2.fejezet~17.rész(fejezetzáró!)

Sziasztok!

Először is nagyon köszönöm a több mint 6700 látogatót.
20(!!!)hozzászólás után kezdek bele a kövi részbe, ha nem lesz meg, ez a blog záró epizódja.:)

Most vasárnapig nem tudok részt hozni, mert Sopronba megyünk, és nem tudok géphez jutni.

Hát elérkezett ez is, itt a fejezetzáró rész.

Remélem nagyon, hogy tetszeni fog!

Szeretlek titeket! (K)

-Jó reggelt Emma!-suttogta a fülembe Harry ezeket a szavakat, mikor reggel fél 9 körül kinyitottam a szememet. 

Egy puszit nyomtam az arcára, és fejemet visszaraktam a párnára. Rettenetesen érzem magam.

Sajog a fejem, tör a hideg, hányingerem van. 

Fogalmam sincs mi bajom, de Harryt sem akartam ezzel zaklatni, mert most láttam rajta, hogy jól érzi magát.

-Hogy aludtál?-kérezte halkan, és kezeivel átkarolt. 
-Jól. Végre újra veled.-válaszoltam, és felálltam, majd az ablakhoz sétáltam.
-Jól vagy?-kérdezte Harry, és ijedten nézett rám.
-Igen, persze.-mondtam és kinyitottam az ablakon, majd kihajoltam. 

Igazából rettenetesen éreztem magam. Már a szédülés is kezdődött.
-Biztos?-kérdezett vissza egyből Harry, és elég érdekesen nézett rám. 
-Igen, biztos.-válaszoltam levegő után kapkodva.

Pár perc rosszullét után, becsuktam az ablakot, majd úgy döntöttem, inkább összepakolok, és rendbe szedem magam. 

Harry semmit sem reagált, csak kinyitotta az ajtót, és lesétált a nappaliba a többiekhez.

Az ágyam szanaszét volt, a cuccaim a földön.

Jobbnak láttam ha összepakolok, utálom a rumlit.

***

Fél óra pakolászás után készen voltam. Végre.

Viszont még fel kéne öltöznöm, normálisan.

A szekrényemben kezdtem el turkálni. Választásom végül egy kék pántos felsőre, egy sárga szoknyára és fehér papucsra esett.

Beálltam a tükör elé, és nézegetni kezdtem magam. 

Sápadt vagyok, nagyon. És már én is azt mondom saját magamra, hogy elég sovány. 167 cm, és 51 kiló. 

Furcsa, de havi 3-4 kilót folytam. Félek. Nagyon félek.

Gyorsan felkapkodtam magamra a ruhákat, és elindultam a nappaliba.

Harry szemszöge

Tudom, hogy valami baj van. Érzem. Csak félek. Rettenetesen. Már csak ki kell várnom, hogy mikor kell észnél lennem.

A többiekkel valami filmet kezdtünk el nézni, és popcornt ettünk.

-Szóval, most akkor ti véglegesen együtt vagytok?-tette fel a kérdést felém Zayn, és mosolygott. 
-Igen.-bólogattam, mire Niall kacsingatni kezdett.

Emma jött lefelé a lépcsőn.

Elég furcsán néz ki. Napról-napra rosszabbul. És ezt mindenki látja rajta, csak nem akarják kimondani.

Mikor leért a lépcsőn, egy pillanatra megállt... és összecsuklott. 

Mindenki köré gyűlt, Zayn a karjára fektette, majd elkezdte pofozgatni, de semmire nem reagált.

Kirázott a hideg, azt sem tudtam mit csináljak. 

Felkaptuk Emmát, beraktuk a kocsiba, Hilary, Zayn és Louis beültünk a kocsiba, és a kórházba siettünk.

Emma szemszöge

-Kisasszony? Hall engem?

Halvány fények, borzalmasan fájó végtagok. 

Egy orvos keltett fel, fogalmam sincs, hogy mi történt.

-Hol vagyok?-kérdeztem ijedten, de mikor a fiúkat megláttam, kicsit megnyugodtam. 

-A kórházban. Az elmondások szerint rosszul lett, és elájult. 
-Maradjanak itt, nemsokára jövök az eredményekkel.-mondta kapkodva, és kirohant az ajtón.

Harry magához ölelt, jó szorosan, és a tekintete sajnálkozó volt.

Mindent elmeséltek. Már mindent értek. 

Az orvosra már két órája várunk, de semmi.

Már úgy voltam, hogy inkább hazamegyünk, mikor lépteket hallottunk. 

Benyitott a várt orvos, és újra papírokat hozott a kezébe.

-Üljenek le.
Elég komoly volt a hangja. Rettenetes félelem fogott el.

-Az a helyzet, hogy rengetegszer átfutottunk minden vizsgálaton. Százszor átnéztem mindent, de a helyzet kritikus. Holnap jöjjön vissza.

Ha nem műtjük meg magát, nincs esélye túl élni a betegségét. Ha megműtjük, akkor 30%-a van az életben maradáshoz, de a kemoterápia miatt szenvedés lesz minden egyes perc. Ugyanis önnek... agydaganata van, hölgyem.

Síri csend. Mintha ezer késsel szurkálnának. 

Az orvos kilépett az ajtón, arcomat kezembe temetve zokogni kezdtem. 

Zayn és Louis kimentek a teremből. Láttam, hogy nem bírja senki feldolgozni a hallottakat. 

Harry odajött hozzám, gyengéden átölelt

Egy percre belenéztem szemeibe.
-Meg fogok halni, Harry. Érted? Többé nem leszek.
Harry szája remegett, és könnyek folytak le az arcán. 
-Bármibe is kerüljön, nem fogsz meghalni. Ilyeneket ne is mondj.-letörölte pár könnycseppjét-mert akkor úgy is utánad megyek. 

Újra jó szorosan átölelt, és könnyei a vállamon futottak le.

-Szeretlek, és szeretni foglak, mindig. Bármilyen legyél, bárhol legyünk, bárhogyan. Tarts ki, Emma. Könyörgöm!