A visszatérés

Kedves olvasóim!

Sokat gondolkodtam, ötleteltem, és arra a döntésre jutottam, hogy ha lenne rá igény, belekezdenék egy új blog írásába!
Természetesen nem fanfiction lenne, hanem egy teljesen új, kitalált történet.
Nagyon várom Tőletek a visszajelzéseket, kíváncsi vagyok, hogy ki maradt itt velem, ki az, aki továbbra is támogatna az írásban!
Annyira jó emlékek fűznek engem az íráshoz, ehhez a bloghoz, Hozzátok, hogy ha nem is ezen a szálon folytatnám az írást, szívesen kipróbálnám magam valami újban is, aminek Ti is a részesei lennétek.
Nyugodtan írhattok facebookon, itt is kommentben, hogy milyen témájú blogot olvasnátok szívesen, de ha páran összegyűltök, és reagáltok, akkor felteszek egy kérdőívet és lehet majd szavazni is, hogy milyen témában olvasnátok szívesen!

És hogy mi történt velem mostanában?
Leérettségiztem. Felvettek a főiskolára (vagyis nyártól egyetem lesz, gondolom így már nem rejtély, hogy melyik intézményről van szó). Jelenleg a második vizsgaidőszakomat élem, és lassan vége az első évemnek. Úgy érzem sokkal több tapasztalattal rendelkezem, és nagyon élvezem most az életet, úgy, ahogy van.
Remélem minden rendben van Veletek is! :)

Nem szeretném hosszúra nyújtani a bejegyzést, így összefoglalva csak annyit szeretnék kérni, hogy ha igényt tartasz egy általam írt, új blogra, akkor jelezd, valamint ha van valami olyan ötleted, amit véleményed szerint hiba lenne kihagyni egy új blog alap sztorijából, írd meg nekem!

Köszönöm, további szép napot kívánok Nektek!
Puszi: Dalmi

II. évad - 1.rész

Sziasztok kedves olvasók!

Tudom, még szokatlan, hogy már nem Dalmi, hanem az ikertestvére (vagyis én) Barbi vezetem a blogot. Nos, nekem is furcsa, higgyétek el. De úgy gondolom, hogy egy ilyen fantasztikus blogot nem szabad veszni hagyni, hiba lenne. 

Félek, nekem nem fog úgy menni mint Dalminak. Igaz, nem az első, és nem is a második blog, amit vezetek, azonban ez a legnagyobb kihívás. Szeretnék jól teljesíteni, szeretném, ha tetszene Nektek amit írok. Imádom, ha az embereknek adhatok, bármiről is legyen szó, mint itt most például az érzelmekről, amit az olvasottakban adhatok. Remélem a prológus ( a Kezdet című előző rész ) elnyerte a tetszéseteket. Igyekszem jó lenni, talán majd idővel engem is megszerettek, ahogy Dalmit szerettétek/szeretitek. De egyet szeretnék leszögezni - ő sem tűnt el teljesen, hiszen a részek ötleteit együtt találjuk ki, és a blogot ő is még ugyan úgy vezeti, sőt, talán még rész írására is rászánja magát.

Bocsánat a hosszú bevezetőért, de muszáj volt ezt leírnom.

Az utolsó már csak az, hogy mindenkinek jó olvasást kívánjak!

(Véleményeteket nyugodtan osszátok meg velem/velünk!)

Ölelés mindenkinek

Hilary szemszöge

Sajgó fejemhez szinte azonnal odakaptam. Szemeimet csak Zayn hangjára nyitottam ki, mikor megkérdezte, hogy vagyok. El kellett gondolkoznom, hogy hol is vagyok, aztán amikor eszembe jutott mi történt, a szemeimet rögtön visszacsuktam. Szinte már imádkozni kezdtem, nem tudtam elhinni, hogy ez a mi esküvőnkön történt meg. Azt akartam, hogy most valójában ébredjek fel, és valaki megkérdezze tőlem, hogy rosszat álmodtál? , én pedig vizes homlokomat megtörölve válaszolhassam, hogy igen, de már nincs semmi baj.

Zayn szemszöge

Hilary forgolódik mellettem. Egyszerre aranyos, és ijesztő. Néha össze-összerándul, talán rosszat álmodik. Felébresszem? Vagy hagyjam, hogy álmodja a maga kis dolgait? Döntésemet ő előzte meg. Hirtelen felült mellettem az ágyban, majd nagy levegőt vett.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle.

Most tényleg megijesztett. Alig vártam, hogy válaszoljon, majd puszit adhassak a homlokára, magamhoz ölelhessem, és azt mondhassam neki, hogy nincs semmi baj. 

- Már jól - válaszolt megkönnyebbülten.

- Rosszat álmodtál? 

- Nagyon - nézett rám könnyes szemekkel. - Azt álmodtam, hogy az esküvőnkön egy nő meghalt.

- Kicsim - szorítottam magamhoz - az esküvőnkig még egy egész hónap van. Érted? Nem kell ezen idegeskedned, hisz ez csak egy álom volt. Nem jelent semmit.

- Ígéred, hogy rendben lesz minden?

- Hát persze - nyugtatgattam őt - bármit megteszek neked, csak boldog légy. 

- Akkor most megcsókolsz? - kérdezte, s közben mosolyra húzódott a szája.

Nem is válaszoltam. Először a száját csókoltam, aztán a nyakát, s végül kéz a kézben, egymást jó erősen ölelve aludtunk el.

Emma szemszöge

A reggeli napsugarak becikáztak az ablak résein, és belevillantak a szemembe. Felültem az ágyban, majd Harryre néztem. Imádtam mellette elaludni, majd felkelni. Megsimítottam az arcát, majd felálltam, és a szobából kilépve a konyhába igyekeztem.

Amit a legjobban szeretek, hogy az elmúlt egy év alatt szerencsére az is megtörténhetett, hogy közös lakásba költözhettünk, mindannyian. Most itt lakunk a Király utca egyik albérletében, nyolcan. Zayn és Hilary, Niall, Liam, Louis és Elenour, na és persze Harry, és én.

