Azt hiszem nem is kell semmit mondanom, a legtöbben már tudjátok, hogy valóra vállt az egyik álmom! Reggel utazom Angliába! Komolyan, ti se adjátok fel, egyszer el fogtok jutni! Emlékeztek, mikor tavaly írtam, hogy valóra fogom váltani és elmegyek oda? Nos igen... sikerült!
Mivel egy hétig nem leszek, úgy gondoltam hozok egy új részt! Tudom, hogy nem lett túl hosszú, de nagyon elcsúsztam az időmmel és ma 0:54 van pontosan... lassan aludnom kéne, hiszen reggel korán kelek.
Vigyázzatok magatokra, legyetek jók! Nagyon örülnék, ha sok-sok hosszászólás és értékelés összejönne... és persze még több feliratkozó!
Puszi xx
(Szóval, aki nem emlékezne rá... Jenna Crusader. http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/2012/08/5fejezet9resz.html Emlékeztetőként olvassátok el!:) )
Zayn szemszöge
Emma bocsánatot kérve elhúzgálta Markot, egyből lecsaptam a lehetőségre és intettem a fejemmel Jennának, jelezve, hogy menjünk ki az utcára. Láttam rajta, hogy meglepődött, de vette az adást. Gondolom nem ezt a reakciót várta.
-Szóval...-szóltam hozzá, miközben sétálni kezdtünk. A hevesen fújó széllel nem is igazán foglalkoztunk.
A lényeg, hogy itt van velem.
-Sajnálom. Kétségbe voltam esve. Zayn...
-Nem kell bocsánatot kérned, mert összejöttél valakivel. Mi nem voltunk együtt-mosolyogtam rá.
A fájdalomtól persze üvölteni tudtam volna.
-Be kell vallanom, hogy csak azért jöttem össze Markkal, mert tudtam, hogy el kell felejtenem téged.
-Jenna, ne mondj ilyeneket, részeg vagy-válaszoltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy csak szívat, vagy ennyire részeg... talán tényleg az igazat mondja. De határozottan meglepődtem. Elkezdett a fejemben motoszkálni, hogy van esély arra, hogy még érez valamit!? Talán nem csak én szenvedtem, hanem az érzés kölcsönös volt?
Csak álltunk egymással szemben... sosem láttam így Őt. Teljesen részeg volt. A szemei csillogtak... gyönyörű volt.
Rám mosolygott, majd megigazította a haját. Egyre közelebb jött... éreztem kellemes parfümének az illatát. Majd kezével megsimogatta arcomat, mire lehunytam a szemeimet.
-Csókolj meg!-parancsolta, majd ajkaival letámadott.
Megcsókolni őt jelenleg a világon bárminél jobb érzés volt.
-Nem, nem... Jenna... míg van valakid... én ezt így nem bírom csinálni. Ne haragudj-válaszoltam, miközben eltaszítottam őt magamtól és elkezdtem rohanni, ahogy csak tudtam.
Egyszerre éreztem magam nagyon boldognak... és rettenetesen szerencsétlennek.
Miért pont most?
Miért pont így?
Miért pont vele?
Annyi kérdés motoszkált a fejemben...
Nem bírom! Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy a lábaim lassan összecsuklanak... levetettem magam az útpadkára, majd kezeimmel hajamba túrtam... sírni nem akartam. Igazából nem is tudtam volna.
"Menj vissza Zayn! Tiéd a lány! Szeret téged!"-súgta valami legbelül... aztán megszólalt egy másik kis hang. "Eddig nem keresett... csak részeg. Reggel nem kellenél már neki."
Nem tudom mit kéne tennem... fogalmam sincs. Talán menjek vissza, és tisztázzuk a helyzetet? Újra van esély arra, hogy boldog legyek?
-Hilary! Adj valami jelet! Segíts! Könyörgöm, szerelmem-kiabáltam az égre nézve... majd megindult egy könnycsepp az arcomon... amiről jelenleg azt hittem lehetetlen.
Suttogni kezdtem. Halkabban mint valaha.
