2015. március 7., szombat

II. évad - 1.rész

Sziasztok kedves olvasók!

Tudom, még szokatlan, hogy már nem Dalmi, hanem az ikertestvére (vagyis én) Barbi vezetem a blogot. Nos, nekem is furcsa, higgyétek el. De úgy gondolom, hogy egy ilyen fantasztikus blogot nem szabad veszni hagyni, hiba lenne. 
Félek, nekem nem fog úgy menni mint Dalminak. Igaz, nem az első, és nem is a második blog, amit vezetek, azonban ez a legnagyobb kihívás. Szeretnék jól teljesíteni, szeretném, ha tetszene Nektek amit írok. Imádom, ha az embereknek adhatok, bármiről is legyen szó, mint itt most például az érzelmekről, amit az olvasottakban adhatok. Remélem a prológus ( a Kezdet című előző rész ) elnyerte a tetszéseteket. Igyekszem jó lenni, talán majd idővel engem is megszerettek, ahogy Dalmit szerettétek/szeretitek. De egyet szeretnék leszögezni - ő sem tűnt el teljesen, hiszen a részek ötleteit együtt találjuk ki, és a blogot ő is még ugyan úgy vezeti, sőt, talán még rész írására is rászánja magát.
Bocsánat a hosszú bevezetőért, de muszáj volt ezt leírnom.
Az utolsó már csak az, hogy mindenkinek jó olvasást kívánjak!
(Véleményeteket nyugodtan osszátok meg velem/velünk!)

Ölelés mindenkinek


Hilary szemszöge
Sajgó fejemhez szinte azonnal odakaptam. Szemeimet csak Zayn hangjára nyitottam ki, mikor megkérdezte, hogy vagyok. El kellett gondolkoznom, hogy hol is vagyok, aztán amikor eszembe jutott mi történt, a szemeimet rögtön visszacsuktam. Szinte már imádkozni kezdtem, nem tudtam elhinni, hogy ez a mi esküvőnkön történt meg. Azt akartam, hogy most valójában ébredjek fel, és valaki megkérdezze tőlem, hogy rosszat álmodtál? , én pedig vizes homlokomat megtörölve válaszolhassam, hogy igen, de már nincs semmi baj.

Zayn szemszöge
Hilary forgolódik mellettem. Egyszerre aranyos, és ijesztő. Néha össze-összerándul, talán rosszat álmodik. Felébresszem? Vagy hagyjam, hogy álmodja a maga kis dolgait? Döntésemet ő előzte meg. Hirtelen felült mellettem az ágyban, majd nagy levegőt vett.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle.
Most tényleg megijesztett. Alig vártam, hogy válaszoljon, majd puszit adhassak a homlokára, magamhoz ölelhessem, és azt mondhassam neki, hogy nincs semmi baj. 
- Már jól - válaszolt megkönnyebbülten.
- Rosszat álmodtál? 
- Nagyon - nézett rám könnyes szemekkel. - Azt álmodtam, hogy az esküvőnkön egy nő meghalt.
- Kicsim - szorítottam magamhoz - az esküvőnkig még egy egész hónap van. Érted? Nem kell ezen idegeskedned, hisz ez csak egy álom volt. Nem jelent semmit.
- Ígéred, hogy rendben lesz minden?
- Hát persze - nyugtatgattam őt - bármit megteszek neked, csak boldog légy. 
- Akkor most megcsókolsz? - kérdezte, s közben mosolyra húzódott a szája.
Nem is válaszoltam. Először a száját csókoltam, aztán a nyakát, s végül kéz a kézben, egymást jó erősen ölelve aludtunk el.


Emma szemszöge
A reggeli napsugarak becikáztak az ablak résein, és belevillantak a szemembe. Felültem az ágyban, majd Harryre néztem. Imádtam mellette elaludni, majd felkelni. Megsimítottam az arcát, majd felálltam, és a szobából kilépve a konyhába igyekeztem.
Amit a legjobban szeretek, hogy az elmúlt egy év alatt szerencsére az is megtörténhetett, hogy közös lakásba költözhettünk, mindannyian. Most itt lakunk a Király utca egyik albérletében, nyolcan. Zayn és Hilary, Niall, Liam, Louis és Elenour, na és persze Harry, és én.
Talán az egyik hátránya ennek a nagy létszámnak, hogy reggel nagyon sok kávét kell főzni, hogy mindenkinek jusson belőle. Ránéztem a falon lógó órára, ami még csak hetet mutatott. Nem tudom, miért keltem ilyen korán.