Talán az egyik hátránya ennek a nagy létszámnak, hogy reggel nagyon sok kávét kell főzni, hogy mindenkinek jusson belőle. Ránéztem a falon lógó órára, ami még csak hetet mutatott. Nem tudom, miért keltem ilyen korán.

Niall szemszöge
Magányos a reggel. Még mindig, szinte megállás nélkül hiányzik Réka. A csodálatos szemei, az arca, a reggeli puszik, csókok, ölelések. Az illata, a finom kezei, a bársonyos, puha haja. A telefonomat már százszor a kezembe vettem, és százszor akartam neki írni. Azt akartam, hogy tudja, szeretem, és vissza akarom őt kapni, de nem tehetem, hiszen ő hagyott el. Ő mondta, hogy legyen vége és még azt sem tudom, hogy miért. Kérdeztem, de a végére már elfogyott a türelmem, így feladtam. Ma sem írok neki.
Magamat hibáztatom. Zaynnek olyan jól összejött minden, de ha belegondolok, ő csinálja jól, nem pazarolja az időt semmire. Lehet, ha annak idején megkérem Réka kezét, akkor még mindig itt van velem. Remélem, legalább Hilary és Zayn esküvőjén újra láthatom őt. Réka volt a nagybetűs nő az életemben. Emlékszem, amikor közölte velem, hogy kisbabát vár... Istenem, legalább azt a csöppséget hagytad volna meg nekünk! A gondolat, hogy két ember is itt lehetne velem, és mind a kettőt elvesztettem, borzasztóan megijeszt. A babánk elment, Réka pedig nehezen tudta ezt feldolgozni. Igazából én is. Kidörzsöltem az álmot a szememből, majd nehezen, de feltápászkodtam, magamra kaptam a köntösöm, és a konyha felé indultam, kávézni.

Hilary szemszöge
Az ablak előtt álltam, közben a kávémat kortyolgattam. Emma már reggel lefőzte, szerencsére. Őszintén szólva szeretek velük élni ebben a kis albérletben, azonban vágytam már arra, hogy Zaynnel egy közös lakásunk lehessen. Mivel most az első a banda az életében, így erre semmi esély.
Gondolataimat egy hirtelen történés zavarta meg, Az ablakon kibámulva megláttam egy fekete ruhába öltözött alakot. A hideg futkosott a hátamon. Azonnal magamra kaptam a farmerdzsekim, és pizsamanadrágba szaladtam le, egyenesen az utcára. Lehet, hogy nem véletlenül álmodtam? Lehet, hogy valóra válna ez az esküvőmön? Meg kellett tudnom, hogy ki van a fekete ruha alatt, hiszen pontosan úgy nézett ki, ahogyan én megálmodtam.
A lépcsőn szaladtam lefelé, még éppen, hogy utolértem.
- Ki vagy? - szóltam hozzá, amire egy pillanatra megtorpant.
Én is egy helyben maradtam.
- Ki vagy? - kérdeztem újra, majd kaptam a fejemhez.
Elindult. Egy szót sem szólt, csak fogta magát, és elindult. Nem gondolkodtam, utánaeredtem. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem, amire ő futni kezdett. Utánanyúltam, de nem tudtam megfogni a karját, viszont a kezemben maradt a karkötőjéből egy aprócska, kék kristály.

Liam szemszöge
A konyhába kiérve megláttam, hogy mint általában, most is én keltem fel legutoljára. Harry és Emma, Zayn és Hilary, Louis és Elenour, és Niall is az asztalnál ült, amit mindenféle finomsággal terítettek meg.
- Jó reggelt, álomszuszék! - mondta Elenour, majd a kezembe nyomott egy bögre kávét.
- Mennyi az idő? - kérdeztem vissza, hiszen nem az időérzékem teljesen cserbenhagyott.
- Tíz múlt pár perccel.
- Akkor még korán keltem - mondtam, majd leültem közéjük.
Annyira jókat tudunk mi beszélgetni. Jó a társaság, és életünk talán legjobb döntése volt, hogy közös albérletbe költöztünk, a város szívébe. Innen minden közel van. A legjobb éttermek, a legmodernebb éjszakai szórakozóhelyek, a legfinomabb sütivel kínáló cukrászdák.
- Na és, mit csinálunk ma? - kérdezte Emma, miközben körbenézett rajtunk.
- Menjünk vacsizni este. Mit szóltok? - vetette fel az ötletet Elenour.
Szinte mindenkinek tetszett az ötlet, Niall volt az egyetlen, aki nem reagált.
- Én maradok itthon - mondta, majd felállt az asztaltól, és a szobájába távozott.

Niall szemszöge
Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta itt fekszek, és a plafont bámulom. Igazából semmi nem érdekel. Valahogy most nagyon a padlóra kerültem. Elmondhatatlanul.
- Niall, biztos, hogy nem jössz velünk? - lépett be a szobámba, és kérdezett meg Emma.
- Biztos - válaszoltam. - Szerintem lefekszem aludni. De ti érezzétek jól magatokat!
Nem mondott semmit, de éreztem, hogy pár pillanatig még megragadt az ajtóban. Kilépett, majd becsukta maga után az ajtót, én pedig újra együtt maradtam, az emlékeimmel.
Amikor először láttam, szinte azonnal beleszerettem. Lehet, titkoltam még saját magam előtt is, de szerelem volt, első látásra. Amikor először csókolt meg, nekem adta életem legszebb pillanatát. Amikor először érezhettem az egész testét, neki adtam a lelkemet, és ő nekem az övét.
Erőt vettem magamon, majd a szekrényből kivettem egy üveg whiskyt. A legjobbat. Kivettem a kulcsot a lakás ajtajából, és elindultam, az éjszakába, céltalanul, magányosan, az emlékeimmel.

