3.fejezet~16.rész

Emma szemszöge
Miután Harryvel összeszedtük magunkat, elindultunk a vasútállomásra.
Szörnyű látvány volt minden. A vérfoltok, ruhacafatok...
Harry szorosan átölelt, mire én elsírtam magam.
-Nyugodj meg Emma, kérlek!-mondta, és egyre szorosabban húzott magához.

Adam lépkedett felénk, mikor megláttam, azt hittem, hogy rosszul leszek.
-Emma, beszélhetnénk? Esetleg négyszemközt...
Elengedtem Harryt, és Adammal az egyik vagon mögé mentünk.

-Tudod...-mondta, miközben leütünk.-Én Hilaryvel még azóta is ugyan úgy tartottam a kapcsolatot mint ezelőtt...
és nekem mindent elmondott.
A börtönben volt egy lány, aki tudta, hogy együtt van Zaynnel. És azt mondta neki, ha nem mondja meg Zaynnek, hogy hagyja őt békén, megöli őt. Persze az a lány emberölésért ült már két éve, és ezen a héten szabadul. És Hilary nem tudta azt mondani Zaynnek, hogy most itt mindennek vége. Ezért lett öngyilkos. Csak a szerelmüket akarta megmenteni, így legalább örök. Próbáltam őt lebeszélni erről, de azt mondta, ő nem lát más kiutat, mivel elmondhatatlanul szereti  Zaynt. Én nem hittem, hogy tényleg képes rá. De tudod, hogy én mindig itt leszek neked.-majd egyre közeledett, szemeit becsukta. 
-Te meg mit művelsz?-kérdeztem tőle, felálltam, és hátrálni kezdtem.
-Még mindig szeretlek Emma. 
-De én nem! Felejts már el-válaszoltam, majd belerohantam Harry ölelő karjaiba.

Zayn szemszöge
Csak mentem ide-oda, rengeteg emlék kavargott a fejemben össze vissza. Arra gondoltam, hogy mért pont ő, és mért pont így.
Elmondhatatlanul szeretem, de én gyáva vagyok ahhoz, hogy véget vessek az életemnek.
Annyi kérdés megválaszolatlan még számomra...
Mért lett öngyilkos? Mért hagyta itt az életét?
Semmilyen magyarázatot nem találtam rá.

Ahogy mentem a város utcáin, egy jó kis helyre bukkantam.
A 'kis' fogalom erre a helyre nagyon nem illett, az biztos.
Hatalmas tánctér, három kiszolgálópult, fantasztikus hangulat.

Mikor beljebb mentem, láttam, hogy mennyi ember tombol és érzi jól magát.
Leültem a pulthoz, és rendeltem egy whiskyt, majd még egyet és még egyet.
Később egy csodaszép fiatal lány ült le mellém.

-Zayn? Zayn Malik?-kérdezte nagyra nyílt szemekkel.
A zenétől persze alig hallottam a saját hangomat is.
-Igen, én vagyok-válaszoltam.
A lány egyre közelebb jött, és beszélgetni kezdtünk.
-Ugye nem zavarlak?
-Dehogy zavarsz. Egyedül jöttem-válaszoltam lassan és rendeltem még egy italt.
-Te kérsz valamit?
-Ha már kérdezed. Egy cólát kérek.
-Csak egy cólát? Nem iszol velem egy kicsit?-kérdeztem tőle, és már elég jó állapotban voltam.
-Jó, akkor iszok olyat amit te-mondta. Láttam rajta, hogy egy igazán bevállalós lányról van szó.
-Rendben, akkor két whiskyt-fordultam a pultoshoz, aki azonnal ki is adta az italt.

