3.fejezet~14.rész

Zayn szemszöge
-Könyörgöm Hilary, ne menj el. Nem hagyhatsz itt. Érted?-mondtam neki homlokomat az ő homlokának támasztva.
-Zayn. Tudom, nehéz lesz. Talán azt hiszed, hogy nekem nem? De legalább elmúlik az itteni szenvedésem.
Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Lassan végighúzta kezét az arcomon, mosolygott és felállt az ágyáról.
-Nehéz kimondani, de ha már úgy is elmész... Segíthetek pakolni?-kérdeztem, miközben utána mentem.
-Innen semmit nem viszek, csak az érzéseimet-kicsit furcsán néztem rá, de oldalba bökött.-Csak hülyéskedtem. Már mindent összepakoltam a börtönben. A csomagjaimat nemsokára elviszi egy taxi. Viszont azt hiszem ideje mennem. 
Hilary lerogyott a földre arcát tenyerébe temetve.
Azonnal odarohantam és megpróbáltam felsegíteni. 
-Hilary! Édes, mi a baj?-kérdeztem ijedten miközben visszaültettem az ágyra.
-Könyörgöm Zayn ne szólíts így! Még... még azt el kell mondanom, hogy nem gondoltam volna, hogy így meg foglak szeretni. És szeretném, ha tudnád, hogy nem téged akarlak itt hagyni, hanem... én nem bírom Zayn. És nem akartam, hogy megtudd, de egyszerűen nem tudtam nem elmondani-könnyei a kezemre csöppentek.-Ígérd meg Zayn, hogy soha nem felejtesz majd el-suttogta.
Én csak bámultam őt.
-Csak utoljára, kérlek Hilary. 
Mély levegővétel után ajkainkat összetapasztottuk.
-Szeretlek-suttogta végül és egy szó nélkül megfordult, lement a nappaliba. Ideáig kézen fogva mentünk, majd elengedett és kilépett az ajtón.
-Hova megy?-érdeklődött Niall miközben egy hatalmas szendvicset készült megenni.
-El-válaszoltam, és leültem a kanapéra.
-Mi volt ez az előbb?-kérdezte Liam miközben mellém telepedett.
-Lényegében annyi, hogy Hilary elmegy... és soha többé nem fogom őt látni-mondtam a kanapé szélét piszkálgatva, mert a sírás határán álltam újra.
-Amúgy nem neked kellett volna Emmáért menni?-kérdezte Louis.
Válasz nélkül felálltam a kanapéról és kirontottam az ajtón, majd beültem a kocsiba és elindultam.

Harry szemszöge
Csak álltunk egymás előtt, és mosolyogtunk, mintha először csináltunk volna ezt.
-Emma, te emlékszel már?-kérdeztem tőle alig hallhatóan.
-Igen, Harry. Emlékszem mindenre. Minden együtt töltött percre, és fogalmam sincs, hogyan felejthettelek el téged. Annyira szeretlek. Förtelmes dolog az amnézia, én komolyan senkinek nem kívánom ezt-mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Megfogtuk a csomagokat és kimentünk a váróteremből.
Amúgy is mindenki minket nézett már csak az előbbi verekedés miatt is.
Leültünk a kórház előtti padra, és a bőröndöket magunk mellé raktuk le.
Emma hozzám bújt, én szorosan átöleltem.
-Annyira fázom-mondta pár perc után szinte remegve.
-Várj-mondtam neki, levettem a kabátom és a vállaira terítettem.
-Így már jobb?
-Igen, köszönöm-mondta és megcsókolt.
El sem hittem, hogy ez tényleg igaz. Pár hónap reménytelenség után itt ülünk és élvezzük egymás közelségét.

-Hol lehet már Zayn?-kérdezte Emma, fejét a vállamra hajtotta, szemei lassan lecsukódtak.

Már szinte mind a ketten aludtunk mikor hatalmas éles hangra lettünk figyelmesek.
Persze Zayn jött értünk, felkaptuk a csomagokat majd a kocsihoz mentünk. 
Zayn kiszállt és hosszasan ölelte Emmát, majd kinyitotta neki a kocsi ajtaját.
Helyet foglaltak és elindultunk.
Egész úton egy szót sem szólt senki, Emma a vállamon feküdt, és aludt.
Mikor megérkeztünk, a csomagokkal automatikusan berohantunk a házba. 
A fiúk össze-vissza ölelgették Emmát, puszilgatták, enni-innivalóval kínálgatták.
Pont ezért vagyunk mi egy igazi nagy család.

-És Hilary?-kérdezte nagy mosollyal az arcán Emma majd felém fordult. Én Zaynre mutattam, aki azonnal félrehívta a kétségbeesett lányt, és mindent elmesélt neki.
Könnyek gyűltek a szemébe, majd felrohant az emeletre. Jobbnak láttam, ha nem megyek utána addig, amíg le nem nyugszik.

Miután mindenki elment aludni, lekapcsoltam mindenhol a villanyokat és felmentem a szobába Emmához.
Az ágyán feküdt és gondolkozott.
-Minden rendben?-kérdeztem, majd odamentem hozzá és mellé feküdve szorosan átöleltem.
-Nincs semmi rendben. közel 20 éve voltunk a legjobb barátnők, és így elmegy.
Nem tudtam neki megfelelő választ mondani, így jobbnak láttam, ha csak hallgatok. 

-Alszik már mindenki?-kérdezte Emma, felült az ágyon és rám mosolygott.
-Azt hiszem igen. Vagyis mindenki bent van a szobájában az biztos. Hiszen már hajnali fél 2 van. Azt hiszem, ideje lenne nekünk is aludnunk -válaszoltam.
Emma odamászott hozzám, majd gyengéden csókolgatni kezdte a nyakam. Az ingemet fentről lefelé kezdte el kigombolni, mikor végzett teljesen lehúzta rólam, mire én a már csupasz hátát simogattam.
A nyakamtól kezdve egészen lefelé csókolt. Annyira szenvedélyesen csinálta... nagyon élveztem. 

Mikor mindkettőnkön éppen csak, hogy volt ruha, megcsörrent Emma telefonja.
-Ne... ne, kérlek ne vedd fel-suttogtam, majd utolsó ruhadarabjaitól próbáltam megfosztani őt.
Emma kinyomta az éjjeliszekrényén lévő telefont, majd tovább csókolgatott.

-Tényleg szeretnéd?-kérdeztem tőle, miközben rám nézett.
-Mindennél jobban-válaszolta.
Hevesebb tempót vettünk fel az események szüntelenül követték egymást. Alig bírtam már magammal.
Minden ruhadarabtól megfosztottuk egymást, megfordultunk, így felülre kerültem, majd megtettük... illetve tettem, amit tennem kellett.
Annyira gyorsan történt minden... de mindketten nagyon élveztük.

...

Felvettünk pár ruhadarabot-illetve én egy boxert, Emma egy francia bugyit és egy toppot-majd egy puszit nyomtam homlokára, és átöleltem.
Már majdnem aludtunk mikor egy SMS érkezett Emmának. 
Lassan a kezébe vette a készüléket, és percekig csak bámulta.
-Kicsim, jól vagy?-kérdeztem tőle halkan.
A válasza csak egyetlen szó volt:
-Meghalt.