudatnia, ha valami fontosról van szó. 
-Emma arról van szó, szóval azt akartam, hogy tőlem tudd meg. Az a helyzet, hogy kaptunk egy kihagyhatatlan ajánlatot a fiúkkal a jövő hétre. Amerikába utazunk.