6.fejezet~8.rész

Köszönöm a türelmet, szeretlek titeket!
Puszi: Dalmii xx

Harry szemszöge
Értetlenül álltam a történtek előtt.
Azt hittem, hogy ő is szeretné egybekötni az életünket. 
Annyira megalázó helyzet volt... a srácok csodálkozva próbálták visszatartani Emmát, de annyira feldühödött, hogy átgázolt mindenkin, áttörte magát a tömegen, és a hangokból ítélve felszaladt az emeletre.

-Harry-fogta meg a vállamat Louis.-Ha bármi kell, csak szólj. De most menj, és beszélj vele-suttogta. 
Hát igen, nem hiába volt ő a legjobb barátom.
Mindig segített és tanácsokat adott, akár nőügyekről legyen szó, mert mondjuk ki őszintén, hiába, hogy engem mindenki nagy csábítónak ismer, Louis mégis tapasztaltabb az ilyenekbe. De tényleg, bármibe segített nekem, és éreztem, hogy most is rá kell hallgatnom.
-Köszönöm-bólintottam, majd egy erőltetett mosolyt húzva arcomra, kisétáltam a teremből.
Teljesen jól hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött, de hát miért is ne? Én is ezt tenném a helyükbe.
Mindenki a "Miért"-ekre keresi a választ... Én is!

Nem szerettem, ha sajnálnak. Sőt, kifejezetten utáltam, ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni az egészet.
A sírás kerülgetett. Komolyan, legszívesebben ledőltem volna a kanapéra és bömböltem volna mint egy kisgyerek.
Ehelyett üveges tekintettel lépkedtem fel a lépcsőn kiszáradt szájjal és remegő térdekkel.

-Emma, bejöhetek?-kopogtattam az ajtón, de nem érkezett válasz, ezért gondoltam, hogy bepróbálkozok.
-Ki adott választ? Takarodj már innen!-üvöltött, és egy párnát vágott hozzám, amit elkaptam, és leraktam az ágy szélére, majd én is leültem.
-Szeretném megbeszélni. Kérlek, Emma-suttogtam, és megsimogattam a karját.
-Vedd le rólam a kezed. De megbeszélhetjük-adta rá a fejét.
-Rendben. Jó lesz itt, vagy menjünk el valahova?

Felemelte fejét és akkor tudatosult bennem, hogy mennyire sír. A párna és az arca tiszta fekete szemfesték volt, elég durva látványt nyújtva.
-Így nem szeretnék sehova menni. Rendbe szedem magam, hozok teát és akkor talán-húzta meg a vállát és azzal a lendülettel fel is állt az ágyról és kisétált a szobánkból. 
Félek, hogy kevés ideig lesz rajta az a jelző, hogy a "Miénk".

Lassú léptekkel közeledtem a szekrényhez, és kivettem a legkényelmesebb melegítőnadrágom, a kedvenc pólóm, és gyorsan átöltöztem.
Ez idő alatt Emma is elkészült, két pohárral jött be az ajtón és mindketten leültünk az ágyra, de a távolság nem szűnt meg köztünk.
-Na?-lökte oda flegmán, majd kortyolt egyet a teából és rám figyelt.
Megköszörültem a torkomat, és elkezdtem a mondandómat.
-Szóval sajnálom. Nagyon szeretlek, és ezt te is tudod. Sajnálom, hogy kétségek között hagytalak, és egyedül, de gondolkoznom kellett. Emma meg kell értened, az életemről van szó! Nem gondoltál abba bele, mikor bementél Adamhez, hogy az életemmel játszol?
-Szóval megint felém irányul ez az egész? Már megint én vagyok a rossz? Tudod mit? Hagyjuk ezt az egészet-válaszolta, majd szemöldökét összeráncolva megpróbált felállni az ágyról, de visszahúztam.
-Nem ez a lényeg, édes.
-Szerintem ez nem olyan helyzet, mikor ez a szó megállja a helyét. Na de akkor miről van szó?
-Arról, hogy szeretlek.
-Ha szeretnél nem hagytál volna ott, és... Harry bennem megváltozott azóta valami.
-Tessék? Úgy érted, nem az volt a kiváltó oka annak, hogy nem jöttél hozzám, hogy múltkor ott hagytalak?
-Az egész kiváltó oka az volt, persze. De amúgy nem. A kapcsolatunk kihűlt, te nem érzed?
-Nem, Emma én jobban szeretlek, mint bármikor!
-Akkor csak te-válaszolta, majd egy könnycsepp talált magának utat arcán.

Csak a földet bámultam, szavait nem bírtam felfogni. Azt hittem, hogy ez örök szerelem lesz, és mindig szeretni fogjuk egymást, mindennél és mindenkinél jobban.
Egyből az jutott az eszembe, hogy ha nem szeretne, most nem sírna. Mi van, ha valaki áll a háttérben? 
"Nem, nem Harry, túl nagy a fantáziád!"-gondoltam és ezért ezeket a gondolatokat hamar elhessegettem. 
Nem kell mindenre kifogás, talán tényleg nem szeret már.
-Na szerintem én megyek Emma, kiszellőztetem a fejem.
-Várj Harry!-kiáltott utánam Emma, mikor már az ajtót nyitottam volna ki, és felhuppant az ágyról. Azt hittem, hogy most jön az a rész, hogy szeret engem, és velem akar lenni és éljük le együtt az életünket... 
-Kimondom. Szakítok veled.