-Hilary. Annyira hiányzol. Nem bírom nélküled. Nálad jobban soha, senkit nem fogok szeretni. De kérlek, segíts... add meg a lehetőséget, hogy újra boldog lehessek.
Emma szemszöge
-Ha megbocsájtotok-mondtam szemeimet forgatva, majd Mark csuklóját megfogva kivezettem őt az udvarra.
-Ezt mégis hogy képzeled?-kiabáltam rá.
-Mi történt?-nézett rám rögtönzött kiskutya szempárral.
-Az, hogy egyik nap még engem csókoltál meg... most pedig barátnőd van?!
-Féltékeny vagy?-kacsintott, majd a hátam mögé sétált, a hajamat jobb vállamról a bal vállamra rakta, majd a nyakamat kezdte puszilgatni.
-Mégis mi a fenét képzelsz? Csak egy játék neked Jenna?
-Ugyan...-sétált vissza a helyére, miközben rosszallóan ingatta a fejét.-Tudom, hogy nem engem szeret. Valaki mást... velem azért jött össze, hogy elfelejtse. Akkor? Miért kéne hűségesnek lennem hozzá? Ő gondolatban nem az... én tettekben.
-Miért nem szakítasz vele?-fordult meg fejemben a gondolat, ami rögtön el is hagyta a számat.
-Tehetséges, okos, szép lány... szerinted?-kacsintott, majd elővett egy cigis dobozt.
-Na nem, nem, nem. Te nem ez vagy. Te nem ilyen vagy. Te nem cigizel! Te vagy az, aki lelket önt belém! Aki segít bármiben. Hahó, még csak pár napja vagy itt és már most ilyen vagy? Vagy ez az igazi éned? Mást mutattál eddig? Mi történik?-kérdeztem tőle szinte már-már ordítva, szemeimből könny indult meg. Összezavarodtam. Nem hiszem el, hogy mindenkit félre kell ismernem, aztán persze jön a jól megszokott csalódás.
-Nem. Nem cigizem-válaszolta, majd kinyitotta a dobozt. Üres volt.
-Bocs. De akkor mi az igazság? Kérlek... tisztázd magad.
-Emma...-suttogta, megfogta a kezem és leültünk a padra.-A barátod vagyok... soha nem akarnék se neked, se a barátaidnak, ismerőseidnek vagy akárkinek rosszat. Higgy nekem.
-Rendben... megpróbálok. Jenna tud róla, hogy mi... szóval, hogy megcsókoltál?
-Persze, tudja. Mint ahogy én is pontosan tudom, hogy karácsonykor valaki mással csókolózott. Pedig akkor is együtt voltunk már.
-Kivel?-néztem rá kérdően.
-Fogalmam sincs. Nem is nagyon érdekel. Ma eljött az ideje annak, hogy lezárjam az életem hazugságokkal teli korszakát és megnyissak egy újat. Szakítok Jennával.
-Nem ezt mondtam... ha boldog vagy vele, azt csinálsz amit akarsz.
-Te nem figyelsz rám...
Az eléggé elmélyült beszélgetésünket egy telefonhívás zavarta meg.
Ismeretlen.
-Haló?
-Emma Rose Malikot keresem.
-Én vagyok... miben segíthetek?-kérdeztem, miközben felálltam a padról és arrébb sétáltam pár méterrel. Soha nem szerettem, ha valaki a közvetlen közelemben van, mikor telefonálok. Kíváncsi voltam, hogy mi ilyen fontos... furcsa dolog egy hajnali 2-kor bejövő hívás.
-Dr. Ganz vagyok. Elnézést a késői zavarásért. A szüleiről van szó-szólt vissza.
-Tessék?-kérdeztem felemelve a hangom.
-Sajnálatos dolog történt. A szülei háza az éjszakai órákban felgyulladt. Az egyik szomszéd értesítette a tűzoltókat, akik azonnal kimentek a helyszínre. Még élve kihozták a szüleit...
-Tessék? Jól vannak? Merre találom őket?-idegességemben össze-vissza kezdtem el járkálni.
-A kórházba érkezés után minden tőlünk telhetőt megtettünk. De a szülei füstmérgezés következtében elhunytak. Őszinte részvétem.