Egy számomra ismeretlen szórakozóhelyre tértem be először. A pulthoz mentem, majd kértem egy poharat.
- Itt nem fogyaszthatsz kintről hozott italt. Hogy engedtek be így? - kötözködött a pult mögött álló lány.
- Nem kellett beengedniük, mivel a saját lábamon jöttem be - mondtam, majd a kezébe adtam az üveg whiskyt. - Töltenél? - viccelődtem vele.
Mosolygott. Tudtam, hogy megismert, csak próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné, hogy ki vagyok.
- Niall Horan vagyok - mutatkoztam be, és nyújtottam a kezem.
- Tudom - mondta, - én Sarah Montgomery.
Láttam, hogy kinyitja a whiskyt. Kiöntött egy kis pohárba, majd elém tolta.
- Egészségedre! - mondta.
- Köszi - válaszoltam, és egyszerre ittam meg az egészet.
- Itt a számom - súgta a fülembe, majd egy cetlit nyújtott.
Elvettem, majd zsebre raktam. Felálltam, és elindultam a tánctér felé, amikor mintha egy szikra pattant volna a szememben, megláttam őt... Rékát. Szívem a torkomban dobogott. Megfogadtam magamban, hogy soha többé nem halasztok el semmit, így odaléptem hozzá. Megismert. Bámultunk egymásra, miközben a háttérben hangosan szólt a zene. Nézett. Sokáig. Nem tudtam, hogy mit fog tenni, csak reméltem, hogy nem hagy itt.
Egy váratlan pillanatban megfogta a tarkómat, magához húzott, és megcsókolt. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Csak csókolóztunk, és csókolóztunk, nem engedtük el egymást. Éreztem rajta, hogy valamennyit ivott, de nem érdekelt. Annyira hiányzott. Úgy szorítottam magamhoz, mintha azt akarnám, hogy ő és én egyesüljünk, és egy testben tartózkodhasson a lelkünk, hogy soha többé ne kelljen a másik nélkül élnünk.
Húsz percbe sem telt, és az albérletben, a szobám ágyán találtunk magunkat. A ruháit a földre dobáltam, majd ő is az enyémeket.
- Szeretlek - súgta, és megcsókolta a nyakam.
- Én is, nagyon - válaszoltam.
Egymáséi voltunk aznap éjszaka... visszakaptam.

A reggel mosollyal az arcomon ébredtem. Megfordultam, hogy átölelhessem Rékát, de nem találtam a helyén. Nem volt mellettem. felültem, a hajamba túrtam. Tudtam, hogy nem álmodtam, de az sem lehet, hogy Réka megint átvágott. Az éjjeliszekrényen található kis cetli tudatta velem, hogy tényleg itt hagyott. "Még találkozunk".
Fejemet előre hajtottam, a lepedőt bámultam. Ott hevertek rajta az éjszaka okozta gyűrődések. De milyen szép éjszaka volt! Pár perc után észrevettem, hogy valami van a paplan alatt. Megnéztem, és csodálkozva vettem észre, hogy egy apró, kék kristály volt az, valami ékszerből. Az éjjeliszekrényem fiókjában landolt.

II. évad - A kezdet

 Napjainkban - Emma szemszöge
 Mesélhetnék... rengeteget.
Az elmúlt egy évben rengeteg minden történt velünk. Volt, hogy csókok röppentek, vagy pofonok csattantak, dúltak szerelmek, majd értek csúfosan véget. Voltak könnyek a szemeinkben, mosoly az arcunkon, de egy szót sohasem ismertünk - feladás.
Én Harryben találtam meg a nagy őt, Zayn még mindig Hilary oldalán boldog, Louis és Elenour szerelme szétszakíthatatlan, Niall és Liam pedig a szinglik csoportját gyarapítja. Nem mondom, hogy biztosan jó így nekik, de mint kiderült, még nem találkoztak olyan lánnyal, akivel családot alapítanának, vagyis ők ezt mondják. Szerintem meg, csak annyi az egész, hogy azok a lányok, akik mellettük voltak, vagy vannak, nem tudják, mire vállalkoznak. A turnék, az utazások, a rengeteg fellépés, a sikoltozó rajongók hada mindannyiukat meggyötörte, és vagy így, vagy úgy, de kiléptek az ő életükből. Tehát ők újra, vagy már megint, de szinglik.
Igazából lehet, hogy jobb is így. Még sohasem láttam őket ilyen felhőtlenül nevetni, és ha szemükbe nézek, látom, igenis élvezik a szabadság szárnyakat adó érzését.

El sem hiszem, Zayn élete legnagyobb lépésére készül... annyira furcsa, hogy ilyen gyorsan felnőttünk. Még előttem van, ahogyan öt évesen dobálom felé a labdát, és ő, mint gonosz fiútestvér a fejemre célozva üti vissza. Rég volt már.

Ülök a szobában, és orromat megcsapja a friss ruha illata. Felnézek, és látom ahogyan Hilaryre ráadják a gyönyörű fehér ruhát. Majdnemhogy könnycseppek csordulnak ki a szememből, hiszen annyira csodálatos, el sem tudtam képzelni, hogy valaha eljön ez a pillanat. A bátyám megnősül.
Zayn hat hónappal ezelőtt kérte meg Hilary kezét, előttünk, méghozzá a szülinapi buliján. Igazi meglepetés volt, hiszen senki sem tudott róla. Megható pillanat volt, amikor Hilary a nyakába ugrott, majd letörölte arcáról a könnycseppeket, és végül kimondta a bűvös szót, igen.

- Jó leszek így? - kérdezi Hilary, majd hátrafordult, és rám nézett.
Szemeiben láttam az izgatottságot, hogy mennyire fél, sőt már majdnem retteg attól, hogy valami rosszul sülhet el.
Felálltam a fotelből, és odaléptem hozzá. Az elől lógó hajtincseit a válla mögé igazgattam.
- Eszméletlenül szép vagy! - mondtam neki - Hidd el, hogy minden a legnagyobb rendben lesz!
Nyújtottam a karom, jelezve, hogy nyugodtan karoljon belém, amíg kiérünk a szobából.
Kint mindenki minket vár, pontosabban Hilaryt. Éreztem, hogy kezei remegnek. Kezébe adtuk a csokrot, ami csodaszép vörös rózsákból volt kirakva, díszítésül pedig fehér liliommal rakták körbe.

Eljött a pillanat. Egy lépés, és még egy, amikor már elengedem Hilary kezét, és átadom az édesapjának. Ő kíséri az oltárhoz.
Az esküvőt a házunk előtt tartjuk, azt hiszem ennél tökéletesebb helyet nem is találhattunk volna. A nap sugarai még az égen vannak, megcsillannak Hilary ruháján. A násznép feláll. Mindenki néma csendben, a menyasszonyra vár. Megszólal egy csodálatos dal, amit a szerelmespár választott ki, csak erre az alkalomra.

