4.fejezet~11.rész

Liam szemszöge

Síri csend volt.
A levegő megfagyott közöttünk.
-Tessék?-kérdeztem remegő hangon, miközben Danielle csak a földet bámulta.
-Liam...
-Nem kell magyarázkodnod. Csak egyszerűen nem értem, hogy ez hogyan történhetett.
-Hát tudod...
-Nem kell elmagyarázni. Tudod, hogyan értem.
Ezer és ezer gondolat kavargott a fejembe.
Most mi lesz a bandával? Daniellet semmiképpen nem hagyom el.
-Liam várj. Be kell vallanom valamit.
Ijedten néztem rá. Fogalmam sem volt arról, hogy mivel áll megint elő ezért figyelmesen hallgattam őt tovább.
-Liam sajnálom.
-De mégis mit?
-Ez... CSAK VICCELTEM.-mondta és nevetni kezdett. Hatalmas kő esett le a szívemről.
-Ilyet még egyszer nehogy meg merj csinálni mert nagyon nagyon meg leszel büntetve, Danielle!-mondtam vigyorogva.
-De várj.-folytattam.- Akkor mi volt az a rosszullét?
-Öhm, nem tudom, egész nap próbán voltam és nem ettem semmit, lehet, hogy attól volt.
-Akkor most szépen felállunk és elmegyünk vacsorázni.
Mindketten feltápászkodtunk a padról, Danielle sporttáskáját a vállamra akasztottam és elindultunk ujjainkat összekulcsolva.

Foglaljanak helyet.-mondta a pincér, mikor beértünk a pizzéria ajtaján és egy asztalhoz kísértek minket.

Miután rendeltünk, hamarosan megkaptuk a pizzánkat és beszélgetni kezdtünk.
-Még mindig azon gondolkozom, hogy miért vertél át.-mondtam.
-Sajnálom, csak úgy jött hirtelen.
-Szóval csak úgy jött egy ötlet, hogy ááá megviccelem Liamet, hátha szívrohamot kap...
-Édes...-folytatta Danielle, miközben kortyolt egyet az asztalon lévő pohárból, amiben narancslé volt- Most komolyan. Ha igaz is lett volna, akkora nagy baj lett volna? Nem örültél volna neki?
-Nem erről van szó édes. Neked is és nekem is a karrierünkkel kell most foglalkoznunk, emellett egymást sem szabad elhanyagolnunk. Ez így most tökéletes, ahogy van, tényleg. 
-Szóval értsem úgy, hogy sokkal fontosabb a karriered.-vette át tőlem a szót Danielle, és úgy tűnt, hogy mérges.
-Te is tudod, hogy nekem az éneklés az életem.-folytattam, majd megfogtam a kezét- És persze Te!
Kis mosolyt húzott a szájára, minden kétség elhagyta őt, majd felhozott egy teljesen más témát.
-Liam... mi lesz ha el kell újra utaznotok?
-Hát egyszerű. Jössz velünk.-mosolyogtam.
-És ha nem tehetem majd meg?
-Akkor... fogalmam sincs. Én bízok benned... te bízol bennem. Csak túléljük valahogy.
-És ha nem?
-Mi az, hogy ha nem, Danielle?
-Úgy értem... figyelj...-megköszörülte a torkát és folytatta- Nem vagyok benne biztos, hogy elég erős a kapcsolatunk mondjuk úgy, hogy fél évig nem látjuk egymást.
-Szóval te feltételezed rólam, hogy megcsalnálak édes?-hunyorgatva néztem rá, ezzel is érzékeltetve azt, hogy téved.
-Figyelj, hagyjuk ezt a témát, mert csak rosszabb lesz minden. 
Éreztem Danielle hangjában azt, hogy pár percen belül akár még el is sírhatja magát. 
Kifizettem a számlát, majd felöltözve elindultunk az utcán hazafelé.
-Liam sajnálom, amit mondtam. Soha nem feltételezném rólad, hogy megcsalsz.-mondta Danielle 10 perc némaság után megtörve a csendet.
Gyengéd mosolyra húztam a számat, majd megpusziltam az arcát.

Mikor hazaértünk felmentünk csendesen a szobába és ledőltünk az ágyra egymás mellé.
Danielle felém fordult, majd egy csókot lehelt az ajkaimra.
-Szeretlek.-mondta, fejét mellkasomra helyezve aludtunk el.

