Először is... jöhetnek a lenéző és kioktató hozzászólások, a legkevésbé sem érdekel. :)
Próbáljátok meg végigélni a mindennapjaim, és ha nektek úgy fog menni, hogy minden héten hoztok egy részt, akkor gratulálok. Van életem, és sajnos nem minden nap tehetem meg, hogy a gép előtt üljek... sőt, van olyan, mikor két hétig egyáltalán nem ülök gépnél. Szóval nagyon örülnék, hogyha nem jönnétek nekem ilyen hozzászólásokkal, főleg úgy, hogy 2 hét alatt meg sem volt a 30 hozzászólás.
Azt meg főleg ne mondjátok, hogy elfelejtettelek titeket... nem akarok magyarázkodni, teljesen mindegy.
Jó olvasást, KÖVETKEZŐ RÉSZ 30 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 60 ÉRTÉKELÉS UTÁN!:)
Azt hiszem, hogy a következő rész a blog legutolsó, záró része lesz!:)
Puszi:Dalmii xx
Hilary szemszöge
Ahogy az ajtó egy hangos csattanással bezárult előttem, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól. De igen... számítanom kellett volna rá, hiszen ez is benne volt a pakliban.
Aztán felmerül bennem a kérdés, hogy most hagyjam itt őt, és menjek el valahova egy új életet kezdeni? Vagy megéri harcolni érte? Lenne egyáltalán értelme? Nem tudom...
Egy lépést sem tettem semerre... mintha legyökerezett volna a lábam. Valami az súgta legbelül, hogy itt kell maradnom.
Pillanatok múlva az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki.
-Ha ez igaz, akkor csak annyit kérek, hogy ölelj meg-suttogta Zayn, közben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
A karjaiba vetettem magam... el sem hiszem, hogy tényleg itt van velem.
-Szeretlek Zayn-szólaltam meg, miután elengedett.
-Jelenleg el sem hiszem, hogy tényleg élsz, Hilary. Nekem ez... ez...-hangja elcsuklott és egy kósza könnycsepp jelent meg a szemében.
-Menjünk be, és minden elmesélek-emeltem fel a fejét és szavaim után egy apró puszit nyomtam a homlokára.
Beléptünk a házba, ahol csak meglepődött és -talán fogalmazhatok úgy- kétségbeesett szempárokkal találkoztam.
-Bemutatom nektek a barátnőmet...-szólalt meg Zayn, miközben megfogta a kezem és ujjainkat összekulcsoltuk. Hihetetlen melegség járt át, olyan amit már nagyon régen nem éreztem. Sőt, mondhatom azt is, hogy ezt az érzést először és azóta is utoljára, csak Zaynnél éreztem.
Újra boldognak éreztem magam, a legszívesebben csak vigyorogtam volna, de az embereknek, akik előttem álltak és kérdő tekinteteket szegeztek rám, elég furcsa lett volna.
-Ez most... valami vicc?-kérdezte Liam, miközben letette az asztalra a pezsgőspoharát és egy lépést tett előre. Utána pedig megállt, mint aki meghátrál.
-Nem kell itt a lenézés és a...-kezdte el a mondandóját Zayn, de jobbnak láttam, ha átveszem az irányítást.
-Hagyd-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Nem magyarázkodni szeretnék, hanem elmondani a teljes igazságot-zártam le, majd ezután körülbelül egész órás beszámolóm következett.
Mindenki tátott szájjal figyelt rám, és mikor befejeztem az egészet, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is tisztán meg lehetett volna hallani.
Perceken keresztül csak ültek egy helyben, meg sem tudtak moccanni. Aztán az egyik pillanatban Emma felállt, közel jött hozzám és jó szorosan átölelt.
-Az életem nélküled üres volt... nem tudtam kivel megbeszélni a dolgaimat, nem tudtam kivel vásárolni menni, pletyizni... nagyon szeretlek-suttogta olyan halkan, hogy csak én hallottam meg.
-Na gyerekek, akkor van mit ünnepelnünk!-kiáltott fel Niall, majd megcsókolta Rékát. Furcsa volt őket együtt látni, én még alig találkoztam velük.
Igazából mindenki szemében láttam, hogy nem hiszik el, hogy itt vagyok. Emma boldog volt, neki volt már ideje feldolgozni. Zayn pedig... jut eszembe, Zayn hova tűnt?
Miután mindent átvizsgáltam, már csak a hátsó kert maradt... talán ott megtalálom.
Az elgondolás be is igazolódott.
-Szóval még mindig cigizel?-kérdeztem, miközben lekuporodtam mellé a lépcsőre.
-Nagyon úgy tűnik-válaszolta, miközben vett egy mély levegőt, majd kifújta a füstöt.
-Nem egészséges-mosolyogtam rá.
-Egy a sok közül-válaszolta.
-Mi a baj?-kérdeztem, majd úgy fordultam, hogy lássam az arcát.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy-sóhajtott egy nagyot, majd még egyet szívott a cigijéből.
-Pedig ideje lenne-suttogtam, és arcát megsimítottam, amire a reakciója az volt, hogy átölelt.
Érezni az illatát, hozzábújni jelenleg a világon a legjobb dolog volt.
-Szeretlek-mondta, majd tekintetemet szemeibe fúrtam, mire ő felemelte az államat és számat ajkaira helyezte.
Legalább annyira izgultam, mint az első csókunknál. Féltem, hogy már nem fogja ugyan azt érezni, mint ezelőtt.
Annyira megmagyarázhatatlan ez az érzés... mintha nem is itt lennék. Életem legboldogabb napja talán a mai. Szerelmes vagyok, szabad és élek. Hoppá, ez elég rossz vicc volt.
Emma szemszöge
Azt hiszem, minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.
Zayn és Hilary újra boldogítják egymást a favicceikkel... imádom őket együtt látni. Én és Harry ettől boldogabban nem is lehetnénk egymás mellett...
-Min gondolkozol édes?-lépett hozzám az előbb megemlített személy, majd hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra.
-Azon, hogy mennyi minden történt az elmúlt években.
-Hát végül is a nosztalgia nem rossz dolog-válaszolta, majd felvett egy sütit a pultról és ropogtatni kezdte.
-Hát nem... Hilary visszatérésével úgy érzem, hogy minden kezd visszazökkenni. Minden úgy lesz, mint régen.
-Soha nem lesz semmi olyan, mint amilyen régen volt-felelte, majd egy apró puszit nyomott a számra, és kilépett a nappaliba.
Mosolyogtam egy jót, aztán ezt a vigyort a rezgő telefonom törölte le az arcomról.
A kijelzőn Adam neve villogott.
-Mit akarsz?-vettem fel suttogva.
-Neked is szia, drága. Azt hiszem találkoznunk kell.
-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam.
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.