Zayn szemszöge
A szívem hevesen dobog. Még életemben nem izgultam ennyire. Míg Hilaryre várunk, végiggondolok mindent. Annyi rossz és jó dolog történt velünk, mégis itt vagyunk szerelemben, békességben, együtt. Szeretem őt, az életemnél is jobban. A legszebb dolog volt, amit az ég megadhatott , és végtelenül hálás vagyok, amiért visszatérhetett az életembe, és boldoggá tehet engem. Célja volt a Mindenhatónak azzal, hogy visszaadta. Úgy érzem, soha többé nem szabad elengednem. Az életem legnagyobb hibája lenne. Bármi baj lesz, ez a nap lesz az eszemben, hogy ekkor mennyire szerettem.
Megjelent a fehér ruha, és megláttam Hilaryt teljes egészében, ahogyan felém sétál. Életem legszebb pillanata volt. Annyira gyönyörű volt, szavakat sem találtam. Nem hittem el, hogy ez velem történik, hogy ez a lány az enyém. Azt akartam, hogy ez így maradjon egy életen át. Csókolni akarom őt minden reggel, csókolni minden este, átölelni minden hűvös reggelen, és hozzá bújni a fáradt estéken. Istenem, annyira imádom őt! Ő A nő az életemben. Köszönöm, égiek, hogy visszaküldtétek őt hozzám!

Emma szemszöge
Mindenki itt van, aki fontos. Elenour is kitett magárt, egy rózsaszín tüllös ruhát vett fel. Jól mutatott Louis mellett. Harry szintén hozzám öltözött, a nyakkendője illet a ruhám kék színéhez. Zayn pedig, nos... még sohasem láttam őt ennyire kicsípve, és elegánsan. Elkezdődött a szertartás, mindenki helyet foglalt. Izgatott voltam, hogy minden jól menjen. Az egyik pillanatban zajt hallottam a garázs felől.
- Egy pillanat, mindjárt jövök, csak meg kell néznem valamit - mondtam Harrynek, majd próbáltam észrevétlenül felállni.
Lassú léptekkel - úgy, hogy senkit ne zavarjak - indultam el, hogy megnézzem mi a folyamatos kopogás, vagyis valamiféle hasonló hangok okozója. Benéztem a hátsó fal mögé, ekkor vettem észre egy fekete ruhába burkolózott nőt, aki ott ült, és dőlt neki újra, és újra a falnak. Ijesztő látvány volt. Elindultam felé, majd ekkor hirtelen felpattant, majd elfutott. A szívemhez kaptam, ami olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről.
Felbőszülten, idegesen mentem vissza a helyemre, de nem akartam megzavarni senkit, és semmit, így hát nem szóltam senkinek arról, hogy mit láttam, de legbelül elmondhatatlanul felidegesített a dolog. Vajon ki lehetett az a nő? És miért volt fekete ruhában?

Hilary szemszöge
A gyűrűket a kezünkbe vettük, majd szépen egymás után ráhúztuk a másik ujjára. Életem legszebb pillanata volt. Zayn borzasztón boldoggá tesz, és tudom, ez így is marad. Olyan összetartozás van kettőnk között, szívünk egymásért dobog... ezt az ember megérzi.
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Rámosolyogtam. Visszamosolygott. Imádom a mosolyát.
A szertatás végéről már csak a csók hiányzott. Édesen megfogta a kezem, majd megcsókolta az ajkaimat. Most már senki, és semmi nem választhat el minket. Isten színe előtt is egymáséi lettünk.

Egy váratlan pillanatban egy sikoltásra lettünk figyelmesek. Nem tudtam mire vélni. Az utolsó sorból egy vendég kiáltott fel. Mindenki odakapta a fejét. Odarohantunk, hisz nem tudtuk, mi történt. A nő szája elé kapta a kezét.
 Mikor odaértünk semmi mást nem láttunk, csak egy fekete ruhás nőt, aki vérben feküdt a frissen nyírt füvön.
- Leugrott! - kiáltozta a nő, aki mindent látott - Egyszerűen csak leugrott az erkélyről!
A lábaim alól mintha kicsúszott volna a talaj...
Pár pillanaton belül én is a frissen nyírt fűszálak között feküdtem. 

7.fejezet~4.rész (Blogzáró rész)

Az előző rész tartalmából:A kijelzőn Adam neve villogott.-Mit akarsz?-vettem fel suttogva. -Neked is szia, drága. Azt hiszem találkoznunk kell.
-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam. 
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.

Emma szemszöge

Néma csend. Megszólalni sem bírtam. A gondolataim úgy kavarogtak a fejemben, mint talán soha. Mi van, ha csak blöfföl, és pont az a célja, hogy megint bedőljek neki? Vagy talán tényleg tudja az igazságot? Akkor mindenképpen meg kell tudnom...

-Blöffölsz-válaszoltam suttogva, majd elindultam a bejárati ajtó felé és kiléptem az utcára. Nem szeretném, ha bárki meghallaná a beszélgetésünket.

-Ugyan, ne nevettess már. Kitalálhattam volna más sztorit is, nem pont azt, hogy tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet. Annyira gonosz azért nem vagyok-válaszolta nevetve.

-Ha-ha. Látom nagyon vicces kedved van. De emiatt miért kell találkoznunk?-merült fel bennem a kérdés.

-Csak nem akarod, hogy telefonon keresztül mondjam el, hogy ki a szüleid gyilkosa, nem?

-Már nem mindegy?-ezt a kérdést kimondva valami belül hatalmasat ütött. Volt szívem ezt mondani? 18 éven keresztül nevelgettek... őket szerettem a világon a legjobban, és ez a szeretet teljesen kölcsönös volt! És most megelégszem annyival, hogy úgyse fogom megtudni, hogy ki ölte meg őket? 

-Jaj, kislány. Ez csúnya volt. A szüleid nem lennének büszkék rád-mondta hangosan, gúnyos hanglejtésekkel.