Harry szemszöge
Emma után rohantam.
Éppen a lépcsőn ment lefelé, mikor utolértem, karját megfogva vezettem vissza őt a szobába.
-Na?-kérdezte flegmán.
-Tudom, hogy haragszol, de azért ne beszélj így velem.
-Bocs.
-Már megint.
-Figyelj Harry. Sajnálom. Nem vagyok jó passzban, érted?
-De miért?-kérdeztem, becsuktam az ajtót és leültem Emma mellé az ágyra.
-Fogalmam sincs, de...
-De?
-De azt hiszem, hogy jobb lenne ha egy kis szünetet tartanánk.
-MI?-kérdeztem fennhangon, majd próbáltam megfogni Emma kezét, de ő csak elutasítóan arrébb ült.
-Túl sokat vagyunk együtt, a nap 24 órájában. Nagyon szeretlek de talán ez a szünet egy picit jobbá tehetné a kapcsolatunkat.-válaszolta Emma, aki időközben felállt és kinyitotta az ajtót.
-Ha megkérhetlek mától a vendégszobát használd alvóhelyként.
-Mégis meddig akarod ezt csinálni Emma?
-Amíg úgy nem érzem majd, hogy szükségem van rád és mikor már egy csókodért bármit megtennék. De most... Harry meg kell értened.
-De nem tudlak. Azt hittem szereted azt, hogy nagyon sokat vagyunk együtt.
-DE HARRY! Elmondtam már... nem jó ez így. Semmit nem csinálsz nélkülem soha és én se nélküled. És most... úgy érzem mintha már...
-Mintha?
-Mintha múlana az érzés amit irántad érzek és nem akarom, hogy így legyen. Persze még mindig nagyon szeretlek de lássuk be, hogy tényleg szükségünk van egy kis szünetre.
-Szóval nem szeretsz és szakítunk?
-Harry könyörgöm. Nem... nagyon szeretlek és szünetet tartunk.
-De én nem bírom ki nélküled.-suttogtam a fülébe miközben közelebb mentem hozzá és ajkaimat kellően közel húztam hozzá.
-Harry. Majd megbeszéljük még. De... most maradjunk annyiba, hogy egy kis szünet nem fog ártani.-mondta, majd kitessékelt az ajtón és becsukta mögöttem.
Értetlenül álltam a dolgok előtt, úgy éreztem, hogy Emma sem érti igazán, hogy mit akar és azt, hogy mit érez.
Lementem a lépcsőn egészen a vendégszobáig, majd benyitottam az ajtón és ledőltem az ágyra, lassan és kényelmesen.
Jobb kezemet a homlokomhoz emeltem, cipőimet megpróbáltam letűrni az ágy végénél ami pár próbálkozás után sikerült, majd a fehér plafont bámulva gondolkozni kezdtem és csak egy mondtad visszhangzott egyfolytában a fejemben. "Mintha múlana az érzés amit irántad érzek..."

Zayn szemszöge
Csak ültem a tehetetlen test mellett. Hilary még mindig nem tért magához.
Gondolkozni kezdtem.
Mi lesz?
Mi fog történni akkor, ha felébred és közli felem, hogy tűnjek innen?
Mi van, ha már nem szeret?
Keze az én kezeim között pihent.
Jobbnak láttam, ha elindulok inkább haza.
Felálltam a székről, Hilary kezét óvatosan maga mellé helyeztem, lábamra fektetett kabátomat felvettem, és még egyszer utoljára visszanéztem Hilaryre. Már éppen nyitottam volna ki az ajtót...
-Zayn?!
Azonnal visszasiettem a lány mellé és leültem az ágyára, majd újra megfogtam kezét.
-Itt vagyok édes.-mondtam, majd kezeimmel felemeltem karját és kézfejére egy puszit nyomtam
-Annyira sajnálom.-mondta, majd egy könnycsepp folyt ki szeme sarkából, amit én azonnal letöröltem.
-Nem kell Hilary. Én sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni azt, ami történt.
-Te erről nem tehetsz.-folytatta- Fogalmam sincs, hogy mi lesz most.-válaszolta és fejét elfordította.
-Én tudom. Együtt nekünk minden menni fog, hidd el! Le fogsz szokni a drogokról, ha kell a legjobb szakemberekhez fordulunk. A pénz nem számít.
-Nem akartam, hogy tudd. Annyira szégyenlem.
-Nem kell. Előlem soha ne akarj semmit eltitkolni. Annyira örülök, hogy nem lett semmi komoly bajod.
-Szeretlek Zayn.-válaszolta és újra kicsordult egy könnycseppje.
-Én is szeretlek Hilary.
-És sajnálom. Hülyeség volt azt kérni, hogy hagyj békén. De akkor az tűnt a legjobb ötletnek.
-Nem számít, csak az, hogy rendbe fogsz jönni. Hozok neked sütit. Milyet kérsz?-kérdeztem.
-Csokisat.-válaszolta nagy mosollyal az arcán.

