2012. szeptember 7., péntek

5.fejezet~12.rész




Liam szemszöge

Ez már azért nekem is sok...
Rengetegen vannak, mindenhol részeg emberek, fogalmam sincs, hogy merre vannak a többiek, csak Danielle ül itt mellettem.
-Hé, jól vagy?-kérdeztem, mire Danielle felállt, megfogta a kezemet és megpróbált kirángatni a tömegből.
Végül sikeresen kijutottunk.
-Tökéletesen érzem magam Liam-nevetett. Utálom, ha Danielle részeg. Egyszerűen olyan mint egy kisgyerek.
-Basszus. Ez csodás.
-Mért nem tudsz ellazulni, szivi?
-Hiába magyaráznám, úgysem értenéd meg. Most pedig hazamegyünk szépen.
-Nem!-rántotta ki egy egyszerű mozdulattal kezét szorító markom közül, és elesett.
Először egész vicces látványt nyújtott, aztán mikor nem tudott felállni, tudtam, hogy nem kicsi a baj.
-Fáj valahol?
-A combom.
-Lábra bírsz állni?-kérdeztem, de a választ szinte meg sem vártam, felkaptam az ölembe és elindultunk.
-Tegyél le!-hisztizett és kapálódzott össze-vissza, azonban nekem csak egy célom volt: hazajutni épségben.
-Hiába kapálódzol, nem foglak letenni.
Pár perc után feladta a harcot, majd egészen lenyugodott.

-Na itthon is vagyunk-mondtam, mikor letettem Daniellet a kanapéra és leültem mellé.

-Fáj valahol? Nem kicsit estél-sütöttem le a szememet, majd elkezdtem nézegetni lila foltjait.
-A combom rohadtul-válaszolta, majd hátradőlt a kanapén és becsukta a szemét.
Hihetetlen lelkiismeret furdalás tört rám látva szenvedését.
Én nem vigyáztam rá.
Én vagyok az, akinek vigyáznia kellett volna rá.
-Sajnálom-folytattam.-Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam rád vigyázni.-majd megöleltem.
-Holnap elmegyünk orvoshoz, csak nincsen nagy baj. 
-Rendben-válaszoltam, majd elengedtem Daniellet.
-És a többiek? Félek, hogy mi van velük. Rettenet az a hely.
Csak lesütöttem a szemem, majd miután Danielle nem tudott lábra állni, felkaptam, bevittem a fürdőbe, majd egy közös fürdőzés után jobbnak láttuk, ha elmegyünk aludni.
Közben folyton azon gondolkodtam, hogy mi van a srácokkal.
Rettentően félek... nem kellett volna őket csak úgy ott hagyni.
Ha valami történik velük, én soha nem bocsájtok meg magamnak.

Zayn szemszöge

Már nem tudom hányadik felesnél tartok, de nem is érdekel.
Romokban az életem.
-Még egyet kérek-mondtam a pultosnak, lecsaptam elé a poharat, amit éppen a számtól emeltem el, majd ő újra töltött és megittam.
-Szóval... haragszol rám?-suttogta valaki a fülembe.
Megfordultam és Jenna állt ott.
-Úgy tudtam, hogy te vagy az, aki haragszik.
-Gondolkodtam. Nem tehetsz róla.
-Gyorsan meggondoltad magad.
-Ha esetleg baj, akkor nem zavarlak-mondta, és éppen fordult volna meg, mikor utána kaptam.

A távolság nagyon kicsi volt köztünk. 
Ajka az én ajkamat súrolta... majd megfogtam a csípőjénél és még közelebb húztam, nyakára nyomtam egy puszit, majd a fülébe suttogtam:

-Menjünk az alagsori folyosóra, majd beszéltünk ott. Itt túl nagy a hangzavar.
-Oké-hangzott a válasz, és elindultunk.

Jenna nagyon jól nézett ki, szememet nem tudtam róla levenni.

Mivel egészen részeg voltam, elképzeltem, hogy milyen lenne ha megkapnám ma estére ezt a lányt.
Nem, nem, nem Zayn. Ki kell verned ezt a gondolatot a fejedből.

Egy rövid koptatott farmert viselt, egy fekete toppal, rózsaszín kabáttal. Az összeállítást nyakláncokkal díszítette.