-A szüleimet ne vedd a szádra-válaszoltam dühösen.-Találkozzunk fél óra múlva a szüleim régi háza előtt-fogtam rövidre a szót, és egy határozott mozdulattal megnyomtam a "Befejezés" gombot.

Leültem az ajtó elé, fejemet a combomra hajtottam... legszívesebben üvöltöttem volna, de a helyzet nem a legmegfelelőbb. Sírni már nem tudok. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Annyi fájdalom ért már, hogy elmondani is sok lenne. 

Nem lehetek gyenge. Most nem.

Felpattantam, berohantam az ajtón, egészen felfutottam a lépcsőn, majd magamra zártam a szobám ajtaját és a szekrényemben kutatva azon gondolkodtam, hogy mit mondjak Adamnek. Vagy csak egyszerűen vágjam pofán és üvöltsek vele addig, amíg birok? Nem, ennél érettebb viselkedés az elvárt, így inkább megpróbálok higgadtan, felnőtt módjára beszélni vele.
-Emma, minden rendben?-kopogtatott az ajtón Harry, majd elkezdte rángatni a kilincset, de mivel a kulcsot elfordítottam a zárban, kizárt volt, hogy be tud jönni.
-Igen, csak... csak most el kell rohannom valamiért-válaszoltam hangosan, hiszen nem tűnhet fel neki, hogy valami baj van.
-Veled megyek.
-Nem Harry. Nem kell. Sietek vissza-megijedtem. Nem jöhet velem. Ha találkozik Adammel, annak biztosan nem lesz jó vége. Sőt, egyáltalán nem tudhat a találkozóról.
-Kérlek, Emma-suttogta.
-Mit nem értesz azon, hogy nem? Csak hagyj békén. El kell intéznem valamit, ne akadékoskodj már.
-Ahogy szeretnéd-válaszolta halkan, majd hallottam távolodó lépteit.

Miután gyorsan összekaptam magam, lerohantam az emeletről, egy puszit nyomtam Harry homlokára, aki csak kérdő tekintettel nézett rám, majd ajkán apró mosoly jelent meg. 

Az idő hűvös, a levegő nyirkos. Leheletem fehér ködként tűnik fel, majd száll tovább.

A szüleim háza elé érve egy könnycsepp talált magának utat a szemem sarkából. Csak álltam és néztem a helyet, ahol felnőttem... most romokban áll.
-Szóval mégis eljöttél-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Adam hangja.
-Térjünk a lényegre-válaszoltam, majd felé fordultam. Tekintetem hűvös volt és nyers.
Adam mosolygott egyet, majd a meggyújtott cigijéből szívott egyet és kifújta a füstöt.
-Nem találtad ki eddig, hogy ki gyilkolta meg a szüleid? Fogalmad sincs róla?
Adam testtartása elárulta, hogy mennyire magabiztos. 
-Te voltál?-kérdeztem tőle tágra nyitott szemekkel. 
-Ne butáskodj már-nevetett fel. Ezután elindult felém és teljesen közel jött hozzám, majd a hátam mögé állt. Halálfélelem lett úrrá rajtam és nem mertem megmoccanni sem, arról nem is beszélve, hogy a levegővétel is nehéz feladattá vált. A hajamat kisöpörte a nyakamból, majd halkan a fülembe suttogott.
-Vége mindennek, Emma-majd egy pisztolyt rántott ki a zsebéből.
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem... talán fussak el? Van esélyem elmenekülni? 
-Sajnálom. Tudnod kell, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek. De te soha nem viszonoztad.
-Kérlek Adam, gondold át még egyszer, hogy mit teszel. 
-Már rengetegszer átfutottam minden lehetőséget. Így lesz a legjobb, hidd el nekem. 
Az egész életem lepörgött előttem. A legapróbb szülinapi bulis emlékeim, az első csókom Harryvel, a betegségem, a szakítás, a lánykérés, a szüleim halála...
-Hilary-szólalt meg halkan, majd átkarolt és elsütötte a pisztolyt.

Egy súlytalan állapot uralkodott el rajtam, majd a földre csuklottam Adammel együtt.

-Emma! Emma!-Harry távoli üvöltözését hallottam.
Mégis mi történik? Hiszen az ütődés fájdalmán kívül semmilyen fájdalmat nem éreztem. Semmi kényszer, hogy elaludjak... mindent tisztán látok, és hallok.
-Szerelmem-suttogta Harry, majd megfogott és felemelt.-Jézusom, Emma, hiszen neked semmi bajod. Mutasd magad-mondta hadarva, majd megfogta a karomat és végignézett rajtam, hogy tényleg minden rendben van-e.-Annyira megijesztettél-folytatta, majd szorosan magához ölelt.
A pillanatnyi sokktól még most sem tudtam megszólalni. 
-De ha nem engem lőtt le, akkor...-Harryvel egyszerre néztünk a földön fekvő testre. 
Akaratlanul is sírni kezdtem. Az érzéseim össze vissza kavarogtak, a dolgokat még mindig nem sikerült felfognom. Ahogy a szüleim porrá égett házára néztem, zokogás tört ki belőlem. Az sem érdekelt, hogy talán Hilary ölte meg a szüleimet. Legbelül érzem, hogy összeszedett hazugság az egész.
Tudtam, hogy az életemben egy új, tiszta fejezet kezdődik. Egy esély, hogy jobb életet teremtsek meg magamnak, és azoknak, akiket szeretek.
De jelenleg menedéket Harry ölelő karjai jelentették. 
-Ne sírj kicsim, ne sírj. Vége van.

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

-Szóval minek is köszönhető ez a buli? Nem azt mondom, jó ötlet, de valaki sürgősen fújja fel helyettem ezeket-rohant ki a nappaliból Niall, akinek úgy látszik nem szimpatikusak a lufik.
-Most megsértődött?-kérdezte Zayn, miközben megragadott egyet és felfújta.
-Nem bírja elviselni, ha valami nem sikerül neki-nevetett fel Réka.
-A sütik megsültek, poharak az asztalon. Minden kész van.