Niall szemszöge
Magányos a reggel. Még mindig, szinte megállás nélkül hiányzik Réka. A csodálatos szemei, az arca, a reggeli puszik, csókok, ölelések. Az illata, a finom kezei, a bársonyos, puha haja. A telefonomat már százszor a kezembe vettem, és százszor akartam neki írni. Azt akartam, hogy tudja, szeretem, és vissza akarom őt kapni, de nem tehetem, hiszen ő hagyott el. Ő mondta, hogy legyen vége és még azt sem tudom, hogy miért. Kérdeztem, de a végére már elfogyott a türelmem, így feladtam. Ma sem írok neki.
Magamat hibáztatom. Zaynnek olyan jól összejött minden, de ha belegondolok, ő csinálja jól, nem pazarolja az időt semmire. Lehet, ha annak idején megkérem Réka kezét, akkor még mindig itt van velem. Remélem, legalább Hilary és Zayn esküvőjén újra láthatom őt. Réka volt a nagybetűs nő az életemben. Emlékszem, amikor közölte velem, hogy kisbabát vár... Istenem, legalább azt a csöppséget hagytad volna meg nekünk! A gondolat, hogy két ember is itt lehetne velem, és mind a kettőt elvesztettem, borzasztóan megijeszt. A babánk elment, Réka pedig nehezen tudta ezt feldolgozni. Igazából én is. Kidörzsöltem az álmot a szememből, majd nehezen, de feltápászkodtam, magamra kaptam a köntösöm, és a konyha felé indultam, kávézni.

Hilary szemszöge
Az ablak előtt álltam, közben a kávémat kortyolgattam. Emma már reggel lefőzte, szerencsére. Őszintén szólva szeretek velük élni ebben a kis albérletben, azonban vágytam már arra, hogy Zaynnel egy közös lakásunk lehessen. Mivel most az első a banda az életében, így erre semmi esély.
Gondolataimat egy hirtelen történés zavarta meg, Az ablakon kibámulva megláttam egy fekete ruhába öltözött alakot. A hideg futkosott a hátamon. Azonnal magamra kaptam a farmerdzsekim, és pizsamanadrágba szaladtam le, egyenesen az utcára. Lehet, hogy nem véletlenül álmodtam? Lehet, hogy valóra válna ez az esküvőmön? Meg kellett tudnom, hogy ki van a fekete ruha alatt, hiszen pontosan úgy nézett ki, ahogyan én megálmodtam.
A lépcsőn szaladtam lefelé, még éppen, hogy utolértem.
- Ki vagy? - szóltam hozzá, amire egy pillanatra megtorpant.
Én is egy helyben maradtam.
- Ki vagy? - kérdeztem újra, majd kaptam a fejemhez.
Elindult. Egy szót sem szólt, csak fogta magát, és elindult. Nem gondolkodtam, utánaeredtem. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem, amire ő futni kezdett. Utánanyúltam, de nem tudtam megfogni a karját, viszont a kezemben maradt a karkötőjéből egy aprócska, kék kristály.

Liam szemszöge
A konyhába kiérve megláttam, hogy mint általában, most is én keltem fel legutoljára. Harry és Emma, Zayn és Hilary, Louis és Elenour, és Niall is az asztalnál ült, amit mindenféle finomsággal terítettek meg.
- Jó reggelt, álomszuszék! - mondta Elenour, majd a kezembe nyomott egy bögre kávét.
- Mennyi az idő? - kérdeztem vissza, hiszen nem az időérzékem teljesen cserbenhagyott.
- Tíz múlt pár perccel.
- Akkor még korán keltem - mondtam, majd leültem közéjük.
Annyira jókat tudunk mi beszélgetni. Jó a társaság, és életünk talán legjobb döntése volt, hogy közös albérletbe költöztünk, a város szívébe. Innen minden közel van. A legjobb éttermek, a legmodernebb éjszakai szórakozóhelyek, a legfinomabb sütivel kínáló cukrászdák.
- Na és, mit csinálunk ma? - kérdezte Emma, miközben körbenézett rajtunk.
- Menjünk vacsizni este. Mit szóltok? - vetette fel az ötletet Elenour.
Szinte mindenkinek tetszett az ötlet, Niall volt az egyetlen, aki nem reagált.
- Én maradok itthon - mondta, majd felállt az asztaltól, és a szobájába távozott.


Niall szemszöge
Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta itt fekszek, és a plafont bámulom. Igazából semmi nem érdekel. Valahogy most nagyon a padlóra kerültem. Elmondhatatlanul.
- Niall, biztos, hogy nem jössz velünk? - lépett be a szobámba, és kérdezett meg Emma.
- Biztos - válaszoltam. - Szerintem lefekszem aludni. De ti érezzétek jól magatokat!
Nem mondott semmit, de éreztem, hogy pár pillanatig még megragadt az ajtóban. Kilépett, majd becsukta maga után az ajtót, én pedig újra együtt maradtam, az emlékeimmel.
Amikor először láttam, szinte azonnal beleszerettem. Lehet, titkoltam még saját magam előtt is, de szerelem volt, első látásra. Amikor először csókolt meg, nekem adta életem legszebb pillanatát. Amikor először érezhettem az egész testét, neki adtam a lelkemet, és ő nekem az övét.
Erőt vettem magamon, majd a szekrényből kivettem egy üveg whiskyt. A legjobbat. Kivettem a kulcsot a lakás ajtajából, és elindultam, az éjszakába, céltalanul, magányosan, az emlékeimmel.

