4.fejezet~15.rész

Zayn szemszöge
Halk sóhaj hagyta el a számat.
Nem hittem el, amit mond.
-Hogy mi?-kérdeztem tőle üveges tekintettel, miközben ő feljebb ült az ágyán.
-Sajnálom.-válaszolta, majd egy könnycsepp fordult ki szeméből.
-Megoldjuk.-mondtam, miközben szorosan magamhoz öleltem.
A sírás határán álltam, de erősnek kell maradnom.
-Mégis mennyi időről lenne szó Hilary?
-Azt hiszem fél év. Maximum egy év.
-EGY ÉV? Na azt már nem.-mondtam és dühösen, tarkóra tett kezekkel felálltam a székről.
-Nyugi Zayn...folytatta.
-Mikor mennél?
Hilary egy mély lélegzetet vett, majd kifújta és válaszolt.
-Holnap reggel.
-HOGY MIKOR? Ezt nem hiszem el, komolyan...
-Kérlek Zayn...
-Megyek és beszélek az orvosoddal.-mondtam neki, majd egy puszit nyomtam a homlokára és a kilincset lenyomva kiléptem az üres, hipószagú folyosóra.
Lépteim gyorsulását nyomon lehetett követni, mivel eléggé visszhangzott az egész épület.
Azt hittem már sehol nem találok senkit, mindenhol csak üres szobák és senki sincs a folyosón sem.
Már ott tartottam, hogy inkább visszamegyek Hilaryhez és kiélvezem a pillanatokat amit még együtt tölthetünk.
Éppen megpillantottam Hilary kezelőorvosát és nagy léptekkel közelítettem felé.
-Jó napot!
-Oh, heló Zayn, segíthetek valamiben?-kérdezte, miközben a kezében lévő iratokat nézegette.
-Muszáj ez a New York-os cucc?
-Cucc?
-Jól tudja, miről beszélek.
-Igen. És igen.
-De egy év? Vagy fél év? Tudja, szerintem erre nincs szükség.
-DE VAN! Nem maga az orvos, nem tudja mit beszél.-mondta, miközben firkálgatott valamit a mappájában.
-De...
Folytattam volna a vitát, úgy láttam az orvos is kezdett belejönni ebbe és azonnal visszavágott. 
Ha így folytatja nem lesz jó vége.
-Ha úgy gondolod, hogy saját felelőségre haza viszed, és nem lesz semmi baja, akkor vidd. De ide többet nehogy visszagyertek.-mondta, majd elment mellettem, de úgy, hogy majd fel lökött.
-Jó!-kiáltottam utána, majd berohantam Hilary kórtermébe.
-Segíts pakolni. Megyünk haza.
-De...de most mi van?-kérdezte, miközben kipattant az ágyból.
-Csak annyi, hogy saját felelőségre hazajössz velem most. Tudom, hogy képes vagy kigyógyulni egyedül is, önakarattal.
-És ha nem?-kérdezte Hilary, miközben felém lépett és megölelt.
-Olyan variáció nincs.-mondtam mosolyogva, majd elengedtük egymást és tovább pakolásztunk.
Fél óra múlva már a zárójelentésekkel kezünkben sétáltunk ki kézen fogva a kórház ajtaján...
A nap további része azzal telt, hogy hazaértünk, kipakoltunk, és úgy döntöttük, hogy az idei karnevált is kihagyjuk. 
Leültünk a tévé elé egy romantikus film nézésére összebújva, majd elnyomott minket az álom.

Harry szemszöge
Nézzem tehetetlenül ahogy álmaim nője csak úgy elsétál előttem úgy, hogy semmi sem biztos?
Nem, ezt nem tehetem.
Elkezdtem eszeveszettül rohanni, ahogy csak bírtam.
-Emma! Emma várj.-üvöltöttem.
Hangosan fújtam ki a levegőt, régen vettem már fel ehhez hasonló tempót.
De érte MINDENT.
Szerencsére Emma nem az a fajta lány, akit nem érdekel az, hogy ki és mit ordibál utána.
-Mi van már megint?
Mélyen szemébe néztem, majd elkezdtem mondani a mondandómat.
-Csukd be a szemed.
-De Harry ezt...
-Csak csináld.-mondtam, majd miután becsukta szemét, megfogtam mindkét kezét és én is ugyan így tettem.
Levegővételeim egyre lassabbak és nyugodtabbak voltak.
-Most pedig... emlékezz vissza.
Lassan mondtam minden egyes szót, kis szüneteket tartva.
-Mikor írtam neked a cetlit...
írtam az SMS-eket...
az első csókunk...
az a klub...
amikor megmentettelek...
a második csókunk...
a szétválásunk...
a betegséged...
a harmadik csókunk...
Adam...
és a kitudja hanyadik csókunk...
Csak álltunk becsukott szemekkel, egymás kezét fogva, közbe pedig szinte újra átéltük az eseményeket.
-Nyisd ki a szemed.
-Harry...
-Látod? Mennyi közös emlék?! Én ezt nem hagyhatom most elveszni. Kérlek...-suttogtam, majd még közelebb hajoltam hozzá. Szívem egyre hevesebben vert, igazából picit féltem a reakciójától.
Nem kellett volna rettegnem ennyire.
Emma erősen megfogta két oldalról az arcomat és megcsókolt.
Karjaimat derekára fontam.
-Én...-folytatta volna, de közbe vágtam.
-Nem kell semmit mondanod.-válaszoltam mosolyogva, majd ajkaimat ismét az ő ajkaira szorítottam.
-Szeretlek. Fogalmam sem volt, hogy ebben hogyan kételkedhettem. Én... annyira sajnálom.
-Hát nekem sem. És... most haragudhatnék, de annyira szeretlek, hogy ha megölnél sem haragudnék.-válaszoltam mosolyogva, majd hazafelé indultunk összebújva.

Mikor beértünk a bejárati ajtón, egyből a szoba felé vettük az irányt és kikívánkozott egy kérdés belőlem.
-Na... szeretsz még?-ehhez egy gúnyos mosoly is társult.
-Kussolj.-válaszolta Emma nevetve, majd odajött hozzám, beleült az ölembe úgy, hogy lábait derekam köré fonta, majd egy csókcsata vette kezdetét és a hangulat kezdett felforrósodni...
/a folytatást mindenkinek a fantáziájára bízom;D/