2.fejezet ~1.rész

A villanyok az utcán halványan világítottak, a mentő zaja is megszűnt.
Lassan hazafelé indultam. Mindkét kezem tiszta véres volt, mikor akárcsak magamra is néztem, egyből elkezdtem teljes testemmel remegni, és a sírás kerülgetett. Kétségbeesésemben a gondolatok össze-vissza keveregtek a fejemben.  Vonszoltam magam, olyan volt, mintha már nem léteznék.

Mikor haza értem, a fiúk a nappaliban ültek. Megláttak és fogalmuk sem volt, hogy mi történik. Liam felállt a kanapéról, odarohantam hozzá, és átöleltem. Az ő ingje is véres lett, de nem bánta.
-Emma! Veled meg mi történt? Hogy nézel ki? Istenem. És Harry hol van? És jól vagy? És ő jól van? 
Kérdések hadával leptek el a fiúk. Gyorsan leültem a kanapéra és elkezdtem mondani, hogy mi is történt. 
-Harryvel futni kezdtünk-már ilyenkor potyogtak a könnyek a szememből, de tudtam, hogy erősnek kell maradnom. Szipogtam egyet, megtöröltem az arcom, és folytattam- és elütötte egy kocsi. Elkezdett tőlem búcsúzkodni! Értitek? 
Kitört belőlem, arcomat a térdeimre hajtottam, majd Louis felemelte a fejem és átölelt. 
-De mond már, hogy mi történt Harryvel?! 
Azt hittem, hogy nem bírom majd kimondani. 
-Még most is küzdenek az életéért. Bármelyik percben meghalhat. Már az is csoda volt, hogy sikerült őt újraéleszteni.
Niall és Liam nagy robajjal rohantak a szobájukba. 
-Készüljetek! Megyünk a kórházba!-ordította Liam. 
-Menj te is és zuhanyozz le, szedd rendbe magad, gyorsan öltözz át, és jössz velünk. Louis is küzdött a könnyeivel, és még egyszer jó szorosan átöleltem. Könnycseppjei végigfutottak a nyakamon, majd felálltam és elindultam a szobám felé. Louis visszahúzott és a fülembe súgta, hogy „Nyugodj meg Emma, minden rendben lesz! ” Kétségbeesetten ránéztem. 
-Rettenetesen félek Louis. 
Majd felfutottam a szobámba. Gyorsan levettem a még mindig véres ruhákat és elfutottam zuhanyozni. Mikor visszaértem a szobámba, gyorsan megszárítottam a hajamat, felkentem egy nagyon kevés alapozót, majd felöltöztem. Lerohantam a nappaliba, ettem pár falat kekszet, ami a konyhapulton volt, és a fiúkkal máris elindultunk a kórház felé.

-Harry Stylest keressük.- mondta lihegve Liam, hiszen éppen akkor futottunk be az ajtón, a kinti nyirkos levegőről. 
-Az intenzíven van. Sajnos nem mehetnek be hozzá, csak maximum öt percenként és egyesével. 
Úgy tűnt, mintha teljesen azon lett volna a recepciónál álló nő, hogy odamenjek hozzá, és beverjem az arcát. Egyszerre voltam dühös, álmos, szomjas, éhes, szerelmes, kétségbeesett és lehetetlenül rémült. A fiúkkal egyből az intenzív osztályra mentünk. Egy orvos állt Harry kórterme előtt. 
Gondoltam odamegyek hozzá, hátha megtudok valamit Harry állapotáról. 
-Jó napot!-mondtam nem túl hallhatóan, de az orvos észrevett, és rám nézett. 
-Jó estét!-javította ki a nyelvbotlásom. 
-Ha a fiú állapotáról kérdez, nem tudok semmi jót mondani. Változatlan. Ami annyit jelent, hogy nem biztos, hogy megéli a holnap reggelt. 
Majd megfordult és elment. Mi csak kintről figyeltük, ahogy a nővérek az infúziót cserélik. 
-Mit mondott az orvos?-kérdezte Louis. Nem mertem kimondani. Csak jó szorosan átöleltem a fiúkat, és megint megkönnyeztem az eseményeket. Ekkor egy ismerős hang szólalt meg mögöttünk, és egyből hátra fordultunk. 
-Mi ez a gyülekezet emberek? Zayn volt. 
-Zayn!-üvöltöttük egyszerre, majd a fiúk egy kézfogással üdvözölték és pedig a nyakába borultam. Zaynnak fogalma sem volt róla, hogy mi történik. Mikor közelebb lépett az ablakhoz, meglátta Harryt, és nem hitt a szemének. 
-Istenem. Édes Istenem.-mondta majd, hátulról átkarolt és csak a mozdulatlanul fekvő testet figyelte. 
-Mégis mi történt? Fordult felém Zayn és mélyen a szemembe nézett. 
-Minden az én hibám Zayn! Én ölöm meg Harryt! Ez az én lelkemen szárad. Hallod? Egy gyilkos a testvéred.
Nem teljesen tudtam, hogy mit beszélek, a kétségbeesés felülkerekedett rajtam. Zayn odafordult Liamhoz, aki miután váltottak pár szót, megfogta a kezem, és kimentünk az udvarra.

-Emma ne csináld ezt! Nem csak a te helyzeted nehéz, a miénk is. Nem vagyok önző, így nem a bandára gondolok. De figyelj. Ne pánikolj, minden rendben lesz. Majd meglátod, de kérlek, ne tedd tönkre magad. Picit lenyugodtam Liam szavaitól, lassan átölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra. 
-Átvészeljük, együtt. 
Rám mosolygott, és visszamentünk a kórházba. Nővérek rohantak a folyosón, majd jött egy orvos is. Kiáltásokat hallottunk. Rettenetesen megijedtem. 
-Mi történik? Kérdeztem Liamtól, és kétségbeesett tekintetéből azt olvastam ki, hogy fogalma sincs a történtekről. Mikor a folyosóra értünk, ahol Harry szobája volt, Zayn egyből odajött hozzám. 
-Emma mi lenne, ha megennénk egy sütit a büfében? Vagy innál valamit? Tudtam, hogy baj van. 
-Zayn engedj oda! Zaaaaaayn! Úgy üvöltöztem, mint egy bolond. Félrelöktem, és a szoba elé futottam. Halk, egyfolytában sípoló hangot hallottam. Elkezdtem rángatni a kilincset, és kiabáltam, hogy „azonnal engedjenek be, az a fiú az én életemet jelenti”.

Liam, Louis és Niall elrángatott, kimentünk az udvarra, beültünk egy taxiba és hazamentünk.

Belépve a házba már teljesen higgadt állapotban voltam. 
-Kicsi lány menj és aludj egyet. Rád fér a pihenés.-mondta Louis. Töltöttem magamnak egy pohár teát és felmentem a szobámba. Megtörölgettem kisírt szemeimet, hajamat felfogtam, átöltöztem kényelmesebb ruhába. Lekapcsoltam a szobámban halványan világító lámpát, lefeküdtem az ágyamba, betakaróztam és gyengéden magamhoz öleltem a macimat. Csak Harry járt az eszembe, és hogy vajon… vajon még él-e. Semmi másra nem vágytam jobban, mint arra, hogy még egyszer, ha utoljára is, de érezhessem ölelését, és hallhassam hangját, amikor azt mondja „szeretlek!”