Egy számomra ismeretlen szórakozóhelyre tértem be először. A pulthoz mentem, majd kértem egy poharat.
- Itt nem fogyaszthatsz kintről hozott italt. Hogy engedtek be így? - kötözködött a pult mögött álló lány.
- Nem kellett beengedniük, mivel a saját lábamon jöttem be - mondtam, majd a kezébe adtam az üveg whiskyt. - Töltenél? - viccelődtem vele.
Mosolygott. Tudtam, hogy megismert, csak próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné, hogy ki vagyok.
- Niall Horan vagyok - mutatkoztam be, és nyújtottam a kezem.
- Tudom - mondta, - én Sarah Montgomery.
Láttam, hogy kinyitja a whiskyt. Kiöntött egy kis pohárba, majd elém tolta.
- Egészségedre! - mondta.
- Köszi - válaszoltam, és egyszerre ittam meg az egészet.
- Itt a számom - súgta a fülembe, majd egy cetlit nyújtott.
Elvettem, majd zsebre raktam. Felálltam, és elindultam a tánctér felé, amikor mintha egy szikra pattant volna a szememben, megláttam őt... Rékát. Szívem a torkomban dobogott. Megfogadtam magamban, hogy soha többé nem halasztok el semmit, így odaléptem hozzá. Megismert. Bámultunk egymásra, miközben a háttérben hangosan szólt a zene. Nézett. Sokáig. Nem tudtam, hogy mit fog tenni, csak reméltem, hogy nem hagy itt.
Egy váratlan pillanatban megfogta a tarkómat, magához húzott, és megcsókolt. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Csak csókolóztunk, és csókolóztunk, nem engedtük el egymást. Éreztem rajta, hogy valamennyit ivott, de nem érdekelt. Annyira hiányzott. Úgy szorítottam magamhoz, mintha azt akarnám, hogy ő és én egyesüljünk, és egy testben tartózkodhasson a lelkünk, hogy soha többé ne kelljen a másik nélkül élnünk.
Húsz percbe sem telt, és az albérletben, a szobám ágyán találtunk magunkat. A ruháit a földre dobáltam, majd ő is az enyémeket.
- Szeretlek - súgta, és megcsókolta a nyakam.
- Én is, nagyon - válaszoltam.
Egymáséi voltunk aznap éjszaka... visszakaptam.


A reggel mosollyal az arcomon ébredtem. Megfordultam, hogy átölelhessem Rékát, de nem találtam a helyén. Nem volt mellettem. felültem, a hajamba túrtam. Tudtam, hogy nem álmodtam, de az sem lehet, hogy Réka megint átvágott. Az éjjeliszekrényen található kis cetli tudatta velem, hogy tényleg itt hagyott. "Még találkozunk".
Fejemet előre hajtottam, a lepedőt bámultam. Ott hevertek rajta az éjszaka okozta gyűrődések. De milyen szép éjszaka volt! Pár perc után észrevettem, hogy valami van a paplan alatt. Megnéztem, és csodálkozva vettem észre, hogy egy apró, kék kristály volt az, valami ékszerből. Az éjjeliszekrényem fiókjában landolt.

16 megjegyzés:

  1. Csak nem Réka a fekete ruhás nő??? :o Izgatottan várom a következő részt! :-) Ügyes vagy Barbi ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő részekből biztosan kiderül! :)
      Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a bátorító szavakat! :)

      Törlés
  2. Ne..ne..nee... komolyan?? Ma találtam meg a blodot és csodálatooos*-* sieess a kövivel, kérleek
    *Klau*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan! :) és köszönöm a dicsérő szavakat!

      Törlés
  3. Nagyon jóó, kéthete találtam és már az egészet elolvastam. Mikor jön a kövi??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem vele! :) Köszönöm a szép szavakat!

      Törlés
  4. Mikor lesz kövi rész.??? :) nagyon tetszik es nagyon kivancsi vagyok..:) puszi: Dórii..:*

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz rész? :) már nagyon varom..:* siess..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dóra! Sajnos az érettségi miatt elhúzódott a rész megírása, de a mai nap már olvasható lesz! :)

      Törlés
  6. Úristen gyorsan kovit*-* nagyon tetszik:3 kedvencem ez a blog az elejétől imádom:) alig vártam hogy legyen folytatása es most nagyon happy vagyok:) imádlak titeket❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Daniella! :)
      Nagyon jól esnek a szavaid, a mai nap olvasható lesz az új rész! :)

      Törlés
  7. Szia! Van egy kis meglepetésem neked, mindenképp nézz be: http://endress6.blogspot.hu/2015/10/kedves-olvasoim-ma-reggel-valami.html :)

    VálaszTörlés
  8. Szia..
    Remélem nem hagytad abba véglegesen ezt a blogot....vagy ha igen akkor szólj kérlek mert minden nap fellépek és mindig csalódnom kell :(
    *Klau*

    VálaszTörlés
  9. Hat igen. Jo lenne mar tudni hogy ez a blog folytatodni fog e vagy sem.:)

    VálaszTörlés