15.rész

-Nem Rea! Kérlek, most menj el.
Nagy volt a kísértés. Túl nagy.
De Emma százszor, sőt ezerszer fontosabb… nála. Fogalmam sincs, hogy mi van vele, és hogy mit csinál, amíg nem vagyok ott mellette. Ha látta a cikket, benne már régen vége mindennek… amit valaha érzett irántam, már nincs. Ezek a gondolatok keveregtek a fejemben, egész este, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni és gondolkozok majd ezen az egészen. Felvettem a kabátomat, mert elég hűvös volt az idő. Kiléptem az ajtón és egyből megcsapott New York utcáinak jellegzetes szaga. Már fél órája csak sétáltam, gondolataimat pedig sikerült tisztáznom magamban.
-Szeretem Emmát, és minden ellenére talán még ő is szeret engem.
Mikor már teljesen elmélyedtem gondolataimban, a mobilom csörgése zavart meg. 
-Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak. Azonnal ide kell jönnöd! Rozi felébredt.

Miután letettem a telefonomat, elkezdtem rohanni a hét utcával arrébb lévő kórház felé, és meg sem álltam a bejáratig. Lifttel felmentem az emeltre, gyorsan Rozi szobájához futottam. Mikor beléptem egyedül volt.
-Szia, Harry!-mondta és láttam rajta, hogy nagyon örül. Odarohantam hozzá, karjait széttárta, én megöleltem… amilyen szorosan csak tudtam.
-Annyira vártam már ezt a pillanatot-mondtam neki és leültem az ágya szélére.-De mégis mi történt veled? 
Rozi szemeit lesütötte, majd lassan felém fordult.
-Nem tudom. Annyira emlékszem, hogy elindultam a suliba… utána meg megláttam a szüleimet. Ők elmondták, hogy elütött egy autó, és már egy hete kómában voltam. És az orvosok sem adtak túl sok esélyt arra, hogy életben maradjak. De itt vagyok. És élek-mondta, majd rám mosolygott.
-Van itt valami, amiben tudnál segíteni nekem-kezemet a tarkómra tettem, kicsit kínosnak éreztem a helyzetet.
-Mond nyugodtan, úgy is olyan régen beszéltünk már.
Láttam rajta, hogy érdekli a téma, és tudtam nagyon jól, hogy neki bármit, bármikor, bárhol elmondhatok.
-Van egy lány… Londonban-láttam, hogy Rozi nem érti, miről is beszélek.
-És mért nem vagy ott vele?-kérdezte, majd ivott pár kortyot az éjjeliszekrényén levő pohárból, amiben sima víz volt.
-Mert mikor meghallottam, hogy mi történt veled, egyből ide siettem hozzád, mert nagyon fontos vagy nekem. Szóval, két hete ismerem ezt a lányt, és teljesen megőrít. Szeretem, minden gondolatom rajta alapul. Minden percben hiányzik, ha nincs mellettem. Úgy érezném már az illatát, simogatnám az arcát...
-De pontosan mi a baj Harry? Vagy nincs baj, és csak el akartad mondani?-majd felült az ágyába és megfogta a kezem.
-Hát igazából csináltam egy nagy hülyeséget. Hagytam, hogy Rea megcsókoljon. Mielőtt kérdezősködni kezdenél, nem jöttünk újra össze. És majdnem több is történt közöttünk ma este…-fejemet lehajtottam és teljesen elszégyelltem magam.
-Úgy érted, hogy majdnem…?
Nem vártam meg míg befejezi mondandóját, mert kínos lett volna a végén neki is és nekem is.
-Igen úgy. De ami a legnagyobb baj, hogy mikor megcsókolt, másnap már egyből az újság címlapján voltunk. És több mint valószínű, hogy Emma is olvasta a cikket. Lehet, hogy mindennek vége-szinte a sírás kerülgetett és nem éreztem magam túl jól.
-Csak azt mondom neked Harry, hogy ha szeret, akkor megbocsájt.

Emma szemszöge

Pittyegő gépek, kórházi ágy. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Segítségért kiabáltam, de mintha senki nem hallana.
-Emma, Emma nyugalom!-rohant be hozzám Zayn és teljes mértékben megnyugtatott. Megfogta a kezem és szépen előröl elmesélte a történteket.
-Liam mondta, hogy kirohantál a házból. Már akkor tudtam, hogy nem jó ötlet hagyni, hogy elmenj egyedül a zuhogó esőben. Próbáltam utánad menni, de fogalmam sem volt merre, és csak abban bíztam, hogy egyszer betoppansz az ajtón. De nem így lett. Mikor elállt az eső, elindultunk a fiúkkal, hogy utána nézzünk, merre is vagy. Ekkor láttunk meg… az utcán feküdtél. Legalább tízen elmentek melletted, de senki nem segített. Már távolról láttam, hogy nagy a baj. Rettenetesen ránk ijesztettél. Azonnal mentőt hívtunk, akiknek a helyszínen… szóval újra kellett éleszteni. Hál’ Istennek sikerült és behoztak ide. Miután kivizsgáltak, megmondták, hogy mi is a pontos diagnózis. Nagyon túlterhelted a szívedet. És megállapították azt is, hogy nagyon ki vagy készülve idegileg, és stresszes vagy. Emma ezt nem csinálhatod magaddal! Zayn ijedt arccal nézett rám, majd fejét lehajtotta. Megfogtam a kezét felemeltem a fejét.
-Arról, hogy gyenge a szívem, nagyon régen tudunk. Kiskorom óta küzdök ezzel, és ezt te is jól tudod. A tegnapi cikk nagyon kiborított, és le kellett vezetnem a feszültséget. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam. Éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj.
Tisztán emlékeztem mindenre. A hangfoszlányok, a mentő hangja, és mikor betolnak a kórterembe. Zayn megölelt, majd bejött az ajtón a főorvos.
-Jó hírt hoztam. Emma úgy látszik, helyre jössz! Még egy napot maradnod kell, a teljes biztonság érdekében, de ha haza is mész, be kell tartanod az utasításainkat. De most sietnem kell–mondta, majd kiment.
-És mi lesz Harryvel?-kérdezősködött Zayn.
-Fogalmam sincs, és egyszerűen csak egy hiba van az egészben. Szeretem.