Sietve szaladtam fel a lépcsőn, majd a kezembe kaptam egy törölközőt és a fürdő felé vettem az irányt. Letusoltam, majd visszasiettem a szobámba és a gondosan kikészített ruháimat magamra kaptam. Egy kis parfüm, egy kis rúzs. A megjelenésem máris tökéletes.
Egy bájos mosoly kíséretében megigazítottam a hajam a tükörben, majd visszasiettem a nappaliba. Már csak rám vártak.
-Bocsánat-vágtattam le a lépcsőn nevetve. -Szóval, hagy kezdjem én-feleltem, majd felvettem egy pezsgővel teli poharat.
-Nagyon sok mindent meg szeretnék köszönni nektek. Azt, hogy évekig támogattatok, akár rossz történt velem, akár jó. Mindig mellettem voltatok és végignéztétek, ahogy felnövök. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy az életem egy szakasza lezárul. Most elkezdődik egy új. Szeretném, ha ennek még nagyon sokáig résztvevői lennétek ti is. Hiszen ti vagytok a családom-mivel újra a sírás kerülgetett, de tudtam, hogy erősnek kell maradnom, megköszörültem a torkom és tovább folytattam.-Zayn és Hilary. Mindig is úgy tekintettem rátok, mint egy igazi álompár. Rengeteg rossz dolog történt veletek, de az igaz szerelem mindent kibír. Niall és Réka... kívánok nektek minden jót az életben. Legyetek mindig ilyen boldogok, csodálatos pár vagytok és biztos vagyok benne, hogy az élet rejteget még számotokra meglepetést. Louis és Liam, ti mindig úgy viselkedtetek velem, mint ahogy Zayn. Tulajdonképpen már rátok is úgy tekintek, mintha a bátyáim lennétek. Köszönök nektek mindent. Minden ölelést, minden szót, amit kimondtatok, mikor tudtátok, hogy akár az az egy szó is segíthet. És végül Harry... nem kétséges, te vagy életem szerelme. Nálad jobb emberrel életemben nem találkoztam. Nagyon szeretlek. Életem legszebb két évét neked köszönhetem-Harryre mosolyogtam, majd bólintottam egyet.- Hát gyerekek, azt hiszem elég lesz a dumából. Ezennel megnyitom szerény kis bulimat. 
-Bocsánat, Emma. Én még szeretnék mondani valamit-vette át a szót Harry, majd helyet cseréltünk.-Nem akarom húzni az időt, de kérlek hallgassatok meg. Emlékszem, mikor egy meleg nyári napon úgy döntöttünk, hogy Zayn szüleinél töltjük a szabadidőnket. Akkor még nem gondoltam, hogy ott kezdek el élni. Fogalmam sem volt, hogy lesz egy ilyen csodálatos barátnőm és ilyen csodálatos barátaim, akiket mára már a családomnak nevezek. Igen, tényleg rengeteg dolgot éltünk át együtt. Emma...-suttogta a nevem Harry, majd felém közeledett, miközben a zsebében kutatott. Egy dobozt vett ki a tenyerébe és pár lépés után letérdelt elém.-Nem akarok nélküled élni. Hozzám jössz feleségül?
Tapsvihar, sikolyok, csörrenő poharak.
A válasz senki számára nem volt kétséges.
Egy bólintás után Harry ölelő karjaiba vetettem magam, majd a fülébe suttogtam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.

300.000!

Sziasztok drágák! :)
Hűha, mostanában elég sok dolog történt velem... Igen, elhanyagoltam a blogot, amit nagyon sajnálok, de azt hiszem, hogy ezt már nem lehet helyrehozni... Készülök az utolsó, HATALMAS FORDULATOKAT ÍGÉRŐ RÉSSZEL ! Nem igérem, hogy új blogba kezdek, de látok ra esélyt.
Amint látjátok, a napokban meglett a 300.000 látogató, aminek borzasztóan örülök  ! Nagyon szépen köszönöm Nektek a támogatást, és mindent, remélem nem okoztam csalódást.
Szóval napokon belül új rész!
Puszillak titeket: Dalmi. Xx

7.fejezet~3.rész

Sziasztok drágák!:)
Először is... jöhetnek a lenéző és kioktató hozzászólások, a legkevésbé sem érdekel. :) 
Próbáljátok meg végigélni a mindennapjaim, és ha nektek úgy fog menni, hogy minden héten hoztok egy részt, akkor gratulálok. Van életem, és sajnos nem minden nap tehetem meg, hogy a gép előtt üljek... sőt, van olyan, mikor két hétig egyáltalán nem ülök gépnél. Szóval nagyon örülnék, hogyha nem jönnétek nekem ilyen hozzászólásokkal, főleg úgy, hogy 2 hét alatt meg sem volt a 30 hozzászólás.
Azt meg főleg ne mondjátok, hogy elfelejtettelek titeket... nem akarok magyarázkodni, teljesen mindegy.
Jó olvasást, KÖVETKEZŐ RÉSZ 30 HOZZÁSZÓLÁS ÉS 60 ÉRTÉKELÉS UTÁN!:)
Azt hiszem, hogy a következő rész a blog legutolsó, záró része lesz!:) 
Puszi:Dalmii xx

Hilary szemszöge
Ahogy az ajtó egy hangos csattanással bezárult előttem, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól. De igen... számítanom kellett volna rá, hiszen ez is benne volt a pakliban.
Aztán felmerül bennem a kérdés, hogy most hagyjam itt őt, és menjek el valahova egy új életet kezdeni? Vagy megéri harcolni érte? Lenne egyáltalán értelme? Nem tudom...

Egy lépést sem tettem semerre... mintha legyökerezett volna a lábam. Valami az súgta legbelül, hogy itt kell maradnom.
Pillanatok múlva az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki.
-Ha ez igaz, akkor csak annyit kérek, hogy ölelj meg-suttogta Zayn, közben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
A karjaiba vetettem magam... el sem hiszem, hogy tényleg itt van velem. 
-Szeretlek Zayn-szólaltam meg, miután elengedett.
-Jelenleg el sem hiszem, hogy tényleg élsz, Hilary. Nekem ez... ez...-hangja elcsuklott és egy kósza könnycsepp jelent meg a szemében. 
-Menjünk be, és minden elmesélek-emeltem fel a fejét és szavaim után egy apró puszit nyomtam a homlokára. 