Jenna ruhája
-Megérkeztünk, mit szeretnél tudni?
-Mi ez a hirtelen megbocsájtás?
-Igazából nem is tudom mért kaptam fel a vizet. Nem tehetsz róla.
-Váó, örülök, hogy így gondolod.
-Zayn feltehetek egy kérdést?
-Persze.
-Most én tetszem neked?
-Öhm...
-Sajnálom, nem is tudom mért kérdeztem, tök hülye vagyok.
-Semmi baj...-mosolyogtam.-Az igazság az, hogy...-éppen meg szerettem volna mondani, hogy tetszik ez a vadóc stílusa, mikor megcsörrent a telefonja.
-Bocsi-válaszolta, majd a füléhez emelte a mobilját és 10 perces beszélgetés(amit néha kiabálás váltott fel)után letette, majd bedobta a táskájába.
-Sajnálom, mennem kell-válaszolta, megölelt és elviharzott volna, ha nem rántom vissza.
-Hé...-még látlak?-suttogtam.
-Szeretnél?-kérdezte.
-Igen-mosolyogtam.
-Akkor mindenképpen-válaszolta, majd egy puszit nyomott a szám szélére.

Jenna szemszöge

Anyám hívott, hogy azonnal menjek haza. Nem tudom mért problémázik mindig.
-Na?-üvöltöttem,mikor beértem a házba.
-Hol a francba jártál kisasszony? Hajnali fél 3 van.
-Levegőztem-válaszoltam, miközben ledobtam magam a kanapéra.
-Igen? Mi az a kép?-dobta az ölembe a napi újságot.
A címlapon voltam, amint Zayn Malikkal a tetőn ülve cigizünk.
-Mi az a cigi a kezedbe? És ki az a srác?-üvöltötte apám, közben anyám rosszalló pillantásával találkoztam.
-Egy srác, és nem cigizek.
-Csak ő adta, mi?
-Öhm...
-NEM! NEM FOGSZ KIFOGÁSOKAT KERESNI ÉS SOHA TÖBBET NEM MÉSZ GYALOG TÁNCRA! ÉS KILENCRE ITTHON VAGY!
-De apu-üvöltöttem a kanapéról felállva, persze hangom még így se ért fel apu fülsüketítő ordításával.
-NEM! SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN NEM TALÁLKOZHATSZ AZZAL A SRÁCCAL! HA MEGLÁTLAK TITEKET VALAHA IS EGYÜTT VALAHOL, AZONNAL ELKÖLTÖZÜNK LONDONBÓL, ÉS ESÉLYED NEM LESZ LÁTNI!
...


20 komment és tetszik/nem tetszik gomb után új rész!:)

puszi:Dalmii xx

15 megjegyzés:

  1. Nagyonjó lett *-* Remélem Jenna nem kötözik el:S CSak így tovább:D ~ Buksi2

    VálaszTörlés
  2. HÚ legjobb ez egy kicsit kemény buli őrült rész volt imádtam siess! ♥♥

    VálaszTörlés
  3. Imadtam *---* Nagyon jó

    VálaszTörlés
  4. egyszerűen tökéletes, még mindig nem bírom megértni hogy tudsz ilyen jól írni :)♥ ez az egyetlen jó dolog a héten meg a vma, bár arról lemaradtam:( IMÁDOM IMÁDOM IMÁDOM ♥♥♥ Zayn-Jenna nemááár:( remélem összejönnek:)x

    VálaszTörlés
  5. hát én személy szerint nem tudom elképzelni Danielle-t részegen...
    a Jennás rész tök durva volt...ahogy megfenyegették, hogy elköltöznek ha még egyszer találkozik Zaynnel..
    siess a kövivel!:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon siess!Ez az egyetlen dolog ami színt visz a sivár iskolai életembe!;)<3

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett :)) és köszi, hogy benne van az ötletem :) <3 Puszi: Bia xx

    VálaszTörlés
  8. szegény Jenna :|
    éss mivan Niall-el és Rékával ? Kövi részbeen rólukis légyszi <3

    imáádom ezt a részt is , siess a kövivel nagyonnagyon x

    VálaszTörlés
  9. még mindig imádom, és rohadtul siess a következővel :DDD

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó lett és Jenna nem hagyjhatja magát.Kövibe.Niall+Réka párosról is legyen egy kicsi.:3

    VálaszTörlés
  11. nagyon tetszik !! :DD siess a kövi résszel :DD

    VálaszTörlés
  12. Imádom!*-* sieess nagyoooon :))♥

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó csak tegnap kezdtem el a blogot, de nagyon tetszik ügyes vagy!!! :D :)) <3
    Siess!! <3 :))
    Puszi :D

    VálaszTörlés
  14. ááá dejo !
    uj részt kovetelek ! mar régóta olvasom a blogod és háát..tökéletes ! siess kérlek az új résszel :DD^^:$$$<3

    VálaszTörlés