Ez a mosoly nekem mindennél többet ér.
-Mindjárt jövök.-kacsintottam rá és elindultam a büféhez. Vettem egy sütit majd visszamentem Hilaryhez.
-Köszönöm Zayn.-mondta miközben rám mosolygott.
Még beszélgettünk kicsit, aztán a sarokban lévő fotelben foglaltam helyet és mindkettőnket elnyomott az álom.

Louis szemszöge
-Eleanor?-kérdeztem, miközben oda sétáltam melléjük.
-Louis, ez nem az, aminek látszik.
-Mért, minek látszik?
-Menjünk Lou.-mondta, majd belém karolt és elráncigált onnan.
-Azt hittem, hogy szeretsz és soha nem csalnál meg.
-Lou kérlek. Ilyet még csak ne is feltételezz rólam.
-Mért ne?
-Mert...
-Eleanor most láttalak egy másik pasival, akinek a haját csavargattad.
-De Louis. Azt sem tudom, hogy ki volt ő. Annyit kért tőlem h csináljak vele pár olyan képet.
Picit megnyugodtam, hogy csak egy rajongó volt, hiszen a lányok is szoktak tőlünk hasonló képeket kérni.
-Biztos csak ennyi?-kérdeztem.
-Fáj, hogy ilyet feltételezel. Szeretlek Lou.-mondta, majd felém fordult és a szemembe nézett majd ajkait az enyéimre szorította.
-Én is szeretlek.-mondtam szememet lesütve.-És én... sajnálom.
-Igazból csak az zavar, hogy feltételezel rólam ilyet.-válaszolta El.
Megfogtam a kezét majd elindultunk Eleanorhoz.
Felmentünk a lakására, majd egy nagy tál fagyival kezünkben leültünk a tv elé.

Niall szemszöge
Igazából nem pontosan értettem Réka apját és tudtam, hogy ez nem a legjobb Rékának bárhogyan is ragaszkodik ehhez az elvhez.
Csak feküdtem a kanapén és valami filmet néztem de nem igazán értettem a lényegét.
A gondolataim amúgy is csak Réka körül forogtak, de azt azért sikerült észrevennem, hogy Harry ma a vendégszobába alszik. Ami annyit jelenthet, hogy mostanában közte és Emma között sem túl fényes a helyzet.
Kiszúrtam Daniellet és Liamet mikor mentek fel a szobába. Annyira boldogok együtt. És pont azon gondolkoztam, hogy én mért nem tudok már valakit találni, akit szintén így szerethetek és ő is viszonozza az érzéseimet, mikor szemeim már majdnem lecsukódtak, fél 12 felé kopogást hallottam.
Felálltam a kanapéról majd hunyorogva nyitottam ki az ajtót.
-Réka?-kérdeztem, mikor megláttam a kétségbeesett lányt, akinél egy bőrönd is volt.
-Sajnálom. De nem tudtam mit csinálni. Te vagy az utolsó reményem.
-Gyere be.-mondtam neki, majd felkaptam a csomagját és megfogtam a kezét. 
A szobám felé indultunk és miután becsuktam magunk mögött az ajtót, leültünk az ágyamra.
-Mégis mi történt?
-Soha többé nem akarok haza menni Niall.
-Bántott?
-Megint.-mondta, majd pulcsijának ujját feltűrte és egy nagy lila folt virított az alkarján.
Sírni kezdett.
-Réka... nyugodj meg.-mondtam, majd magamhoz húztam és megöleltem.
Pár perc hallgatás után Réka törte meg a csendet. 
-Gondolkoztam Niall.
-Miről?
-Inkább kiről.
Kérdően néztem rá, ő egyből kapcsolt.
-Rólunk. Niall nem egyszer próbáltál megcsókolni... és én úgy gondolom, hogy... szóval lehet, hogy nem kéne nekünk ezt erőltetni.
-De...
-Nem, Niall. Én egyenlőre sokkal jobban örülnék, ha csak barátok lennénk, rendben?-kérdezte mosolyogva, majd megölelt.
-Persze. Barátok.-válaszoltam, miközben elengedtem őt karjaim közül.
-Amúgy Réka. Addig maradsz ameddig kedved tartja.
-Köszönöm.-válaszolta.
Hátradőltünk az ágyon és egy igen hosszas beszélgetésbe kezdtünk bele, majd elaludtunk.


FONTOS!
Mindenki, aki eddig nem iratkozott fel rendszeres olvasónak, MOST tegye meg.
Ne feledkezzetek meg a kommentekről és a Tetszik/Nem tetszik gombokról sem!:)