Beléptünk a házba, ahol csak meglepődött és -talán fogalmazhatok úgy- kétségbeesett szempárokkal találkoztam.
-Bemutatom nektek a barátnőmet...-szólalt meg Zayn, miközben megfogta a kezem és ujjainkat összekulcsoltuk. Hihetetlen melegség járt át, olyan amit már nagyon régen nem éreztem. Sőt, mondhatom azt is, hogy ezt az érzést először és azóta is utoljára, csak Zaynnél éreztem. 
Újra boldognak éreztem magam, a legszívesebben csak vigyorogtam volna, de az embereknek, akik előttem álltak és kérdő tekinteteket szegeztek rám, elég furcsa lett volna.
-Ez most... valami vicc?-kérdezte Liam, miközben letette az asztalra a pezsgőspoharát és egy lépést tett előre. Utána pedig megállt, mint aki meghátrál. 
-Nem kell itt a lenézés és a...-kezdte el a mondandóját Zayn, de jobbnak láttam, ha átveszem az irányítást. 
-Hagyd-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Nem magyarázkodni szeretnék, hanem elmondani a teljes igazságot-zártam le, majd ezután körülbelül egész órás beszámolóm következett.

Mindenki tátott szájjal figyelt rám, és mikor befejeztem az egészet, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is tisztán meg lehetett volna hallani.
Perceken keresztül csak ültek egy helyben, meg sem tudtak moccanni. Aztán az egyik pillanatban Emma felállt, közel jött hozzám és jó szorosan átölelt.
-Az életem nélküled üres volt... nem tudtam kivel megbeszélni a dolgaimat, nem tudtam kivel vásárolni menni, pletyizni... nagyon szeretlek-suttogta olyan halkan, hogy csak én hallottam meg.
-Na gyerekek, akkor van mit ünnepelnünk!-kiáltott fel Niall, majd megcsókolta Rékát. Furcsa volt őket együtt látni, én még alig találkoztam velük. 

Igazából mindenki szemében láttam, hogy nem hiszik el, hogy itt vagyok. Emma boldog volt, neki volt már ideje feldolgozni. Zayn pedig... jut eszembe, Zayn hova tűnt?
Miután mindent átvizsgáltam, már csak a hátsó kert maradt... talán ott megtalálom.
Az elgondolás be is igazolódott. 
-Szóval még mindig cigizel?-kérdeztem, miközben lekuporodtam mellé a lépcsőre.
-Nagyon úgy tűnik-válaszolta, miközben vett egy mély levegőt, majd kifújta a füstöt. 
-Nem egészséges-mosolyogtam rá.
-Egy a sok közül-válaszolta.
-Mi a baj?-kérdeztem, majd úgy fordultam, hogy lássam az arcát.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy-sóhajtott egy nagyot, majd még egyet szívott a cigijéből.
-Pedig ideje lenne-suttogtam, és arcát megsimítottam, amire a reakciója az volt, hogy átölelt.
Érezni az illatát, hozzábújni jelenleg a világon a legjobb dolog volt.
-Szeretlek-mondta, majd tekintetemet szemeibe fúrtam, mire ő felemelte az államat és számat ajkaira helyezte. 
Legalább annyira izgultam, mint az első csókunknál. Féltem, hogy már nem fogja ugyan azt érezni, mint ezelőtt. 
Annyira megmagyarázhatatlan ez az érzés... mintha nem is itt lennék. Életem legboldogabb napja talán a mai. Szerelmes vagyok, szabad és élek. Hoppá, ez elég rossz vicc volt.

Emma szemszöge
Azt hiszem, minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba. 
Zayn és Hilary újra boldogítják egymást a favicceikkel... imádom őket együtt látni. Én és Harry ettől boldogabban nem is lehetnénk egymás mellett... 
-Min gondolkozol édes?-lépett hozzám  az előbb megemlített személy, majd hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra. 
-Azon, hogy mennyi minden történt az elmúlt években.
-Hát végül is a nosztalgia nem rossz dolog-válaszolta, majd felvett egy sütit a pultról és ropogtatni kezdte.
-Hát nem... Hilary visszatérésével úgy érzem, hogy minden kezd visszazökkenni. Minden úgy lesz, mint régen. 
-Soha nem lesz semmi olyan, mint amilyen régen volt-felelte, majd egy apró puszit nyomott a számra, és kilépett a nappaliba. 
Mosolyogtam egy jót, aztán ezt a vigyort a rezgő telefonom törölte le az arcomról. 
A kijelzőn Adam neve villogott.
-Mit akarsz?-vettem fel suttogva. 
-Neked is szia, drága. Azt hiszem találkoznunk kell.
-Mond már meg, hogy ugyan miért lennék akkora hülye, hogy fogom magam és találkozok veled?-hirtelen annyira dühös lettem, hogy a kezemben lévő műanyag poharat egy másodperc alatt összegyűrtem, és eldobtam. 
-Hidd el, leszel olyan hülye. Tudom, hogy ki ölte meg a szüleidet.

7.fejezet~2.rész

Sziasztok! 
Tudom, teljesen igazatok van... elhanyagoltam a blogot. Sajnálom. Pedig higgyétek el, hogy ez a blog életem egyik legjobb döntése volt, és persze azt is megértem, ha nem lesztek már olyan sokan aktív olvasók, de hulla fáradtan érek haza minden nap... tanulás, egyéb teendők mellett nehéz, gondolom tudjátok. De akik továbbra is itt vagytok mellettem, nagyon szépen köszönöm! Nagyon szeretlek titeket és köszönök mindent!:) <3
Puszi: Dalmii xx

RETTENTŐEN HIÁNYOZTOK, ÉS A BLOG IS! MEGÍGÉREM, HOGY MOSTANTÓL AKTÍVABB LESZEK!

