3.fejezet~17.rész

Emma szemszöge
Harrvel úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha haza megyünk. Itt már semmi keresnivalónk.
-Jól vagy édes?-kérdezte félúton, miközben karja gyengéden a derekamon pihent.
-Igen, azt hiszem, csak tudod... annyira egyedül érzem magam, hogy ő már nincs. Érzem, hogy valami hiányzik az életemből-válaszoltam teljes higgadtsággal. 
Egyszerűen muszáj elfogadnom. Vége. Nincs többé, de attól nekem ugyan úgy megy tovább az élet, és ha nem cselekszem, elsodor az ár.

Már reggel fél 8 van. Sehol senki. 
Ahogy beléptünk a házba, egy cetlit találtam a konyhapulton, ezzel a szöveggel:
"Elmentünk. Délután jövünk. Úgy készüljetek, hogy Danielle és Eleanor is jön!:)"
Letettem a papírdarabkát az asztalra, felmentem letusolni.
Átérve a szobába megszárítottam a hajamat és felöltöztem.

Harry csak ült csendben az ágyon és a földet bámulta.
-Harry...-mondtam lágyan, de semmi válasz nem érkezett, ezért hangosabbra vettem a formát.-Harry!
-Jaj bocsánat Emma, elgondolkodtam. Mit mondtál?
-Nyugi Harry nem mondtam semmit. De mi a baj?-kérdeztem, majd lekuporodtam az ölébe.
-Csak annyi... hogy valamilyen szinten hibáztatom magam a történtekért.
-De miért? Ne viccelj már, semmi közöd hozzá-mondtam mosolyogva, majd a szájára nyomtam egy puszit.
-De igen is. Ha akkor este nem velem vagy, hanem vele, most nincs ez-bökte ki könnyes szemekkel.
-Édes...-suttogtam, majd leguggoltam mellé, és megfogtam a kezét.-Ilyenekre ne is gondolj. Hilary is azt akarta mindig...-itt nyeltem egy nagyot, nem akartam sírni. Azt akartam, hogy Harry erősnek lásson-hogy boldog legyek.
Válaszul felállt, majd megfogta a kezem és én is kiegyenesedtem mellé. 
Mélyen nézett a szemeimbe, derekamat erősen magához szorította.
-Nagyon szeretlek. Napról napra jobban-mondta, majd hosszasan megcsókolt.
-Ez most nagyon kellett-válaszoltam mosolyogva.
Megfogtam a kezét, majd leültünk az ágy végére, és ölembe vettem a fotóalbumot.
-Kérlek utoljára nézd meg velem ezeket a képeket-mondtam, mire ő csak egy bólintással válaszolt.

Ahogy elkezdtük lapozni az albumot, egy pillanatra úgy éreztem, hogy Hilary még mindig itt van velünk. Talán azért, mert még mindig nem fogtam fel a történteket.

-Mindig a szívemben élsz-suttogtam és könnyes szemekkel csuktam be az albumot.

-Jól vagy Emma?-kérdezte Harry miközben átölelt.

-Igen, jól-válaszoltam majd felálltam az ágyról.

Hatalmas ajtócsapódásra lettünk figyelmesek.

Azonnal lerohantunk a nappaliba és Zaynnel találtuk szembe magunkat.

-Zayn? Veled meg mi történt?-kérdeztem ijedten, miközben a piaszagtól bűzlő sráchoz sétáltam.

-Emma azt kívánom neked, hogy soha ne veszíts el... senkit.

Nagyon megijedtem. Zayn csak bámult maga elé és azt sem tudta, hogy hol van. Körülbelül fogalmam sincs, hogyan került haza.

-AZT HISZED NEKEM NEM FÁJ?-kérdeztem szinte ordítozva miközben pár könnycsepp hagyta el az arcomat.

-Biztos... 

-Most mit flegmáskodsz? Menj és aludj inkább.

Harry csak a háttérből figyelte az eseményeket.

-Nekem te ne mond meg, hogy mit csináljak-válaszolta, miközben leült a kanapéra.

-Zayn...

-Én vele terveztem el a jövőmet. Érted? Fel tudod te ezt fogni, hogy menyire fáj?-kérdezte üvöltözve.

-Nyugodj meg kérlek-szóltam hozzá lágyan, próbáltam leülni mellé, de ő csak tántorogva felállt és az ajtó felé indult, majd egy kósza pillanatban már a földön hevert... eszméletlenül.