2.fejezet~12.rész

Sziasztok! :]
Először is, ami nagyon fontos:
mostantól csak 10 HOZZÁSZÓLÁS után írom a következő részt, mert sok időm sincs, sajnos. 
Amúgy úgy tudom, hogy 10-11 rendszeres olvasóm van, ezért kénytelen lesz mindenki komizni akár pár szót is akár, ha szeretne új részt.
Amúgy nagyon köszönök még egyszer mindent, imádlak titeket!:] (K)


Hajnali 5 óra 40 perckor ébredtem fel. Úgy éreztem, hogy ennek a nyomasztó érzésnek egyszer utat kell, hogy engedjek. Tudnia kell Harrynek, hogy mit érzek... hogy még mindig teljes szívemből szeretem.
Lassan kimásztam az ágyamból, majd az ablakhoz sétáltam. Csodálatos volt a napfelkelte.
A szekrényemhez léptem, és a ruháim között kezdtem el kutakodni. Kivettem egy farmert egy bő pulcsival, és felöltöztem. Hajamat szokásosan kontyba kötöttem, a fülembe barna fülbevalót raktam. 
Hallottam Adam lépteit a lépcsőn, így gyorsan becsuktam a szekrényajtót, és az ágyam felé indultam.
-Emma fent vagy már?-kérdezte halkan, majd az ajtót résnyire nyitotta. Nem akartam válaszolni neki, ezért megálltam a szoba közepén mint valami oszlop, és semerre nem mozdultam. Hirtelen megszédültem, és pár pillanat múlva a földön találtam magam.
-Jól vagy?-rontott be az ajtón Adam, megfogott, és az ágyhoz cipelt. Leültetett és egy füzettel legyezgetni kezdett.
-Emma ne csináld ezt velem. Napok óta nem ettél rendesen, iszonyatosan nézel ki. Falfehér vagy, és körülbelül 2 kilót fogytál 3 nap alatt. Mi a baj?-kérdezte szinte suttogva, de nem akartam neki még semmit elmondani. Kicsit megszédültem. Ennyi az egész.-próbáltam magyarázkodni, de Adam csak a fejét ingatta.
Miután levonszolt a konyhába, és normálisan megreggeliztünk (ami nálam annyit jelent, hogy egy tálba összeöntöztem pár szem müzlit, egy kis tejjel) leültünk a kanapéra, és Adam szorosan átkarolt. Újabban csak arra döbbentem rá, hogy már nem szeretem a közelségét.
Nem sokkal később Hilary jött lefelé a lépcsőn. 
-Jó reggelt!-mondta, majd kiment a konyhába.
-Mindjárt jövök.-néztem Adamra, felálltam és én is a konyhába siettem. 
-Hilary.-kezdtem mondandómat- Kérlek vidd el Adamet ma valahova. Kérlek! Nagyon fontos. Majd időbe te is megtudod a lényeget. Csak bólintott, és kiment a nappaliba egy bögre kávéval a kezében.
A reakció nem volt más, csak, körülbelül fél óra múlva egy ajtócsapódás.
Eljött az idő. Megyek Harryhez, és elmondok neki mindent.
Összekaptam magam, vállra akasztottam a táskámat, és kiléptem az ajtón.
Szívem egész út alatt a torkomban dobogott, levegőt is alig kaptam.
Mikor a megfelelő házhoz értem, becsöngettem. 
Niall nyitott ajtót, majd egy udvarias üdvözlés után felmentem Harry szobájához.
Halkan kopogtam, és beléptem.
Harry éppen ült az ágyán és zenét hallgatott.
-Te meg mit keresel itt?-pattant fel, és közelebb jött hozzám. Meglepődöttség és rémület látszódott az arcán.
Becsuktam az ajtót és odaléptem Harryhez.
-Azért jöttem, hogy elmondjam mi is a valóság.-éreztem, hogy nem bírom majd tovább mondani, ezért hangom itt-ott néha megcsuklott. 
-Szóval annyit akartam elmondani, hogy én... én... én még mindig...-vallomásomat Zayn zavarta meg, mikor hevesen benyitott a szobába.
-Harry elfelejtetted? Fél óra múlva koncert! Gyere, mennünk kell!-mondta, majd leszaladt az emeletről. 
-Ne haragudj Emma, de mennem kell. Te nem jössz?-nézett rám kérdően, én pedig egy fejrázással válaszoltam.
-Nem, inkább hazasétálok.
Kisírt szemekkel indultam el, mikor beugrott egy lehetőség. Még nincs minden veszve.
Rohanni kezdtem, ahogy csak bírtam, futottam végig London utcáin.
Mikor a stadionhoz értem, bejelentkeztem, hiszen ilyenkor mindig igazolnom kell, hogy Zayn testvére vagyok.
Talán eljött az idő.

Harry szemszöge
Kíváncsi vagyok, hogy mit akart Emma, de talán ennek így kellet lennie, hogy ne tudjam meg. Lehet, hogy még nagyobb fájdalom érne.
Elkezdődött a koncert, elképesztő volt a közönség reakciója, mikor megláttak minket. Újra Londonban koncertezni csodálatos élmény volt.
Már fél 3 felé lehetett mikor elénekeltük az utolsó számot, ami jelen esetben a Taken volt.
***
Fogalmam sincs mi történik. Csupa sötét, mindenhol csak villódzó fényképezőgépek.
Egy fénypont jelent meg a színpad szélénél. Mi történik? 
Mindenki értetlenül állt a történtek előtt, amíg egy alak el nem kezdett közelíteni felém. Megállt előttem, feje lehajtva volt. Megfogta a kezem, és az arcára helyezte.
Pontosan ez volt az a pillanat, hogy felfedeztem, ez a női alak nem más, mint Emma. Fejét felemeltem, gyönyörű szemeibe mélyen belenéztem, majd egy szót suttogott a fülembe. 
-Szeretlek. A nyakamba kapaszkodott, és ő is a szemeimbe nézett. 

Láttam, hogy tényleg komolyan gondolja. Hihetetlen boldogság töltött el. Voltak rajongók akik sírva rohantak ki, voltak akik tátott szájjal figyelték a történteket, és voltak akik tényleg örültek a boldogságomnak.
Tudtam, hogy eljött a pillanat.
Közelebb hajoltam Emmához, csillogó szemeitől a mennyben éreztem magam egy pillanatra, és ajkaimat az övéire helyeztem.