5.fejezet~14.rész

Niall szemszöge
-Tudod, hogy nem bírnám nélküled...-mondtam, majd felálltam, és Réka mögé lépve megpróbáltam átkarolni.
-Menj már innen, kérlek-válaszolta sírva, majd tovább pakolászott.
-Nem hagyhatsz itt, Réka. Mind a ketten hibásak voltunk, nem csak én, és nem csak te. Mind a ketten. Ne csak engem hibáztass már.
-Nem csak téged hibáztatlak... magamat is. De TE vagy az, aki kihasználta a helyzetet és nem én.
-NEM HASZNÁLTAM KI SEMMILYEN HELYZETET!-próbáltam visszafogottan beszélni, ami jelenlegi lelki állapotomban nem volt a legegyszerűbb feladat.
-Velem te ne ordítozz-válaszolta Réka felém fordulva, arcán könnycseppek folytak le.
-De én szeretlek-mentem oda hozzá, kezemet arcán végigsimítva.
-Ezt mondtad már. De én valamiért nem tudok neked hinni-majd levette kezemet az arcáról és visszatérdelt a bőröndje mellé, majd a cipzárt lassan behúzta rajta.
-És mégis hová mennél?-kérdeztem, miközben végigmértem Rékát, ahogy felveszi a kabátját, majd haját kontyba köti.
-Apámhoz-válaszolta lemerevedett arccal.
Szempillái megrebbentek, ijedtség futott végig egész testén.
-Nem engedlek oda-ingattam meg a fejemet.
-Nincs más választásod. Niall Horan, örülök, hogy megismertelek-nyújtotta a kezét, majd egy kézfogás után kisétált az ajtón.

Nem... nem kellett volna hagynom, hogy elmenjen. Ki tudja mit fog csinálni vele az elmebeteg apja...
Talán még utána mehetek...
de teljesen felesleges lenne.
Talán végleg elveszítettem?
Jogos, hogy nem kellett volna annyit innom, illetve innunk.

Hátradőltem az ágyon, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy könnyezem.
A szívem rettentő gyorsan kalapált, az agyam filmszalagként tekerte át a Rékával töltött idő pillanatait.
Nem akarom őt elveszíteni...

Zayn szemszöge
A szokásos délutáni filmnézésem után csináltam magamnak egy forró teát, majd leültem a konyhaasztalhoz, és a bézs színű falat kezdtem el nézni, közben nosztalgiáztam.
Megint eszembe jutott Hilary, és az, hogy mennyire hiányzik nekem.
Hiányzik a csókja, az illata, a nevetése, a mosolya és egyszerűen az, hogy itt volt mindig mellettem.
Pótolhatatlan.
Ezt az érzést csak az tudja átérezni, aki már elvesztett valakit, aki fontos volt számára.
A jövőnket tervezgettük a csillagokat nézve, shaket ittunk és nevettünk, futkároztunk és csikiztük egymást mint a gyerekek.
Soha többet nem lesz ilyen.
De még csak hasonló sem.
Jobb, ha inkább felmegyek a szobámba.

Ahogy elsétáltam az ajtó előtt, valami megütötte a szememet.
Egy kép volt...
odasétáltam, majd felemeltem.
Jenna volt rajta. Felmerült bennem a kérdés, hogy egy ilyen kép hogyan került hozzánk, ide a házba?
Egy egyszerű véletlen folytán megfordítottam a képet... a hátulján a következő szöveg állt:
"Ha szeretnél többet tudni, gyere át hozzám. De csak éjfél után. Anyuék körülbelül akkor már alszanak..:)"

Leültem a kanapéra...
motoszkált az a lehetőség, hogy nem megyek el hozzá. Hiszen minek? Úgyis mindig leráz.
De eszembe jutott, hogy milyen titokzatos is ez a lány,  és pont ez az, ami tetszik benne.
Ezért el fogok menni és meg fogunk mindent beszélni... kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.

Harry szemszöge
Próbáltam lenyugodni, és végiggondolni, hogy Emma vajon most merre lehet.
Fogalmam sem volt, hogy merre induljak, hová menjek.
Elmentem a szokásos helyünkre, minden bokrot alaposan átvizsgáltam.
A kórházba is bementem, hátha itt van, hátha történt vele valami.
Igazából nem tudom, hogy az a jobb ha itt találom, vagy az, ha itt sincs.
Rettentően hideg idő volt már, pedig még csak délután 2.
Arcomat teljesen kifújta már a szél, az orrom piros volt, és a kezeim teljesen lefagytak a kabát zsebébe dugva is.

Végül újra a bárban kötöttem ki, ahol a sárgaföldig ittuk magunkat tegnap.
-Jó napot-fordultam oda a pultoshoz, majd leültem a székre.
-Heló. Miben segíthetek?
-Nem látott egy 18 éves, 170 cm, hosszú barna hajú lányt mostanában errefelé?
-De. itt volt körülbelül fél 7ig aztán lelépett. De fogalmam sincs, hogy merre ment.
Egy 'köszönöm'-öt hadartam el, majd kirohantam az ajtón.
Mintha egy hídon mennék aminek soha nincs vége... köd van előttem, amitől semmit sem látok...

A kétségbeesés újra teljes...