3.fejezet~4.rész

Sziasztok!
Először is megint letámadlak titeket pár infóval, amit úgy gondolom, hogy tudnotok kell.
1.Nagyon sajnálom, hogy tegnap nem tudtam új részt hozni, de nagyon fáradt voltam már. Elég sokan, sőt majdnem mindenki aki hozzászólt, írta, hogy legyen még egy rész. De nem jött össze, tényleg nagyon sajnálom, remélem nem haragszotok rám emiatt.
2.Nem tudom, hogy szeretitek-e a statisztikai adatokat, de úgy gondolom, hogy tudnotok kell mindenről.
~ Összesen 515 megjegyzés van a blogomban, ami azt jelenti, hogy tőletek körülbelül 250 db hozzászólást kaptam.
Igazából tényleg nem gondoltam, hogy ennyi embert érdekelni fog a blogom.
Nagyon köszönöm nektek! (L)
~Átléptük a 7800 látogatót. Ne feledjétek 10.000-nél meglepi lesz!
~És az, amin a napokban nagyon meglepődtem...
Az blog legeslegelső részére PONTOSAN(szóval nem www.onedirectionforever-dalmii.blogspot.com, hanem www.onedirectionforever-dalmii.blogspot.com/2012/03/1rész.html) összesen 241-en kattintottak. Komolyan, hihetetlen.
A második helyen a 7.rész van, amire PONTOSAN 180-an kattintottak.
A harmadik a 3.rész van amire PONTOSAN 146-an voltak kíváncsiak.
Tudom, unjátok már, de kötelességem elmondani. Nagyon köszönöm nektek! Mindent!(L)
Ja igen, az utolsó. Feltettem egy szavazást a blog jobb szélére. Szavazzatok!
És ha kérhetem, írjatok megjegyzést. Nagyon fontos számomra.
Na jó, nem is untatlak titeket többet, jöjjön a következő és jól megérdemelt rész:

Harry szemszöge

-Harry! Harry jól vagy?-lökdösött meg Zayn.
-Emma!-ordítottam, és a fiúk álltak körülöttem.-Mégis mi történt?-kérdeztem, és kérdően rájuk néztem.
-Fogalmunk sincs, biztosan csak elaludtál-válaszolta Niall.
-Mikor ideértünk, csak annyit láttunk, hogy itt alszol. Harry haza kéne menned, nagyon kilehetsz. Majd hívunk, ha van valami hír-folytatta Liam. 
-Szóval akkor még nincs vége a műtétnek? És Emma jól van?-az izgatottságtól nem bírtam ülve maradni, ezért hirtelen felálltam és mászkálni kezdtem.
-Igen. Most jött ki egy nővér, és közölte, hogy Emma állapota stabil. És már csak egy óra van hátra a műtétből.
Nem hittem el a szavait. Csak egy rémálom volt. Emma él. 
Igazából abba bele sem tudok gondolni, hogy mi lenne akkor, ha az álmom valósággá vált volna.

Leültünk a fiúkkal a steril falakhoz támasztott padokra.
És csak vártunk.
Niall egy szelet sütit evett, Louis pedig Liam vállához támaszkodva aludt. Zayn és Hilary elvonultak, és egy másik folyosón ültek kettesben.
Nem akarják kimutatni, fél méter távolságra ülnek egymástól, de látszik, hogy alakul valami köztük.
Én csak járkáltam ide-oda, egyszerűen a percek éveknek tűntek. Minden gondolatom Emmán járt, és csak arra vártam, hogy láthassam. Hogy tudjam, tényleg jól van.

Megnyílt a műtő ajtaja és két orvos lépett ki.
-Maguk Emma Malik hozzátartozói?-kérdezte az egyik, és tekintetét ránk szegezte.
-Igen, mi vagyunk!-válaszoltam azonnal, és eléjük rohantam.
-Minden rendben. A műtét sokkal jobban sikerült mint vártuk. Most átviszik a lányt az intenzívre. Igaz, hogy jól sikerült minden, és stabil az állapota, de fő a biztonság.
A vállamat megveregette, és elmentek.
Láttuk, ahogy Emmát kitolják a műtőből. Megérintettem kezét és tudtam, hogy nem fogja hallani, és érteni sem, de mondtam pár szót: "Tudtam, hogy minden rendben lesz. Szeretlek." 
Miután beszéltünk Emma kezelőorvosával, aki elmondta, hogy mikor látogathatjuk, a többiek haza mentek. Igaz, Zaynt nehezen lehetett elrángatni, de végül is beleegyezett, hogy ő is hazamenjen, és kipihenje magát.
Én azonban csak álltam Emma szobája előtt és bámultam az alvó lányt. 
Még így is csodaszép. 
-Fiatalember, jobb lenne ha hazamenne. Hajnali 4 óra van.-mondta egy idős takarítónő mikor felém lépett.
Csak bólintottam.
Lementem a lépcsőn, és kiléptem London már kissé lecsendesült utcájára.
Úgy döntöttem, hogy inkább gyalog megyek.
Jobb lesz ez így. Kicsit kiszellőztetem a fejem, és elgondolkozhatok legalább.


Egész úton olyan érzésem van, mintha valaki követne. De csak nem elvetemült valaki ennyire.
Egy sarkon fordultam be, mikor egy kapucnis fickóval találtam szembe magam.
-Hmm... tönkretetted Emmát. Most már remélem, hogy örülsz.-mondta az idegen, és levette a fejéről a kapucnit.
Adam állt előttem.
Próbáltam kikerülni, de újra belém kötött.
-Megfutamodsz, Harry cica?-kérdezte flegmán, és lökdösni kezdett.
-Igazából azt sem tudom, hogy ki vagy. Csak azt, hogy nehezen dolgozod fel, ha valaki akit te szeretsz, mást szeret. És fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Te készítetted ki Emmát, és nem pedig én.
Nevetni kezdett, és fejével bólogatott.
-Persze, én. És azt hiszed, hogy te jobb vagy nálam? Tényleg azt hiszed? Pont összeilletek Emmával. Rajtad akar felkapaszkodni. Te pedig kiélvezed, hogy világszerte lányok tízezrei csorgatják a nyálukat utánad. Bocs, hogy én nem vagyok ilyen.
Túl fáradt voltam, hogy akármivel is visszavágjak.
-Hagyj már békén, kérlek! Éld tovább az életed, és fogadd el a tényeket. Te soha az életben még a közelembe se fogsz érni. De nekem veled ellentétben van életem. Szia.
Utolsó szavaimat jól kihangsúlyoztam, és elindultam.
Be kell hogy valljam, picit félek tőle. Annyira jellegzetesen akar elmebetegnek látszani. És nem mellesleg nagyon féltem Emmát tőle. 
De neki ennyi nem volt elég. Ordítozni kezdett utánam.
-Ne hidd, hogy ennyivel megúsztad. Emma úgy is az enyém volt, és az is marad. Örökre.