Hilary szemszöge

Rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság... és miért? Volt értelme? A kérdéseimre a válasz egy határozott NEM!
Fogságban éltem.
Nem csak fizikailag, a testemről beszélek. Az egész lényem... A gondolataim, a cselekedeteim mind irányítva voltak. Reggel felkeltem és minden napom ugyan olyan monoton volt. Minden nap ugyan azt csináltam, ugyan azt ettem, ugyan azt ittam és ugyanazok a gondolatok uralkodtak rajtam.
Talán érettebb lettem... és tapasztaltabb. A lehető legtöbb energiát akartam belefektetni abba, hogy kiszabaduljak a fogságból. Ezalatt az idő alatt megtanultam élni... értékelni az életben az apró örömöket. 
A legjobb barátomat, a szerelmemet kellett hátrahagynom azért, hogy egy ember az ő életüket tegye tönkre. Furcsán hangzik... a lehető legfurcsábban. Hiszen csak azt akartam, hogy ne essen bajuk!
Aztán sodródtam az árral és eljutottunk arra a pontra, mikor a saját halálomat kellett eljátszanunk... Láttam azt az embert zokogni a koporsóm felett, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem telt el nap, hogy ne gondoljak rá vagy ne akarjak újra a karjai között elaludni. 

Ma jött el a napja, hogy véget vetek mindennek.
Megyek és elmondom mindenkinek, hogy igen... életben vagyok!
Rettentő nehéz lesz, tudom.
Zayn vagy megbocsájt, vagy nem.
Benne van a pakliba mindkettő lehetőség.
Nagyon félek, bevallom őszintén.
Nem messze voltam tőlük, minden lépésükről tudtam... gondolom nem nehéz kitalálni, hogy kinek a fogságában éltem.
Adam volt az, aki azt mondta, hogy valójában képes megölni ha nem teszem azt, amit mond. Sokkal borzasztóbb dolgokra is képes lett volna, tudom. Elmondta, hogy akár Zaynt, Emmát vagy a többi barátomat hideg vérrel megölné.
Mit tehettem? Heteken keresztül gyötörtem magam, és rettenetesen nehéz volt, hogy nem mondhattam el senkinek, hogy "Itt vagyok, hiszen élek!".

Nos és ami Zaynt illeti... valamiért számomra lehetetlen őt a barátaim közé sorolni. Az eltelt hónapok alatt megtanultam kezelni azt, hogy mit tegyek, ha nagyon hiányzik valaki. Egyszerűen el kellett viselnem mindenki hiányát. Nem tehettem mást, pedig néha úgy éreztem beleőrülök és lassan rám omlik az egész világ. 
Eljutottam a szakadék széléhez...

Nem sok kellett, hogy leugorjak és végleg itt hagyjak mindent... Ugyan, butaság, hiszen nem is lett volna mit itt hagynom.

Aztán mikor Emma arcán megláttam folyni a könnyeket, nem tudtam eldönteni, hogy örül, kétségbeesett vagy csalódott.
Mondanom sem kell, örült. Nem hitte el, teljesen abban a hitben volt, hogy ő most álmodik. Aztán leültem vele szembe, és egy kijózanító pillantást vetettem rá, miközben megfogtam a kezeit és mindent elmeséltem neki elejétől a végéig. 

Gondolom ti is kíváncsiak vagytok a történetre, hogy pontosan mi is történt velem azon az estén, amikor igazából meg sem haltam.
A buliban egy korty alkoholt sem ittam... mindent percre pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Elmentünk a raktárhoz, ahol Adam tényleg rám lőtt... aztán minden pontos kis részletet elintézett, és ez lett a vége... megszervezte a temetésem, a koporsóban viszont nem én feküdtem. 
Kísértetiesen hangzik, de ott voltam a saját temetésemen! Láttam szenvedni a szeretteimet, és ettől rosszabb nem kell...

Súlyos gondolataimba mélyedve észrevettem, hogy már régen pirkad. Lassan felkel a nap. Ma végre eljött az idő... megyek és meglátogatom a barátaimat... és persze Zaynt. 
Felkeltem az ágyból, a napsugarak végigsimították az arcomat, majd felvettem a köntösömet, a papucsomat majd a fürdő felé indultam el.
Beálltam a zuhany alá és csak engedtem magamra a forró vizet. 
A szívem már most a lehető leggyorsabban dobogott, egyszerűen nem hittem el, hogy vége van a rabságomnak és mehetek újra élni az életet. Még akkor is, ha talán máshol kell ezt megtennem... és más emberekkel.

Magam köré tekertem egy törölközőt, majd megszárítottam a hajamat és a szekrényemben kezdtem el kutakodni. Egy kötött pulcsi és egy cicanadrág mellett döntöttem, ez volt a jelenlegi legtűrhetőbb felhozatal. 
A hajamat kontyba kötöttem, majd fújtam magamra a kedvenc parfümömről és a nyakamba akasztottam azt a bizonyos nyakláncot... amit a "temetésemen" Zayn a koporsóba rakott. A fél szív. Ami az igazi szerelmünket jelképezte. Sikerült megszereznem... és igazából ez a nyaklánc adott erőt nagyon sokszor.

Vettem egy mély lélegzetet, majd felvettem a cipőmet és felkaptam a táskámat, aztán kiléptem az utcára.
Pont a szemembe sütött a napfény.

Kellemes volt. A szemben lévő kis étteremben vettem magamnak egy kávét tejjel, három cukorral.
Miután megittam, elindultam Zaynék lakásához.

Megálltam a küszöbnél...mindenem remegett. Levegőt alig kaptam. A reakciótól féltem a legjobban. De valami irányította a kezemet és megnyomtam a csengőt...

Nem kellett sokat várnom, kinyitódott az ajtó... lassított felvételben érzékeltem mindent, majd megjelent előttem Zayn. 

Percekig némán állt előttem, csak nézett... olyan volt mint aki azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Nem tudtam mit tegyek. A tenyerem izzadt, és bár azt hittem képtelenség, a szívem még hevesebben vert. 
Zayn csak pislogott, majd felemelte a jobb kezét és végigsimította az arcomat, aztán a hajamat, végül a kezemet. 
-Ez... lehetetlen-mondta, miközben egy könnycsepp csordult ki szeméből.-Ki vagy te?-kérdezte hunyorogva.
-Hilary-válaszoltam mosolyogva. 
-Halott vagy-válaszolta ugyan olyan üveges tekintettel, majd becsapta az orrom előtt az ajtót.