-Nem lesz kicsit sok?-kérdezte tőlem a még mindig beazonosítatlan lány a harmadik után.
-Nem-válaszoltam, és újabbat rendeltem.
-Amúgy téged hogy hívnak?
-Bella-üvöltötte, közben a ritmusra rázta magát, a zene egyre hangosabb lett, a tömeg pedig csak tombolt.
-Bella nem jössz velem táncolni?
-De, szívesen.
Az állapotomról nem beszélek.
Szinte azt sem tudom már, hogy hol vagyok.
Miután belevetettük magunkat a tömegbe, táncolni kezdtünk. 
Olyan kis falat ruhában volt, hogy legszívesebben csak úgy lekaptam volna ott róla. Semmi még csak meg sem fordult a fejemben, csak tudtam, ez a lány egy éjszakára pont jó lesz.
Tánc közben teljesen hozzám simult, egyre jobban.
Beletúrt a hajamba, pólómat felhúzva simogatni kezdte izmos hasamat. 
Majd farmerzsebembe rakta a kezeit, és túl közel simulva hozzám tovább táncoltunk, persze már full részegen.

Bella szemszöge

Komolyan nem hiszem el, hogy találkoztam Zaynnel. És itt táncolok vele.
Tánc közben fogdosni kezdett elől és hátul is. 
Mindketten nagyon durva állapotban voltunk már.
A tömeg egyre csak nőtt, mindenki tombolt.
Majd közel húzott magához Zayn és hevesen csókolózni kezdtünk. 
Ajkai mohón keresték az én ajkaimat.
Az éppen hogy fenék alá érő ruhámat kezdte el felhúzni rajtam, miközben már a nyakamra tért át.
Nem bántam... sőt.
Felkapott, derekát átkaroltam a lábaimmal, és így csókolóztunk tovább, majd becipelt egy félreeső kis helyiségbe. 
Hevesen faltuk egymás ajkait, a zene még itt is nagyon hangos volt.
Levette rólam a szoknyámat, majd áttért a felsőmre.
Közben levettem róla az ingét de ajkainkat egy pillanatra nem vettük el egymástól.
Lassan minden ruhadarab lekerült rólunk, nagyon élveztem ahogy játszadozik.
Megharapta a szám szélét, mire én erősen kiszívtam a nyakát.
Egy kanapén találtam magam, egy szál semmiben, és Zaynt magamon.
Mindketten nagyon élveztük a helyzetet.

Körülbelül fél óra múlva lihegve keltünk fel a kanapéról és szanaszét heverő ruháinkat kezdtük el visszavenni magunkra. 
Komolyan nem hiszem el... én, és Zayn? Mindig is egy álom volt.
-Amúgy hány éves is vagy pontosan?-kérdezte, és jobbra-balra dülöngélt, nem tudott stabilan állni.
-16.
-16? Uuu bébi, bébiii-mondta, odajött hozzám, hátulról átkarolt-.. ahhoz képest nagyon tapasztaltnak tűntél az előbb-majd rám kacsintott.
-Pedig nem vagyok az-válaszoltam.
-Úgy érted... ?
-Igen, úgy értem. Nekem te voltál a legelső.
-De lehetek egyből a második is-nevetett Zayn, majd odajött hozzám és csókolgatni kezdett.
-Ne Zayn. Kérlek. Haza kell mennem-mondtam Zayn karjait levéve magamról.
-Hiszen még csak fél 5. Biztos vagy benne?-minden szó között annyi szünetet tartott, míg megpuszilta a nyakam.
-Nem?!-nyögtem halkan, majd felé fordultam.
-De ugye azt tudod, hogy rólunk senki sem tudhat meg semmit?-kérdezte.
Persze én ezzel tisztában voltam, de azért mégis rosszul esett.
-Zayn tényleg sajnálom, mennem kell. Kettőig voltam elengedve, anyu már kész ideg lehet.
Igazából ez mind hazugság volt, mivel csak átmenetileg vagyok Londonban, de valamit ki kellett találnom annak érdekében, hogy elengedjen. Tipikusan nem vagyok az a lány aki csak egy éjszakára kell valakinek.
-Ne, kérlek ne menj el. Talán nem élvezted az előbb történteket?-nyaggatott Zayn, aki mellesleg még mindig nagyon durván ki volt ütve.
-De... hogyne élveztem volna. Csak tudod...
Ahogy rám nézett... ahogy átölelt...
Nem bírtam magammal. Felé fordultam és újabb csókcsata vette kezdetét.

Belemerültünk a dolgokba, de nem kellett volna.
Egy csapat újságíró rontott ránk, alig láttunk valamit, a vakuk csak villogtak a szemünk előtt.