3.fejezet~3.rész

Emma szemszöge
Csak ülünk. És egyikőnk sem szól egy szót sem. Fogalmam sincs arról, hogy mi lesz velem. De félek. Rettenetesen. 

Tudom, hogy úgy is úgy lesz minden, mint ahogy a nagy könyvbe meg van írva.

Sötét felhők borították az eget. 

Olyan volt London, mint ahol megszűnt az élet.

Néha egy-egy kocsi fékzaját hallottuk és emberek ordibálását.

-Elég hideg van, Harry. Kérlek menjünk haza, nem érzem magam jól-mondtam, majd megpróbáltam minden erőmet összeszedve talpra állni.

Mikor Harry látta, hogy küszködök, átkarolt, és felsegített.

Közel húzott magához, és mélyen belenézett a szemeimbe. 

-Tudom, hogy minden rendben lesz. Nem történhet máshogy-mondta. 

Mintha először akarna megcsókolni, annyira ideges volt. Egyre közelebb jött hozzám, és ajkát az enyémhez szorította. 

Elkezdett szakadni az eső, de mi ezzel nem tudtunk foglalkozni. Karjaimat a nyaka köré fontam, és élveztük egymás csókjait. Talán az utolsókat.

Harry szemszöge

Mi lesz velem, ha ő nem lesz? Nem... ilyenre még gondolnom sem szabad.

Most ki kell élveznem minden pillanatot. 

Amíg csak lehet.

Emma egy pillanatra elengedett, a gyomrához kapott, és összeesett.

-Emma! Emma! Emma kérlek mondj valamit! Könyörgöm, válaszolj!-ordítoztam a zuhogó esőben.
-Szeretlek-suttogta halkan, majd többet nem szólalt meg.
-Emma! Nagyon szeretlek! De könyörgöm. Ne add fel. Ne itt, és ne most. 

Átfutott rajtam a rémület. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Gyorsan felkaptam a tehetetlen testet, és rohanni kezdtem vele a kórház felé.

-Egy hordágyat kérünk a földszintre-üvöltötte egy nővér mikor beértünk a kórházba. Emma még lélegzett.

Mindent elmondtam az orvosnak, amit csak tudni akart.

Elmondta, hogy hülyeség volt eddig várni a műtéttel. 

Az orvos, akinél legutóbb Emma járt, már nem diagnosztizálhat, mert több beteg halálát okozta.

Azt is megtudtam, hogy a túlélés esélye mindössze 10%! 10!

-Harry, maga haza mehet. Öltözzön át, és szedje rendbe magát. A műtét elkezdődött, körülbelül 6 óráról van szó.

Csak azért indultam el, mert rettenetesen fáztam.

Mikor haza értem, leültem a kanapéra, és Louis jött oda hozzám.

-Mi történt haver?-ütögette meg a vállamat.
-Semmi jó. Emmát be kellett vinnem a kórházba, mert rosszul lett. Megtudtam, hogy a túlélés esélye 10%!-fejemet lehajtva gondolkozni kezdtem.
-Ez nagyon durva. Ha Emma nem éli túl... mi lesz velünk?-láttam, hogy komolyan sajnálja a történteket.

Megfogtam a levetett csurom vizes kabátomat, és felmentem a szobába.

Átöltöztem, hajamat megszárítottam. Leültem az ágyra, és a fényképalbumot az ölembe vettem, majd lassan kinyitottam.

Egyre jobb és jobb képek követték egymást. Rádöbbentem, hogy mennyire szerencsés vagyok ezzel a lánnyal.

Csodaszép, kedves... mért pont vele kellett, hogy történjen ez?

Könnyeim újra az arcomon folytak. De erősnek kell lennem. Most igazán.

Folytattam a lapozgatást.

Hiába mondja Emma... én látom, hogy nagyon boldogok voltak Adammel.

Talán túl boldogok.

Viszont tény, hogy szép páros.

Folytattam a nézelődést, és láttam még pár képet, amin Hilaryvel vannak.

Elég. Nem bírom tovább nézegetni ezeket a képeket.

És nem birok itthon ülni tétlenül, míg Emma élet-halál között van.

Gyorsan fogtam egy taxit, és a kórházba mentem.

Annyira fáradt vagyok, hogy helyben el tudnék aludni, akárhol.

De kitartok.

Bejelentkeztem a recepciós pultnál, majd a műtő elé mentem.

Már körülbelül két órája várakoztam, mikor egy orvos rontott ki az ajtón, és felém lépett.

-Harry Styles?-kérdezte, mire én bólintottam. Szívem majd ki ugrott a helyéről.

-Nagyon sajnálom. Minden tőlünk telhetőt megtettünk. De nem tudtuk megmenteni Malik kisasszonyt. Őszinte részvétem.

Szavait nem bírtam felfogni. Fejemet a kezembe temetve a földre zuhantam, csendben zokogni kezdtem és nem hittem el... hogy most mindennek vége van. Örökre.